Egy lány. Nem, A Lány. Neeem, A Lány az Eliza volt, Nándor néhai felesége. Akkor ez a bizonyos... Anna volt A Lány lánya. Meg az övé is, ha minden igaz. Remélem, hogy igaz, különben ez egy elég kínos cucc lesz...
Nándor éppen nagyban hintázott a bogolyfalvi játszótéren, és közben ilyen furfangos mondatokban gondolkodott. Aznap reggel felküldött a kastélyba egy levelet a következő címzéssel: "annak az Annának, aki a Bójai Gyermekotthonból jött". A sok utazás és izgalom közben ugyanis sikeresen elfelejtette a lány állítólagos vezetéknevét. Arról pedig aztán tényleg gőze sem volt, hogy ebben az iskolában házakba osztják a diákokat, és a lány házának kinyomozásával is egyszerűbbé tehette volna a kézbesítést. Valahogy mégis biztos volt benne, hogy Anna megkapta levelet, és el is fog jönni a találkára. Pedig még csak alá sem volt írva. Mindössze ennyit firkantott a pergamenre: "Játszótér, ma este 7 óra. Várlak." Nándor azzal persze nem számított, hogy egy bentlakásos suli diákjait aligha engedik le csütörtök este az egyik környékbeli faluba. Hát, igen, látszott rajta, hogy még sohasem járt egy elit varázslóiskola közelében sem. Elmélyülten mormogott magának az egyébként üres játszótéren, és egyre inkább aggódni kezdett. Mi van, ha Annát időközben elkapta egy veszett hippogriff? Vagy egy egész csapat dühöngő házimanó? Hiszen ezeken kívül a világon semmilyen oka nem lehetett arra, hogy ne jelenjen meg egy vadidegen kérésére az adott helyszínen az adott időpontban.

Egy vörös kobak bukkant fel a játszótér bejáratánál. Nándi először nem is érzékelte a másik felbukkanását, túlságosan el volt merülve a saját gondolataiban. Csak akkor pillantott fel, amikor a lány elhaladt előtte, a játszótér túlsó része felé sietve. Bambán pislogott az égővörös hajára és a jellegzetes lépteire. Ez ő. Ez Eliz-...ának a lánya, Anna. Lefékezte a hintát, remélhetőleg elég hangosan ahhoz, hogy Anna visszanézzen rá. Ha mégsem tette, akkor bizony addig követte némán, amíg a vöröshajú társa felé nem fordult.
- Anna - jelentette ki hirtelen. Eredetileg egy kérdő hangsúlyt szeretett volna a névhez, de valahol elrontotta a dolgot útközben.
- Szép vagy - jegyezte meg a levegőben hadonászva. Valamiféle mutogatással próbálta kifejezi, pontosan mit is tartott szépnek a lányban. Mozdulatai viszont kísérteties módon emlékeztettek a macarena nevű táncra. Kellett neki pár furcsa tekintet a lánytól, hogy rájöjjön, ezzel a hozzáállással valami nem stimmelt.
- Mármint ne értsd félre, én az apád vagyok - mentette ki magát tökéletesen Nándor. Menni fog ez a gyereknevelés tizenhét év késéssel, mint a karikacsapás. Egyedül a türelmetlensége válhat még a férfi kárára. Most is idegességében a füvet rugdosta, mint egy rossz kisgyerek, miközben Anna válaszára várt.

Hát, ennek a lánynak nem volt túl könnyű megragadni a figyelmét, annyi szent. Egészen az utolsó pillanatig kellett követnie, hogy az végül kénytelen-kelletlen felé forduljon. A lány úgy megrezzent, hogy majdnem Nándor sikoltott fel helyette, de aztán mindkettejüknek sikerült csendben maradniuk. Nándinak mondjuk nem túl sokáig. Elég szépen sikerült bemutatnia magát anélkül, hogy egyáltalán bemutatkozott volna. A látszólag értelmetlen hadonászására a lány aztán hasonló mozdulatokkal válaszolt, csak neki a lába kalimpált a levegőben. A férfi nem értette pontosan, mit akart ezzel elérni, de bízott benne, hogy csak bizalmat akart gerjeszteni benne a mozdulatainak utánzásával. Nándor részéről kivételesen nem is volt akkora gond a bizalom, Anna részéről viszont annál inkább. Legalábbis a kiáltozása valami ilyesmit sejttetett.
- Várj, te nem beszélsz magyarul? - vonta össze a szemöldökét a férfi. Meglehet, hogy abban a gyermekotthonban angolul nevelték a gyermekeket. Pár másodpercig Nándor igyekezett előkötörni a szegényes angoltudását, aztán ráébredt, hogy Anna az előbb bizony magyarul szólt hozzá.
- Ja, de, bocs. Akkor mi a baj? - rázta meg a fejét értetlenül. Hiszen sikerült viszonylag röviden és tömören vázolnia a helyzetet a lányának. Igazán nem tudta, vajon min akadhatott ki ennyire.

Nagyokat pislogott Annára, ahogy a kisasszony ismét hozzállást váltott. Az igazság az volt, hogy Nándor nem olvasott túl könnyen a lány viselkedéséből. De ő úgy látta, hogy az előbb még bizalomgerjesztően hadonászott, aztán felháborodtan kiáltozott, most pedig megint úgy tett, mint aki nem értett magyarul. Válasza Nándi teljesen ártatlan kérdésére is csak összezavarta a férfit.
- Milyen vicc? Mondjak egy viccet? Az majd segít? - próbálkozott kétségbeesetten. - Van az aaa... agresszív kismalacos palacsintás, azt ismered?
Utolsó szavait már Anna hátának mondta, miközben kénytelen volt megint követni a lányt a játszótéren keresztül.
- Merlin szerelmére, mi ez, kilogrammhiányod van? - panaszkodott, amint a másik hajlandó volt végre megállni. Aztán következett még egy adag kérdés, amit Nándor nem tudott mire vélni. Legutolsó kijelentésére végül ijedten a lány kezéhez kapott. Így próbálta megakadályozni abban, hogy azonnal otthagyja, és az igazgatóhoz siessen. Szerencsére az azért hamar tisztázódott benne, hogy semmiképp sem tarthatja itt a lányát akaratán kívül, ezért gyorsan el is engedte.
- Semmilyen hülye Jeromossal nem beszéltem. Izé... Dorottya mondta el, hogy itt vagy - jutott eszébe Anna nevelőjének neve. Talán az ő említése megtörhette a jeget.

Hiába volt minden próbálkozása, a lány többnyire válaszra sem méltatta. Bedobhatott ő bármilyen viccet vagy különleges kifejezést, Anna csak elszántan lépdelt a játszótér kijárata felé. Utolsó mondatára aztán a lány végre volt szíves megfordulni és reagálni. Nándor óvatosan bólintott.
- Miért viccelődnék egyáltalán ilyesmivel? - kérdezett vissza zavart arckifejezéssel. Még mindig nem értette Anna korábbi kiáltozását ezzel kapcsolatban, ahogyan a mostani mozdulatait sem. Aggódva figyelte, hogyan hátrált el tőle a lány, és fonta maga köré a karjait. Szerencsére viszont úgy tűnt, most már nem tervezte szó nélkül otthagyni Nándit. Legalábbis egyelőre.
Ezt követően a férfin volt a megdöbbenés sora. Anna kérdése teljesen felkészületlenül érte.
- Mit akarok itt? - ismételte meg abban a reményben, hogy ezzel időt nyer egy jó válasz kigondolásához. - Mit akarok itt... Hát... Látni akartalak.
Helyes válasz? Igen. Kielégítő? Nem. Erre pedig még a vörös férfi is rájött. Az nyilvánvaló volt, hogy látni akarta, különben nem hívta volna meg erre a találkára. Idegesen rágni kezdte az alsó ajkát, majd újból nekifutott:
- Arra gondoltam... Nincs senkim... A szomszéd, vagyis volt szomszéd meg szólt, hogy próbáljam meg, hátha... Szeretnélek megismerni.
A gondolatok rendszertelenül cikáztak az elméjében, és annyira koncentrált rájuk, hogy nem igazán tudta, pontosan hogyan hangzottak kimondva. A hadarása már csak hab volt a tortán. Az utolsó két szót viszont már kifejezetten tisztán és hangosan ejtette ki. Igen, ez a legkézenfekvőbb válasz. Szeretném megismerni. Félve pillantott a másikra, az eddigi tapasztalatai alapján erre a válasz biztosan nem egy nagy ölelés lesz.

Ezt a találkozást nem egészen így képzelte el. Jó, arról fogalma sem volt, hogy pontosan hogyan képzelte el, de az biztos, hogy nem így. Anna ridegsége váratlanul érte.
- Én nem... - hirtelen elhallgatott. Hm. Csak akkor kéne elkezdenie beszélni, amikor tudja is, mit akar mondani. Most viszont nem volt mivel megvédenie magát. Tényleg elkésett volna? De hát sosem lehet túl késő felkutatni a saját lányodat, nem? Anna szemmel láthatóan más véleményen volt. Nándi hirtelen a földre szegezte a tekintetét, és a szakállát kezdte el simogatni, míg a lány meg nem szólalt. Feszültségének döbbenet vette át a helyét.
- Te nem tudsz semmit Elizáról? - kérdezett vissza gyorsan, minden más kérdést figyelmen kívül hagyva. Szavait nem gondolta át, hiszen Anna válasza nyilvánvalóvá tette, hogy semmiről sem tudott. Talán még anyja nevéről sem. Szóval akkor Nándinak kellett volna elárulnia, hogy Eliza... Eliza... Nándor megdörzsölte a szemeit. Majdnem két évtized telt el azóta. Nem kéne már ilyen nehezen beszélnie róla, és határozottan nem kéne sírdogálnia miatta.
- Öhm, bocsi, úgy volt... Nekem azt mondták, hogy... nem élte túl a szülést.
Halkan szipogott egyet, és összeszorította az ajkait. Beszéd közben kerülte a lány tekintetét, de utána nem tudta megállni, hogy ne nézzen rá. Mégiscsak kíváncsi volt, hogyan reagált ez a hölgyemény, az ő lánya, akinek eddig egyetlen mozzanatát sem tudta kiszámítani.

Nándi reményvesztetten és tanácstalanul dőlt a kerítésnek. Nem számított az Elizás kérdésre, ahogy Anna támadó viselkedésére sem. Sok volt ez neki egyszerre. Távoli hangként érzékelte csupán a lány bocsánatkérését. Egyetlen pillanatig sikerült ránéznie a szembesítés után, aztán egyből a földet bámulta ismét. Nándor nem tudhatta ugyan, de Anna is legalább ugyanolyan zavarban volt, mint ő. Nem sokáig tartott közöttük a csend: a lány ismét menekülni akart. Ezúttal a férfi meg sem próbálta marasztalni. Az első bizonytalan lépésre emelte csak fel a fejét.
- Bujdosó Nándor - mutatkozott be váratlanul. - Van egy lakókocsim a falu szélén. Egy ideig szerintem ott lesz.
Annának bizony hozzá kellett szoknia ehhez a beszédstílushoz. Feltéve, hogy egyáltalán akar-e még majd találkozni az apjával. A lehetőség adott volt, hiszen a férfi minden szükséges információt megosztott vele. Nem akarta még kellemetlenebbé tenni a helyzetet, ezért megvárta, amíg Anna eltűnt a szemei elől, és csak azután indult el ő is hazafelé.