A Pillangó-varázs visszanyerte eredeti pompáját és varázsát. Az ajtón belépve barátságos előtér és váró fogadja a vendégeket, ahol igénybe vehetik a ruhatárat. A pálcákat is itt lehet leadni megőrzésre távozásig, díjtalanul. A leadott tulajdonokat egy mágikus védelemmel ellátott tárolóban tartják, mely csak a visszaadott kulccsal nyitható. Ezzel őrzik a személyi tulajdont és biztosítják, hogy jó kezekben van. A leadást követően a szemközti boltíven át egyenesen a teaház és étterem belsejébe sétálhat a vendég, ahol az ablakokat függönyök takarják, a világítást pedig megbűvölt gyertyák biztosítják, miközben mindenfele valóságosnak tetsző illúzió-pillangók repkednek. A bútorzat a teázó részen stílusában nem egységes, így mindenki ízlése és óhaja szerint telepedhet kényelmes párnára, puffra vagy éppen karosszékbe, nagyobb társaságok részére pedig még kanapé és pad is akad. Minden darab egyedi úgy az ülőalkalmatosságokból, mint az asztalokból. Az étkészletek, bögrék és porcelán teáscsészék is sokszínűek és különböző formájúak, bár azokból azért akad teljes készlet, ha éppen egy egész társaságnak kellene teríteni. Akadnak félreeső zugok is, ahová a több nyugalomra és magányra vágyó vendégek behúzódhatnak.
A teaház nevéhez méltó módon rengeteg teával szolgál vendégei számára. Megtalálható itt minden, óhajtson az ide betérő zöld, fekete, fehér, rooibos, gyümölcs- vagy éppen gyógynövény-teát, a nyár folyamán még jeges teát is lehet kérni. A kínálatban minden héten más tea-különlegesség kap kiemelt helyet a ház ajánlataként, ami mellé minden vendég ajándékba kapja a teaház különleges, pillangó alakú sütemény-specialitását is. A sütemény, ha nem esszük meg, egy idő után szárnyra kel és elrepül.
Az étterem konyháját is érdemes kipróbálni. Választani főként a magyar konyha specialitásai közül lehet, mint a marhapörkölt tarhonyával, sztrapacska, túrós csusza, gulyásleves, rántott hús, alkalmanként halászlé, stb. A valami könnyedebb ennivalóra vágyóknak pedig akadnak saláták, zöldség- és krémlevesek, a válogatósabb gyerekek kedvéért pedig sült krumplit, csirkefalatokat és paradicsomos tésztát is lehet kérni. Igazi piros-fehér kockás abroszokkal borított fából faragott asztalok és székek várják a vendégeket. Két-, négy-, hat-, nyolc- és tízszemélyes elrendezéssel, a két kisebből négy, míg a nagyobb létszámokból egy-egy áll rendelkezésre. Azonban igény esetén minden mozgatható és átrendezhető. Itt az étkészletek egységesek, pillangó mintázattal, mely nem csak a tányérokon, de poharakon és evőeszközökön is visszaköszönön. A magyar konyha mellett a jövőben terveznek az új tulajdonosok a nemzetközi konyhák felé is nyitni, hiszen a több kultúrát magában foglaló Bogolyfalván szeretnék, ha mindenki otthon érezné magát. Tulajdonosok: Fülöp Máté és Hargita
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. február 26. 23:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874096#post874096][b]Fülöp Máté - 2024.02.26. 23:39[/b][/url] Lónyay R. Hargita Vannak helyek, amik még nem voltak itt, amikor én ide jártam, és vannak olyanok, amiket nem hittem még, hogy itt találok. A Pillangóvarázs ez utóbbit képviseli, Pethő Abigél csodája, pontosabban most már Podmaniczy-Pethő Abigélé. Szép emlékek helyszíne, ami belépve látom, hogy teljesen megváltozott. Már nem olyan, mint volt, és hiába keresem az ismerős arcokat, nem találom. Csodálkozva nézek körül, és szívom magamba az illatokat, melyeket a teafüvek árasztanak. Más lett, de nem rosszabb, csak más. Máshogy kell újra megszeretni. - Óóó! Bocsánat, én, kérhetek egy kis segítséget? - az első hang a felém közeledő lánynak szól, akit azonnal felismerek, hiszen a színházi előadásban, melyet végig kellett néznem, színfolt volt. Csokrot is küldtem, de nem fedtem fel a kilétem. Csak kedveskedni akartam neki, nem gondoltam volna, hogy látom, egy egészen más szerepben. Érzem, hogy a szakállam felett némi pír jelenik meg az arcomon, de próbálok nem tudomást venni róla. - Utoljára gyerekként voltam itt, akkor még máshogy nézett ki a hely. Segítenek nekem, hogy mi a szokás most itt?
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. február 27. 00:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874098#post874098][b]Fülöp Máté - 2024.02.27. 00:13[/b][/url] Lónyay R. Hargita - Köszönöm. - a fejemmel is biccentek kicsit, mintha meghajolnék, de mégsem teszem, az egy másik ország, másik kultúrával. Teljes testemmel felé fordulok miután körbepillantottam, hogy csak hallgassam őt, és a sok szót, ami elhagyja a száját. Olyan optimista, hogy engem is megmosolyogtat, és érzek valami a mellkasomban, ami azt hiszem vidámság. Táncba hívnám itt is most, ami valószínűleg annak tudható be, hogy az elmúlt napjaimat főleg ügyvédek, nyomozók és gyászhuszárok tették ki. - Máté, örülök, hogy megismerhetem. Világkörüli út? Nahát, ez izgalmasan hangzik, nem is gondoltam volna róluk. Mármint gondolom a férjével ment. - az fel sem merül bennem, hogy az évek során más lett a tulajdonos itt, az itteni múltam rég volt, a darabjait szedegetem még össze. - Legyen a tea, viszont önre bízom, hogy milyen. Legyen a kedvenc teája. Már ha ügyvezető mindenesként szabad teát készítenie. - rosszul hangzik az ügyvezető, mert komoly dolgokat sugall, de ez a lány cseppet sem komoly, amit nem bánok. - Magnólia. Kínában a szépség és a szelídség jelképének tekintik.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. február 27. 08:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874102#post874102][b]Fülöp Máté - 2024.02.27. 08:38[/b][/url] Lónyay R. Hargita - Helyesen döntöttek. - én már csak tudom, hiszen az elmúlt években nekem is lehetőségem volt számos országban járni, felfedezni a világot, amiért sosem tudok elég hálás lenni. Követem őt, gondosan kerülve azt, hogy a szemem lejjebb csússzon a feje búbjánál, mégiscsak illetlenség volna a fenekét nézni haladás közben. Kezeimet a pultra simítom, nyugodtnak érzem magam, tetszik az új kinézet. Nekem a régi marad a kellemes emlékekkel az igazi, erre pedig mint egy új fejezet tekintek majd. - Megígérem. - teszem a kezem mosolyogva a szívemre, mert eszemben sincs egykori iskolatársaim előtt kellemetlen helyzetbe hozni. Gitta, olyan, mint egy boldog kiskutya, az apró termetű, amelyik mindig szeret játszani és vidáman csaholni. Nem, ő nem egy kutya, de olyan energiákat áraszt. Megmosolyogtatóakat. - Én is a teafőzést választanám a számlák helyett. - szerintem sokan, de persze vannak matematikai zsenik, akik ezt élvezik, ettől is vagyunk olyan különlegesek. - Valóban? Tényleg érdekes, hogy másabb a jelentése. A kedvenc virág utal a jellemre. Ezek szerint Ön szép, szelíd és méltóságteljes. Találó. - Virágzó jázmin, milyen érdekes. Igen, jártam már ott, de nem ittam még ilyen teát. - elbűvölve nézem, ahogy lassan kibontakozik a virág, és mire észbe kapok, már egy sütemény is van előttem. - Amolyan otthont kereső vándor vagyok. Sok országban jártam, Kínában is. Érdekes ország, gyönyörű kultúrával. Nemzetközi mágustanulmányokat és pedagógiát tanultam az egyetemen, sokat utaztam és így bővültek az ismereteim. Szeretem az egyes kultúrákat kutatni. - régen nem beszéltem már magamról, főleg erről az új önmagamról, aki új névvel, új életet kezdett, mégis, jól esett. - Ön járt már másik országban?
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. február 27. 22:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874123#post874123][b]Fülöp Máté - 2024.02.27. 22:57[/b][/url] Lónyay R. Hargita - Szeretem őket, de nem ezért tudom a jelentésüket. - a karjaimat a pultra fektetem, összehúzva magam előtt, ujjaimmal a könyökeimre fogok, és így hajolok kicsit előre. - Dolgoztam már kertészetben. Az ottani főnököm felesége nagy virágrajongó volt. A főnököm, hogy elhódítsa őt, képes volt kitanulni a kertészek mesterségét és nyitni egy kertészetet. A felesége minden nap elment oda, várva, hogy randevúra hívják, és mindig egy-egy virág jellemét mesélte el. Ő tanított meg rájuk. - Az életemben persze történtek rossz dolgok, szomorú dolgok, de voltak vidámak is, és szeretem őket felemlegetni, rájuk támaszkodni. - A rózsa színe is fontos, ha valaki rózsát küld, a színével is üzen. A rózsa a szerelem virága, de a szerelmet a szín és a mennyiség határozza meg. De maga a virág tisztaságot, bűn nélküliséget is jelent, a jó szerencse, a boldogság virága. Az egyik legbeszédesebb. A tulipán a nőiesség ősi jelképe. Lángoló érzelem és szerelem, ragaszkodás és ima. És... - halványan elmosolyodok, ahogy lepillantok a pultra, majd fel rá, ismért. - A tökéletes szerető virága. - Rózsa és tulipán, veszélyes vizekre evezünk így, de ugyanakkor érdekel, hogy vajon felemlegeti-e nekem a csokrot, amit tudom, hogy kapott. Nem ez volt a célom persze, de most már nagyon kíváncsivá tett, hogy vajon számított-e neki annyira, hogy szót érdemeljen. - Izgalmas, igen. Az első úton féltem, egyedül az ismeretlenbe, hangzatos volt eldönteni, de a vonaton végig azt mondogattam magamnak, hogy ne sírj, ne sírj, ami egy felnőtt férfitól nem hangozhat túl jól. De aztán rutinos lettem. Nem a sírás elnyomásában persze, hanem az utazásban. - pontosítok azért, nem mintha szükséges lenne, de kicsit olyan, mintha nem tudnám befogni. Tényleg régen beszélgettem emberekkel ezek szerint. - Hogy kerül egy angliai lány éppen Bogolyfalva teaházába? - hiszen mégiscsak azt mondják, hogy Anglia egyike a lehetőségek földjeinek. De biztos jó oka van, hogy idáig jött. - Valóban gyönyörű! Nem csodálom, hogy ez a kedvence. - Csendben figyelem, amíg teljesen kibontakozik a virág, kizárva a külvilágot, és csak percekkel később ocsúdok fel, és nézek rá bocsánatkérően. - Ne haragudjon, mit kérdezett?
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. február 28. 21:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874151#post874151][b]Fülöp Máté - 2024.02.28. 21:16[/b][/url] Lónyay R. Hargita - Igen, egyetértek. Az évek során sok dolgot tanultam a szerelemről és arról, hogy milyen áldozatot képes meghozni egy ember a társáért. - szeretnék egy nap én is olyan férfi lenni, aki ennyire tud szeretni. Voltak már szerelmeim, de nem volt olyan, akivel ennyire mélyre mentem volna. Fiatal vagyok még, bármi lehet az életemben. Például egy balerina, aki felemlegeti a rózsacsokrot, amit nemrég kapott, és ami miatt izgatottságomban hevesebben kezd el verni a szívem, kívülről mégis megpróbálok hűvös maradni. - Rózsaszín rózsa? Hm. A rózsaszín rózsa lehet a csodálat és az elegancia kifejezője. Utal arra, hogy a küldő feltétel nélküli szeretet érez, de ezt inkább már egy kapcsolat alatt mondhatnánk, ami akár lehet szülő és gyerek kapcsolat is, nem csak romantikus. A küldő tiszteli a másikat, úgy vélem, a titkos hódolót lenyűgözte. - nem csak úgy vélem, hanem tudom is, egészen biztosan, hiszen én voltam az. - Akkor ön egy támasz. Igazán nemes, a barátnője szerencsés. - ezek szerint nincs itt egyedül, aminek örülök, megnyugvással tölt el, mert amilyen kedves lélek, ebben a világban akár még baja is eshet.- Tizennyolc és huszonkét éves korom között Portugáliát, Spanyolországot, Olaszországot és Görögországot jártam be, valamint eljutottam Kínába és Japánba is. Utána néhány évig itthon voltam, egyetemre jártam, majd huszonhét évesen újra elindultam, akkor a hidegebb országokat megnézni, voltam Finnországban, Svédországban, Norvégiában, és mielőtt hazajöttem volna újra, éppen Dániát fedeztem fel. Ön merre indulna?
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. február 28. 23:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874160#post874160][b]Fülöp Máté - 2024.02.28. 23:05[/b][/url] Lónyay R. Hargita - Az ország virágkultúrájától is függ, hogy jelent-e mást egy virág, mint máshol. Többnyire egyetemes. - persze, én sem tudok mindent, szóval nagyon is vannak olyan eshetőségek, amikor azt mondom, hogy a google a barátom, és kikutatom, de a legtöbb virágot alaposan megtanították. - Talán jobb lett volna társaságban, szóval irigykedjen mondjuk félig, és akkor nem lesz annyira bűntudatom. Pár hétig még a városban vagyok, ha gondolja, szívesen mutatok képeket, felvételeket ezekről a helyekről. Ha van kedve persze. - nem szeretnék tolakodó lenni, de mivel nyitott a téma iránt, talán tetszene neki, hogy egy kicsit jobban belelásson az elmúlt éveimbe, hiszen beengedett egy különleges világba, a teafogyasztásába, ami igenis az egyik legkülönlegesebb dolog egy ember életében. Az enyémben nagyon fontos helyet foglal el. - Óceánia jól hangzik, látja, ott még én sem jártam, Amerikában is csak rövidebb időkre. - ott annyira nem volt könnyű a vérfarkas léttel jól kivitelezni a hosszú maradást, így hát kénytelen voltam rövidebb látogatásokat tenni. Egy nap majd talán hosszabban is megy majd. - Másabb, ha az ember utazik és megélheti a pillanatokat, a helyeket és más a munka. Én mindig úgy dolgoztam, hogy két ország és két munka között legyen lehetőségem bejárni az országot. A balerinák életét ennyire szigorúan kötik? - nem sokat tudok erről a táncról, sosem érdekelt, azt sem tudom, hogy a színházba miért vittek el magukkal a nagyszüleim, akiknek már a nevét sem viselem. Tíz éve nem beszéltünk egymással és most hirtelen családosat játszunk, ez nekem nem igazán komfortos. - Finom, sosem jutott még eszembe, hogy jázminból készült teát igyak. Ön meglepett engem, a legjobb értelemben.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. március 1. 22:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874226#post874226][b]Fülöp Máté - 2024.03.01. 22:07[/b][/url] Lónyay R. Hargita - Az édesapja pedig magyar? A Gitta elég magyaros név. - erős tipp ez, de szerintem egészen jó tipp, elvégre mi mást keresne itt, ebben a kis kávézóban, ha ne volna így. Érdekes lány, annyi szent, hiszen még csak a keresztnevemet tudja, és én is csak ennyit tudok, és máris meginvitál magához, a házába, ebédre. Mi van, ha gyilkos vagyok? Jó, nem vagyok, de simán lehetnék éppenséggel gyilkos is, elvégre havonta vérszomjas fenevaddá változom. Elég egyetlen este, amikor nem szedem be a főzetem és máris jöhet a baj. Bár fogalmam sincs, hogy milyen lehet, ha nem veszem be, mert eddig minden egyes nap, szinte percre pontosan bevettem az adagomat. Nem kockáztatok, nem szeretnék nem tudni magamról. - Ugye, nem él egyedül és nem hív fel kedves idegeneket a lakására, amikor szimpatikusak? Mert ha így tesz, még a végén az auroroktól kell segítséget kérnem, nehogy történjen önnel valami. - remélem, hogy máskor tényleg nem jutott ilyesmi az eszébe, mert ezek a kedves lányok olyan könnyen ki vannak téve potenciálisan a veszélynek, hogy csak na. - Kedves Öntől, ha az aggodalmaim ellenére is ebédelne velem, akkor szívesen. - bár lehet, hogy ezek után nem kellett volna elfogadnom az invitálását? Saját magamnak is ellentmondok, csodálatos. - Ha szereti csinálni, megéri az áldozatot. - Nézem, ahogy ellép, majd visszalibben, és addig kortyolok egy keveset a teából. Hallgatom őt, de inkább csak nézem, és nem a teákra koncentrálok, azok úgyis előttem vannak. Sokkal inkább érdekel az a könnyedség, ahogy velem beszél, mintha ismerne, pedig csak néhány perce beszélgetünk. - Van esetleg olyan példányuk, amit elvihetek magammal? Szeretem tanulmányozni a dolgokat, és ahogy látom, itt vannak összetevők is. Naponta egy teát iszok meg, néha kettőt, de visszatérnék még ide szívesen.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. március 2. 21:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874256#post874256][b]Fülöp Máté - 2024.03.02. 21:11[/b][/url] Lónyay R. Hargita - Hű, én a nyomába se érhetek a szerény Fülöp Mátémmal. Tudja, a szegény gyerek, akinek még vezetéknevet sem adtak és egyéb vicces megszólalások. - Forgatom meg a szemeimet, holott ez egy apró hazugság, teljesen szándékosan nincs vezetéknévnek tűnő vezetéknevem. Volt, de azzal nem járt semmi jó, most sem jár igazán. A Fehéret Fülöpre cseréltem, a Patrikot, ami sosem illett hozzám meg Mátéra, ami szerintem jobban passzol. Persze a névváltoztatást jobban meg kellett indokolni, de a sok, szépen megirt mondat mögött ez az igazság. - Már csak egy kacifántos nevű férjet kell találnia, és akkor aztán fejtörést okozhat majd mindenkinek, akinek papírmunkát kell végeznie. - mosolyodom el szelíden, mert nem biztos, hogy nincs már férjnél, ahogy az sem, hogy egyáltalán a férfiak azok, akik érdeklik. - Óóó! Hálistennek! Már kezdtem nagyon zavarban lenni attól, hogy rögtön magához hívott, és azt hittem, hogy félreérthető voltam, ön pedig ledérebb, mint amilyennek látszik. De örülök, hogy tévedtem.- ha lehet, még jobban elpirulok, és zavaromban megvillantom enyhén rendezetlen fogsoromat is. - Szívesen megkóstolnám Géza úr ételeit. Esetleg kaphatnék egy étellapot is. Tudja, az áttanulmányozás miatt.- Ha az ember kissé szétszórt és nehezen tud dönteni, jobb ha előre felkészül és nem ül másfél órát egy menü felett, azt taglalva, hogy mi lenne a legjobb választás. Kezdésnek mondjuk sem a marhapörköltet, sem a spagettit nem tartom jó ötletnek. Irigykedem azokra, akik tudnak kulturáltan spagettit és rendes hamburgert enni, nekem egyik se megy. Imádom őket, de elvitelre, hogy aztán a négy fal között, a magam stílusában fogyasszam el. Például nagy a sansz rá, hogy a hamburgerzsemlébe van egy speciális zsugorító, ami miatt valahogy az egyik része mindig kisebb lesz, én meg úgy nézek ki, mint aki lemészárolt valakit, úszok a szószban. - Nem, még nem láttam. Amikor elkezdtem idejárni, akkor nyitott meg a hely. Abigél nagyon sok időt töltött a felújítással és Ádám segített neki. Most már házasok és azt hittem, hogy vidéken élnek, de akkor ezek szerint világot járnak éppen. Akkor még máshogy nézett ki a hely, sokkal kevésbé volt előkelő, és inkább romantikusabb volt. Ha mondhatok ilyet. Nagy párnákon ültünk a földön, voltak szőnyegek, ha valaki elfeküdt, az is rendben volt. Apró zugok, ahol nem zavarták a magányos vagy kettesben lévő személyeket. De úgy látom, ők is haladtak a korral. - szép lett, csak más, de ezt is meg lehet szokni, majd úgy tekintek rá, mint utazásom egy érdekes szegletére. - Volna kedve esetleg a következő alkalommal ott enni velem?
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. március 3. 16:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874297#post874297][b]Fülöp Máté - 2024.03.03. 16:11[/b][/url] Lónyay R. Hargita - Erre mondjuk nagyobb az esélye, mint a kacifántos nevűekre, ami azért jó alap, ha engem kérdez. - kacsintok is egyet a ténymegállapításomhoz, hiszen, ha valaki felcsapja a magyar vezetéknevek listáját - márpedig én elég sokat nézegettem ezt a listát - az első öt leggyakoribb név még most is a Nagy, a Kovács, a Tóth, a Szabó meg a Horváth. A húsz leggyakoribban szerintem nincs is semmi izgalmas. A Fehér is valahol a huszonkettedik hely környékén van. Szóval a Tóth elég sanszos, ha arra vágyik. - Tökéletes hely, tényleg. Sajnálom, hogy félreértettem. - nem is kicsit, amiért ég a pofám, de igazán örülök neki, hogy tényleg nem az a fajta, aki mindenkit beenged az otthonába. Két nő, férfi védelem nélkül, határozottan kiszolgáltatott. Na nem mintha tudnám, hogy a másik lánynak van-e barátja, és ha van, akkor velük él-e, de ilyen témában mindig inkább az aggódó szerepét töltöm be. - Valóban? Akkor minden bizonnyal eladhatták, én Pethő Abigélre gondoltam, aki egy kacifántos nevűhöz ment hozzá, és így lett Podmaniczky-Pethő. - ha már a nevek bonyolultságánál tartunk, akkor adok még egy kis extrát a történethez. - Talán van a képeim között olyan, ami itt készült, majd megnézem mindenképpen, ha máshogy nem, úgy talán láthatja. - kár, hogy nem maradtak róla képek, hiszen nagyon szép volt akkor is, és a hangulata határozottan inkább otthonos volt, mintsem elegáns. - Vagy esetleg jöhetnék olyankor, amikor nem dolgozik. - vetem fel, majd a mondatot saját magam is értelmezem, és kicsit elnevetem magam, már megint kicsit félreérthető vagyok. - Akkor könnyebb lenne elmerülni a külföldi világban.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. március 10. 17:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874677#post874677][b]Fülöp Máté - 2024.03.10. 17:58[/b][/url] Lónyay R. Hargita - Majd drukkolok, hogy ne így legyen. - mosolyodom el a gondolatra, hogy amilyen szerencsés én magam is vagyok, nem kizárt, hogy ő is hasonlóan van megáldva, és ilyen esetben bizony elkerülhetetlen lesz ez. Sajnálom, hogy a hely már nem Abigél birtokában van, de elég sokat megmagyaráz abból, hogy ennyire drasztikusan megváltozott a hely kinézete. Abigélhez az a múltbéli illet, ez a mostani szerintem távol áll tőle és Ádámtól is. De hát ha valaki, én már csak tudom, hogy milyen is a nagy új életszemlélet és a nagy új fejezet. - A családi ebédek rám kevésbé jellemzőek, de valóban, ez a hétvége egy kicsit zsúfolt lesz. Esetleg pénteken a vizsgája után? Ha nem ebéd, akkor egy kellemes vacsora is lehet. Már persze, ha szeretné egy idegennel megünnepelni azt, hogy letette az utolsó vizsgáját. Lehet, hogy inkább meg kellene hagynom a barátnős ünneplésnek azt az estét. - vasárnap, ha őszinte akarok lenni, terveim között szerepelt az, hogy összecsomagolok, és továbbindulok, de most, hogy így felmerült a hétfő, érzek magamban egy cseppnyi vágyat arra, hogy itt maradjak. Pár napot, maximum. - Hétfő. Működhet. A következő hétre még nincsenek terveim. Ami van, alakítható. - komolyabb terveim úgysincsenek, csak az, hogy innen elmenjek, de mivel nincs igazán hova, így akár maradhatok is még egy kicsit.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. március 15. 07:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=874987#post874987][b]Fülöp Máté - 2024.03.15. 07:36[/b][/url] Lónyay R. Hargita Furcsa csalódottság fut át rajtam, amikor azt mondja, hogy megoldható a péntek, és nem értem, hogy miért. Tökéletes lenne, mert akkor vasárnap, de legkésőbb hétfőn útra is kelhetnék. Aztán visszatérünk a hétfőre és én bólintok. Legyen igy, ne kapkodjunk. Végül is egy nap még nem a világ. - Legyen vacsora. - addig még egyszer meglátogatom a nagyszüleimet, megnézem, hogy szükségük van-e valamire a temetés után, beszélek velük még egyszer, lehet, hogy utoljára. Idősek már, félő, hogy amikor újra erre járok, már csak egyikükkel találkozom, míg a másiktól végső búcsút veszek. Ilyen család lettünk, akik csak temetésekkor találkoznak. - Köszönöm, ez igazán kedves öntől. - húzódik szélesebb mosolyra a szám, miközben a pénztárcámért nyúlok, hogy a két teát és borravalót nyújtsak át neki. - Sajnos lassan indulnom kell, vár egy megbeszélés, de köszönöm a teát, csodálatos élmény volt, és köszönöm a társaságot. - jó érzés ennyire jó érzéseket kiváltó emberekkel találkozni. Ő kifejezetten szimpatikus, kellemes jellem, aki vidámságot és csodálatot csepegtetett a napomba. - Hétfő este hét? Megfelel? - kérdezem még, és ha igen, vagy, ha nem, de mond egy másik időpontot, akkor felírom a kis naptárba, ami mindig a zsebemben van, egy kicsit korábbi időponttal, hogy ne késsek, és végül elköszönve kisétálok. Az ajtóból még visszanézve biccentek egyet, aztán a hivatal felé veszem az irányt egy sokkal kellemetlenebb csevegés okán.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. június 23. 19:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=879843#post879843][b]Fülöp Máté - 2024.06.23. 19:52[/b][/url] Gitta és Ambrus A megnyitóra természetesen kiöltöztem, ahogy azt illik. Sötét nadrág, ing, és az ing fölé a nadrághoz illő mellény. Ez utóbbit csak idefelé jövet hagytam el, az inget pedig kicsit lazábbra gomboltam, az ujjait feltűrtem. Mégiscsak meleg van. - Nagyon jó képeket készített. Arra gondoltam, hogy amikor megyünk majd Carlosékhoz, vihetnénk nekik ajándékba egyet, vagy kettőt. Kettő is tetszett, ami azt illeti, és mind a kettőt el tudom képzelni hozzájuk. - ugyan amikor elindultak azt mondták, ez csak pár hét lesz, egy kis kikapcsolódás, de aztán meghívtak minket is, és én már tudom, hogy a pár hét az pár hónappá válik, amit talán pár év követ majd. Ismerem az érzést, tudom milyen az, amikor valamibe vagy valakibe úgy beleszeretsz, hogy minden elvedet és elképzelésedet feldobod. Nekik Spanyolország, nekem Lónyay Hargita. Mind a két választással szerencsések vagyunk. Épp nyitom a számat, hogy felhozzam, tudok én megoldást arra, hogy ne legyen annyira egyedül, de akkor olyat mond, amivel teljesen ledöbbent. - Mármint végleg? De nem vagy terhes, ugye? Nem tettem semmi olyat, ami miatt kényszerített befejezésnek kell lennie? - kérdezem előre hajolva, fojtott hangon. Félreértés ne essék, egy babának nagyon örülnék, csak annak nem, ha nem közös döntésre születik, hanem azért, mert óvatlan voltam. Azt nem szeretném. Aggódva figyelem őt, és remélem, hogy nem érti félre. Viszont ezzel mindenképpen fel kell gyorsítanunk a folyamatot és találnom kell egy jó indokot, hogy miért kell hamarosan meglátogatnunk a szüleit.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. június 29. 23:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=880029#post880029][b]Fülöp Máté - 2024.06.29. 23:05[/b][/url] Gitta és Ambrus - A lány barátságok amúgy is ilyenek, nem? Hirtelen találsz egy nővért, akivel lehet mindenről beszélgetni, és a fiú testvérek a háttérbe szorulnak. - ez látom legalábbis a gyerekeknél. Teljesen megváltozik a dinamikájuk, és egyből a másik lesz olyan, mint akit születésük óta ismernek, a fiú tesók meg nem lesznek többek, mint idegesítő kis vakarékok. Én egyke voltam, Annát nem szívleltem, ő sem engem, így amikor a nagyszüleimhez költöztem, egyke maradtam. Csak más is vett levegőt a házban. Vagy simán besorolódtam vakaréknak én is. - Jó, oké, nem mintha ne akarnám, ha nem tervezetten jönne, csak azt hittem, hogy hibáztam. - meg, hogy mindent meg kell gyorsítani, amit jelenleg tervezek. De szerencsére nem, és ennek nagyon örülök. Valószínűleg, ha eljutunk a babázásig, akkor sem lesz minden kiszámolva és megtervezve, csak úgy elkezdjük, aztán had szóljon, jön, amikor jönnie kell. Én nem szeretnék ráfeszülni, sokkal inkább szeretném, ha megoldás születne a kis problémámra, történetesen a vérfarkaskórra. Szeretném, ha tudna esküvőt tervezni, ha lenne időm mindenkitől megkérni a kezét, ha össze tudnánk költözni. Most, hogy Esther elutazott, felmerült bennem a gondolat, hogy mi lenne, ha ezt elkezdenénk. De elég neki egy sokk egyszerre. - Szia, mi is csak az előbb értünk ide. - engedem el Gittát, hogy kezet fogjak vele, bár nemrég találkoztunk, mégis, így érzem helyesnek. Látom, hogy zavarban van, ezért segítek kicsit a dolgon és a Gitta melletti székre mutatok. - Kérlek, tudom, hogy most sok kérdést kell feltenned nekem, így jobb, ha szemtől szembe ülünk. - én felkészültem mindenre, őszintén kívánok válaszolni neki. Így hát a kis megemelkedés után visszahelyezkedek és intek a pincérnek. - Természetesen ma én fizetek, neked megnyitód volt, neked pedig neki kell állnod spórolni, ha a tanári fizetésből tervezel megélni. - villantom rá a mosolyomat, remélve, hogy az apró szurkálódás még nem olyan egetrengető. Az előkészítő jobban is fizet szerintem mint más helyek, de azért nem lehet királykategóriás bevételnek mondani a havi keresetet. Én is abból élek, de attól még természetesnek érzem, hogy a mai este végén én fogok fizetni. Meg is érkezik a három étlap és a szokásos kérdés a frissítőkkel kapcsolatban. Én a magam részére uborkás- sárgadinnyés limonádét rendelek és figyelem, hogy a többiek mit kérnek.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. július 4. 20:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=880146#post880146][b]Fülöp Máté - 2024.07.04. 20:40[/b][/url] Gitta és Ambrus - Igaz is, nálatok más a helyzet. Mindig elfelejtem, hogy milyen régóta vagytok barátok. - főleg így fura, hogy most nincsenek itt. Szerencsére az elmúlt hetekben sokat megtudtam róla, sőt, volt alkalmam beszélgetni is vele négyszemközt, és nagyon jól esett a támogatása és az, hogy nem ítélt el. Elmondta persze a félelmeit, ahogy azt is, hogy ő ezt nem is titkolja Gitta elől, amiért hálás vagyok, és örülök, hogy én is tudom, hogy mit gondol igazán. - Ez jól hangzik. A családozás, és akkor mehetünk együtt reggel dolgozni. - vetem fel az ötletet. Tudom, hogy eddig Estherrel volt meg ez a rutinja és talán hiányzik is neki egy kicsit, de ha szeretné, én szívesen lennék a társa a későbbiekben a reggeli kávészerzős kalandokban. - A jók mindig túlzóak és nem igazak, ha nincs mögöttük rossz is. De a rossznak nem kell nagyon rossznak lennie. És szívesen válaszolok, minden kérdésre. - engem nem zavar, ha kérdez, sőt, szeretem a kérdéseket. Rápillantok Gittára, egy kicsit rajta is marad a tekintetem, és ha véletlenül találkozik az övével a tekintetem, akkor kacsintok egyet. - Nem, a fizetés az én ügyem, csak szerettem volna az elején tisztázni. - ahogy azt is, hogy egyáltalán ne legyen gát bennük, rendeljenek, amit csak szeretnének. - Jó ötlet. Itt lehetne azon az estén az egész családod. Biztos nagyon különleges hangulata lesz. - főleg, ha addig el tudok intézni mindent, amit elterveztem. Szeretnék igazán emlékezetes estét adni neki, olyat, amit kedvére mesélhet majd a gyermekeinknek a jövőben. - Én is eszek levest. Nagyon érdekesnek találom ezt a fokhagymakrémlevest sajttal. Emlékszem gyerekkoromban a szüleim mindig nevettek, ahogy küzdöttem a sajttal, de nem engedtem, hogy segítsenek. - nosztalgikus élmény, és ahogy Gitta mozdul mellettem, úgy siklik a kezem a combjára, hogy ülve tartsam. - Nem dolgozol. Minden tökéletes lesz úgy is, ha most itt maradsz velünk és élvezed az estét. - elhúzom a kezem, mert nem szeretném korlátozni, de azt sem szeretném, ha ahelyett, hogy itt van velünk, szaladgál, hogy minden tökéletes legyen. - Marketing szempontból lehetne pár képed, amiket egy-egy intézményben helyezel el. Például a rendelőben, a hivatalban, művházban, olyan helyeken, ahol sokan fordulnak meg. Felkelted az érdeklődést, megjegyzik a nevedet, és amikor eljön az első önálló kiállításod, akkor már tudni fogják a neved és kíváncsiak lesznek rád. - én legalábbis ezt csinálnám. Tudom, hogy nem a legkellemesebb a bekuncsorgás, nekem nagy gyakorlatom van benne, de azért a sikert is ismerem, amit okozni tud, és szerintem élvezné. - Jutka néni vérmes asszony?
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. július 5. 21:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=880171#post880171][b]Fülöp Máté - 2024.07.05. 21:28[/b][/url] Gitta és Ambrus Biccentek felé egyet, hogy mindenképpen kérdezni fogok én is tőle, de nem szeretném rögtön az elején letámadni, ahogy bedobni azt a valamit, amiről úgy vélem, hogy Gitta még nem beszélt róla. - Hamarosan látjátok egymást. - már megbeszéltük, hogy megyünk, csupán csak két időpont között kell döntenünk, amikor pedig megvan az is, akkor nincs más vissza, mint előre. Aztán, remélhetőleg ők is jönnek majd. - Szeretlek. - súgom neki vissza, mert arra inkább nem reagálok, hogy szokott túlozni. Túlságosan kedves velem és túl tökéletes nekem, mégis képtelen vagyok engedni az önzőségemből, hogy nem akarom őt elengedni, vagy azt, hogy mással legyen. Gitta a legcsodálatosabb lány, akivel találkoztam, és ő az, aki miatt minden erőmmel az élet mellett fogok voksolni hónapról hónapra. - Szerintem simán megengedik és naná, hogy segítünk. Amúgy is szerettünk volna képet kérni, mert meglátogatjuk valamikor Estheréket Spanyolországban, és vinnénk nekik ajándékot. Én a polgármesternél lakom most, megkérdezhetem tőle, hogy mi ennek a módja. - ez csak most jut eszembe, de alapvetően egy jó közlés arra is, hogy amíg nem ismerkedtem meg a családdal, addig nem költöztem be Gittához sem. Nekem fontosak a hagyományok, ezért is szeretnék mindent ennek megfelelően csinálni. - Szóval, akkor a szemében én leszek a kényszer? Jól hangzik. - vigyorodom el szélesen, mert legyünk őszinték, nagy gyakorlatom van már abban, hogy miként legyek roppant mód kényszer helyzeteket szülő idős embereknél. Nem én kényszerítem őket, hanem ők kényszerítik magukat, úgyhogy az egészben van valami egészen morbid móka is. Mint abban, ahogy Gitta fel szeretne állni és mégis a helyén marad. Nem szeretném, ha mindig csak a munkára koncentrálna, még ha olyan helyen is vagyunk. Hárommal arrébb például látom, hogy Pinty Eszter Barbara az ikertestvérét Pinty Kincső Csengét csúfolja ki, mégsem megyek oda, hogy megmagyarázzam neki, miért nem helyes amit tesz. Okkal vannak külön osztályban, Eszter sokszor nem bírja tartani a határokat és bánt meg mindenkit maga körül. Két napja azonban volt egy törés, amikor a kis Álmosi Dóri lefejelte Esztert, és bár nem mondhatok ilyet, de azért büszke vagyok rá, hogy kiállt magáért, még ha nem is jó módszerrel. Rendelek én is, maradok a választott levesnél és egy epres limonádénál. Amikor a lány már távol van, akkor hátradőlök és szusszanva rápillantok Gittára, majd vissza Amdrusra. - Vérfarkas vagyok. Ez elképzelhető, hogy úk információ.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. július 13. 09:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=880276#post880276][b]Fülöp Máté - 2024.07.13. 09:04[/b][/url] Gitta és Ambrus - Ajándékba. - erősítem meg, mivel tényleg nagyon szép képek és szerintem egyáltalán nem lenne rossz, ha lenne valami nem csak spanyol is az életükben. Persze gyönyörű képeket küldtek, olyanokat, hogy szinte érzi az ember a nap melegét, és pont ezért érzem azt, hogy jó lenne adni nekik valami mást. Furcsa a távolság, hogy nincsenek itt, de nem mennék utánuk. Bogolyfalva egy olyan hely, ahol szívesen élnék hosszabban és alapítanék akár családot is. Tudom, hogy vannak a múltamban rossz pillanatok, de ezeken teljes mértékben túl tudok lendülni, sőt, ahogy lenni szokott, az idő megszépít mindent, és azt hiszem, már el is kezdte. - Akkor vedd elintézettnek. - Adam jó ember, biztos, hogy nyitott lenne ilyesmire. Láttam már, hogy másokat is felkarol. Ingyen adja például a nyugdíjasoknak a művház egyik termét, hogy tornázzanak, minden szerdán ötkor. Komolyan, a múltkor három napig süteményt ettünk, mert olyan hálásak voltak a nénik, hogy mindenki sütött. Szerintem azóta is cukorsokkban szenvedek. De megérte, most is újracsinálnám. Bólogatok párat Jutka nénire, aki eddig még nem szerepelt a beszélgetéseinkbe, és mivel egy gyermektelen nő, aki gondoskodik róluk és sajátjaiként szereti őket, úgy gondolom, hogy mindenképpen azok között kell lennie, akik ott vannak annál az utolsó táncnál és akik jelen vannak akkor, amikor a tervezett nagy kérdést fel szeretném vetni. Már, ha egyáltalán nem egy temetésen találkozunk először, látva szerencsétlen fiú arcát a vérfarkasságra. Itt kellene nyílván nevetnem, és azt mondani, hogy csak vicc volt, de hát ugye ez nem igazán lenne valóságos. Helyette inkább nyugodtan várom, hogy megeméssze a dolgot. - Nem igazán vágyok cukros nagymamák és piros köpenyes kiskorúak húsára. - ingatom meg a fejem, mert ennyi vicc talán belefér még. Talán, de inkább köhintek egyet és komolyra fordítom a szót. - Teliholdkor átváltozom és az erdőt járom. De tudatomnál vagyok. A farkasölő miatt. Jelenleg egészen jól emlékszem az ilyen éjszakáimra. Másnap fáradt vagyok, sokat alszom és éhes, szóval jó egy napig csak eszek és alszok. De minden más napom normális, emberi. - az emberi szót talán kicsit megnyomom, nem szándékosan, ösztönszerűen. - Olyan, mintha minden hónapban egyszer kimaradnék éjszakára. Csak nem nőzök és nem ölök. Többnyire nyulakat kergetek, de ők sem haltak még ebbe bele. Az erdőt járom és a holdat vonyítom. Nyilván nem veszélytelen a dolog, de szerencsére a kastélyban és a faluban is nagyon odafigyelnek arra, hogy ezen az éjszakán senki ne legyen kint, senkinek se essen baja. - szívesen válaszolok a kérdéseire és nem bánom őket, főleg, ha ez által meggyőződhet arról, hogy nem vagyok rossz választás a nővérének. - Az előkészítő igazgatója is tudja, és nem volt ellene kifogása, hogy tanítsak. Nem titkolom, mert úgy vélem, ez egy fontos dolog, fontos, hogy beszéljünk róla és megértsük egymást.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. augusztus 5. 05:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=880770#post880770][b]Fülöp Máté - 2024.08.05. 05:39[/b][/url] Gitta és Ambrus - Nem, először neked szerettük volna elmondani, aztán fokozatosan mindenkinek. Hamarosan elutazunk hozzájuk, hogy megismerjenek és megtudjanak mindent. - szeretném, ha érezné, hogy tényleg nem áll szándékomban titkolni a dolgokat, és hogy minden halad, csak például egy utazást nekünk is össze kell szerveznünk. Az előkészítőben lesz nyári ügyelet, mind a ketten vállaltunk ott szerepet, emellett nekem a holddal is számolnom kell. Mindenképpen olyan időpontot kellett találnunk, amikor messze van még az, hogy újra kerek legyen. - Ne aggódj ezen, az emberek többsége nem is sejti, hogy kivel van dolguk. Én szerencsére pár éjszakát leszámítva teljesen jól funkcionáló felnőtt férfi vagyok, jó étvággyal, depresszióra való hajlam nélkül. Főleg, amióta ismerem a nővéredet. Komolyan, legalább öt kilóval vagyok nehezebb a főztjétől, de imádom. - simogatom meg lágyan Gitta ujjait, hogy érezze, tényleg így is gondolom. Nagyon szeretem enni a főztjét, és olyan jó érzés, amikor tudom, hogy ott alszok nála, így legalább két étkezést is ott töltök. Sokszor csak nézem, ahogy tevékenykedik, és még mindig nem hiszem el, hogy ennyire szerencsés lehetek. - Köszönöm a bizalmadat, nagyon hálás vagyok érte és ígérem, hogy maximálisan meg is teszek majd mindent, hogy ne bántsam meg Gittát. És tényleg, kérdezz bármikor bármit, egészen nyugodtan, válaszolok rá. - nekem ez nem jelent problémát, nem érzem azt, hogy untig eleget beszéltem róla, mert pontosan tudom, hogy az emberek szeretnek mindent részletesen tudni, hogy igazán nyugodtak legyenek, és én meg is adom ezt nekik. - A szüleitekhez, most csak ez az egy van betervezve. Egy kicsit most a pénzgyűjtésre kell koncentrálnunk. Én eddig utazgattam és pár hónapig éltem helyeken, ahol idénymunkákat végeztem. Amim maradt, azt lakbérre költöttem, és most kezdek majd egyenesbe jönni. - azzal, amim a szüleimtől van, nem hozakodok elő, nem nyúltam hozzá ahhoz, ami maradt, és nem is tervezek. Majd örökségnek jó lesz, ha lesznek gyerekeim.
|
|
|
|
Fülöp Máté Előkészítős tanár, Bogolyfalvi lakos
 Farkaskölyök offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 93
|
Írta: 2024. augusztus 19. 09:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=880953#post880953][b]Fülöp Máté - 2024.08.19. 09:56[/b][/url] Gitta és Ambrus Muszáj kicsit elnevetnem magam azon, hogy milyen lelkessé válik a tényre, miszerint megelőzte információkapásban a szüleiket. Ez aranyos, itt érzem úgy, hogy rendben leszünk. A nálunkra kicsit odakapom a fejem, mert a többesszám már nem utalhat Estherre, még nem utalhat rám, de azért nagyon szeretném, hogy a következő alkalomkor már én legyek az, aki miatt ezt a szót használja. Előbb a család persze, szeretném, ha mindenki tudná, hogy mi a helyzet, és hogy ahhoz képest rendben vagyok, olyan nagyon, hogy rövid jegyességet követően hosszú házasságot szeretnék kötni vele. Egyszerűen tudom, hogy ő az, akit meg kellett találnom, akkor meg miért is akarjak várni mindennel még vagy ezer évet. Tudom, mások szeretik ezt húzni, de szerintem nálunk nincs értelme. - Ez már most nagyon jól hangzik. Szeretem a történeteket, amik jobban megmutatják, hogy milyen is valaki és hogy miért lett olyan, amilyen. - nekem például nincsenek kifejezetten gyerekkori traumáim, a kamaszkoriak meg egyáltalán nem vészesek, és mivel most itt vagyok és úgy néz ki, hogy itt is maradok, elkezdte m közelíteni a nagyszüleim felé is. Egyáltalán nem haragszom, hiszen az utcára nem tettek, és értem, hogy az ő kis konzervatív világukba miért nem fértem én bele. De mégis, ezek a döntések olyan hatással lettek rám, amelyek a mai formámat adják, és én hálás vagyok ezért, hiszen Gitta így szerethetett belém. Más személyiséggel ez lehet, hogy nem történt volna meg. - Főleg azok, ahol farmokon dolgoztam. Talán egy olaszországi volt az egyik legjobb, ott egy nagyon kedves, idős házaspárnak segítettem, amíg a fiuk egyetemre járt. A diplomaosztó után még segítettem hazaköltözni neki, és egy hétre rá jött egy üzenet, hogy vissza kell jönnöm Magyarországra, mert a szüleim elhunytak. De azt hiszem, ez az olasz az. Viszont mindegyik a maga módján különleges. - mindegyiknek saját hangulata volt, talán ezért nem is untam rá soha egyszer sem erre az életre. Mégsem bánom, hogy most a maradás és a letelepedés mellett döntöttem, mert bár nem hittem volna, de úgy tűnik, hogy a végén mégiscsak Bogolyfalva lesz az otthonom. - Kiváló. Igen jól főznek itt. És neked? - érdeklődöm, mert mi Gittával többször ettünk már itt, de neki ez még új lehet.
|
|
|
|