A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=365772#post365772][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2014.08.22. 21:31[/b][/url]

ĐömĐöĐöm
[zárt]

Végre lejárt a szokásos évi körút a lüke pszichomókusoknál. Gyűlölöm. Nem tudom elmagyarázni anyuéknak, hogy semmi bajom, csak akkor leszek igazán dühös, ha bántják Ádit, vagy Zsófit, de róla annyira nem akartam beszélni. Ráadásul mostanra már az is világos, hogy nem látom a színeket, ami mögött fejsérülést sejtenek, és úgy elegem lett a végére mindenféle vizsgálatokból, mint még soha. A szemésznél már nem is voltam hajlandó együttműködni, mire apu megfenyegetett, hogy egész nyárra szobafogságot kapok. Ha tudná, hogy ez már nem hat meg... mindegy, megvan a szobafogság teljes szünetre, de most legalább visszajöhettem az iskolába. Olyan rég nem láttam Ádit, hogy már nagyon hiányzott, meg persze Zsóf is, a levélváltás mégse olyan, mintha itt lennék és nyúznám a sok sületlenséggel valamelyiküket, vagy épp csokin osztoznánk. Lassan megérkezünk, ami azt illeti, és minden perccel jobban örülök neki, hogy visszatérhetek. Már vagy öt perce a táskával a vállamon ácsorogva várom, hogy megálljon a vonat, és még mindig csak lassít, de aztán egy örökkévalóság után beérünk, és a nyíló ajtó mögött én vagyok az első, aki leugrik. Körül is nézek rögtön, mert úgy emlékszem, írtam Ádinak, hogy ma jövök, és jöjjön ki elém, bár furcsa mód nem kaptam választ tőle. Remélem, hogy megkapta a baglyom, bár egyedül is hazatalálok, az is igaz, de mégis jobban örülnék, ha itt lenne. Ismét körülnézek, alaposabban, mint az imént, de továbbra sem látom. Hm, vagy talán csak dolga akadt volna? Várok egy kicsit, az tűnik a legbiztosabbnak, úgyhogy a táskám fülébe kapaszkodva, hogy le ne csússzon a vállamról, megkeresem az első padot, és letelepedek rá ölembe véve a csomagom. Ha már időm akadt, akkor láblógatás helyett inkább azt veszem gyorsan számba, hogy mindent elhoztam-e, amit akartam. Kicipzárazom a táskám, és megnézem szép sorban, hogy a könyv Ádinak színes papírba csomagolva itt van, Zsófinak is a csoki, ha minden igaz, piros csomagolópapírban szintén piros masnival, Đominak meg nem tudtam, mit hozzak, de anyuék azt mondták, hogy mégiscsak kéne valamit, úgyhogy végül egy fényképalbumot szereztem neki, és benne az első dolog nem egy kép, hanem egy egész cikk arról, hogy bekerült valami válogatottba. Fogalmam sincs hová, nem értek a kviddicshez, de majd ide gyűjtögethet képeket, szóval remélem, tetszeni fog neki, főleg, hogy anyuval választottuk, azaz inkább ő választotta, mint én. No de ha jól nézem, minden rendben, még Árnyéknak is megvan a gumicsont meg a labda, úgyhogy visszacipzárazom a táskám, és ismét hátradőlve a padon várom, hogy megérkezzen Ádi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=365807#post365807][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2014.08.22. 22:09[/b][/url]

ĐömĐöĐöm

Egészen jól ellennék itt még egy kicsit, ha már olyan jól elhelyezkedtem a padon, de pár pillanat sem telik bele és kit látnak szemeim? Na kit? Đominic áll előttem teljes életnagyságban. Felkászálódom, és nyomban megölel. Össze is ráncolom a szemöldököm gyanakodva, hogy itt valami nincs rendben, ez úgy fura végül is, ahogy van. Nem vagyunk mi azok az ölelgetős fajták, mert ki nem állhatom, hogy a felnőttet akarja játszani folyton, mintha nem csak két évvel lenne idősebb, mint én, vagy még annyival sem, ha alaposan utána számolok. Nagy levegőt veszek, és kérdőn nézek rá, ha már elengedett. Szinte hadar, úgy mondja el egy szuszra, amit el akar, és ez még szokatlanabb. Elképzelésem sincs, mi történhetett.
- Köszi, jól vagyok itt kint. Írtam Ádinak, majd csak kijön. Te kire vársz? És... mitől vagy ennyire fura, Đomi? Ugye nem... - csak egy dologra tudok gondolni hirtelen, ahogy így végigveszem a lehetőségeket, amik miatt ilyen nagyon gyanúsan tudnak viselkedni az emberek. Baja esett a szüleimnek, amíg úton voltam. Biztos, hogy az van. Vagy a nagyi? Te jó ég, mi van ha a nagyi kapott agyvérzést vagy valami ilyen nyavalyát? Egyre ijedtebben pislogok rá, tágra nyílt szemekkel és valószínűleg olyan nagy pupillákkal, hogy a szemem színe alig látszik tőle, de még a felsőjét is elkapom és belekapaszkodok két kézzel, a táskám pedig a földön végzi mellettem nagy suppanással.
- Ugye nem anyuéknak lett valami baja, amíg úton voltam. Vagy a nagyival van valami? Mondd már, Đomi, látom rajtad, hogy történt valami. Nem akarok a váróteremig menni, most mondd, hogy mi a fene van - fakadok ki egyre idegesebben még mindig a felsőjét markolászva. Ettől se fog jobban szeretni, de soha nem is voltam a kedvenc, amikor Ádi a jó gyerek. Nem bánom én a rossz szerepét, amíg így megvédhetem, de most kivételesen csak elképesztően ideges vagyok, és összezavarodtam, fogalmam sincs, mi van, csak az az érzés növekedik bennem egyre inkább biztossá válva, hogy valakinek valami baja lett, de kinek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=365878#post365878][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2014.08.22. 23:04[/b][/url]

ĐömĐöĐöm

Szokatlan már az, hogy Đomi megölel üdvözlésképpen, mert elvileg egyikünk se bírja ennyire a másikat. Fel is támad azonnal a gyanú bennem, hogy valami nincs rendben, valami, amiről tudnom kellene. Kérdőn is bámulok rá, sőt, számon kérem, a pólójába kapaszkodva majdhogynem vallatom, annyira tudni akarom, mit kell elmondania. Tudnom kell. Közli is, kezdetnek azt, hogy Ádi nem jön ki. Istenem, Ádi. Csak nem a bátyámnak esett valami baja, amíg nem voltam itt. Ha valaki megverte, én esküszöm, kinyírom az illetőt. Elsápadok a gondolattól, hogy Ádival van valami, de ökölbe is szorul a kezem és ott feszül máris bennem a düh, hogy ha valaki bántani merte, az biztos nem ússza meg ezt ép bőrrel, én kezeskedem arról. Elengedem a pólóját, helyette az ujjaimat tördelem végig idegesen hallgatva, amit mond, majd ismét ökölbe szorítom a kezem körmeimet a tenyerembe vájva, és rágni kezdem az alsó ajkamat, csendben számolva tízig, húszig, ameddig kell, hogy senkinek ne menjek neki itt és most. A helyzet vázolásánál viszont ismét csak sápadt leszek, és tágra nyílt szemekkel bámulok Đomira.
- Ádi... mondd még egyszer... az nem lehet... - hitetlenkedve rázom a fejem. Az én bátyám okos, több esze lenne, mint ilyen ökörséget csinálni, mert látott egy nyomorult mumust. Vagy mégse? Merlinre, Ádi, hová tetted az eszed? Hová a jó fenébe tetted az eszed, pedig mindig te szoktál gondolkodni. Az agyamat ellepi a régről ismert köd, hiába számolok már ötvenig is, megszáll a harag, mert most igenis haragszom rá, nagyon-nagyon haragszom, amiért ilyet mert csinálni.
- A gyengélkedőn van? Megölöm... kiverem belőle a szuszt. Hogy lehet ekkora barom? Hogy a jó életbe tudott ilyen idióta döntést hozni... hogy... - indulok is egyenesen előre, miközben csak úgy törnek ki belőlem a szavak, de egyelőre csak Đomi van itt, hát az ő mellkasának megyek neki, és egyelőre rajta vezetem le a feszültséget, ököllel rácsapok, aztán meg itt meg is áll a világ. Mintha eltűnne az összes levegő körülöttem, olyan érzés, szúr a mellkasom, és összeomlok. Régen sírtam, de most nem tudom útját állni a feltörő könnyeknek, az se érdekel, hogy mindezt enpluszegy ember közepette művelem a vasútállomás mellett a földön ülve.
- Hogy tehette? Hogy... tehette... a bátyám... ennél okosabbnak hittem - törnek elő a szavak, és közben úgy vágom az öklömet földhöz egyszer, kétszer, háromszor, hogy a bőr is lejön lassan róla, minden bütyköm vérben úszik pillanatokon belül, de ez se érdekel. Haragszom Ádira, nagyon, de féltem is, és fáj, hogy ez a hír várt. Nem akarom elveszíteni, el se tudom képzelni, milyen lenne az élet nélküle, és nem is akarom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=513251#post513251][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2015.09.04. 21:01[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=514107#post514107][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2015.09.06. 18:27[/b][/url]

Szira

Végre befut a vonat, vagy fél percig Árnyék is egy helyben ül, aztán leszáll Szira meg a két kutya és elszabadul a pokol. Honnan lett egyáltalán kettő? Osztódnak ezek a kutyák vagy mi? Árnyék először csak a farkát kezdi csóválni örömében, hogy társaság van, na meg ismerős is, aztán meg ha már kellőképpen közel jutott hozzá a két kisebb eb, akkor ismerkedésbe kezd velük. Ez még hagyjám, Zsombinak azonban már attól csak partra vetett halként van tátogni kedve és kapacitása, hogy meglátja Szirát. Hoppá. Szerencsétlen pár szál virágot meg a kutya pórázát úgy szorongatja, mintha azok tartanák pillanatnyilag a földön, közben meg úgy jártatja a lányon a tekintetét feje búbjától a lába fejéig és vissza, aztán egy újabb kör nézelődés után kénytelen eldönteni, hogy csak jól lát.
- Szia - sikerül végre kinyögni, amikor a lány már elég közel sétált, mert nehogy azt tessék hinni, hogy földbe gyökerezett lábbal ő aztán egy lépést is tett volna felé. Egy kissé szögletes mozdulattal megemeli a szedett-vedett csokrot, de igenis a szándék a fontos - bemászott ő, kérem, majdnem egy kertbe is, hogy azt a pár virágot leszakítsa -, és átnyújtja.
- E-ezt neked sz-sz-szedtem - mifene, már dadog is. Egyre jobb lesz. Kicsit elvörösödik zavarában, nagyot nyel, hogy még hallani is lehet, és inkább néz Szira arcára, mint eléggé látványos pocakjára. Nem akar kérdezni, mert úgy érzi, veszélyes kérdés lenne. De hát hogy is van ez? A lány csak egy hetet volt oda, előtte meg nem emlékszik rá, hogy ekkora pocakkal ment volna el. Igaz, a vonatra nem kísérte ki és egy ideig még úgy is alakult, hogy nem sikerült találkozniuk, mert mégiscsak sor került az ideig két hetes pszichológus-látógató körútra, de akkor is. Ez csak valami rossz vicc lehet. Vagy mégsem?
- Ööö... nem sok. Ádival nem beszélünk, már nem is prefektus, együtt se kell dolgoznunk, nem érdekel - jelenti ki, pedig dehogynem érdekli, hiszen erről beszél, na meg a bátyja. Makacsul tartja magát azonban ahhoz, hogy nem érdekli az egész, fejben meg már azt számolgatja, lehetséges-e, hogy... nem. Vagy mégis? Kicsit elkeseredett képet vág a kapott eredményre, aztán a hajába túr és megpróbál szebb témát találni. Csak ne térnének vissza a gondolatai folyton a lány pocakjára. Az apja ki fogja nyírni, ha... bele sem mer gondolni.
- Neked hogy telt Groserliebben? - kérdezi inkább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=514915#post514915][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2015.09.08. 16:12[/b][/url]

Szira

Nagy kínban van, próbálja felfogni, hogy mi is az, amit lát és az egyáltalán hogyan lehetséges, de csak nem sikerül egyről a kettőre jutnia, bármennyire is erőlködik. Dadogva adja át a virágot a látottak hatására, és makacsul nem igyekszik bámulni, de még arra sem nézni, erre Szira hozzábújik. Kicsit sem ideges, á, dehogy, nem is érti, miért ment össze hirtelen úgy a gyomra, hogy méretben egy kaviccsal vetekedhetne és ismételten nagyot nyel. Az a nagy helyzet, hogy vakmerő főnixbőrbe bújt sárkányunkra Szira minden erőlködés nélkül ráhozta a frászt. Ha ezzel neki most haza kell menni, hogy khm, izé, az a helyzet, hogy gyarapodni fog a család, akkor inkább világgá megy, minthogy az atya haraggal szembenézzen annak ismeretében. Futólag említést tesz Ádámról, mert hiába mondogatja, hogy őt ez nem érdekli, mégiscsak foglalkoztatja a probléma, még sokat is, aztán amennyire tőle telik, figyelmesen hallgatja a lány válaszát. Kicsit el-elkalandozik közben gondolatban még mindig azokat a számításokat ellenőrizgetve, aztán már Szira hozza szóba az egészet. Még hogy ő megijedt volna? Meg hát, de minek vallaná be. Olyan határozottan rázza meg a fejét, mintha az élete múlna rajta.
- Nem én, de azért nem is vicces - jelenti ki menten, majd csak felszusszan megkönnyebbülten. Ha most bevallaná, hogy megijedt, Szira aztán egy örökkévalóságig szívathatná vele. Azt mondjuk nem tudja, hogy szívatná-e ténylegesen, de a büszkesége akkor sem engedi, hogy elismerje, ő, a rettenthetetlen, aki nála kétszer nagyobb embereknek is ment már neki - bár ez inkább meggondolatlanságra és vakemrőségre vall, semmint bátorságra -, megijedt még az apaság gondolatától is. Tizenhét, vagyis lesz, korai ez még, tessék megérteni. Ahogy megnyugszik, kezdi azért látni ő is a poénosabbnak mondható oldalát az egésznek, úgyhogy bele is karol a lányba és megnézi közelebbről a kutyákat.
- Ragaszkodó típus, az biztos és aranyos kutyust választott. Fuh... cukrászda? - kérdezi a maga lényegretörő módján, egyre kevésbé a hosszas cseverészések híve, főleg, ha pontosan tudja, mit is szeretne, márpedig most ő a nagy ijedelemre cukrot szeretne, diós-csokis süti formájában.
- Szerinted mit szólnának, ha az iskolában is ezzel a magyarázattal hozakodnál elő, hogy én... szóval, hogy... érted - pillant most már végre a lány pocakjára önszántából is, és elgondolkodva féloldalas mosolyra húzza közben a száját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=567272#post567272][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2016.02.27. 00:14[/b][/url]

Ádám

- Katonai iskola, pfff - húzza a száját még itt is, pedig már csak a vonatra vár a hátizsákkal a vállán. A jegye szerint már itt kellene lennie két perce, de ezek szerint késik.
- A jó régi magyar állami vasút - dünnyögi csak úgy magának, miközben a falnak támasztja a hátizsákot, hogy kicsit levegye válláról a súlyt. A bátyja nem fogadta túl jól a hírt, hogy elutazik, de igazából ő sem. Csak kevésbé látszik meg rajta mostanra. Elvégre fakadt volna sírva? Egy hónap sincs hátra és tizenhetet tölt, ami azt jelenti, hogy varázslóként nagykorú lesz. Toporzékolt volna? Az se old meg semmit. Ugyan, amikor megkapta a levelet, intenzív ordíthatnék jött rá, és két órával később csúnya verekedésbe keveredett, ahonnan aztán horzsolásokkal és vérző orral meg monoklival a gyógyítóiba, de pont emiatt utazik most. Azaz nem kifejezetten emiatt az eset miatt, mert abban sem biztos, hogy erről az apja tud egyelőre, hanem összességében a kezelhetetlen viselkedése miatt. Ez állt a levélben éppen ezekkel a szavakkal. Miután nem volt elég, hogy a rellonból át kellett költöznie az eridonba, most meg beíratta az öreg egy katonai iskolába, abban a reményben, hogy majd ott megnevelik. Ő nem hisz ebben, a gyógyszerek sem segítettek soha, de az atyai dörgedelmek sem, ahogy tulajdonképpen semmi. Már csak ilyen, ilyen is marad, de mielőtt még a balatoni fegyintézetben kötne ki, inkább szót fogad és felszáll a vonatra, amire a küldött jegy szól, aztán csak lesz valami.
- Vigyázz magadra. Majd találkozunk, ha hazajössz még, vagy legfeljebb ünnepre meglátogatom Védát - ígéri meg, aztán már hallani a vonatot megelőző jellegzetes hangot, aztán a vonat is felbukkan végre és bedöcög az állomásba.
- Gyere, Árnyék - húzza meg a kutya pórázát ellökve magát a faltól, és még egyszer megöleli a bátyját, megveregeti a vállát, aztán felszáll a vonatra. Még épp időben. Ahogy becsukódik mögötte az ajtó, már indul is ki a vonat az állomásról. Az ablakból még integet, aztán előveszi a jegyét ismét és megnézi, hová is kell ülnie. Felrakja a táskáját a helyére, majd leül. Helyet foglalva még számba veszi, hogy tényleg elbúcsúzott-e mindenkitől, akitől el akart, majd nagy levegőt vesz, sóhajt egyet és megsimogatja a kutyája fejét.
- Irány egy új élet, Árnyék. Nem tudom, milyen lesz, de remélem, beengednek téged is, vagy valakit megverek - mondja az állatnak megvakargatva a füle tövét, aztán hátradől és lehunyja a szemét. Kell egy kis pihenés, mielőtt belevág ebbe az egészbe.