Czukorvarázs Cukrászda (est. 1808)Az ország legnevesebb és egyik legrégibb mágikus édességboltja, ahol nem tudsz olyat mondani, amit ne tudnának neked elkészíteni! Vannak állandó és szezonális termékek is, valamin olyan specialitások, amik sehol máshol, hiszen ez a konyha forrta ki. Forrócsoki kínálata például páratlan, ahogy sütemény és torta választéka szintén. A cukrászok örömmel fogadják az új ötleteket, szívesen vállalkoznak kívánságaid elkészítésére, de nekik is vannak, így akár te is kérheted, hogy lepjenek meg. Az ajtóval szembe találod a hosszú pultot, melyet egy kis beugró szakít meg, ahol vár téged mosolyogva az eladó, akinél végül fizetni fogsz. A pult mögött is legalább hárman sündörögnek, folyamatosan elhelyezve a friss süteményeket. Az ajtótól jobbra megpihenhetnek azok, akik itt szeretnék elfogyasztani a finomságokat, de csak addig ugrottak be. Kis asztalok, pár székkel körülvéve ezen a részen. Ha valaki az oszlopok között hátrébb sétál kis, beülős boxok vannak, világos színekben amik nappal és este is nagyon hangulatosak hosszabb megbeszélésekhez, randevúkhoz vagy akár egy családi rendezvény idejére. Végignézheted a pultban is tüzetesen, hogy mit szeretnél, vagy az étel és – italkínálatot rejtő menüből is választhatsz. A süteményedet természetesen kiviszik az asztalodhoz, neked nincs más dolgod, csak lehuppanni a kényelmes székekre, vagy a kanapék egyikére. A mosdó a székektől balra, egy kis ajtó mögött helyezkedik el. A hideg, tisztán csillogó kőlapokra néha lecsöppenő édességfoltok azon nyomban eltűnnek, így hát elmondható, hogy Bogolyfalva legtisztább és legkiválóbb cukrászdája páratlan kényelmet és kellemes légkört áraszt. Munkatársaink fele szakképzett cukrászokból, pincérekből áll, míg másik fele iskolai diákokból, akik szeretnének egy kis plusz pénzt keresni. Négy, nyolc és tizenkét órás műszakokban dolgoznak, hogy a diákok és a rendes dolgozók mind-mind megfelelő beosztást kaphassanak. Várunk szeretettel, ha finom falatokra vágysz! Tulajdonos: Dobrádi ÍriszNyitva tartás: H – Cs: 7:00 – 20:00 P – Szo: 7:00 – 22:00 V: 7:00 – 19:00 Executive chef - Széles VeronikaŐ áll a cukrászda élén, egyfajta igazgató, ahova hosszú évek és komoly munkatapasztalat után jutott el. Ténylegesen nem dolgozik a konyhán, sőt ritkán jelenik meg, de jobb kezei mindig elérhetőek. Menedzserként veszi ki a részét a munkából; feladata többek közt felügyelni, ahogy az alatta dolgozók az új fogásokat megalkotják, az étlapot kitalálják, egyeztetnek a beszállítókkal és a büdzsét kezelik, amit ő maga határoz meg. Head chef - Harriet O. WallaceMivel nincs jelen az executive chef, ő irányít mindent, ami a cukrászdával történik. Általában nem dolgozik aktívan a konyhán, de tapasztalata van benne és eszerint cselekszik. Az ő feladata, hogy gördülékenyen folyjék a munka, ő felel a rendelt friss alapanyagokért, irányítja a személyzet munkáját és felügyeli a betanításukat. Gondoskodik róla, hogy rend és higiénia legyen a munkahelyen. Hozzá tartozik az adminisztráció is. Több év kitartó munkájával szerezte tisztségét. Pastry chef (cukrászséf) - Harriet O. WallaceTulajdonképpen helyettes, a head chef-fel együtt döntenek új emberek szükségéről és felvételéről. Ha szükséges akár a head chef, akár az executive chef helyére is be kell állnia döntésekben önállóan. Napi szinten veszi ki a részét a konyha irányításából, ő vezeti a munkálatokat, az ételek elkészítéséhez tartozó irányítási és tervezési feladatkörök, a munkafolyamatok konkrét levezénylése szintén a vállát nyomja. Feladatokat ad az egyes részlegek séfjeinek, irányítja a konyhai személyzetet. Az a munkakör, ami önállóságot, kreativitást és precizitást is követel attól, aki betölti ezt a pozíciót. Folyamatosan egyeztet az executive cheffel a desszertekről, új süteményeket, desszerteket, pékárukat talál ki az étterem számára. Patissier (cukrász) - Hazel Shaw A legtöbb munkával járó pályának tartják, ami a tényleges folyamatot és kétkezi részt illeti, ráadásul, mikor a cukrászda frissen sült pékárut is készít, akkor ők kezdenek a legkorábban, és általában ők fejezik be legkésőbb a műszakot. A minőség és az íz eltalálása a legnagyobb feladatuk Glacier (fagylaltkészítő; fagylaltárus) - Frank Martina LunaAzon személy megtiszteltetése ez, aki az áprilistól - szeptemberig tartó időszakban felel a friss, minőségi, különleges és frissítő hideg édességek létéért és árusításáért. Új ötleteket valósíthat meg a pastry chef-fel együtt, továbbképzésekben részesül és minden pult körüli teendőt maga végez. A szezonon kívül (október - március) olyan különlegességekkel foglalkozik besegítőként, mint a sültfagyi, a fagylaltos sütemények és pohárkrémek. Bartender (italkészítő; pultos) - Balić András DoriánAz ő feladata nem csupán az italok szakszerű elkészítéséből áll. Olykor komplett show-t varázsol a bárpult mögé, látványosan dobálja a rendelkezésére álló bár eszközöket, shakert, italos üvegeket. Tehát amellett, hogy finom koktélokat készít, a show és a vendégek szórakoztatása is rendkívül fontos. Általában elhívatott, odafigyelő és gyors emberek kerülnek ezen pozícióba. Mindemellett precizitásra és jó memóriára is szüksége van az adott személynak, hiszen számtalan koktélreceptet kell észben tartania, s a vendégkör miatt is fontos. Érdemes megjegyezni a törzsvendégek kedvenc italait. Commis chef (kukta; cukrásztanonc) - Scarlett ConroyAz az elhivatott szakácstanonc, akinek mindent meg kell tanulnia a konyhán folyó munkáról. Egyeztet a beszállítókkal, előkészít a különböző pályákon, felel a higiéniáért, tálal, alapanyagokat rendszerez és mér ki szükség esetén. Aide de cuisine (cukrászdai kisegítők) - Ava Sophia Volkov, Hadrévi Rebeka Azon személyek, akik a pakolásban, takarításban, mosogatásban, eszközök rendben tartásában és a pult makulátlan szépségének tartásában segédkeznek. Ide tartoznak továbbá a felszolgálók és a pultban az eladásért felelő személyek is.
|
|
|
Csák Arvid Geminián Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. február 15. 21:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=63675#post63675][b]Csák Arvid Geminián - 2013.02.15. 21:50[/b][/url] Mert mit is tehet egy ifjú hobbi-szakácsjelölt ha eljön a fáradt péntek este? Hát elmegy a cukrászdába, hogy kedvenc hobbijának hódoljon. Ezt tette most Arvid is, egészen pontosan bevette magát a cukrászda leghátsó sarkába, és miután az ügyes kis felolvasó bűbáj segítségével átböngészte az étlapot - vagy édességlapot, ha úgy jobban tetszik -, megrendelt vagy tíz különböző süteményt, a pincér legnagyobb és őszinte rémületére. Mert persze azt az ifjú szőke herceg elfelejtette (?) közölni, hogy elemzés céljából kíván kóstolgatni, és nem óhajtja magába tömni a pult komplett tartalmát. Mindenesetre kihozták neki, amit kért, aztán újabb sokkot okozott, mikor elővett egy miniatűr, rúnákkal megbuherált laptopot, mert ezen már megtanult vakon gépelni, míg ha papírra próbálna írni, akkor azt többé senki és semmi nem lenne képes kibogarászni. Arvid persze érezte, hogy nézik, de már nem érdekelte a dolog. Sokkal jobban lefoglalta, hogy villájával eltalálja az első süteményt, és egy falat után egyből gondolkodóba esve, kényelmes tempóban elkezdjen kopogni a billentyűzeten. Aki nem ismerte, az mostanra már biztos lehetett benne, hogy a fiú vagy valami étterem kritikus, vagy csak egyszerűen nincs ki mind a négy kereke. Persze nem volt haszontalan ez a jegyzetelgetés, ugyanis Arvid eldöntötte, hogy ha hazaköltöznek az év végén Prágából, akkor neki fog végre fogni annak a szakácskönyvnek, amit speciálisan vakok számára szeretne megjelentetni. Ebben a pillanatban pedig éppen az érdekelte a legjobban, hogy vajon milyen különbségek vannak egy mugli és egy varázsvilágbeli cukrászda ételei között, már ha van egyáltalán. Így aztán próbált olyasmiket rendelni, amihez hasonlót, vagy épp a pontos megfelelőjét már Prágában is megkóstolta. Aztán persze majd a maradékot szépen hazaviszi - még ha nem is fenyegette a veszély, hogy úgy hetven éves koráig bármikor is nélkülöznie kelljen, azért nagyon nem szeretett pazarolni, főleg, mikor otthon... nem is tudta hirtelen megszámolni hány éhes száj várta. De abból csak kettő emberi lény, a többi pedig nem kaphat édességet, szóval el is van döntve, hogy kik válogathatnak majd a finomságokban.
|
|
|
|
Csák Arvid Geminián Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. február 15. 22:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=63701#post63701][b]Csák Arvid Geminián - 2013.02.15. 22:30[/b][/url] OphMár a harmadik süteményt kóstolgatta, mikor a szőke eljutott addig, hogy nem biztos, hogy a legutóbbi helyen elég jó volt a csokoládékrém összetétele, így próbálta meghatározni, hogy vajon ebben mik lehetnek az arányok. Persze a mezei betévedő joggal kérdezhetné, hogy miért nem kéri el egyszerűen a recepteket, de hát ez nem így megy. Minden üzletnek megvoltak a maga titkai. Arvid pedig most ezeket igyekezett kifürkészni. Egészen elmerült a munkában, így alaposan meglepte, mikor valaki szinte a feje fölött szólalt meg, csak hogy a hely iránt érdeklődjön. - Aham, persze - bólintott szórakozottan, nem sokat törődve a hang tulajdonosával, viszont a Kontól kapott gyűrűje rögtön önálló életre kelt, és a mutató ujjáról átkúszott a gyűrűsre, mintha csak egyértelműsíteni akarná a helyzetet. Na igen, hihetetlen, de a kis kígyó néha éppen a legjobbkor tudott megmozdulni. Aztán a lány újra megszólalt, Arvidnak pedig végre el is jutott a tudatáig, hogy a másik láthatóan társalogni szeretne. Felemelte hát a fejét, de nyilvánvaló okokból nem tudott a lányra fókuszálni, csak elnézett mellette valahova a távolba. - Nem eszem meg mind. A többségét hazaviszem - válaszolt egy vállvonással, miközben ujjaival eltűnődve játszott a villa végével. - Tulajdonképpen miért ide ültél? Nincs már máshol szabad hely? - érdeklődte aztán, és kivételesen nem lehetett a hangjában semmilyen élt sem érezni, mert hát tényleg nem tudhatta, hogy vajon nem csak azért kapott-e asztaltársaságot, mert a másik nem akarta állva elfogyasztani, amit rendelt. Másrészről, ha valamit akar tőle, bármi is legyen az, akkor jobb mielőbb túlesni a tiszteletkörökön, mert a szőke nem óhajtja az idejét pazarolni, miközben fontos dolga akadt.
|
|
|
|
Csák Arvid Geminián Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. február 15. 23:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=63745#post63745][b]Csák Arvid Geminián - 2013.02.15. 23:16[/b][/url] OphHa őszinték akarunk lenni, akkor Arvidnak mind a mai napig rejtély volt, hogy egyesek miért ülnek csak úgy le vadidegenekhez beszélgetni. Ő nem csinálta ezt, vagyis nem gyakran, és ha mégis, annak minimum annyi oka volt, hogy az illetőt valamiért érdekesnek találta. Arról viszont szentül meg volt győződve, hogy benne nincs semmi érdekes, már ha leszámítjuk a gyűrűjét, de mikor a lány idejött, még nem tudhatta hogy mozog. - Köszönöm. A kedvesemtől kaptam - közölte egyszerűen, mert még mindig élt benne az emlék, hogy a kastélybeli lányokról aztán mégis kiderül, hogy nem egészen ok nélkül telepedtek mellé. Persze Arvid mostanában kifejezetten békés volt, már ha eltekintünk némi elsőskínzástól a közelmúltban, így próbálta azt feltételezni, hogy a másiknak nincsenek hátsószándékai. - Már elvégeztem az iskolát - mosolyodott el először a szőke a beszélgetés alatt, de azért még mindig kissé bizalmatlanul. Talán ez volt a legnehezebb, látatlanban megítélni másokat. Oké, azt mondják, ne ítéljen az ember külső alapján, és valóban, Arvidnak ez régen sem volt szokása, de az arc, a mimika, a rezzenések sok dolgot el tudnak mondani, anélkül is, hogy a másik kinyitná a száját, ezt a támpontot pedig a fiú nem használhatta. Így maradt a találgatás és az óvatos lavírozás. Aztán a következő kérdés, és az utána jövő válasz rögtön tiszta vizet öntött a pohárba, ez után pedig már Arvid is felszabadultabban viselkedett. - Már mindent értek - vigyorgott egy sort a lány szavait hallva. - Nos, itt valahol vannak rúnák, látod? - kérdezte a gép tetejét simítva az ujjaival. - A megfelelő kombinációval el tudod érni, hogy működjenek az elektronikai berendezések itt is. Egyéb felvilágosításért keresd fel a rúnatan tanárt vagy Weavert, az SVK tanárt - összegezte a szőke a tudnivalókat röviden. - Ha akarod megsimogathatod - vidult a lány lelkesedésén, miközben némi tányérszámolás után kicserélte maga előtt az aktuális süteményt egy másikra.
|
|
|
|
Csák Arvid Geminián Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. február 17. 23:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=65005#post65005][b]Csák Arvid Geminián - 2013.02.17. 23:03[/b][/url] OphMiután a lány a megfelelő válasszal a tudtára adta, hogy megértette, hogy neki van valakije, és nem is akar tőle semmi ilyesmit, Arvid némileg megnyugodott. Lehet, hogy egy kicsit beképzeltségnek tűnhetett a feltételezés eleve, de nem egy alkalommal esett lányok áldozatául a kastélyban. No igen, még olyan is előfordult, hogy spontán lesmárolták, márpedig ugyan nagy a kertjük, de se ő nem szeretne hullaként létezni benne, se azt nem értékelné igazán, ha egy ismeretlen sírja domborulna a házuk mögött. - Nem tudok hozzászólni. Sose szerettem varázsolni - somolygott magának Arvid, mikor a lány csak úgy kifakadt, bár azért el tudta képzelni, hogy nem lehet túl jó, ha mindenki el tud bánni az emberrel. Igaz, őt magát sosem próbálták elsősök átkozni, hiszen ott virított a mellkasán a prefektusi jelvény, ráadásul ha akart volna, szembe is tudott volna szállni velük. Nos... akkor még igen. Aztán a lány elejtett megjegyzésén igen jót vigyorgott az ifjú szőke herceg. - Hát igen. Seren már csak ilyen - válaszolta, miközben eszébe jutott, hogy kezdetben mennyire gyűlölte a másikat csak pusztán azért, mert nála alig idősebben a tanárának merte nevezni magát. Azóta azonban már jócskán kinőtte Arvid a fennhéjázó aranyvérű rellonos modorát, és megbékélt a ténnyel, mint ahogy sok minden mással is. Tulajdonképpen egész magassá vált az ingerküszöbe, mióta rájött, hogy az emberek szimplán gonoszak és önzők, így aztán teljesen mindegy, hogy mit csinálnak, őt nem érdekli tovább a társadalom. Így fordult visszájára szép lassan a régi érdeklődése az emberi pszichológia iránt. Azonban erre a lányra egyelőre nem mondta volna, hogy gonosz, még ha az önzőség stimmelt is rá, hiszen csak a gép miatti érdeklődés okán ült le hozzá, de ez még nem megbocsájthatatlan bűn. - Rendben, ahogy gondolod. Úgy sincs rajta internet. Gondoltam azzal már nem borzolom a kedélyeket - kuncogott a szőke, belegondolva, hogy mennyire csodálkoznának itt mások, ha rájönnének, hogy min böngészik üres óráiban. Aztán a lány hangja hirtelen váltott kérdő hangszínre, némileg bizonytalan hangsúllyal, Arvid fején pedig a csodálkozás első hulláma futott át. Hát nem lehet rögtön észrevenni, hogy vak? Hisz az nagyon jó! Persze ehhez kellett, hogy ülve maradjon, mert ha ment, akkor már rögtön nyilvánvalóbbá vált a helyzet. - Igen, az enyém, és nem, nem látok - válaszolta aztán viszonylag könnyedén, már legalábbis amennyire ilyen témánál könnyed lehet az ember hangja. Már sok idő telt el azóta, hogy megvakult, több, mint másfél év, és ez alatt volt ideje megszokni, hogy rákérdeznek az emberek. Eleinte ugyan nem esett neki jól, és mindig fel is kavarta, mostanra viszont már képes volt átsiklani a dolog felett, és lazábban venni a helyzetet. - Egyébként, ha már az asztalomnál étkezel, talán be is mutatkozhatnánk - mondta aztán a mindig jól nevelt szőke. - Én Arvid vagyok - biccentett a lány felé, hiszen a hangja alapján pontosan be tudta lőni, hogy hol ül.
|
|
|
|
Csák Arvid Geminián Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. március 3. 13:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=73179#post73179][b]Csák Arvid Geminián - 2013.03.03. 13:28[/b][/url] Oph- Seren? Jah, meglehetősen bosszantó egy alak, bár ha megerőlteti magát van benne némi empátia - jegyezte meg a szőke visszagondolva arra az esetre, mikor a tónál, a fa alatt futott össze a tanárral, már a balesete után. Tényleg, milyen jó lesz majd, ha jön a tavasz, ő pedig újra kimehet majd a fűzfa alá... De ez még messze volt. - Hát igen, van némi előnye a billentyűzetnek - vigyorodott el Arvid. - Én csak nemrégiben tanultam meg használni, de áldom érte a muglik eszét, az biztos. Még ha nem lenne vak, akkor is így gondolta volna, mert valóban egyszerűbb volt pötyögni, mint körmölni. A lány zavarával aztán Arvid nem sokat törődött, mert már hozzászokott az ilyen reakciókhoz. Jobb volt hagyni az embereket, hogy kitalálják, mit is akarnak kezdeni a helyzettel. Azért persze az ajánlatot hallva felnevetett. - Most komolyan meg akarsz hívni sütizni? Azt hittem csak én vagyok vak - nevett, megkocogtatva a villával az egyik süteményes tányér szélét. - Ha jól rémlik már most is van előttem vagy tízfajta édesség. De azért kösz - vigyorgott nagy vidáman, mert valljuk meg, a lány reakciója jó napot csinált neki. - Semmi baj - biztosította aztán a szőke a másikat arról, hogy nincs benne rosszallás. - Van, hogy az ember elfelejtkezik az illemről, a lényeg, hogy megoldottuk - villantott egy mosolyt, aztán pár pillanatra csöndben maradt, és csak az egyik ujja mozgott, ahogy kapargatta az asztal szélét. Aztán észbe kapott, és hirtelen ötlettől vezérelve, a lány elé tolta az egyik süteményt. - Segíthetsz nekem egy kicsit, ha akarsz. Szeretném, ha elmondanád, hogy mi a véleményed erről az édességről. A kiválasztott darab egy finom, habos, mázas torta szelete volt.
|
|
|
|
Csák Arvid Geminián Nyugodjék békében!
offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2013. március 3. 14:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=387&post=73198#post73198][b]Csák Arvid Geminián - 2013.03.03. 14:19[/b][/url] Oph- Számomra nem tűnik annyira menőnek - vonta meg a vállát Arvid. - Valaha háztársak voltunk. Azt hiszem, csak két évvel járt fölöttem. Eleinte épp ezért nem is volt a szőke kibékülve a ténnyel, hogy a fekete hajú a tanára lett, aminek a következménye némi összetűzés és egy büntetőmunka lett. Aztán inkább nem járt órára. - Hogyne lennének a muglik hasznosak. Én például most mugli egyetemre járok, pedig aranyvérű vagyok eredetileg - aztán kicsit halkabbra fogta, hogy ne hallja mindenki körülötte, amit mond - Igazából, én sokkal jobban szeretem a mugli világot. De nem tudok vele mit tenni, hogy varázslónak születtem. Ezt nem lehet, és nem is érdemes elnyomni. Tényleg így gondolta. Volt pár dolog, amit szeretett a varázsvilágban, például azt, hogy sokkal szabadabban élhettek itt Konnal, mint a muglik között, vagy hogy nem kellett a késsel szórakoznia főzés közben, mert varázslattal is felvághatta a paradicsomot, de mégis, nagyobb biztonságot nyújtott neki Prága, mint Bagolykő. Persze a Bogolyfalvi házukat a világ összes kincséért se cserélte volna el. - Szlovákiában. Csák Máté leszármazottja vagyok, lehet, hogy hallottál róla a mugli történelemből. De a nevem norvég, ne kérdezd miért, nem tudom - vonta meg újra a vállát. - De te sem Magyarországról származol, igaz? - Annyira még nem sok Opheliával találkozott élete során. Aztán a lány megkóstolta az édességet, Arvid pedig kissé lelombozódott a válaszától. - Tényleg? Nekem tetszett... - tűnődött el arra gondolva, hogy át kell értékelnie az édességekhez tartozó skáláját. - Amúgy mi az a csillámpóni? - kérdezte kíváncsian, miután rájött, hogy bárhogy is gondolkodik, ezt nem tudja megfejteni. Esetleg egy unikornis juthatott eszébe a szóról.
|
|
|
|