37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza
Fő utcza - Szécsi Dominik hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Szécsi Dominik
Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 371
Összes hsz: 442
Írta: 2024. január 26. 22:34 | Link

Berci

Mostanában igazán zsúfoltak voltak a napjai, a közelgő kviddicsmeccs miatt sokkal többet edzett, még külön órákat, egyedül is töltött a pályán, hogy tökéletesítse a repülési technikáját. Emellett a kondiba is lejárt, hogy ott vezesse le a stresszt, emellett pedig apuka lett, kétszeresen. Igaz, csak kis görényekről volt szó, az állatkák azért igényelték a láthatást, meg persze Dominik is. És ha ez nem volna elég, fogadásból még zumba órákra is járt, és besegített a barátainak. Most is épp Nixet segítette ki, akinek túl sok dolga akadt, így helyette ugrott le a művészbolthoz, hogy összevásároljon néhány kelléket egy listáról, amire a lánynak szüksége volt.
Kisétálva az üzletből, kezében a nagy csomaggal, másikban a blokkal épp azt vizslatta, hogy valóban megvásárolt-e mindent, s hogy ugyan miért is volt olyan rohadt drága az a festék. Mintha egy duplikáció is lett volna azon a számlán, ezt nézegetve majdnem neki sétált egy ott ácsorgó alaknak.
- Elnézést - így illik, ha már majdnem fellökte, de csak ekkor tűnt fel neki, hogy Bánffy Albert várakozik ott. Dominik egy kicsit el is komorult, mert legutóbb nagyon csúnyán váltak el egymástól, és azóta történtek olyan dolgok is, melyek mély sebet ejtettek a lelkén.
- Szia Albert - végül mégis csak ráköszönt és még a kezét is nyújtotta egy kézfogásra, mert nem volt ám bunkó, hogy úgy tegyen, nem ismeri Zsolna nagybátyját. - Ide vársz? - bökött a művészeti bolt irányába, mert odabent bizony elég nagy sor állt.
Szál megtekintése
Szécsi Dominik
Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 371
Összes hsz: 442
Írta: 2024. január 27. 20:43 | Link

Berci

Érzékeli a végzős mestertanoncon, hogy nem örül annyira ennek a találkozásnak, de talán ez nem is kimondottan Dominak szól, úgy véli, bárki másra is így nézne, aki hasonló mód majdnem fellökte volna őt. Aztán ki tudja. Őszintén, fogalma sincs arról, hogy a bálon történtek óta milyen megítélt státuszban létezik Berci elméjében, lehet hogy mély gyűlölet övezi Szécsi egész jelenségét.  
- Ó, igen ! - bólint, hisz odabent volt szerencséje elsétálni egy magas, kecses szőke mellett, össze is áll a kép, még egy halovány mosoly is szökik az arcára. Ha Bánffy tudná, hogy a húga milyen sok holmit szedett odabent össze, most valószínűleg a haját tépné. Biztosan lesz tíz-tizenöt perc, mire mindennel végez.  - Kisegítek, vagy inkább be - bök pillantásával a kezében lévő, megpakolt csomagra. - Az egyik barátomnak van egy boltja, gyertyákat árul és mindenféle jó dolgot, ő kért meg, hogy vigyek neki néhány holmit - meséli, picit talán hosszabban is, mint arra a másik kíváncsi lenne. Igazán most, hogy letudták a tiszteletkört, mehetne tovább is, azonban soha nem kedvelte a félbe hagyott dolgokat. Márpedig egy kicsit úgy érezte, hogy Bercivel maradt köztük némi tüske.
- Azóta nem volt alkalmam, de úgy érzem, hogy tartozom feléd egy bocsánatkéréssel Berci - mondja ezt őszintén, utalva a bál éjszakájára.
- Tudom jól, hogy Te csak segíteni akartál egy meglehetősen zűrzavaros helyzetben és nem viselkedtem úriember módjára. Sajnálom, hogy ebbe az egészbe belekeveredtél - tette még hozzá, remélve azt, hogy sikerül ezt tisztáznia a másik eridonossal.
Szál megtekintése
Szécsi Dominik
Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 371
Összes hsz: 442
Írta: 2024. február 2. 18:02 | Link

Berci

- Főleg fürdőbombákat és különféle illatosítókat, szerintem neked tetszene - burkoltan ajánlja is Bercinek a boltot, hisz aki szeret mosakodni, az egész biztosan kedveli a különféle jó illatú fürdőket is.  - Majd nézzétek meg, egész jó áron vannak a dolgok. Én is ott vásároltam legutóbb ajándékot. Olyan gyertyák is vannak, aminek a mélyén felirat lapul, így lesz igazi meglepetés annak, aki meggyújtja - tessék, ingyen és bérmentve reklámozta be a vörös boltját az egyik leggazdagabb család tagjának.
Ezután már menne is, de aztán mégis csak megtorpan, és bocsánatot kér a történtekért. Nem érzi azt, hogy hibázott, inkább csak azt tudja, hogy a stílusa nem volt helyén való. A másiknak láthatóan mindegy, hogy ez elhangzott-e vagy sem, Domi meg sem lepődik ezen, de neki így tiszta a lelkiismerete. Azt gondolja, hogy ennyi volt, mégis meglepődik, hogy Berci csak belemegy a beszélgetésbe. Zsolna is szóba jön, a bál éjszakájával ellentétben Dominik most sokkal nyugodtabban és figyelmesebben hallgatja végig a szőke srácot.
- Értem Berci, volt időm gondolkodni és tudom, hogy nem vagyok tökéletes, nem kellett volna őt kellemetlen helyzetbe hoznom a bálon. De gondolom tudod, hogy mi történt, köztünk már vége. Miattam többé nem kerül bajba, ebben biztos lehetsz. Azt viszont jó szándékkal mondom, hogy figyelj rá, mert kering róla és a tanáráról egy fotó, ami még a bál éjszakáján készült, szóval…- nem részletezi. Már túl van rajta, nem fogja ecsetelni a másiknak, hogy ő ezt anno hogy élte meg, amikor megtudta. Egy dologban viszont biztos, a lány részben magának is köszönheti a körötte kavargó botrányt.
- Nem tudhatom, hogy milyen ez nektek, hiába vagyok aranyvérű, én nem ebben nevelődtem fel. Nem lehet egyszerű, sem a menyasszonyodnak, sem neked. De talán, egy napon majd mikor Te leszel a családfő, változtathatsz ezeken a szabályokon - tanács? Talán inkább csak vélemény, valamiért egy kicsit sajnálta őket, hogy ilyen komoly szabályok közt kell végig küzdeniük az életüket. Zsolna lehet, hogy nem lett volna boldog az eridonossal, de attól még megérdemelné, hogy ő választhasson, s ne az anyja és a család kénye-kedve szerint kelljen házasodnia. Akárcsak Albertnek.
- Valamit valamiért - mosolyodik el végül haloványan Dominik, őt egész más dolgok vezérlik s motiválják az életében. Neki nem számít a vagyon, sem pedig a rang. Csak boldog szeretne lenni, és egyszer biztosan az is lesz.
- Nos, örülök, hogy összefutottunk, minden jót Berci! - biccent az idősebb eridonos irányába, majd sarkon fordul és távozik. Többé már nem gondol arra, hogy mi lett volna, ha, s egy kicsit fel is lélegezhet, hogy nem került egy ilyen családba.
Szál megtekintése
Szécsi Dominik
Prefektus Eridon, DÖK elnökhelyettes, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 371
Összes hsz: 442
Írta: 2024. február 11. 17:47 | Link

Berci

- Nix kézműves csodaságok, minden ott készül, eredeti anyagokból, minőségi - ezt saját tapasztalatból tudja, ott vett például ajándékot Boginak is, a szőke pedig meg volt elégedve a kapott ajándékokkal. A boltot már bereklámozta, pedig nem kérték meg rá, de miért is ne tenné? Ha Berciék egyszer ott vásárolnak, és tetszik majd nekik a hely, akkor egész biztos, hogy elpletykálják ezt a szaunában vagy a fürdőben, onnantól kezdve meg jön majd a sok nemes és gazdag vásárlói megrendelés.
A számára kedves témát egy kévésbé jó követi, nem szívesen beszél a múltról, mert vannak benne sérelmek, de most mégis megteszi. Még figyelmezteti is a másikat, hisz ő nem akar rosszat Zsolnának, még akkor sem, ha a lány csúnyán bánt vele. Attól még Dominik nem akarja, hogy rajta csámcsogjon a fél mágustársadalom, éppen ezért említi meg a fotókat Bercinek.
- Igen, láttam. Nem tökéletes minőség, de jól kivehető rajta az, ahogyan Zsolna a tanárával ölelkezik a ház előtt. Sajnos a képet már csak azután láttam, hogy mi újra…mindegy. Ha tudom, hogy viszonya van a tanárával, akkor nem csináltam volna idiótát magamból a bálon - sóhajtott, bár ez már mit sem számított. Bárcsak lett volna vele őszinte a lány, akkor talán nem történik meg ez az egész.
- Jól van, nem tudom, ez hogyan is működik nálatok. Mindenesetre tudom azt, hogy fontos neked az unokahúgod, ezért is szóltam a képekről. Nekem még szilveszterkor mutatták egy mobilról, úgy küldte körbe valaki. Ismerek egy-két arcot a suliban, akik imádják terjeszteni a pletykákat, tavaly is körbement egy videó, de nem tudom, hogy ugyanaz készítette-e a fotókat - megvonja a vállát, ő nem tudja, hogy ki áll ez mögött, neki is Bogi mutatta.
Domi még áll ott egy kicsit, ha lenne Bercinek kérdése, akkor arra válaszol, viszont már késésben van, Nix várja a holmikat, így ha nincs más, elköszön, és indul is tovább.
Szál megtekintése
Fő utcza - Szécsi Dominik hozzászólásai (4 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza