Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476375#post476375][b]Cyanne North - 2015.03.14. 20:22[/b][/url]

Elegem volt; fáradt voltam, nyűgös és kiállhatatlan, még rosszabb, mint egyébként. A hajam egyre inkább kezdett kikopni, de lusta voltam megcsinálni tartósra, így a szél ebbe a szolidabb színű hajkoronába kapott bele, mikor kiléptem a kastélyból. Dwayne írt, mogorva, "semmitseközlökveled" hangneme miatt csak még hisztisebb lettem, így hát hangosan kopogtak magassarkúim, mikor erőszakosan vertem neki a földnek a lefelé vezető úton. Imádok ilyen nyirkos, szeles időben random lejárkálni a játszótérre a faluba, mikor már rég a fürdőben lehetnék és zuhanyozhatnék, utána meg az ágyamban tétlenkedhetnék valami jó könyv, vagy egy kellemes novellaötlet társaságában - de nem. Mert ha Dwayne Warren kér valamit, és valahol valaki nem teljesíti, akkor valószínűleg nyolc éves módjára sértődik be rá, és nem tanítja majd többet azt a valakit, aki nem teljesítette a parancsot, sőt, beszélni sem fog vele többet. Vagyis hát, ezt feltételeztem.
Azért bevallom, kicsit izgultam, de persze nem, nem, én nem izgultam ám, miért is tettem volna, áh, dehogyis. Szürke kabátomat összehúztam magam előtt, ahogy siettem lefelé. Mit akar mondani este nyolckor nekem Dwayne, ami miatt lerángat a faluba?
Hogyhogy smsben írt? Elmentette a számom?
A falu határához érve befordultam a játszótér utcájába, majd a kiskapu nagyot nyikordult, mikor betettem magam mögött. Körülkémleltem a kis játszót, de még nem szokott hozzá az ottani fényviszonyokhoz a szemem. Itt van már Dwayne?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476405#post476405][b]Cyanne North - 2015.03.14. 21:17[/b][/url]

Megnyikordult a hinta, kék szemeim előtt pedig lassan körvonalazódni kezdett Dwayne sziluettje, így hát közelebb sétáltam a férfi görnyedt alakjához; rögtön le is ültem mellé, a másik hintába.
Dwayne halk hangneme furcsa volt nekem, rögtön rossz előérzetem támadt tőle. A rémálmaimra gondoltam, ami a vizsgaidőszak alatt egyre rosszabb lett - láttam, ahogy valamiféle erdőben rohantam valakik elöl, és a vége előtt mindig felébredtem, de közben fröcsögött a vér mögülem, és mindig elkiáltották magukat az üldözőim, két férfi hogy "Stupor", de én kikerültem. Aztán a végén... a végén eltalált engem egy átok, és felébredtem.
- Mi történt? Baj van? - kérdeztem ugyanolyan hangerővel, mint amivel ő beszélt hozzám.
Lesütöttem a szemeim, aztán megint rá néztem, próbáltam a szemeibe, már amennyire a félhomály megengedte - próbáltam látni, hogy mégis mi történt. Mert hogy Dwayne feszült volt, ez nem lehetett kérdés, és nagyon zavart, hogy nem tudtam, mitől.
Persze, hogy lerángatott, hiszen valószínűleg történt valami, amit egyelőre csak ő tud. Egyértelmű, hogy van valami.
- Valamit ott hagytam múltkor, vagy...? - kérdeztem reménykedvén, hogy csak valami idióta rajz, vagy novellaötlet az, amiért lehívott este nyolckor a faluba, vagy az öngyújtóm, vagy hogy visszakérje a kabátját...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476432#post476432][b]Cyanne North - 2015.03.14. 21:58[/b][/url]

Hivatalos ügyben. Ismer. Tőle kell megtudnom. Sajnálja.
Agyam nem akarta, vagy nem tudta felfogni ezeket az információkat; a kezembe kaptam a lepecsételt, steril borítékot. Még tartottam egy ideig, nézegettem, forgattam, mint valami kisgyerek, aki nem egészen tudja, mit tart a kezében. Sejtettem, hogy bármi is van a borítékban, az nem lesz könnyű, főleg, ha Dwayne vette a fáradtságot, és személyesen adta át.
Ránéztem, mielőtt kibontottam volna; semleges arcomon semmi sem látszott, mert nem tudtam, mit gondoljak... de valahol titokban azért néztem rá, hogy lássa még egyszer a tekintetem azelőtt, hogy kinyitnám a borítékot. Valahogy érezhettem, hogy többször már nem lesz alkalma ugyanazt a pillantást látni. Meg fog változni az életem.
A boríték szakadása végül belehasított az esti csendbe. Gombóc nőtt a torkomban, ahogy megálltam egy pillanatra a bontogatásban. Már ki tudtam volna venni a levelet, de nem mertem. Féltem tőle.
Aztán remegő kezekkel vettem ki a papírost. Ránéztem a szövegre - rövid volt, valahogy túl rövid.
Szemeim futtatni kezdtem a sorokon.
"Tisztelt Cyanne North! Sajnálattal tudatjuk, hogy Eathen R. Northot március 13-án éjjel holtan találták egy pályaudvaron. A halál okai és körülményei tisztázatlanok, nyomozást folytatunk. Tisztelettel..."
A 'holtan találták' résznél kicsit megborzongtam, de első olvasatra tulajdonképpen nem fogtam fel, mi történt. Csak egy hirtelen keletkezett űrt éreztem magamban. Aztán elolvastam még egyszer; és akkor felnéztem, és könnyek öntötték el a szemem. Lassan nagy levegőket vettem, szinte zilálni kezdtem; hirtelen azt éreztem, védtelen vagyok, csak egy gyenge, vékony lány egy hintán este nyolckor, és már nincsenek apai karok, hogy megvédjenek, már nem lesz ott ez az ember. Bár, eddig se volt. Alig láttam egy ideje. Sosem vállalt részt a nevelésünkben, néha elvitt minket fagyizni körülbelül, és ennyi. Semmit sem tudtunk róla, Lacey főleg semmit - de engem kicsit közelebb engedett, velem többet beszélgetett, többet voltunk együtt.
Amikor megölt valakit. Hangja még mindig élt bennem, ahogy kimondta a kábító átkot, és az a valaki, akit eltalált, betörte a fejét.
Csak bámultam magam elé, és könnyeztem. Azt az apát sirattam, aki sosem volt apa.
Aztán összeomlottam. Magamba roskadtam, begörnyedtem, és zokogni kezdtem. Nincsen apám. Meghalt. Egy hatalmas lyuk tátongott a mellkasom közepén. Nincsen apám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476579#post476579][b]Cyanne North - 2015.03.15. 11:21[/b][/url]

Nincsen apám. Sosem volt, de most már a lehetőséget is elvesztettem, hogy valaha gondoskodjon rólam, vagy hogy én róla, mikor öreg lesz és ráncos és ősz. Ő már sosem fog megőszülni, most valami mágikus kutatólaborban lehet, vagy egy Ispotály boncnoka veszi épp szemügyre, hogy mi történhetett vele. Könnyeim hullottak, belül valami égető, szörnyű érzés perzselt.
Aztán Dwayne a vállamra tette a kezét, ennek következtében nagy levegőt vettem, majd remegős sóhajt hallattam. Felnéztem rá, könnyben úszó szemeimmel azonban szinte semmit sem láttam a férfiből.
Aztán fájdalmas fintor-grimasszal fordultam vissza, azzal a "megint rám fog törni a zokogás" arccal. Rendben lesz minden. Természetesen rendben lesz, tudtam. Egy idő után majd nem fogok erre gondolni, vagyis csak keveset, fel fogom tudni dolgozni, de ez hosszú idő lesz.
- A testvérem...? - kérdeztem remegő hangon. - Ő már tudja?
Meg kell védenem, rögtön ez jutott eszembe, mint ahogy a rossz emlékektől is megvédtem. Persze, ő tud vigyázni magára, legalábbis azt hiszi, de azt nem tudja, hogy a nővére mindig rajta tartja a szemét.
- És anya...? Tudják? - halk, remegő hangom leginkább valami haldoklóéhoz hasonlított, szánalmasan festhettem az összefolyó taknyommal meg a könnyeimmel, védtelennek és csak egy kislánynak, aki most elvesztette az apukáját.
Remegő, összezuhant, vékony vállak. Mintha eltörtem volna. Erősen belevájtam körmeim a bal hüvelykujjamba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=476778#post476778][b]Cyanne North - 2015.03.15. 18:36[/b][/url]

Amiket mondott, nos, egyik sem segített, bár annak a ténynek, hogy Dwayne próbálkozott, már elégnek kellett volna lennie.
A férfi meglendült a hintán, de nem tudtam mit kezdeni ezzel az információval. Nincs apám, csak ez kattogott az agyamban. És Laceynek sincs.
- Sehol sem akarok lenni. - nyöszörögtem. Megköszörültem a torkom, de ez sem segített. - Sehol sem akarok lenni, Dwayne...
Ránéztem, vártam, hogy ő is visszanézzen rám, viszonozza a pillantásom.
- Én nem akarok... nem tudok...
Sok mindent mondhattam volna, hogy mit nem tudok többé csinálni. Én lenni a védelmező a családban. Vagy szerepet játszani mindenki előtt. Nem tudok családfőként viselkedni majd, ha anya összeomlik, vagy ha egyszer ő is meghal majd. Hiszen most jöttem rá, hogy mindenki meg fog halni az életemben. Bárkit bármikor elveszthetek, elég hozzá a Halál egyetlen szeszélye, hogy a számomra fontos emberek mind eltűnjenek.
Nem akartam volna meghalni, semmiképpen, de tényleg nem akartam lenni sehol sem. Se a Kastélyban, se otthon, sem egy vonaton hazafelé, sehol sem. Egyszerűen csak el akartam tűnni a kíváncsi szemek elöl, de nem egyedül, gyűlöltem volna egyedül szembenézni ezzel, hiszen nem tartottam magam elég erősnek hozzá.
A fejem kezdett megfájdulni a sírástól. Rég sírtam úgy igazából.
- Kérlek Dwayne... hadd ne menjek vissza...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=477152#post477152][b]Cyanne North - 2015.03.16. 08:34[/b][/url]

Csak egy kis időre akartam elmenekülni a könnyek elől. Remegő testem, elnyíló ajkaim biztosítottak arról, hogy most fogom megtudni, milyen is felnőttnek lenni, és én annyira nem akartam! Csak kislány akartam maradni még egy napig, mentesülni a fájdalom alól, annyival letudni, hogy "apa most jó helyen van".
Vajon jó helyen van? Jó ember volt? Attól még, hogy ölt embert, jó helyre került?
Én féltem tőle. Azóta, hogy láttam azt az esetet, folyamatosan féltem tőle, de ugyanakkor szerettem is, vagyis, azt hiszem. Szörnyű érzés keringett bennem. Mi van, ha nem is szerettem? Bűntudat.
- Én csak... nem akarok... - szipogtam - ...nem akarok még felnőttként viselkedni. Csak egy kicsit.
Kérlelően néztem Dwaynere, közben még mindig rázott a zokogás. Dwayne, mondd, hogy tudsz csinálni valamit, hogy jobb legyen! Kérlek!
Ahogy a férfit néztem, valahogy még rosszabb lett, fogalmam sincs, miért, de a szívembe mart a látványa. Miért pont neki kellett ezt közölnie velem?! Pedig reménykedtem, hogy lesz egy-két ember az életemben, akikhez csak jó emlékeket fogok tudni társítani. De nem.
- Dwayne... - sírtam. - Segíts valahogy... kérlek...
Mekkora önző, önsajnáltató barom vagyok.
- Vagyis tudom, hogy nem tudsz... csak... ne haragudj...
Hiszen hogy tudna segíteni Dwayne azon, hogy meghalt az apám, akiről azt sem tudom, jó ember volt-e, vagy sem? Feltámasztja, és megkérdezi? Hagyjuk már. Megint jó hülye voltam, itt drámázok, ezzel bűntudatot okozva Dwaynenek, hogy nem tud segíteni, vagy megint felháborodik és közli, hogy gyenge vagyok. Igaza lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=477182#post477182][b]Cyanne North - 2015.03.16. 11:45[/b][/url]

Dwayne szavai keményen csattannak arcomon. Igaza van. Nem tudom őt visszahozni. Ha meglenne rá a lehetőségem, akkor sem tudom, hogy akarnám-e.
- Jó ember volt? Szerinted. Vagy ismerted egyáltalán? - kérdeztem halkan, még mindig szipogva.
Lassan abbahagyhatnám a bőgést - ez persze csak egy kósza gondolat volt, hiszen könnyeim még mindig áramlottak, teljesen össze voltam zavarodva, azt sem tudtam szinte, hol vagyok.
Ez az egy dolog az, amiben Dwayne akkorát tévedett, amekkorát csak lehetett. Eddig szinte minden, amit mondott, vesébe látó pontossággal volt igaz rám, de ez, ez hatalmas hülyeség volt. Pontosan ő az, akire most szükségem van. Nem az apám, nem a családom, nem David. Dwayne.
- Ha nincs semmi dolgod épp... jó lenne. - nyökögtem, és egy mosolyt erőltettem az arcomra. Már megint elkezdtem szerepet játszani. Az erős kislány. - Nem tudom, mit, igazából tök mindegy, csak... nem akarnék most egyedül lenni mondjuk egy vonaton...
Miközben mosolyogtam rá, lelkemre ránehezült ez a sötét lepel, a gyász leple, hatalmas dementorként tornyosult fölém, hogy "nincs apám", nyomott és rohasztott belülről a gondolat, hogy megkönnyebbültem egy kicsit a halálától, és hogy ennek ellenére nagyon fáj, hogy nem ismertem őt, vagyis mi van, ha félreismertem?
Nem akartam ezen gondolkodni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=477208#post477208][b]Cyanne North - 2015.03.16. 14:04[/b][/url]

Sejtettem, hogy nem ismerte, de azért mégiscsak reménykedtem, hátha - hiszen apa mindig sokfelé utazott, hátha Amerikában is volt valamikor, és esetleg megismerkedtek. De akkor nem.
Attól még hogy auror volt, és az aurorok általában jó emberek, nem biztos, hogy ő is az volt.
Az, amit Dwayne felajánlott, valami aprócska életet lehelt a fekete pokróccal leterített szívembe. Van valaki, aki ezt felajánlja nekem. Ez nagyon jól esett, még ha csak arról is volt szó, hogy kihagy miattam egy meccset, vagy ilyesmi.
Hálás mosolyt küldtem felé, bár lehet, hogy nem látszott annyira, mint akartam, hiszen még mindig pityeregtem - a zokogás már nem rázott kíméletlenül, csupán néha nyikkantam meg úgy igazán.
- Köszönöm szépen.
Bár fogalmam sem volt, hogy ez tulajdonképpen meghívás volt-e, vagy arra mondta, hogy szívesen üldögél ám itt velem a hidegben a nyirkos hintán, mégis éreztem benne azt a kedvességet, amit ezek szerint egyikünk sem tud normálisan kimutatni.
- Azért a dementor a mumusom, és azért vannak rémálmaim mindig mert... láttam, ahogy az apám megölt valakit. - ahogy ezek a szavak elhagyták ajkaim, egyszeriben megkönnyebbültem. Tényleg Dwayne az egyetlen ember, aki tud erről, egészen eddig titkoltam... és olyan jól esett kimondani! - Kislány voltam. Apánál töltöttem a hétvégét, de rossz előérzetem volt, ezért rávettem a húgom, hogy ő maradjon otthon. Apával valahogy belekerültünk egy üldözés közepére, nekem el kellett bújnom egy asztal alá, és... hallottam ahogy kábító átkot mondott valakire... és az a valaki leesett pont elém, arccal felém fordulva, és betört a feje, beleállt egy kő. Utána valaki rálépett.
Ahogy ezeket a szavakat mondtam, még jobban összehúztam magam előtt a kabátot. Kirázott a hideg.
- A fehér csipkeruhámból sosem tudtuk kimosni a vért. Azóta nem hordok csak fehér ruhát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=477220#post477220][b]Cyanne North - 2015.03.16. 15:32[/b][/url]

Ha valakivel ezt meg tudom beszélni, az egy olyan auror, aki megérti, hogy mit akarok mondani a szavaimmal, nem értelmez félre, és van rám ideje is. Jelen esetben Dwayne tökéletesen megfelelt erre a szerepre - az, hogy ott maradt, hogy kíméletlenül őszinte volt velem, volt a legjobb megoldás.
- Persze, hogy nem ő az egyetlen. - jegyeztem meg halkan. - De nekem ez akkor... olyan... ijesztő volt.
Aztán Dwayne magáról kezdett mesélni, ami igazság szerint egy sokkoló esemény volt, még a hüppögést is abbahagytam, ahogy hallgattam szavait.
- Tudod Dwayne, te biztos nem fogsz Pokolra kerülni. Ha van egyáltalán Pokol... - mondtam csendesen. - Általában meglátom az embereken, ha valami nem stimmel velük. Apámon is láttam.
Még szipogtam párat, könnyeim is csordogáltak, de immár hangtalanul. Ezt nagy előrelépésnek ítéltem meg.
- És remélem, én sem kerülök majd Pokolra, mikor auror leszek. Mert én is a jóért csinálnám.
A megítélőképességem viccesen működik - apámon és saját magamon kívül biztos vagyok az emberek jósági szintjét illetően; anyám például egészen jó, Lacey pedig egyáltalán nem olyan ártatlan, mint amilyennek szeretném látni. Dwayne pedig jó, még ha abból a fura fajtából is.
Egy hűvös szellő tört át a kabátom bélésén, hajamat lesöpörte a vállamról, még az is lehet, hogy egy adag Dwayne arca közelében talált magának biztos pontot. Csak bámultam magam elé.
- Csak azért jó lenne tudni, milyen ember is volt az apám...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=477229#post477229][b]Cyanne North - 2015.03.16. 16:13[/b][/url]

- Gondolom, hogy csináltál. De attól még jó vagy. - jelentettem ki teljes bizonyossággal.
Igazság szerint Dwayne megnyugtatott valamilyen szinten, ez egyelőre elég volt nekem ahhoz, hogy ne pánikroham közeli állapotban legyek. Csavargattam a hajtincseim, az irritáló lámpafényben derengő bentont fixíroztam - pár fűszál csillogott a ráülő harmattól.
- Az egyik legkorábbi emlékem apámról az, hogy nagyon lesérült. Majdnem megvakult és nagyon csúnyán nézett ki, alig tudták összerakni az ápolók. Elcipelt valami temetésre, vagy nem tudom, mi lehetett az, alig voltam öt éves. De volt ott egy férfi, aki olyan megtörtnek tűnt. Kapott valami emlékplakettet a dicső és bátor munkájáért blablabla, én meg ott fecsegtem volna apámmal, de ő elküldött, hogy most beszélgetne kicsit. A férfi odajött hozzám, és odaadta a plakettjét. Máig megvan. - szünetet tartottam, ahogy próbáltam felidézni a zavaros, távoli emléket. - Azon gondolkodtam, hogy apám is ilyen megtört lehetett-e, mikor elvette anyámat.
A világ összes galleonját és unikornisszarvát odaadtam volna azért, ha megismerhettem volna az édesapámat. De nem. Csak egymás mellett voltunk legtöbbször, megkérdezte, hogy kell-e valami, de sosem mesélt magáról.
Olyan sötét dolgokat csinált volna, hogy nem tudta velünk megosztani? Vagy annyira féltett minket?
Aztán eszembe jutott, hogy Dwayne - ahogy tudom - ismét apa lesz. És hát, fájhat neki, amit mondok.
- Persze, értem én, hogy miért nem osztott velem meg dolgokat. Csak hát... azt hiszem, jobb lenne most, ha legalább beszélgettünk volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=477278#post477278][b]Cyanne North - 2015.03.16. 18:22[/b][/url]

Amiket most hallottam, azok Dwayne Warren belső titkai voltak. Amíg az első bevetéséről beszélt, a holdfényt néztem. Hamarosan telihold.
Aztán amint odanéztem a halkan beszélő, dohogó férfire, annyira éreztem azt, amit átélhetett! Pedig nem mondhatnám, hogy túl együtt érző, vagy hogy kimondottan intuitív típus lennék, és mégis...
Muszáj volt ránéznem; akkor láttam először igazán Dwayne arcát. Nem tudnám leírni... megsebzett, de erős. Bizonytalan. Önmagát okoló.
Nem vagyok jó az érzelmek kezelésében, általában nem tudom kifejezni magam egy adott helyzetben, most azonban ujjaim Dwayne vállához értek, szinte önkéntelenül jött a mozdulat. Már egészen elálltak a könnyeim, túl voltam az első sokkon.
Aztán, mikor újra beszélni kezdett, levettem róla a kezem. Olyan dolgot mondott... Amitől ismét kirázott a hideg (lehet, hogy lázas leszek), a végén meg egyenesen összerándultam.
- Ami azt illeti... elváltak anyámmal. Nagyon ritkán láttam. Asszem' távol akart tartani minket magától. Veszélyesnek ítélte a szakmáját ránk nézve. - ismét magam elé néztem.
Nem tudtam volna hogyan megfogalmazni azt, amit Dwaynenek akartam mondani. Valami aközött, hogy "jól vagy?", és hogy "semmi baj", de hát ezek általában nem hatásosak, meg klisék, meg ilyenek, és igazából nincs értelme kimondani őket, mert nem használnak. Ez olyan, mint a "minden rendben lesz", az is egy olyan klisé, amit senki sem tud komolyan venni.
- Sajnálom. - mondtam mégis - Mármint, hogy apád... ezt csinálta. - nyögtem satnyán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=477333#post477333][b]Cyanne North - 2015.03.16. 19:34[/b][/url]

Egy sóhajjal eresztettem ki a remegő levegőt tüdőmből. Ideje lenne megnyugodni, gondoltam, de aztán újra lecsapott rám az érzés, hogy apa meghalt.
Nem nagyon értettem, hogy gondolja azt, hogy sajnálja az apám... azért, mert meghalt, vagy mert egyedül hagyott engem és a családom? Persze, mivel erre nem fogok rákérdezni, ezért ez egy olyan dolog marad majd, amit sosem fogok megtudni. Természetesen. Mint oly' sok minden... de talán ez így is van jól.
- Hát, szerintem se lenne rossz, ha elmennénk valami fedett helyre. Idefagyok lassan. - közöltem óvatosan.
Igazság szerint nem lett volna kedvem visszamenni a Kastélyba, mert sejtettem, hogy a mai este folyamán instant sírógörcsök és szörnyű rémálmok fognak gyötörni. Persze, emberfiának nem kívánom, hogy lássa, hogyan alszom, amikor nem tudja kontrollálni tudatalattim a testem álmodás közben. Rángok meg üvöltözök olyankor össze-vissza, csak nagyon ritkán történik ez meg, általában otthon. Bár azt hiszem, most édes mindegy lesz, hol alszom.
- Dwayne... muszáj nekem a Kastélyban aludnom? Tudod, rémálmaim szoktak lenni, és azt hiszem... hogy ma este kiabálni fogok álmomban.
Persze, nyilván nem vártam el, hogy most hazavigyen a házába, amiről különben sem tudom, merre lehet egyáltalán - de reméltem, hogy valami fogadóba bemehetnék vagy ilyesmi, persze, nyilván saját pénzből, meg minden, csak... hogy ne kelljen odabent aludnom. Ő tanár. Ő talán el tudja intézni ezt, hogy ne kerüljek bajba, ha nem vagyok a hálókörletemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=477401#post477401][b]Cyanne North - 2015.03.16. 20:40[/b][/url]

Egy hatalmas megkönnyebbülés volt ez - bárhová mehetek most már. Persze, holnap ott kell lennem majd velük. De most... ezt az egy éjszakát még megengedem magamnak.
- A cuccaimmal mi lesz? - kérdeztem halkan. Persze, gondolom, megérkezik majd, sőt a csomag előbb ott lesz, mint én.
Aprót bólintottam, majd kivettem egy szálat a dobozból. Menekülés. Ha számára ez az, nekem is sikerülhet menekülőutat nyernem vele? Ugye igen? Légyszi.
A cigaretta vége felparázslott.
Igazság szerint lövésem sem volt, merre mehettem volna. Bárhova, igazából - és ez túl széles lehetőségi kör volt. Elhoztam a spórolt pénzemet, ki tudok venni valahol egy szobát egy estére, nem azzal van a baj. De hol? Itt Bogolyfalván? Ennyi erővel haza is mehetnék, vagy vissza a kastélyba.
- Ötletem sincs, igazából. Arra gondoltam, kiveszek valami szobát valahol, csak hát, nem tudom, hol.
Ez van, amikor kieresztesz egy bentlakásos suliban lakó lányt a nagyvilágba, hogy "nesze, bárhova mehetsz". Az első gondolata az, hogy nem is ismerek sehol semmit. És hát, igazából tényleg nem. Nyáron eddig mindig kint voltam Londonban, maximum egy hónapot töltöttem itthon összesen - Londont már töviről-hegyire ismerem, minden mágikus és mágiamentes szögletét, sőt, a környékbeli kisvárosokban is jártam már... de Magyarország, mintha nem is az otthonom lenne. Persze, Pestet is ismerem nagyjából, de a mágikus részén még sosem voltam, vagyis gondolom, hogy van olyan. De hát, anya mugli, ő nem tud elvezetni minket ilyen helyekre, a mágusok meg sajnos túl jól titkolják a kapukat.
Meg mi értelme lenni Pesten kivenni egy szobát? Tényleg, mehetnék akár haza is.
- Neked van ötleted, hogy hova menjek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=477422#post477422][b]Cyanne North - 2015.03.16. 21:21[/b][/url]

Volt valami abban, amit mondott. Főleg kisírt szemekkel, az istenverte szoknyával meg magassarkúval nem sok esélyem lehetett volna, hogy ne higgyék azt, hogy valami céda vagyok aki az ügyfelét várja.
Apám képe villant be újra és újra. Roxfortos volt, de azt sosem tudtam meg, melyik házban. Szinte egy fénykép sincs róla otthon ezekből az időkből, hiszen az összes mozog, és anya nem mutathatja meg a mugli barátnőinek a mágusvilágot.
Gondolatmenetemből Dwayne szakított ki - felajánlotta, hogy nála alhassak, a lánya szobájában. Nem tudtam, pontosan mennyi idős a lánya, de azért reméltem, hogy nem csilivili Barbiek fognak fogadni, mert attól csak még rosszabbat álmodnék. A Babák támadása. Az Auror-Babák visszatérnek. Igen hangzatos álomkonlkúzióknak hangzanak.
- Ó, hát... nem szólok majd senkinek, ígérem. - mondtam egy slukk kíséretében.
Eztán elmentünk a Hivatal elé, ahol Hophálózatot tudtunk használni; nem nagyon mertem megkérdezni, hova fogunk menni egyáltalán, legyen csak az ő dolga, ráérek másnap reggel azon gondolkodni, hogy hogyan jutok el anyához és Laceyhez. Végül is, tök jó, nem? Kaland.
Végül persze Dwayne elmondta a címet (a Hophálózatnál nehezen tudnám nélkülözni), majd Dwayne után én is megfordultam a kandallóban, s végül ott landoltam, ahol kellett - valami lépcsőházban.