Amióta leadta a kviddicset, megnövekedett a szabadideje. Sőt, még egy pár hobbival felhagyott: a színház mellett nem fért bele a külsős programjaiba a néptánc, de azért bagolyban tartotta a kapcsolatot volt csoporttársaival.
Szó, ami szó, hálás volt azért, hogy kicsit jobban menedzselte az életét, és főleg a szabadidejét, a jegyei is elkezdtek felfelé mutató irányba tendálni, úgy, hogy jutott ideje a pihenésre.
Az alvás kérdésével továbbra is hadilábon állt, a bájitaltannal szintén. Legalább annyit elértek nála, hogy be merjen menni az órára, de a fiolákkal továbbra sem ápolt valami jó viszonyt. Sőt, mondhatni, inkább iszony volt az, amit irányukba érzett a színházi incidens óta. Nem véletlenül jött át a bogolyfalvi színházba, ahol kevesebbet találkoztak Norbival, most is csak a a karácsonyi műsor kapcsán.
Így hát fogta a kutyusát, Lunát, akit nemrég fogadott örökbe a Mancs menhelyről, rétegesen felöltözött, hiszen már utolérte őket a tél, sőt, még a kutyus is kapott egy csontmintás, halványlila pulcsit, aztán uccu neki, mehetett is a pihi-séta.
A Fő utcán jártak már, mikor egy lány kétségbeesetten megszólította. Hát, látszott rajta, hogy nem ismeri ki magát, nem helybéli (nem mintha ő az lenne, egy szerencséje, hogy közel van a kastély).
- Szia! Ezen igazán nincs miért haragudni, nem tudhat mindenki egyszerre mindent – mosolygott barátságosan. – De, tudom, milyen állatkának kéne? Ha sürgős, nála van két csomag, egyet tudok nélkülözni, fenn a kastélyban van még tartalék.
Bori rásandított a térképnek nevezett fecnire, s rosszallóan csóválta a fejét. – Teljesen rossz irányba indultál el, mert a varázslény-kereskedés arra van.
A helye irányba mutatott. – Elkísérlek, ha gondolod, Luna biztos örülni fog a plusz társaságnak. Csak vigyázz vele, mert két pillanat, és ölbe könyörgi magát. Hunyadvári Borbála, Navine. És te?