Weiler Dante

 Amikor úgy döntöttem, hogy hallgatok rá és ideköltözöm, nem számítottam arra a sok új élményre, ami ért. Arra sem, hogy egy rég látott ismerőssel találkozom, aki mesél valakiről és, hogy ez akár még a kísérleteim sikerének záloga is lehet, ha az illető, akiről mesélt hajlandó velem kooperálni. Bár azt a tényt nem szabad elfelejtenem, hogy erre még meg kell kérnem és ismerősöm elmondásából úgy tudom ez nehéz dió lesz.
 Nos ráérek ezen agyalni, ha már berendezkedtem a laboromban, ami még picit várat magára. A temetés szerencsére rendben és a helyzethez képesti profánsággal ellentétes jelzővel élve szépen lezajlott. Bár persze Merkovszky nem jött el. Talán nem is baj. Kéréséhez híven Temit a gyermekei mellett helyeztük örök nyugalomra egy ében koporsóban és mellé tettük pálcáját és kedvenc ékszereit-köveit és néhány képet a családjainkról. Semmi fellengzősség, semmi túlcicomázás, csak két szép beszéd és a Nocturne, amit annyira szeretett játszani hegedűn.
 Itt keringek a légben, magasan a fák lombkoronája felett. Tollaimmal játszik a szél. Szárnyam alá kap és messze repít, mind testem mind lelkem könnyűvé válik repülés közben. Olyan nehéz volt ez a pár nap, nagyon kellett már ez a kis pihi. Persze nem ok nélkül rovom most sem a köröket, de az okom még nincs a környéken. Viszont innen fentről mindent jobban látok és hamarabb kis fogom szúrni őt, ha a közelbe ér. Holló alakomban szeretek ilyesmit csinálni. Figyelni, nézelődni, keresni és kutatni. Így nem árthatnak még a legveszélyesebb teremtmények sem, akik elvették tőlem a szüleimet és, akik miatt feladva az álmaim lettem az, aki most vagyok.

Weiler Dante

 Egy ágon üldögélek épp, amikor látom besétálni a fiút. Olyan amilyennek az ismerősöm leírta. Egy cigarettát bányász elő és egy fának dőlve beleszív egy slukkot. Vár. Azt tudom róla, hogy nem könnyen ismerkedik emberekkel, hogy morózus és távolságtartó, akinek a figyelmét nehéz felhívni, míg a bizalmát elnyerni talán a lehetetlennel egyenlő. Nos ha a jó út nem célravezető nála,  nézzük meg a másikat, azt ami picit nehezebbnek ígérkezik. amint ez az elhatározásom megszületik szárnyra is kelek és egy éles bal kanyarra elrepülök előtte karmaimmal kikapva szájából a cigit. Ezek után teszek egy kört a feje fölött, és leszállok vele szemben a nagyjából két méterre lévő egyik hinta ülőkéjére.
 Éles károgással jelzem, hogy ha gondolja ezt incselkedésnek is veheti. Nem kell félnie tőlem én nem bántom. Eltérő színű szemeim ráfüggesztem és én is várni kezdek. Kíváncsi vagyok vajon ez a kis intermezzo mit vált ki belőle. Nincs más itt rajtunk kívül ebben a makacs időjárásban. Épp ezért választottam ezt a helyet. Nyugalmas, és háborítatlan, mert a gyermekek ilyenkor már nem jönnek errefelé, ahogy mások sem. Ha jobban belegondol az ember minek is tennék. hideg van, esőre áll és esteledik is.
 Amikor beszélgettem a hölggyel, aki a fiú gyámja és ajánlotta nekem, azt mondta ő nem pont az, aki nekem kell, de általa könnyebb lenne leérnek a sikert a kutatásaimban. Nos, remélem ez így van. Olyan sok emberrel próbáltam már együtt dolgozni, de mindig rá kellett jönnöm, hogy nem avathatom be őket semmibe igazán, ami a kísérleteimet illeti. A lényegükbe főleg nem és, ha egyszer a teszteléshez érkezünk ez a tényállás még inkább igazzá válik majd.

Weiler Dante

 A tervem nem vált be. A fene vinné el! Se kergetés se káromkodás, se ismerkedés. Az a nyamvadt bűzrúd, mintha más nem is volna érdekes, csak, hogy a tüdejét telepréselje a füsttel, ami nem mellesleg hosszútávon mérgező is. No, de most ez a legkisebb problémám. Valahogy fel kell vennem vele a kontaktust, így hát hirtelen ötlettől vezérelve szárnyra kelek. Körözni kezdek fölötte, majd éles szögben a föld felé veszem az irányt. A bucskázást deanimálással fejezem be. Emberi alakomban sétálok elé és állok meg vele szemben. - Mi a jó benne? Mitől jobb, mint a friss levegő? - kérdezem, miközben megtartom a tisztes távolságot. Nem megijeszteni akarom, hanem szóba elegyedni vele. Valahogyan közel kerülni hozzá. Fiatal, lázadó, de ugyanakkor nagy teher nyomja a vállát, ami miatt valószínű nagy a felelősségérzete, vagy épp olyan kicsi, hogy csak azért nem adja fel, mert erős az életösztöne. A szívem mélyén azt remélem az előbbi helyzet az igaz, és akkor van értelme most törnöm magam. Koromhoz képest laza vagyok és jó pár fiatallal volt már dolgom a családomban, szóval valaki is majd csak szót értek valahogy.  

Weiler Dante

 Huh, nagyon gyorsan előkapja ám a pálcáját, az a fajta ezek szerint, aki előbb emeli fel a varázsvesszőt, és csak aztán kérdez. Ja nem, nem kérdez, de még nem is válaszol és, amit mond az is kicsit már a bunkóság határán táncikál. Az a legfontosabb most, hogy megőrizzem a hidegvéremet. Ráadásul figyelmeztettek, hogy nem épp virágnyelven fog beszélni, így azért valamivel könnyebben viselem a dolgot. Igazi kamasz, no lássuk mire megyünk egymással. - Nyugalom! Nem erkölcs csősz vagyok, csak érdekel, oké? Sosem bagóztam, még egy slukkot sem szívtam el életemben, de mindig érdekelt ki miért szokik rá. - tanulmányaimból tudom, hogy biokémiailag mi játszódik le a szervezetben és a pszichében, de minden ember különböző, így mindenkinek más-más oka van arra, hogy miért veszi fel ezt a szokást, ami hogy jó-e vagy rossz, az is teljes mértékben szubjektív, de szerintem rossz. - Kérlek, engedd le a pálcád, velem van találkád, én vagyok Evena Noxen, akit a gondviselőd említett. - mondom neki, miközben felemelem a kezem, nem védekezőn, nem megadón, csak, hogy lássa nincs nálam semmilyen fegyver. Saját pálcámat olyan helyem tartom, ahonnan nem is tudnám olyan gyorsan előkapni, mint ő, na meg nem is akarom. - Csak beszélgetni szeretnék veled - közlöm, hangom mint a cselló dallama, próbálom minden rezdülésemmel a nyugalmat árasztani felé. Remélem valami módon rá tudom bírni a normális kommunikációra. Nem tartom bolondnak, nem mentális gondja van és nem igazán gond az övé, ha képes kihasználni az előnyöket, ami az állapotával jár.

Weiler Dante

 Gyanakvóbb egy veszett vérebnél. Tényleg baromi nehéz eset annyi szent. Szűkszavúsága elkedvetlenít és fel is dühít, de ezt nem fogom felé mutatni. A csipkelődés nem segített holló alakban, a kedves szó sem hat most rá, de inkább ez, mint, hogy olyan legyek, aki gorombább egy pokrócnál. - Amit tudsz, arra van szükségem. A kivételes tehetséged kell, hogy jót tehessek. A segítségedet kérem - mondom kertelés nélkül. Minek hülyítsem, hogy segíteni akarok, hogy orvosként érdekel, egy frászt. Az a képessége, amiről tudomást szereztem a gyámja által a hasznomra válhat.
 A szer, amin dolgozom egyszerűen nem akar összeállni, hiába vetettem be minden mágikus gyógyítói és toxikológusi tudásomat. Arra jutottam, hogy egy olyan emberre és erejére van szükségem, aki ért a sötétséghez, a negatív energiákhoz. Nekem sosem volt erősségem. Sőt, csak a gyógyításhoz van affinitásom. Ataksak nagyitól is emiatt tudtam eltanulni az erőátvitelt és minden más tradicionális inuit szertartást.

Weiler Dante

 Azt hiszem csak össze fog ez jönni. Több egész mondatot is mond és mindezt nem olyan stílusban, mint gomba a fa északi oldalán. Pár lépést teszek felé és felülök a hozzá kicsit közelebb lévő pingpongasztal szélére. Egyrészt mert nem loptam a lábamat és jól esik ülni, másrészt mert így megadom neki a lehetőséget, hogy ha akar ő is még közelebb jöhessen. - Épp ez a lényeg, abban én vagyok jó, viszont a sötétebb mágiában nagyon pocsék, azonban ahhoz, amin dolgozom arra is szükség van - magyarázom neki és közben tartom vele a szemkontaktust - Ajánlok egy egyezséget, megtanítalak azokra a gyógyító igézésekre, amiket én tudok, ha te cserébe megcsinálod azokat a részeit, amikhez átkok kellenek - eszembe sem jutott, hogy fekete mágus volna vagy gonosz, egyszerűen neki jobban mennek az ilyen dolgok. Ez pusztán affinitási kérdés, ami független a varázserő árnyaltságától. - Részleteket akkor tudok mondani és mutatni, ha legközelebb nálam találkozunk. A laboromban - magyarázom - Ha döntöttél várlak, az ajtóm bármikor nyitva áll - nézek rá biztató tekintettel. Igazából nem tudok szemléletes lenni, mert nem látja a főzeteket és az igézeteket, amiket eddig kidolgoztam és amik befuccsoltak. Meg azokat sem, amikkel lehet kezdeni még valamit. Az elméletekkel nem fogom traktálni, az tuti elrettentené, éppúgy ahogy a biokémiai háttértanulmány. Ezért csak ennyit mondok el egyelőre.

Bornemissza Luca


 Amikor kislány voltam a hinta volt a kedvencem. Felhajtani koccig, repülni benne, akár a madarak. Ez az érzés akkor leírhatatlan volt számomra és úgy vágytam rá mint más a levegőre. Elválasztott ugyan a többiektől akik például fogócskáztak, de nem foglalkoztam vele, csak hajtottam a hintát, feljebb és feljebb rendületlenül, amikor egy játszótérre jutottam. Manapság hollóként szelve a léget nem igen van gondom már erre a régi szokásomra. Most is csak azért röppentem el ide, hogy egy kicsit kimozduljak. Köröztem egyet a falu felett és itt kötöttem ki. Kedvenc játékszerem előtt leszállás közben deanimálok és elnézem pár pillanatig. Kihalt minden, azt hinném magam vagyok, amikor látóterem szélén mozgást érzékelek. Odakapom tekintetem, mely egy kutyán akad meg. Csatakos bundája és lefelé lógatott feje nem teszi rémisztővé számomra, s bár nem vagyok nagy kutyabarát úgy döntök óvatosan megközelítem. Lassú léptekkel a félelem legkisebb jelét sem mutató testtartással érek el hozzá, majd nagyon lágy hangon szólalok meg, hátha felfigyel a hangomra. - Szia, hát te meg mit keresel errefelé? - lejjebb hajolok és kezemmel megérintem feje búbját, remélve, hogy gesztusomat a barátság jelének tekinti és nem a támadó szándék kifejezésének, ami eszemben sincs. Farmer van rajtam vörös övvel, vörös-fekete bokacsizma és fekete, v-nyakú pulóver. Nyakamban a Nagymamámtól pár napja kapott holdkő medál pihen, hajam fonatban simul hátamhoz.

Bornemissza Luca

 Nem vártam, hogy feleljen költői kérdésemre, hiszen csak egy kutya, egy nagyon szutykos, de roppant helyes kutya. Jobban megnézve nyakörvet nem látok rajta, azt viszont igen, hogy elég ideje van idekinn kóbor ebként, ahhoz képest ahogyan tisztán kinézhetett. - Figyelj ide kicsim, most fel foglak venni és elviszlek magamhoz. Ígérem nem esik bántódásod, kapsz enni valami finomat, csak előtte megfürdünk, jó? - erre a kérdésre sem várok választ, csak óvatosan a pöttöm állatka mellső lábai alá nyúlok, remélve, hogy hagyja magát, majd úgy veszem fel karjaimba, mint anya a kisgyermekét. Súlyát bal csípőmön támasztom meg és elindulok vele hazafelé. Persze tisztában vagyok vele, hogy én magam is maszatos leszek tőle, de mire valók a tisztító bűbájok ha nem a ruháink rendbetételére. Viszont őt az autentikus módon fogom kimosni a piszokból. Szappannal és vízzel. Az úton sétálunk így kettecskén, néha megvakargatom az oldalát és nyugtató szavakat suttogok neki, ha esetleg nem viselné jól a fuvarozást. Egy apró bökkenőre döbbenek rá, amivel nem számoltam. Selva vajon mit fog szólni a játszópajtásához? Egek, Nagy Szellem segíts, hogy ez a két lélek jól kijöjjön egymással. Ahogy a vörös macsekot eddig megismertem elég szeretetteljes. Minden este együtt alszik velem, már amennyire a hajnali pár órás elpilledést annak lehet nevezni. Össze van gömbölyödve velem szemben és néha tappancsaival a mellkasomat dagasztja, körmeit behúzva. Mintha tudná, hogy azzal fájdalmat okozna, ha kieresztené őket. Napközben sem nagyon mozdul ki, néha jön csak le a patika szintjére és ott is egy magas polc tetejéről szemlélődik általában. Nos hamarosan kiderül hogyan reagál a kis jövevényre itt a karomban.