Levendula

Napsütötte reggelre ébredtünk, már aki aludt amúgy is. Én nem sokat. Bár Boti jó gyerek volt, azért szívesen felébresztett az éjszaka közepén a sírásával. Ez se Willnek, se nekem nem jött jókor. Will amúgy is kimerült az egyetem miatt, én meg képtelen vagyok kipihenni magam, ami nem mutat jól a Viperáknál. Néha képes lennék a seprűn elaludni.
Szóval fáradtan, de egész jókedvűen baktattam Botival a szokásos szombati bevásárlókörútra. Útba ejtettük a közértet, ahol babakaját és egy csomag pelenkát is vettünk, meg egy-két dolgot otthonra.
Hát igen, Botival nem a legegyszerűbb a vásárlás. Nem szeret babakocsiban vagy kenguruban lenni, így kénytelen vagyok a karomban vinni mindenfelé. Még jó, hogy a kviddics megedzi a kart.
Kezdem megismerni lassan Botit. Mi az amit szeret, mi nyugtatja meg. Érdekes módon úgy tűnt nem hiányolja az apját vagy az anyját. Egész nyugodt kisfiú.
Körútunk utolsó állomása a játszótér volt. Furcsa mód, nem volt egy szem gyerek se, pedig gyönyörűen sütött a nap.
Mióta nálam volt, Boti lassan elkezdett lépkedni, de még nem nagyon érezte biztonságban magát ahhoz hogy elengedje a kezemet. Így "sétáltunk" egy darabig, mikor elfáradt, beültettem a hintába.
Nyugodtan üldögélt és néha mosolygott. Külső szemlélő biztos azt hihette, hogy az én gyerekem. Ó, pedig mennyire nem. És bár Boti nagyon édes gyerek, apámra még mindig nagyon haragudtam amiatt, hogy ilyen helyzetbe hozott.

Levendula

- Helló - néztem furcsán a lányra.
Tudtam, hogy ismerem, hiszen találkoztunk már kviddicsmeccsen, sőt, biztos voltam benne, hogy azonos poszton játszik mint én. Furcsálltam, hogy magázott, pedig évfolyamtársak is lehetnénk, ha nem azok vagyunk persze.
- Öhm, nem az én gyerekem. Nekem csak lepasszolták.
Kellemetlen, de csak tippelni tudtam hogy körülbelül egy éves lehet. Apám nem mellékelt használati utasítást. Az kínosabb lett volna, ha a nevét se írja rá a cetlire amit a kosárban hagyott a gyerekkel.
- Egy éves.
Beszéd közben piciket löktem a hintán. Nagy szemeit lassan hunyta le és nyitotta ki, kezdett álmosodni.
A napokban elgondolkoztam rajta, hogy mégis mennyire foglalkozott Botival apám meg a nője, ha ennyire nem hiányoznak a gyereknek. Ilyen korban talán még ragaszkodóbbnak kéne lenniük, nem?
- Kviddicsezel a suliban nem? - fordultam felé ismét, - Ismerős vagy. Én Norina vagyok. Őrző, Rellon - Biccentettem felé.
A Vipera őrzői posztommal nem dicsekedtem el, főleg, hogy csak látásból ismerem a lányt.
Amúgy is örülhetek, ha nem keresnek helyettem valaki olyat akinek nem kell kimaradnia az edzésekről egy gyerek miatt aki nem is az ő felelőssége lenne. Köszi apa, ismét keresztbe húzod a számításaimat.