A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=614220#post614220][b]Rözge Csongor - 2016.08.26. 21:23[/b][/url]

Mit is mondhatnék? Az éjjel alig aludtam valamit, annyira vert a szívem. Nagyon izgulok ám az ilyen kirándulások alkalmával! Mindig eltervezek egy csomó mindent, aztán kiderül, hogy mondjuk elromlik az idő, megbetegszenek az iskolatársaim, nekem kezd el fájni valamim, szóval soha semmi se ideális teljesen. De azért őszintén remélem, hogy a mostani alkalom egy nyugodt és szuperjó kirándulás lesz, még mielőtt végleg búcsút mondok az előkészítőnek és megkezdem tanulmányaimat a Bagolykőben. Amit viszont szintén baromira várok, csak addig még nem árt egy kicsit gyereknek lenni és kihasználni ezt az utolsó kis időt a mókázásra. Reggel anya korán ébresztett, már előző este gondosan összepakoltunk, tettünk be pulóvert és hosszúnadrágot is, no meg esernyőt és esőkabátot. A bűbájoknak köszönhetően nem olyan nehéz a táskám. Főleg kajából csinált anya sokat. Szendvicsek, nassolni való, különféle édesség, amit jó elosztani a haverokkal, és természetesen megfelelő mennyiségű ivóvíz. Hiányozni fog a családom, de már nem hiányzik annyira mint korábban, különben is hozzá kell majd szoknom az önálló élethez. Amint végeztem reggeli rutinommal, apa munka előtt gyorsan kikísért az állomásra, ahonnét a csoport indult. Nem szeretett volna sokáig fenntartani, tudja hogy ebben a korban a kísérő már cikinek számít, de pont ő is akkor ment munkába és inkább jöjjön csak velem, legalább társaságom lesz, nem szégyellem mások előtt. Gondolom látni akarta, hogy tényleg minden rendben, a többiek is ott vannak, így az időhúzós készülődés miatt szinte utolsóként becsatlakoztam a kalandba. Láttam, hogy már javában nyüzsögnek a többiek, így hamar odamentem és köszöntem az osztályomnak, majd lassan helyet foglaltunk a vonaton.