A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=613963#post613963][b]Eszterházy Lili Athalie - 2016.08.24. 16:09[/b][/url]

Ma kirándulni megyünk! El se hiszem, hogy végre eljött ez a nap is. Már két napja alig alszom. Jó ideje itt vagyok már, évek óta tagja a mágustársadalomnak, de Bogolyfalván és a nevelőotthonon kívül nem jártam még sehol. Most viszont az egész iskolával, meg sok kísérővel, köztük a nagy iskola diákjaival is, megyünk egy három napos kirándulásra. Szalamantonra. A Balatonnál van, mondta a tanár bácsi, sok érdekességet is mesélt. Megmutatta, hogy mit fogunk megnézni, és hogy majd játszhatunk meg fürödhetünk a Balatonban. Remélem nem lesz még olyan nagyon hideg.
Az elmúlt három napban nem sokat aludtam. Vártam, hogy végre kirándulni menjünk. Ennek ellenére egy kicsit sem éreztem magam fáradtnak, sem tegnap, sem ma reggel. Az ébresztő előtt két órával már ébren voltam, sokáig csak feküdtem az ágyba, hiszen a többiek még aludtak. Aztán olyan fél órával a reggeli ébresztés előtt Mirabella mocorogni kezdett, és ahogy a tekintetünk találkozott, kitört belőlünk a nevetés, amire persze a többiek is kinyitották a szemüket, így mire a legtöbbeknek sikerült rendesen kitörölniük a szemükből a csipát, addigra mi már mind készen voltunk, felöltözve, összecsomagolva.
A reggelit gyorsan eszem, és nagyon sokat. Csokis kalács van és kakaó. Egy kis vajat is kentem a kalácsomra, hogy még puhább legyen, így aztán tökéletes lett a reggel, csak a végén, az utolsó falatot esett nehezemre legyűrnöm, de a nevelőotthonban megtanultam az évek alatt, hogy minden finom falatot meg kell becsülni. Nem szeretnék visszamenni, pedig néhány hét múlva ismét át kell lépnem a kapuját. Furcsa fintor jelenik meg az arcomon a gondolat miatt, ám végül csak elkergetem, és iszok még egy kis kakaót. Nem a hellyel van a baj, inkább csak az hiányzik nekem, hogy legyen anyukám, aki megszeretget, és hogy nyáron családi nyaralásra menjek, ne a tanulószobába.
A kollégiumi csapat közepén haladok, Mirabella előttem halad, mellettem egy végzős fiú van, akivel még soha egy szót se beszéltem. Szerencsére nem kell sokat sétálnunk, Iza és Titi pedig már ott fognak várni minket, hogy jó helyet találjunk magunknak a vonaton. Ahogy befordulunk az állomás felé, látom, hogy már Tomi bácsi is ott van, meg még páran, de engem leginkább a lányok érdekelnek, akik kicsit távolabb állva, anyukáik gyűrűjében. Én szépen kiszakadok a sorból, integetek a bácsinak, és elszaladok hozzájuk.