A.

5. nap - 13. óra

A madarak csicseregnek, a nap sugarainak földdel bezárt szöge pedig a lehető leginkább érdektelen információ, amivel Csege csak foglalkozni tud, és bár szögmérőjének segítségével tett egy rövid kísérletet arra, hogy ezt lemérje, inkább amellett döntött, hogy nem ilyenekkel üti el az idejét, ha már úgy esett, hogy van elég szabad neki, hanem megpróbál érdemi ismertségeket kötni, mert ugyan elég sok kölyökkel volt jóban, amikor még tizenhárom évesen ideköltöztek, rá kellett döbbennie az itt töltött idő nagyjából huszonhét és feledik percében, hogy ők már nem kölykök. Bár, ez önmagában véve még nem lenne akkora probléma, csakhogy ezek a felnőtt, meglett emberek egyrészről nincsenek már itt, másrészről, az az egy-kettő, aki itt lehet, egészen könnyen előfordulhat, hogy nem Csegével, a képzeletbeli barátaival, vattacukrozással, illetve meztelen rohangálással a faluban akarják idejüket eltölteni.
Így hát magában vág neki a falunak – bár megpróbálta Radúzt rávenni, hogy menjen vele sétálni, állítólag valami dolga van. Na persze! -, hiszen egyedül a saját gondolataival is jobb, mint otthon, ahol nincs más, csak a krumplihámozás, meg Léka, akit ugyan rendkívüli módon kedvel, de a fiúügyei semmiképp sem érdeklik, pedig őt most azok kötik le.
Szóval, hatalmas magányának közepette tart a játszótér felé, ahol a legkirályabb sérüléseit szerezte anno, meg a legkirályabb sárban hempergett és kóstolta meg, és amint odaér, a lehető legboldogabban fedezi fel, hogy bizony nincsen egyedül.
Meglódul, osonkodik, akár az árnyék, úgy terem a lány háta mögött, s amint erre lehetősége adódik, megragadja a hintájának láncát, lök rajta egy nagyot, mintha meg lett volna kérve a hintáztatásra.
- Menjen magasabbra? - kérdezi hátulról, széles vigyorral arcán.