Rég jártam a városban, ezért akartam futni egy kört. Nehezen vettem rá magam, de végül sikerült elszabadulnom és felhúzni a futócipőm. Hajammal semmit nem tudtam kezdeni, ezért letettem róla, hogy copfba fogjam.
 Az utcákat róva nem nagyon figyeltem semmire és senkire, csak fülhallgatóval rohangásztam, mint egy idióta. Egyedül egy könyvekkel teli bolt előtt álltam meg. Rég olvastam, rég írtam, betűt is csak a tankönyvekből láttam egy évig. Frusztráltság fogott el, nem mertem bemenni. Nagy fejtörést okozott. Hezitáltam. Hol elindultam, mondván van annyi bátorságom, hol pedig megtorpantam, tudva, senki nem ismer engem errefelé. Hihetetlenül barátságos volt a hely kisugárzása, mégis valami kint tartott az ajtó túl oldalán.
 Egy idő után érezni kezdtem valakit mögöttem. Valószínűleg egy fiú- gondoltam, mert a lányok jelenléte valamiért nem rázott meg annyira egy helységben. Nem mertem mozdulni, ezért befelé kukucskálva hallgattam a számot, amire valószínűleg tökéletes ütemben tudtam volna elszaladni, nehogy szembesülnöm kelljen még egy kellemetlen szituációval. Nincs sok jó emlékem arról, ha valakinek segíteni akartam és az a valaki történetesen fiú volt.
 Kezdett eleredni az eső, ennek ellenére mereven ácsorogtam, amíg a tekintet a hátamban szűnni nem látszott. Elég messze jutott, mire utána mertem fordulni. Magas, fekete hajú, fiatal srác, kék egyenruhában. Akaratlanul is elkaptam a pillantásomat. Biztos voltam benne, hogy elvesztettem, hisz annyi ilyen rohangál az iskolában.