Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=571472#post571472][b]Cameron Wallace - 2016.03.07. 12:13[/b][/url]

Már akkor biztosra vette, hogy Richárdnak valami baja van, amikor a fiú csak úgy elment mellette mindenféle csípős megjegyzés nélkül. Tulajdonképpen észre se vette. Ez általában önmagának már-már kínosan nagy jelentőséget tulajdonító szemünk fényének más esetben esélyesen csúnya sértésnek minősülne, amit aztán a szokásos örök harag követne, csak hát Richárd külön esetnek minősül. Megismerkedésük óta még soha nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy tegyen valami elmés megjegyzést szándékosan rávilágítva lányunk hiányosságaira, hibáira, egyszóval mindenre, amivel vérig lehetne sérteni. Innen nézve már kimondottan furcsa, hogy ezúttal tulajdonképpen orrát lógatva kihagyja a kínálkozó alkalmat. Akkor ott ez csupán kissé meglepőnek tűnt egyébként Cameronnak, aztán egy félkész festmény mellett ácsorogva és arra várva, hogy a múzsa homlokon csókolja megáldva közben valami értelmes gondolattal a folytatást illetően, arra a következtetésre jutott, hogy Richárdnak valami baja lehet. Fél pillanattal később kissé rémülten vette tudomásul ama szörnyű tényt is, hogy ő történetesen törődik a fiúval. Na fene. Még a végén meglágyul itt a szíve az emberek között és normális érző lény lesz. Na jó, a normális azért túlzás. Érző lény lesz. Végtére is, Owl után már ez se meglepő. A csipogó tollcsomóval a nyomában indult útnak aztán hagyva a fesményt egyelőre, hogy bekopogjon Merkovszky házának ajtaján. Ismeretlen nyitott ajtót, aki aztán szólt Richárdnak. Kellett várnia néhány percet, amit azért önmagához hűen unatkozó képpel, száját húzva várt ki, elvégre mégse esküvőre mennek, minek erre nagy rákészülés, de kibírta komolyabb megjegyzések nélkül. Most pedig éppen kinézi magának az egyik hintát és vállat von a hozzá intézett kérdésre. Minek kellene megindokolnia, mit keresnek egy játszótérten éppen?
- Szerinted? Ez egy játszótér - ad választ aztán, közben a hintát tartó oszlopnak döntve a vállát.
- Hagyjál már, Owl, nem vagyok az anyád - morogja a madárnak, mintha az értené, de úgyis mindegy, végtére is csipog tovább. Meggyágyult. Szemét forgatva sóhajt egyet.
- Ez elromlott - jelenti ki aztán, de azért még úgy veszi kézbe, mintha attól tartana, hogy eltöri, és ujja hegyézvel megsimogatja a madár tollait, hogy elhallgasson már végre. Rohadt sok törődést igényel, pedig akkora sincs, mint a fél ökle.
- Na de nem miatta vagyunk itt, hanem miattad. Mitől vagy olyan, mint akin átgyalogolot egy óriás? Ki vele, mi böki a csőröd - érdeklődik roppant kedvesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=571984#post571984][b]Cameron Wallace - 2016.03.08. 21:08[/b][/url]

Egész nyugis a játszótér. Akad ugyan néhány gyerek, de nem zavarnak sok vizet. Vígan elvannak a csúzdán, ha jól látja, de csak természetes háttérzajnak minősülnek számára. Egyszóval semmi érdekes. Owl valamivel zavaróbb jelenség, tekintve, hogy a fülébe csipog kitartóan, amíg csak kézbe nem veszi, hogy megsimogassa. A fiú megjegyzésére felhorkan, és orra elé tartja a tenyerében kényelmesen ücsörgő madarat.
- Na persze... most nézd meg. Keresztbe áll a szeme is, ráadásul csipog bagoly létére és látnád repülni. Komolyan mondom, cikkcakkban repked az ember után, mintha részeg lenne. Ugye, te párnatöltelék? - húzza vissza a kezét egészen orra elé tartva a baglyot, mire az továbbra is lelkesen csipogva orrához súrolja a fejét.
- Na, erről beszélek. Identitászavarban sincs hiánya - rázza meg a fejét, de arcán mégiscsak megjelenik egy ferde mosolyféleség. A kis lükéje annyira eszement, hogy nem volt szíve nem megtartani, meg aztán egyébként is annak is vígan csipog, ha a pokolba küldi. Semmit nem vesz szívre, ilyen szempontból tökéletes társaság, másrészt meg az agyára megy, de a végén még lehet, hogy hiányozna is, ha nem lenne.
- Valld be, hogy odavagy érte  - emeli tekintetét ismét Richárdra vigyorogva. Ismeri, ez nem lehet újdonság, főleg, hogy egész ismeretségük erre a kölcsönös kedvességre alapszik. Nem is húzza az időt aztán, rákérdez arra, hogy mitől ilyen búval bélelt a fiú, mert nehéz nem észrevenni.
- Mert szivárványszínű unikornisok potyognak az égből, azért. Mégis... logikus, nem? - morogja szemét forgatva, mert ne várják, hogy olyan fellengzős dolgokat közöljön, hogy mert barátok, vagy mi. Lehet, hogy inkább a vagy mi az érvényes kategória egyébként is. Esetleg kezd megzápulni az agya. Az sem kizárt. Elromlott volna. Már folytatná is a rend kedvéért valami aranyos beszólással, mert még a végén nem jön ki jól ebből, de Richárd beelőzi.
- Az sz*r ügy - húzza el a száját a válasz hallatán. Együttérzés kinyilvánításából ő is láthatóan jeles lenne. Egy másik dimenzióban talán. Vagy ott se. Itt azonban nem megy, és ráadásul nem is érdekli, inkább fogja magát és a legközelebb fellelhető padra ül, majd az asztal túloldalán lévőre mutat. Owl-t is lerakja, ő pedig felkönyököl.
- Csüccs, kis herceg. Eszedbe ne jusson a nyomdokaiba lépni, ha már... de nem bírtam azt a könyvet ... mindegy, nesze, tömd magadba. Valami endomizé van benne, amitől jobb kedved lesz - tesz le elé egy fél tábla csokit, amit zsebe mélyéről varázsolt elő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=573124#post573124][b]Cameron Wallace - 2016.03.13. 14:28[/b][/url]

A bagolyról tett kijelentései ellenére láthatóan jól elvan ő azért újonnan kapott lelkes kis követőjével, mert hát valljuk be, akármennyire is nyavalyog érte, csak imponál neki, hogy Owl-t le se lehet vakarni. Ujja hegyével éppen megpiszkálja a törpe tollcsomó feje búbját, aztán szemöldökét felvonva pillant fel Richárdra kijelentése hallatán.
- Chh... én nem képzelem magam kanárinak bagoly létemre. Pontosan tudom, ki vagyok, köszönöm - jelenti ki szemét forgatva, végtére is az neki teljességgel magától értetődő, hogy ő Cameron Wallace, és kész. Ezt nem kell aztán semerre sem variálni, mert abba az ember bicskája még beletörne, mire kidogozza, hogy pontosan milyen címkét érdemes nárciszkánk nyakába akasztani. Ő maga nem foglalkozik ezzel és nem is tartja fontosnak, hogy mindenféle dobozokba és kategóriákba sorolhassa magát, hiszen lényegtelen vállalkozás. Ha nagyon muszáj, tud ugyan szolgálni néhány kiindulási ponttal, de általában úgy van vele, hogy az meg minek, úgyis csupa külső, ember alkotta korlátot teremt az egész, amitől csak feszélyezve érezné magát. Azt meg ugyan ki élvezi? Ő biztosan nem. Erről azonban nem nyit vitát, mert nem azért vannak itt, hogy ilyeneken rágódjanak, ráadásul egyébként sem kenyere a magyarázkodás. Ha nem tetszik, el lehet menni. Richárd azonban minden eddigi megjegyzése ellenére még mindig itt van, amiből azt a következtetést vonja le gyorsan és egyszerűen, hogy ezek szerint mégiscsak fölösleges a dolgot vitatni. Vissza is tér Owl tollainak birizgálásához, amit a madár lelkes csipogással nyugtáz.
- Tudom, már mondtad - vigyorodik el, fel sem pillantva. Emlékszik még ő nagyon is jól ama hirtelen szerelmi vallomásra, ami elől aztán menekülőre is fogta. Naná, hogy emlékszik, tulajdonképpen pont amiatt olyan lazák éppen Sárával, hogy majd szét esnek, bár visszagondolva azért mégiscsak vicces. Mire nem képes Cupido, az a kis pofátlan pelenkás.
- Bírom azt a tökkelütött fejed, na. Most már elég logikus? - jelenti ki egy fokkal hangosabban, mint amúgy beszélni szokása, majd szusszant egyet. Kész érvágásnak érzi, hogy ezt így kimondta. Igaz, még nem pusztult bele. Egyelőre. Futólag felpillant azért, de inkább igyekszik a bagollyal foglalkozni, már amíg le nem teszi az asztalra. Ő maga a padra ül és fél szemmel továbbra is figyeli, hogy téblábol összevissza a kis tollas. Hogy nem mondja? De mondja, sőt, már csak mondta, úgyhogy csak vállat von, ezt kár tovább osztani. Egyszerű ténymegállapítás volt, és nem, nem fogja komolyan venni a közölt javaslatot, még csak tudomást se vesz róla különösebben. Ez az, tomboljon csak. Jobb, mintha magát emésztené, aztán meg elsorvad szép csendben. Majd csak rájön, hogy ez nem a világvége azért még.
- Mi a pokol... - pislog Richárd után, aki újabb csodaszép, jókívánságnak is beillő kijelentést követően hátat fordít neki, de nem fog ő most odamenni és megölelgetni, hogy jaj, csak nyugi, lesz majd jobb. Francokat lesz. Úgy emlékszik, tombolt ő is rendesen, amikor Sára úgy döntött, hogy akkor mostantól ignorálja. Igazából még most is tombolna, ha nem tudná azóta, hogy azzal csak még tovább ront a helyzeten. Vesz egy nagy levegőt, kifújja, aztán végignyúlik a padon kezét feje alá téve. Szabad jobbjával futólag még a zsebeit is ellenőrzi, mire rájön, hogy már legalább egy éve nem hord magánál cigit, azzal magyarázva az egészet, hogy leszokott.
- Ha kitomboltad magad, még mindig ott a csoki. A vonalaidat ráér utána is karbantartani - jegyzi meg az eget bámulva még mindig.
- Különben... aminek kezdete van, annak egyszer vége is lesz - mondja nagy bölcsen pár perccel később, majd ismét felül és az asztalra könyökölve pislog a fiúra.
- Egyél - közli ismét a csoki felé intve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=582082#post582082][b]Cameron Wallace - 2016.04.01. 22:41[/b][/url]

- Dehogy megyek - von vállat. Ha valakivel baj van a képletben, az mégiscsak az a kis pelenkás bajkeverő, őt kellene elküldeni melegebb éghajlatra teljes lelki nyugalommal. Eddig még minden szép és jó is, csak aztán természetesen Richárdnak tovább kell értetlenkedni, olyan mértékben, hogy azt néhány megjegyzés nem oldja meg. Kénytelen őszintének lenni, bár azért ezt sem adja alább egy bizonyos szintnél és olyan stílusban közli, hogy egy érzékenyebb lélek sírva szaladna ki a világból, hogy mégis mi van? Ugyan nem fáj, sőt, még csak nem is olyan szörnyű, mint gondolta, hogy lesz. Már majdnem megnyugodna, hogy ebbe se pusztul bele még az egója sem, nemhogy ő, amikor a fiú úgy dönt, rákérdez a semmihez intézve az érdeklődését azt illetően, hogy vajon nem a már szidott kis szárnyas-e a ludas ezúttal is.
- Csssh, még megjelenik itt a végén - inti le nyomban egy egész kicsit hangosan adva ki magából azt a csitító hangot, még a kezével is kalimpál, majd körbenéz, hogy ugye azért véletlen sem tűnik fel neve hallatán Cupido. A fenének hiányozna itt.
- Komolyan mondtam - jegyzi meg aztán olyan arckifejezéssel, mint akinek ez tényleg fizikai fájdalmat okoz, és inkább rá is tér arra, hogy mit keresnek éppen a játszótéren. Tényleg csokit hozott, és tényleg az a terve, hogy egy kis életet verjen a másikba, mert láthatóan iszonyatosan maga alatt van. Ha ez nem bizonyítja, hogy törődik vele a maga módján, akkor semmi.
- Veleszületett dolog, azt hiszem, női megérzésnek hívják - von vállat arra, hogy beletrafál a dolgokba, és a másik felé tolja a csokit. Tessék törni belőle, és tömje csak magába, annyival is jobb lesz. Kell az az endoakármi, amit tartalmaz. Végül bölcs pillanatát követően úgy dönt, neki is kell egy egész sor a csokiból, mert egy kocka nem is elég, azonnal háromnál kezdi.
- Persze. Azt hiszem, nekem is lassan vége lesz Sárival, ha már most nincs, csak elfelejtett szólni. A svéd kabaré után lazák lettünk, de szerintem talált magának valaki mást - közli látszólag sztoikus nyugalommal, bár megremegő keze nem arra enged következtetni, hogy ennyire jól viselné. Azért vállat von és az asztalra könyököl állát tenyerébe támasztva. Jobb karját pillanatokon belül előre nyújtja azonban, hogy megsimogathassa Owl fejét, aztán meg óvatosan tenyerébe zárja a lelkesen dörgölőző, csivitelő madarat, és hüvelykujjával simogatja tovább.
- A te szőkédnek mi baja volt egyébként? - érdeklődik még mindig a madárral foglalkozva közben, de futólag felpillant Richárdra is, szemöldökét kérdőn vonva fel. Kíváncsi a válaszra, mert miért ne lenne az? Az meg se fordul a fejében, hogy kellemetlen esetleg a kérdés, egyébként is legfeljebb lecsapják, és aztán mi van? Semmi. Az élet megy tovább.