A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

Különös nap a mai, nehezen fogalmazom meg az érzéseimet vele kapcsolatban. Azt hiszem, azzal a nappal is nehezen fogalmaztam meg, amikor először találkoztunk, azóta se megy igazán. Nem tudom, hogy miért nem. Egy dolog van, amiben határozottan biztos vagyok, hogy William egyike azoknak az embereknek, akiket én sosem hagynék hátra, mintha a fiam volna, de mégsem. Nem akarom, hogy akár ő, akár én, akár a világ pótlékként tekintsen rá, hiszen volt egy fiam, van is, ám a távolság kettőnk között oly nagy, a sértettség, a megbántottság oly mély, hogy azon már semmi sem segíthet. A világ a mi esetünkben ketté oszlik, van, aki szerint én hagytam el őt, míg mások szerint ő a hálátlan. Igazi oldal nem létezik, mint mindenben, ebben is középen keresendő a megoldás. Nem segít, rágódhatunk rajta bármennyit is, de ennyi év távlatából már nem éri meg. Én sem teszem, aki hatalmas, okkersárga sálam magam köré tekerve tekintek a távolba, várva, hogy a vonat megjelenjen a távolban.
- Csak nyugalom. - suttogva, játékosan fegyelmezem hevesen dobbanó szívemet. Hideg van, tagadhatatlan, de élénkítő hideg. Jóleső hideg. Most nem akarom, hogy más legyen, pedig sokszor melegebbé teszem az időt, de most mindent úgy akarok megélni, ahogy valóban van, még akkor is, ha ez némiképp kellemetlenebb is, mint lennie kellene. Vannak pillanatok, csodás emlékek, melyeknek eredetiben kell megmaradniuk, ahol minden apró részlet fontos, a hideg pedig, mely megtelepedett a falun, épp ennyire velejárója ennek. Hangos, erős hang, ajkaim széles mosolyba ívelődnek, ahogy a fekete mozdony a kanyart követően felbukkan, itt van hát, végre tényleg. Hosszú bézs kabátom zsebeibe mélyesztett kézzel, rákoncentrálok az ajtók ablakmagasságára, hátha meglátom őt, de persze vagy még a túl gyorsan elsuhanok egyikében állt, vagy hátrébb, a peron vége felé található. Nem tudom, hogy melyik lehet, így mind a két irányba pillantok, és reménykedek, hogy hamarosan felbukkan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838700#post838700][b]Reményi Emma - 2021.10.30. 22:12[/b][/url]

Különös nap a mai, nehezen fogalmazom meg az érzéseimet vele kapcsolatban. Azt hiszem, azzal a nappal is nehezen fogalmaztam meg, amikor először találkoztunk, azóta se megy igazán. Nem tudom, hogy miért nem. Egy dolog van, amiben határozottan biztos vagyok, hogy William egyike azoknak az embereknek, akiket én sosem hagynék hátra, mintha a fiam volna, de mégsem. Nem akarom, hogy akár ő, akár én, akár a világ pótlékként tekintsen rá, hiszen volt egy fiam, van is, ám a távolság kettőnk között oly nagy, a sértettség, a megbántottság oly mély, hogy azon már semmi sem segíthet. A világ a mi esetünkben ketté oszlik, van, aki szerint én hagytam el őt, míg mások szerint ő a hálátlan. Igazi oldal nem létezik, mint mindenben, ebben is középen keresendő a megoldás. Nem segít, rágódhatunk rajta bármennyit is, de ennyi év távlatából már nem éri meg. Én sem teszem, aki hatalmas, okkersárga sálam magam köré tekerve tekintek a távolba, várva, hogy a vonat megjelenjen a távolban.
- Csak nyugalom. - suttogva, játékosan fegyelmezem hevesen dobbanó szívemet. Hideg van, tagadhatatlan, de élénkítő hideg. Jóleső hideg. Most nem akarom, hogy más legyen, pedig sokszor melegebbé teszem az időt, de most mindent úgy akarok megélni, ahogy valóban van, még akkor is, ha ez némiképp kellemetlenebb is, mint lennie kellene. Vannak pillanatok, csodás emlékek, melyeknek eredetiben kell megmaradniuk, ahol minden apró részlet fontos, a hideg pedig, mely megtelepedett a falun, épp ennyire velejárója ennek. Hangos, erős hang, ajkaim széles mosolyba ívelődnek, ahogy a fekete mozdony a kanyart követően felbukkan, itt van hát, végre tényleg. Hosszú bézs kabátom zsebeibe mélyesztett kézzel, rákoncentrálok az ajtók ablakmagasságára, hátha meglátom őt, de persze vagy még a túl gyorsan elsuhanok egyikében állt, vagy hátrébb, a peron vége felé található. Nem tudom, hogy melyik lehet, így mind a két irányba pillantok, és reménykedek, hogy hamarosan felbukkan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838735#post838735][b]William Martin Krise - 2021.11.01. 14:33[/b][/url]

A vonat rándul egyet, a feje lebukik majd egy koppanással az üveghez koppan; ez téríti magához. Zaklatottan húzza ki, majd rázza meg magát, néz körbe. Nem aludt igazán, hisz hogy is tudna, ám a számtalan inger, a beszélgető hangok, a faleveleken át vibráló fény, a bőr ülések szaga, egyszerre sok számára, hányingere lett, kénytelen volt behunyni a szemét. Jószerével csak hallgatta a zakatolást eddig, az izmai megfeszültek, ahányszor valaki mellélépett, igyekezett semmire sem gondolni.
Most azonban, ahogy oldalvást kipillant az üvegen át, a kanyaron túl egy ismerős vasútállomás teteje tűnik elő, mögötte megannyi girbegurba kémény, faszenes füstöt pöfögtetve bele a novemberi délutánba.
A vonat lassulni kezd, ő megköszörüli a torkát, sötétkék szövetkabátját - ami szintén Emma előzékenységének gyümölcse -, összehúzza magát, baljában a táskáját szorítva áll fel és ballag az ajtóhoz. Egészen leghátra ült, ahová a kalauzon kívül szinte senki, így a peron legvégén lép le a betonra.
Az éles szél az arcába mar, hunyorogva indul el a szerelvény mellett, kékeszöld szemei az állomásépület előtt lézengő várakozókat kutatják. Most először találkoznak így; a szabadban, majdhogynem egyenlő félként, anélkül, hogy a bokáit a padlóhoz bilincselték volna. Vajon Emma egyáltalán megismeri őt a kanárisárga kezeslábas nélkül, ami megkülönböztette őt a veszélyes raboktól?
Mert ő azonnal felismeri őt. Még távolabb áll tőle, épp az ellenkező irányba néz - ő akkor veszi ki a kezét a zsebéből, mikor tekintetük végre, olyan tíz méteres távolságból összeakad. Hosszúkás arca mosolyra húzódik, óvatosan int egyet, maga sem tudván, mit kellene tennie. Zengőbarlangban szigorúan tiltottak mindenféle érintést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838743#post838743][b]Reményi Emma - 2021.11.01. 16:51[/b][/url]

Balra, jobbra, balra... jobbra, és onnan már el se nézek, hiszen végre oszlik a tömeg, és meglátom az arcát. Milyen indokolatlanul sokan jöttek éppen ma és éppen most ezzel a vonattal. Habár, azt meg kell állapítanom, hogy fogalmam sincs, máskor mennyien jönnek, hiszen én magam nem nagyon járok el. Minden itt van, amit szeretnék, és mindent be tudok szerezni helyben. Vannak emberek, akik képtelenek egyhelyben maradni, de én nem ilyen vagyok, én örülök annak a bizonyos nyugalomnak, ami itt körülvesz.
- William. - Mosolyom kiszélesedik, ahogy visszaintek, és légies léptekkel, sietősen közeledek felé. Hűvös van, hideg, mégsem fázok, mert odabent fűt a szeretet és a boldogság. Pár éve ismerjük egymást, de olyan lett számomra, mint a fiam. Pontosabban nem egészen, mintha két fiam lenne. Az egyik, Gergely, aki az apját választotta, a másik William, aki az anyjának választott. Persze nem várom, hogy így szólítson, vagy, hogy ő ezt érezze, inkább csak nekem kell az a kis plusz, hogy meglegyen az érzés, Bogica mellett van egy fiam is, akinek adhatok, és akivel mély kapcsolatom lehet. Lépteim végén előtte termek, és mielőtt lenne lehetősége a tiltakozásra, átölelem.
- Olyan jó, hogy végre itt vagy. - Mosolyogva ölelem magamhoz, és közben a minket körülvevő hideg melegebbé változik, mintha az elemem is boldog lenne, hogy a Krise fiú végre itt van kint, végre biztonságban van. Itt nem bánthatja senki, nem hagyom, hogy megtegyék, vigyázni fogok rá.
- Hogy utaztál? Sőt tudod mit? Majd hazafelé elmeséled. Olyan jól áll ez a kék, tudtam, hogy jól fog állni. - Még nevetgélek is kicsit, miközben beszélek, lelkesebb vagyok, mint hittem, hogy leszek akkor, amikor végre megérkezik. Szörnyen rossz vagyok a konyhában, de Tivadarnak nagyon hosszan ecseteltem, hogy mit szeretnék ma adni Willnek, akibe belekarolva, finoman elkezdem kivezetni a vasútról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838756#post838756][b]William Martin Krise - 2021.11.01. 19:04[/b][/url]

Tétován megtorpan szerencséjére a nő azonban hamar a kezébe veszi az irányítást és átöleli őt. Sután viszonozza azt, érezhető, hogy vagy rég elszokott ettől, vagy sosem tanulta meg, mégis, olyan jóleső ez a gesztus.
Az elmúlt három évben számára Emma jelentette a külvilággal való kapcsolatot. Bár a családja pár tagja, nagynénjei és nagybátyja nem feledheztek meg róla, ritka látogatásaik miatt azonban az ideje legnagyobb részét a négy fal és beteges tévképzeteket suttogó gondolatai társaságában töltötte. Ekkor jelent meg ő: nem tudja ki, minden bizonnyal a Krise család egyik tagja küldte, hogy beszélgessenek vele és, amennyiben a Zengőben ez lehetséges, elodázzák az elkerülhetetlen megbolondulását. Nem volt hét, hogy ne beszéltek volna, nem volt hónap, hogy ne érkezett volna összekészített csomag az ajtajához. Ő pedig lassan, egy kivert kutya bizalmatlanságával engedte magához egyre közelebb.
Most pedig, ahogy hátralép tőle és könnyedén, bár még mindig zavarban elneveti magát, nagyon kicsit, ezt sosem mondaná ki, de olyan, mintha egy családtagját látná viszonyt.
Valakit, aki után nyolc éves korában csukódott a kertkapu utoljára, hogy aztán soha többé ne térjen vissza hozzá.
   -  Köszönöm - hagyja, hogy belékaroljanak, a nővel együtt elindul a kijárat felé - A Mecsekben nem volt nálam mugli pénz buszra, stoppoltam Pécsig. Megértették a magyaromat.
Ezt némileg halkabban, de már-már büszkén teszi hozzá. Pár szón kívül sosem beszélte a nyelvet, hiszen kicsi volt még, amikor elhagyták az országot; az eltelt három év azonban kényszerűségből megtaníttatta vele az alapokat. Az akcentusa továbbra is bántóan erős, ha pedig teheti, angolra vagy spanyolra vált, Emmával azonban tavaly óta már csak kizárólag magyarul beszél.
   -  És köszönöm, hogy maradhatok pár napig. A nagybátyám intézi a házat, lelépek, amint tudok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838781#post838781][b]Reményi Emma - 2021.11.01. 20:59[/b][/url]

Egyetlen pillanat. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy meglegyen az a bizonyos "szerelem". Évek óta ismerjük egymást, mégsem érinthettük meg eddig, azonban most, figyelő tekintetek, láncok, és ízléstelen színű rabruha. Csodálkozik bárki is, hogy egy ennyire szép és elegáns kéket választottam? Remélem, hogy nem. Tökéletes, méltóságteljes, mégiscsak egy Krise, még ha a családja egy része igen furcsa is, de nekem nem kell bemutatni, hogy milyenek ezek a zakkant máguscsaládok, hiszen az édesanyám egyfajta helyi matuzsálemi díva.
- Nagyon ügyes vagy, büszke vagyok rád, látod, nem lesz itt semmi probléma. De ha nem vagy biztos magadban, akkor lehet fordítógyűrűd is akár, vagy bármilyen más ékszer, de a gyűrű a legegyszerűbb, sokaknak az van. Felhúzod, és akkor a mondatokat egyből az anyanyelveden hallod. Az a cikisebb, ha a másiknak nincs, és mondjuk néz rád, hogy mit akarsz. De azt is meg lehet oldani, nem vagy elveszett gyerek. - Azt mondjuk az ember nagyon bátran jelenti ki, hogy nem lesz semmi probléma, mert tudjuk, hogy azért az ilyen alkalmak során mindig elő szoktak bújni azok a bizonyos csontvázak a szekrényből, és nem kizárt, hogy most is fog érkezni egy jó adag. De egyelőre én még teljesen nyugodtan vagyok, az én kis ideális világomba elmerülve, boldogan és békésen. Kell ennél több, dehogy. Magunk elé engedem Erzsikét, aki láthatóan nagyon siet, és bár simán le tudnánk előzni, inkább Will karjára fogok rá egy kicsit jobban, hogy had menjen.
- Egész nyugodtan maradhatsz, ameddig csak szeretnél. Vannak meghirdetett munkák, összeszedtem jópárat, hátha szimpatikus valamelyik. De ráérsz mindennel, csak jó volt kicsit összekészülni. Az utca, amiben lakunk nagyon békés, inkább falusi, de már érződik a városi hatás. Amiről még nem beszéltünk, hogy az édesanyám is ott lakik, a kert végében, már várja, hogy megismerhessen. De vigyázz, hogy mit kérdezel, mert órákig is ott ragadhatsz nála. Ismeri az összes máguscsaládot, pedig egész életében a faluban élt, vagyis, most már városban, de ő már akkor itt lakott, amikor falu volt. - Somolyogva pillantok rá, mert hát én ismerem az anyámat, de ő még nem, és mivel Vitay Yvette elég markáns asszony, nem csodálnám, ha egy vele töltött délután után visszasírná a Mecseket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838783#post838783][b]William Martin Krise - 2021.11.01. 21:21[/b][/url]

Lesütött szemmel sétál a nő mellett, le-lepillant a karjára fonódó kézre. Nem mutatná, de egyszerre nyomasztják a kijárat felé igyekvő járókelők és, bár tudja, hogy valószínűleg senkit sem érdekli, mégis magán érzi kutató tekintetüket. Mintha tudnák, honnan jött, tudnák, mit csinált, mintha a jegypénztár melletti kuka mögül bármikor előugorhatna Rhodeszky Anton felesége, hogy gennyes himlővel átkozza meg, ahogy azt a tárgyalás harmadik napján tajtékozva megígérte.
Kicsit erősebben rászorít a sporttáska fülére, elmosolyodik, csak bólint, bár negyedét sem fogta föl annak, amit Emma lelkesen elmesélt. Pedig figyel rá, a külvilág azonban még mindig vékony fátyolon át szűrődik be hozzá, és be kell vallania, ebben a pillanatban egyáltalán nem érdeklik a fordítógyűrűk.
Most csak hallgatni szeretne, hazamenni, leülni és feldolgozni a történteket. Bárhol is legyen az a haza most.
    -  Azt mondták, van két hetem munkát találni - válaszol kisvártatva -, de minél hamarabb el szeretném kezdeni. Teljesen mindegy, mit. Csak tudod, még mindig...
Körbepillant, lejjebb halkítja a hangját kissé.
    -  Nincs pálcám.  Amíg pedig ez rajtam van - a táskát tartó karját megemeli ismét, hogy látszódjon a csuklóját körbeülelő vékony, bőr karkötő - Egy szaros begyűjtőbűbájt sem tudok megcsinálni anélkül, hogy a minisztérium öt percen belül a hátamon ne térdelne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838948#post838948][b]Reményi Emma - 2021.11.07. 14:37[/b][/url]

- Két hét rengeteg idő. - Állapítom meg teljes nyugalomban, noha azt is tudjuk, hogy villámsebességgel tud eltelni. A két hét, az néha tényleg olyan, mintha csak egy pillanat lenne. De itt, Bogolyfalván, mintha az idő kicsit lelassulna. Az emberek nem rohannak, nem kapkodnak, és ennek köszönhetően az idő is ráér. Hiszem, hogy egyetlen hét is elég ahhoz, hogy dolgozni kezdjen, ám ennek nem adok hangot, hiszen, ha megtenném, azzal elhitetném a reményt, hogy itt kint minden olyan pillanatok alatt megvan. Mi van akkor, ha csak a tizedik vagy a tizenharmadik napon kezd el dolgozni? Akkor csalódott lett, hiszen egy hetet mondtam. Egyelőre elég annyi, hogy két hét sok, de, ahogy ő mondta, minél előbb szeretné, így hát mindannyian arra fogunk törekedni, hogy így legyen.
- Mit is mondtak, meddig kell rajtad lennie? - Pillantok le a karkötőre, ami szerencsére nem üvölti magáról azt, hogy a minisztérium adta, sem azt, hogy a mellettem sétáló börtönben volt. Pont olyan, mint bárki, aki az egyetemi kollégiumban lakik, és éppen most tért haza, hogy az anyja mosson rá, és főzzön valamit, amit nem lehet megkapni egy gyorsétteremben. A hazai ízek mágiája, ahogy mondani szokás. Felpillantok az arcára, más megszidná, de én nyilván nem olyan vagyok, mint más, szóval csak szélesebbé válik a mosolyom.
- Zavar, ha elszívok egy szálat? - Zsebemből előhúzom a szép és egyedi, mélybordó, arany mintájú tartómat. Még nagyon régen kaptam, és mielőtt bárki bármit feltételezne, ez nem más, mint, csak egyszerű cigaretta. Olyan sokszor próbáltam leszokni, hogy már fejben se tudom tartani, de az a nagy helyzet, hogy egyáltalán nem sikerült, és mivel az elemi mágiám okán a láncdohányosságra megvan minden esélyem, van egy olyan érzésem, hogy bizony én ettől "szenvedek", de annyi baj legyen, hiába van a dohányzásnak a legrosszabb marketingje, kevésbé érzem azt, hogy bárkit is szétvernék, mint az a sok részeges ember a híradásokban.
- Van olyan munka, amit szívesen csinálnál, vagy nem akarsz annyira válogatni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838950#post838950][b]William Martin Krise - 2021.11.07. 16:25[/b][/url]

   -  Még öt évig - mormogja válaszul a karkötőt illetőleg - De a pálcámat hamarabb visszakapom, ha úgy látják jónak.
Két hét rengeteg idő - na igen. Leginkább akkor, ha az ember nem viseli magán az MMM nyomkövető bélyegét. Ha megismer találkozik valakivel, természetesen rajta áll, hogy felfedi-e előtte szabadságának státuszát, azonban egy állásinterjún már nem egészen ennyire egyszerű a helyzet, ott kénytelen őszintén válaszolni büntetett előéletét illetően.
   -  Nem zavar, ha adsz egyet.
Nem is igazán vár válaszra, csak nyújtja a tenyerét a cigaretta után. Különben nem dohányzik, legalább is nem gyakran, az elmúlt három évben pedig ezt értelemszerűen egyáltalán nem tehette meg. Most azonban, a szénfüst szagú peronon sétálva megjött a kedve hozzá.
   -  Nekem mindegy, mit csinálok - folytatja, miztán megkapta a szálat. Ha nem, elveszi magának úgyis - A nagybátyám próbált intézni valamit a minisztériumban, de az szóba se jöhet. Szóval most várok. Az a baj, pálca nélkül nm tudok csinálni semmi értelmeset, csak valami tilitoli szarságot. Már arra is gondoltam, mugli munkát vállalok, de ahhoz pedig nem ártana tudni bármit a mugli munkákról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838961#post838961][b]Reményi Emma - 2021.11.07. 22:20[/b][/url]

- Öt? Mondjuk, az egy kicsit lassabban fog eltelni. - A lassabban szót egy hangyányi érzékletességgel még meg is nyomom, hogy érezze ő is, tisztában vagyok vele, hogy ez mit is jelent. Az öt hosszú, én már csak tudom, hiszen nagyon tudok számolni a hónapokkal, évekkel, az életem nagyon részét ezek elég erősen meghatározták. Jó időbe telt, amíg leszoktam erről. Mostanra már megtanultam elengedni magam egészen, de elég egyetlen ilyen mondat, és máris elkezdem berakni az idővonalra, eseményeket társítani hozzá, illetve az addig eltartó időszakhoz. Bogi például addigra már felnőtt lesz, és ez eddig a legijesztőbb társítás, amit életemben csináltam.
- Adok. - Nyújtom felé a fém dobozt, hogy vegyen nyugodtan, majd az öngyújtót is, ami kissé obszcén, olyan, mint azok a tollak régen, amiket, ha megfordítottál, akkor a lány ruhája köddé vált, most ugyanez a helyzet, és igen, ugyanúgy nő van rajta, csak éppen a gyújtások hatására válik meztelenné. Ha öngyújtót vásárolsz, mindig nézd meg, hogy az milyen.
- Vannak itt is olyan munkák, amikhez nem kell pálca. Tudom, hogy nem a legnagyobb élvezet egy varázslónak varázstalanul élnie, de van egy-két jobb munka is, összegyűjtöttem már párat, azokat át tudod nézni, és közben még érdeklődhetünk, Vannak nappali és éjszakai munkák is, és, csak az Árnyasra ne menj sötétedés után és nem lesz baj. - Hosszan szívok bele a cigarettába, itt lenne illendő megemlíteni, hogy vékony, női, szinte csak szimbolikus, de az a nagy helyzet, hogy nem. Normális cigarettát szívok, olyat, aminek van rendes nikotintartalma. Odáig vagyok persze az ízesítettekért, de, amióta a mentolost kivonták a forgalomból, véleményem szerint a világ rosszabb hely lett. Éppen a mentolost, még mindig hihetetlen.
- Persze a tanács, meg a polgármester dolgozik a megtisztításán, és olykor hosszabb ideig van is eredménye, de aztán, ahogy elülni látszik a történet, megint előkerülnek. Más helyeken nyugodtan kint lehetsz késő estig, vagy akár éjszakára is, mármint, felnőtt vagy, tudsz saját belátásod szerint cselekedni. - Mindig emlékeztetnem kell magam, hogy nem kell véranyának lennem, de egyszerűen csak úgy elindul a folyamat, és gyakorlatilag megállíthatatlanná válik, aggódás, öröm meg bánat, és megint aggódás. Kilépve az állomásról először egyenesen haladok vele tovább, de az első lehetőségnél jobbra fordulok vele. Sokan elmennek a központba, és onnan közelítik meg az utcát, de ők nem is laknak itt születésük óta, ezért nem is tudhatják a rejtett utakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=838966#post838966][b]William Martin Krise - 2021.11.08. 19:40[/b][/url]

Kicsit lassabban. Megforgatja a szemét, amíg megáll a nő mellett és kihúz egy  cigarettát az elegánst tartóból. A hivatalos büntetésének időtartama nyolc év, de ezen még rövidíthetnek, ha a magaviselete és a rácsokon kívüli élete okán úgy látják jónak - legalább is a görbe hátú, kávétól rothadó fogú ügyvéd ezekkel a biztató szavakkal veregette hátba annak idején, mielőtt ezüst bilincsbe verve el nem szállították volna a Mecsekbe. A pálcája azonban, amit értelemszerűen a leginkább hiányol, néha azon kapja magát, álmodik a mélybarna galagonyáról, olyankor pedig a megszokottnál is zaklatottabban ébred.
Felhorkant a gyújtó láttán, milyen jópofa. Aztán adja vissza a nőnek, miután meggyújtotta a szálat, ők pedig tovább indulnak az épület mentén.
   -  Szerintem ne aggódd túl magad, tudok vigyázni magamra.
Furcsa számára a nő aggodalma és gondoskodása, mégis jól esik neki: Ismeretségük kezdetén minden eszközt bevetett, hogy elmarja maga mellől, nem egyszer bántalmazta verbálisan, talán fizikailag is megtette volna, ha nemfélt volna tőle, hogy az őrök tengeri uborkává változtatják büntetésül. Emma azonban minduntalan megjelent, ő pedig először csak belefásult, majd egyáltalán nem látta okát az ellenkezésnek.
Az épület bejáratánál csak páran lézengenek, sütő gesztenye szagát hordja a szél. A szabad kezével óvatosan megérinti a nő vállát, hogy álljon meg egy pillanatra nem sokkal aztán, hogy befordultak az első sarkon.
   -  Csak azt akartam mondani - kezd bele egy mély levegővétellel -, hogy köszönök mindent. Hogy kijöttél értem, meg hogy... hát, mindent. De ha nem baj, letenném a cuccaimat és egyedül lennék egy kicsit. Nem miattad, hanem ez egy kicsit sok így. Mármint - a fejével valamerre oldalra bök. A világ - ez az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=840357#post840357][b]Reményi Emma - 2021.12.18. 06:19[/b][/url]

- A lételemem az aggódás. - Felelem nevetve, mert valljuk be, ez teljesen igaz azóta, hogy anya vagyok, de csakis a férjem és a gyermekem, vagy gyermekemnek tekintett személyek iránt tudok aggódni állandóan. Nem az a fajta görcsölősen aggodalmaskodó vagyok, aki retteg a holnaptól is, ezt nem így kell elképzelni, csak szeretném, hogy minden rendben legyen, hogy az életük rendben haladjon előre, és mindent meg tudjanak valósítani. Éppen ezért szeretném, hogy Will is, akit ennyi megpróbáltatás ért, ebben az új életszakaszban ki tudjon teljesülni, otthonra, barátokra leljen, és elfoglalja a neki megjáró helyet a mágustársadalomban, egy olyan helyet, ami megnyugtató, ahol tudom, hogy jó helyen van.
- Kedvesem. - Azzal a jól ismert, melankólikus mosollyal, amivel szélesebbre húzódnak mindig az ajkaim, felpillantok rá, szememben őszinte mosoly csillan az irányába. Szeretve érintem meg az arcát, finom gondoskodással, ahogy mindig is viseltettem iránta. Tudom, hogy van abban valami, hogy Will volt az elvesztett gyermekem miatt keletkezett űr betöltője, hogy kezdetben az agyam egyfajta pótlékként tekintett rá, azonban a kezdeti érzés el-elhalványult, és átvette a terepét az egészen tiszta, érdek nélküli szeretet. Nem tagadom, sosem tagadtam, hogy a vele való találkozások számomra is terápiásak voltak.
- Amit csak szeretnél. Tudom, hogy ez egy nehéz folyamat lesz, de én itt vagyok neked. Na gyere, menjünk haza. - Intek a fejemmel a ránk váró, rövidke út elé, és belé karolva indítom el újra. Nem is kellene mondania semmit, én akkor is tudom, hogy mit érez, de azért jól esett, ez is egyfajta tény. Rám számíthat, én nem hagyom őt elveszni újra, mert most már itt vagyok és itt is leszek neki.