A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=834445#post834445][b]Éjféli Veréna - 2021.07.17. 10:56[/b][/url]

A vonat monoton zakatolása és rázkódása megnyugtat. Kékjeim lassan elnehezülnek, fejem az ablaknak támasztom, ujjaim ráfonódnak táskámra. Elnyom az utazás zaja. Hazafelé tartok. Az ELME falai közt jártam. Beszéltem a Doktornővel. Elmeséltem mindent, őszintén. Meséltem a megtalált családomról, hogy nem kellettem nekik most sem, és a tervemről, hogy mágiámmal védem meg őket. Alakítok magamon, hogy ne ismerhessenek rá a köztem és köztük lévő vérségi kapcsolatra. Elmondtam mi történt velem, amikor Gábriel váratlanul hazaért és elejtettem a tányérját. Beszámoltam a köztünk lévő kapcsolattól előjött érzéseimről és félelmeimről. Mindenről. Egészen addig, hogy elmenekültem előle és a gyermekei elől. Annak is lassan már két hete. Esküvőkre főztünk, elteltek a napok. De a gyomrom azóta sem jött helyre. Reggelente és van, hogy napközben is elfog az émelygés. A teától pedig, amit mindig is szerettem, egyenes az utam a mosdó felé. Háromból, háromszor hánytam tőle. Szóval most már csak vizet merek inni. Nem tudom mi lehet velem. Azt hiszem, ha nem múlik el, ideje lesz elmennem a rendelőbe egy kivizsgálásra. Lehet fekélyem van, vagy valami hasonló. Azt meg minél hamarabb jó elkezdeni kezelni. Nem lenne amúgy csoda. Amennyi ideget megettem az évek alatt, az a csoda, hogy csak most jött ki rajtam bármi. Elaludtam. A fejem lejebb csúszott az üvegen, a szám elnyílt és a nyakam egy érdekes szögben hajlik meg a felvett póztól. A vonat halad. Sínjén gyors iramban falja a kilométereket. Elsuhan a táj mellett. Nem mintha számítana. Úgysem figyelem. Régen nem mertem még elszunnyadni sem az utazásaim során. Mindig úgy ültem az ajtó mellett, mint nyúl a bokorban. Ugrásra készen. Minden megváltozott. Semmi sem olyan, mint akkor volt. Ehhez kell hozzászoknom. Megértenem, hogy bíznom kell másokban. Hinni benne, hogy akik megkedveltek, azok magamért tették. Gábriel is azért akarta, hogy megismerjem a családját, mert több vagyok számára egy bérelt szakácsnál és főleg egy egy éjszakás kalandnál. Legyek mellette önmagam. Ha pedig megint futhatnékom támad, mondjam el neki miért akarok menekülni. Nem a múltam határoz meg engem, de az életem része. Felesleges titkolnom. El fog jönni a megfelelő alkalom, hogy elmondjam. Pár dolgot már így is tud és biztosan rá is jött sokra, mert bár egész más, mint Károly, ő is nagyon intelligens. Álmodom. Nem vérről és halálról. Egy rétről, vízről, egy házról. Idegen helyek, de nem félelmetesek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=834770#post834770][b]Éjféli Veréna - 2021.07.24. 09:52[/b][/url]

Nagyot zökken a szerelvény. Ugyanekkor érzek egy furcsa zuhanás szerű érzést, ami megijeszt. Felriadok és ijedten pillantok ki az ablakon. A táj ismerős, de még nem vagyok ott célomnál. Az üvegnek támasztom homlokom. Lehunyom a szemem és kifújom a levegőt. Nem szeretem az ilyen elszunnyadásokat. Kiszolgáltatottá tesznek, ami félelmetes még mindig számomra. Ismét felpillantok. Az ablak tükröződésében Gábriel alakját pillantom meg, de hirtelen el sem hiszem, hogy tényleg őt látom. Óvatosan fordulok felé. Pihen. Vonásai kedvesek és megmelengetik a szívemet. De mit keres vajon itt? Merre járhatott? Engem követett volna? Akkor már tud arról is, hogy az ELME vendége voltam? Mióta van a nyomomban? Vagy csak megint a véletlen sodort bennünket egymás útjába? Nem tudom, de azt igen, hogy már megint felkavarodott a gyomrom. Nem tesz jót a rázkódás. A vonat pedig feszt inbolyog. Váltókon megyünk át a közelgő állomás előtt. Kékjeimre rázárom pilláimat. Mély levegőket igyekszem venni és táskámba nyúlok a B6 vitaminért, meg az innivalómért, hogy bevehessem vele a pirulát. Azt hiszem tényleg el kell mennem a napokban orvoshoz. Mert ha ez így megy tovább lassan már dolgozni sem tudok majd és azt nem tehetem. Elveszteném a becsületem. Szóval lépnem kell, mielőbb. Napok óta egyre több illat irritál. Már nem csak a teától émelygek, hanem a haltól és az olajbogyótól is hányingerem van. Közben nagyot szisszen a palack, ahogy lecsavarom a kupakját. Egy szem gyógyszert veszek nyelvem hegyére és két korty üdítővel útjára indítom. Remélem hamar hat majd és a férfi sem ébredt fel a zajongásomra. Tudom mit mondanék neki, de az, hogy itt tegyem az ijesztő. Tele van a kocsi és biztosan veszekedni fog velem, ha elmondom mi történt az ebédkor. Hová tudok elfutni innen, ha kezet emel rám? Le sem tudok szállni. A többi utas vajon a védelmemre kel majd, amikor ütésre emeli a kezét? Fog ütni egyáltalán? Hirtelen bevillan egy kép, ahogy a hajamnál fogva rángat el a mosdó felé és ver össze amiért megszégyenítettem a lányai előtt. Pupilláim kitágulnak a csak számomra látott jelenet hatására és szaporán kezdem szedni a levegőt. Ösztönöm rugóként állít fel helyemről, már futnék is el, hogy bezárkózzak a mosdóba, de egy újabb váltónak hála, melyre a szerelvény fut, megbillenek. Egyensúlyomat vesztve zuhanok egyenesen az ölébe. Merlinre! Most mit csináljak!?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=834836#post834836][b]Éjféli Veréna - 2021.07.26. 17:51[/b][/url]

Hangosan kiált fel, hogy aztán a derekamnál fogva tartson meg és így nem esem még nagyobbat. Viszont így kívülről pont olyan, mintha az ölébe ültem volna, pedig nem akartam. Kapálózni viszont nem fogok, csak támaszkodom, hogy ne nehezedjek rá teljes súlyommal. Filmbe illő jelen is lehetne ez, de nem az, nagyon nem. Ijedtségem mellé még meg is ütöttem ugyanis magam, vagyis a jobb csuklómat, amivel kitámaszkodni és az esést tompítani igyekeztem. Azt hiszem holnap nem én fogom keverni a habokat és habarásokat. Viszont meg sem nyikkanok. Jól tűröm a fájdalmat. Méltatlankodását hallva nézek le rá kékjeimmel. - Csak egy volt, de azt szimplán leszúrtam - csúszik ki a számon a visszavágás, de mire felfogom mit is mondtam ki ennyi ember előtt, ráadásul elég hangosan, már késő. Hiába horgasztom le fejem holt sápadttá válva és evickélek ki az öléből, tudom ezt nem úszom meg felismerés nélkül. Mintha ezer meg egy tekintet szegeződne rám, legalábbis ezt hiszem. Rosszabb, mint a tárgyalóteremben. Érzem, ahogy a mellettünk lévők odapillantanak rám és biztosan van, akinek feltűnik, hogy az arcom ott virított jó pár újság hasábján. Már csak ez hiányzott. - Tényleg azt mondtad rám, hogy csontos vagyok? - fészkelem magam vissza a vele szemben lévő helyre és kutakodni kezdek a táskámban. Ujjaim a naplómra zárulnak, amit kiveszek az ölembe. Úgy felsimulok az ülésre, hogy bele is olvadnék, ha ez lehetséges volna. Időt kell nyernem, míg meg nem érkezünk Bogolyfalvára, hogy aztán...Vagy elfussak, vagy mindent elmondjak neki. Nem ilyen módon akartam, nem most, amikor az a valami ami köztünk van miattam szünetel, de lehet jobban járok, hogy így lett. Ha mélyebben megszeretem, rosszabb lenne az elutasítása, a megvetése vagy bármi, amit reagálni fog, amikor megtudja rólam az igazat. Nem merek ránézni, sőt igazából semerre. Szóval ujjaimra szegezem a tekintetemet, mintha  koszt keresnék a körmöm alatt. Tökéletesen tiszták és ápoltak a kezeim. A konyhán ez elvárás és nekem is magától értetődő. Már csak egy megálló és megérkezünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=834921#post834921][b]Éjféli Veréna - 2021.07.27. 21:59[/b][/url]

Mindketten a tájat kezdjük nézni. Az üvegnek viszont van egy olyan tulajdonsága, hogy nem csak át lehet rajta látni, hanem tükrözi is felületén a környezetet. Épp ezért lehetséges az, hogy míg kifelé bámulok a fejem állása szerint, addig kékjeim őt figyelik lopva. Nem ismerem a férfiak lelkivilágát. Annyit tudok csak róluk, amennyit kamaszként megtapasztaltam a Bagolykőben. A nevelőapám csak kapzsin számolta hány évig kell még maguk mellett tartaniuk mielőtt megszabadulhatnak tőlem. A férjem olyan volt, amilyen. Egyiküktől sem igazán tudtam mit tanulni érzelmi téren. Bennem sem volt sok régen és most sem, ha jobban belegondolok. Nem csoda, de lehetett volna másképp. Talán most sem késő még, hogy megengedjem magamnak az igazi mély érzéseket. De hogyan kezdjem el? Egy bocsánatkéréssel? Annyiszor mondtam ki a szót, hogy megszámolni sem tudnám. Csak nem volt mögötte tartalom. Egy szidás után, két ütés között. A negatív terhességi tesztek alkalmával. Akkor nem sajnáltam semmit. Most igen. Őszintén. - Tudom megszégyenítettelek a lányaid előtt - kezdek el beszélni olyan hangerővel, hogy ő hallja, ha figyel, de más ne értsen belőle semmit - Sajnálom. Kérlek ne haragudj rám. Nem tudom megmagyarázni. Nem vagyok képes rá...Megváltozni. De ha ezt elolvasod akkor...Azt hiszem pár dolgot megértesz majd - azzal az ölemben pihenő, viseltes naplót felé csúsztatom a kis asztalkán. Visszakaptam a tárgyalás után és a mai napig vezetem. Ott van benne az egész életem. A lelkem lenyomata. Azóta, hogy az első, titokban meglátogatott gyűlésen azt javasolták, dokumentáljuk a velünk történteket. Ez a napló enyhítette a büntetésemet. A Doktornő is azt javasolta folytassam. Most is elvittem neki. Elolvasta. Előtte nincs titkom. Sokak előtt nincs. Miért épp előtte volna, akit kezdek félve ugyan, de megszetetni? Közben feltűnik a bogolyfalvi állomás körvonala. Minden megmaradt utas szedelőzködni kezd, és mint egy méhraj indul el a kocsiajtó irányába. Követni akarom őket. Felkelek. Szerencsére most megingás nélkül tudok elmenni Gábriel mellett, hogy azután igyekezzek elveszni a kisebbfajta tömegben, bár azt hiszem ha akarna utol tudna érni.