[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=639890#post639890][b]Götze Ilda - 2016.11.17. 13:24[/b][/url]
Kevin Schönfeld
Késő este
Alig néhány hete kezdtem el lejárni Bogolyfalvára heti rendszerességgel, hogy beüljek a könyvklubba, ahol minden alkalommal más írók tollából elemeztünk ki részleteket, s minden alkalommal új regényt vettünk górcső alá, amit általában a résztvevők elolvastak, majd utána közösen értékeltük a mű hatásait, jelentését, s azt hogy ránk milyen hatással is volt az adott könyv.
Ezen alkalommal is - mint mindig - a szokásos kis kuckósított, földszinti teremben találkoztunk, azonban úgy elmerültünk a témában, hogy már azon kaptuk magunkat, este tizenegy óra is elmúlt. Efféle időpontban már senki sem kóricál szívesen az utcákon, kivéve a bulizni vágyó fiatalokat, s azokból akadtak is páran, ugyanis a nyitott ablakon keresztül hallani lehetett egy kisebb társaság jókedélyű beszélgetését, s röhögcsélését.
- Azt hiszem, ideje most már nekem is mennem. Rendkívül jó volt ez az este is.
Hosszú idő után már egyre többször tudtam mosolyogni, s egyre szívesebben mozdultam ki a kastély falaki közül. Ez köszönhető volt részben egy-két barátnak az iskolából, akik igyekeztek mindig mosolyt csalni az arcomra, másrészt , a könyvklubos csapat is nagyon sokat hozzá tett ahhoz, hogy újra önmagam lehessek, s ne a rémálmaim világában éljek tovább.
- Sziasztok, további szép estét, ha még maradtok! - Elköszöntem a kis csapattól, nyakam köré tekertem mélyzöld sálamat, összegomboltam sötétkék, már-már fekete színbe átmenő szövetkabátom gombjait, s kiléptem a hűs novemberi éjszakába.
A hideg szellő pillanatok alatt jeges csókot mért arcomra, éreztem, hogy borzongok a hűs éjszakában, emiatt igyekeztem kicsit gyorsabban szedni a lábaimat, hogy a mozgással is felfűtsem testemet.
Alig pár száz métert haladtam csupán, magam mögött hagyva néhány szuper kis boltocskát, amikor észrevettem, hogy valaki követ. Hátrapillantva láttam, ahogy egy sötét kabátos, magas és szélles vállú férfi lépdel utánam, de Kelemen szavaira emlékezve nem lehettem mindig paranoiás. Talán az úr csak hazafelé tart a családjához, s lehet hogy ő is éppen úgy fázik, ahogyan én.
Ezt igyekeztem hinni, de ahogy felgyorsítottam a lépteimet, úgy a mögöttem hallatszó férficipők koppanása is sietőssé vált, majd ismét hátrapillantva láttam, hogy az ismeretlen utánam tart.
Megijedtem.
Riadtan kezdtem futni előre, s hogy lerázzam, az egyik utcánál jobbra fordultam, de pechemre egy sikátor falának ütköztem, ahonnan már nem volt tovább menekülési útvonal.
A szívem hevesen dobogott, rettegve fordultam meg, s reszkető kézzel kaptam a pálcám után, addigra a férfi már előttem termett, s pálcáját előrántva, azonnal átkot szórt rám, amivel hirtelen a falhoz szegezett, s egyben mozdulatlanná is tett.
Az arcát továbbra sem láttam, széles karimájú kalapja árnyékolta vonásait, így csak hosszú orra, s borostás álla rajzolódott ki a Hold fényétől.
- Segítség, segítség! - Rettegtem attól, hogy nem tudtam megmozdítani a pálcát tartó kezemet, s szinte semmiféle mozdulatra sem voltam képes a bénító átok végett. S a férfi már arra készült, hogy imsét átokkal sújtson le rám.
