Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=598565#post598565][b]Nemes L. Izabella - 2016.06.02. 17:05[/b][/url]

A körülményekhez képest kezdem egyre jobban érezni magam, visszatért az étvágyam és ismét előbújtak szadista hajlamaim, amit természetesen a kviddicsben élek ki, jelen esetben egyelőre még csak az edzéseken. Én örülök, hogy kezdek előbújni az árnyékból, a csapattársaim már kevésbé, de hé, volt majdnem két és fél hetük, amikor lógathatták a lábukat, most már épp ideje lesz visszaállni a normális kerékvágásba és elkezdeni megint edzeni. Azóta már Ádámmal is beszéltem, az elemi mágia sem szórakozik velem és nagyjából Frayec is megbékélt, de azért még néha elkapok egy rosszalló pillantást, és olyankor félek. Mert ez az állat bármire képes.
A jó időre és oly sokszor bevált magányra vágyom indokra hagyatkozva hagyom el a Levita tornyát, kikerülve ezzel egy időre szobatársaim kérdő, valamint háztársaim esdeklő pillantásait. Profinak nevezhető mozdulattal libbenek ki a klubhelyiségünkből, visszafordulva azonban még pont látom, ahogy valaki az egyik esetlenül ácsorgó elsős segítségére siet. Nyugodt szívvel indulok el kifelé, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Kellemesen meleg odakint a levegő, de azért rajtam van egy vékonyabb kabát, aminek most a zsebébe süllyesztem kezeimet. Egy ideig nem is nézem, hogy merre visz a lábam; legközelebb már csak a falu határánál veszem észre magam, ahogy szembe találom magam az első kirakattal. Ajkaim mosolyra húzódnak egy pillanatig, míg elfordulok a házakhoz vezető utcától, most nem Michelle-hez jöttem. Lassú léptekkel indulok el a másik irányba, végig a boltok előtt, tekintetem az előttem lévő útra siklik. Végigsétálok a fő utcán, aztán vissza, majd mégis befordulok a lakósor felé nyíló utcába. Az első pár méter megtétele után megtorpanok, elfordítom a fejem és némi gondolkozás után végül elindulok a játszótér irányába. Ha van is ott valaki, nem fogjuk egymást zavarni - gondoltam én ezt, amíg meg nem hallottam a vidám gyermekkacajt. Lelassítok, a hintánál azonban egy nagyon ismerős alak áll. Ajkaim akaratlanul húzódnak mosolyra, ezzel egy időben el is indulok feléjük. Olyan régen láttam, most már ideje lenne beszélgetni egy kicsit. - Szia, Misi - szinte suttogok, a pillanatnyilag beállt csendben még így is túlságosan hangosnak érzem saját hangom. Összeszorítom fogaimat, zsebembe rejtett ujjaim a tenyerembe vájnak, aztán fel is engednek. Halvány mosolyt varázsolok az arcomra és a férfi mellé lépek, aki mintha még magasabbnak tűnne, mióta legutóbb láttam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=607771#post607771][b]Nemes L. Izabella - 2016.07.09. 12:30[/b][/url]

Mihael

Idejét sem tudom már, mikor beszéltem vele úgy rendesen utoljára. Olyan sok mindent történt az utóbbi időben, és arról teljesen el is felejtkezett az ember, hogy neki valójában van egy gyereke. Egy élő, hús-vér, lélegző kisbaba, nem olyan ál-projekt baba, mint amit jó ég tudja mikor kaptunk megőrzésre a tanárnőtől. Most pedig itt áll előttem ez a benga nagy állat és olyan gyengéden nyúl a kisfiához, hogy én magam is alig hiszem el. Aztán megszólal, és lefagyok. Mert hát az a helyzet, hogy nagyon lemaradtam, az események pedig csak zajlottak, Misiről viszont egyszer sem hallottam, feltételezem nem is beszéltek róla, így az amnéziájáról természetesen tudomásom sincs, mert hát miért is lenne ugyebár.
- Igen. Izabella vagyok, egy barát-féleség...? - kénytelen vagyok felvinni a hangot, hogy kérdéssé alakítsam az amúgy kijelentőnek induló mondatomat. Az az igazság, hogy nem tudom mik vagyunk. Talán barátok, talán csak jó ismerősök, de mindegy melyik, mert pillanatnyilag nem tudom hova tenni a kérdését. Azt még én sem hiszem, hogy a pár hét kihagyás alatt teljesen elfeledkezett volna rólam, bármennyire is hallottam jól az előbb. - Ő Lafayette? - teljesen biztos vagyok benne, hogy rosszul ejtem szerencsétlen kisgyerek nevét, de róla legalább már hallottam. Mosolyogva pillantok le a hintában üldögélő picurkára, aki láthatóan nagyon élvezi, hogy abban ülhet. Órákig el tudnám nézegetni ezt a párost, mert bár sosem gondoltam volna Mihaelről, hogy ennyire fiatalon lesz apa, vagy hogy egyáltalán az lesz, az óvatos mozdulatai és a pillantásai elűzik minden eddigi kételyeim. Misi baromi jó apuka lehet.. már ha őt nem a lábánál fogva szállítja ide-oda.