[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=680638#post680638][b]Kálnoki Norina - 2017.05.13. 09:28[/b][/url]
LevendulaNapsütötte reggelre ébredtünk, már aki aludt amúgy is. Én nem sokat. Bár Boti jó gyerek volt, azért szívesen felébresztett az éjszaka közepén a sírásával. Ez se Willnek, se nekem nem jött jókor. Will amúgy is kimerült az egyetem miatt, én meg képtelen vagyok kipihenni magam, ami nem mutat jól a Viperáknál. Néha képes lennék a seprűn elaludni.
Szóval fáradtan, de egész jókedvűen baktattam Botival a szokásos szombati bevásárlókörútra. Útba ejtettük a közértet, ahol babakaját és egy csomag pelenkát is vettünk, meg egy-két dolgot otthonra.
Hát igen, Botival nem a legegyszerűbb a vásárlás. Nem szeret babakocsiban vagy kenguruban lenni, így kénytelen vagyok a karomban vinni mindenfelé. Még jó, hogy a kviddics megedzi a kart.
Kezdem megismerni lassan Botit. Mi az amit szeret, mi nyugtatja meg. Érdekes módon úgy tűnt nem hiányolja az apját vagy az anyját. Egész nyugodt kisfiú.
Körútunk utolsó állomása a játszótér volt. Furcsa mód, nem volt egy szem gyerek se, pedig gyönyörűen sütött a nap.
Mióta nálam volt, Boti lassan elkezdett lépkedni, de még nem nagyon érezte biztonságban magát ahhoz hogy elengedje a kezemet. Így "sétáltunk" egy darabig, mikor elfáradt, beültettem a hintába.
Nyugodtan üldögélt és néha mosolygott. Külső szemlélő biztos azt hihette, hogy az én gyerekem. Ó, pedig mennyire nem. És bár Boti nagyon édes gyerek, apámra még mindig nagyon haragudtam amiatt, hogy ilyen helyzetbe hozott.