BK Fórum - Czukorvarázs Cukrászda

Ervin

Szüksége volt némi időre azután, ami a csillagvizsgálóban történt. Akkor nem tudott igent mondani, bármennyire is sajnálta, utána pedig napokig rágódott azon, hogy most talán még azt az embert is sikerül elveszítenie, aki pedig elviselni látszik minden problémájával együtt. Még jó, hogy Ervinről kiderült, hogy nem hajlandó megfutamodni csak azért, mert őneki nem olyan egyszerű döntést hozni, mint amúgy lehetne. Hiszen ez csupán egy eldöntendő kérdés. Igen vagy nem. Mégis roppant nehéznek bizonyult számára, hogy meghozza, hiszen ha rosszul dönt, elveszít egy fontos embert, az pedig egyáltalán nem lenne jó. Hosszú ideig őrlődött azon, hogy mi lesz, ha igent mond és kiderül, hogy mégsem működik ez az egész, ahogy azon is, hogy de ha meg nemet mond, akkor meg ugyanúgy nem lesz könnyű, hiszen ő sem éppen közömbös. Még Emily-vel is beszélt róla végül, miután a húga a sokadik álmatlanul töltött éjszaka után rákérdezett, mi baj van, és végül az ő érvei hatására döntött úgy, hogy jöhet az az igen. Mégis mi veszíteni valója van? Hát itt van. Küldött már baglyot hosszas vacillálás után a fiúnak, még útközben is megfordult párszor a fejében, hogy visszafordul és hazasétál a kastélyba, arról nem is beszélve, hányszor gondolta végig a tükör előtt ácsorogva, a hatodik ruhát próbálva, hogy nem érti, mit is lát benne Ervin, de Emily meg Gréta majdhogynem kipakolták végül a szobából. Mályvaszínű ruhában van, ami egy egész picit bő rá, még úgy is, hogy már bevettek belőle, de nem feltűnően. Derekán vékony övvel fogta össze a rövid ujjú, térdig érő, egyszerű ruhát, amihez hasonló színű topánkát visel. Haját egyszerűen összefogta, így nem olyan feltűnő, hogy még mindig nem nyerte vissza teljes pompáját, még ha nem is hullik már úgy, mint egy éve.
- Szia - köszön a lépcsőn ücsörgő fiúnak, miközben a táskája fülét babrálja kissé zavartan, majd leül mellé a lépcsőre. Lábait előre nyújtja, majd mégis inkább felhúzza a térdeit, kisimítva ruhája ráncait, mielőtt bármi továbbit is mondana.
- Gondolkodtam. Nagyon-nagyon sokat... és ha még mindig áll a kérdés, akkor igen - mondja ki, még mindig az anyagot igazgatva, csak a mondat végén pillant fel a másikra hatalmas szemekkel, reménykedve.