Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=620283#post620283][b]Hercegh Kriszpin - 2016.09.20. 23:49[/b][/url]

Már vagy harmadszorra jövök ide Bogolyfalvára huzamos időn belül, ami nagy dolog ahhoz képest, hogy ezt megelőzően évekig nem jártam errefelé. Az említett nemrégi látogatásokból nem volt mind hivatalos, csak hivatalos dolgokhoz kapcsolódó. Ez a mai talán már hivatalosabb. Lehet, ilyenkor illene mondjuk a hopp-hálózaton keresztül vagy akár vonattal érkezni. Már csak azért is, hogy még véletlen se koszoljam össze a zakóm, zilálódjon szét a hajam vagy melegedjek ki. Ebből viszont feltehetően egyik sem fog megvalósulni, hiszen ismét seprűvel érkezem.
Nimbusz 2000emmel hamar a falunál vagyok. Megkezdem az ereszkedést, hogy szépen landolhassak a nyugalmasnak tűnő utcán. A lábam már éppen a macskaköveket érné, amikor egy idős boszorkány előttem terem. A pukkanásból ítélve hoppanált. Bár ebben a pillanatban az izgat legkevésbé, honnan került ide. Inkább azzal foglalkozom, hogy ép bőrrel megússzuk a találkozást. Elrántom a seprűm nyelét és leugrom róla oldalra, mielőtt orra esnék. A lendülettől pedig még rohanok pár lépést, el egy táskájában kutakodó lány mellett, hogy aztán egy közeli bolt kirakatánál, a fal fogjon meg. Na nem megyek csak úgy neki persze. Kezeimet magam elé kapva tompítok.
- Uh. - fújom ki erősen, megkönnyebbülten a levegőt, amit a sikertelen landolásom óta talán bent is tartottam. Ez kemény volt. A szívem csak úgy kalapál. Voltam pedig már veszélyesebb helyzetekben, ám nincs mit kezdeni a meglepetés erejével. Azt meg nem gondoltam, hogy bárki ott teremhet előttem. Végülis ezért tanítják azt, hogy olyan helyre kell hoppanálni, amiről tudjuk, hogy üres. Ez egy falu főutcájáról nem annyira mondható el.
- Mégis, hogy gondolja, hogy ilyen eszelősen lehet itt röpködni, fiatalember? - kiált oda nekem az öreg hölgy, kezét a szívénél tartva, és már indul is közben felém. Szemöldököm megemelve hallgatom a méltatlankodást, és közben odalépek elejtett seprűmért. Lehajolok érte a járdára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=621276#post621276][b]Hercegh Kriszpin - 2016.09.23. 20:00[/b][/url]

Lehajolván konstatálom, hogy az előbb jól vettem én észre, hogy nem egyszerűen elsuhantam amellett a lány mellett, hanem kicsit meg is löktem. Nem annyira őt, mint a táskáját. Azt is csak megbillentettem, de ez éppen elég volt a bajhoz. Lehajolok tehát a seprűmért és észreveszek még pár ingóságot, ami az övé, és amit elszalasztott felszedni.
- Elnézést, nem hittem, hogy bárki felbukkan előttem. - felelek az idős hölgynek. Hangom egyszerre tükrözi, hogy őszintén sajnálom, miközben meg is rovom azért, mert ilyen eszetlenül hoppanálgat.
- Bocsánat. - nyomatékosítom még egyszer. A boszorkány pislog még kicsit rám, míg végül mosoly költözik az arcára és legyint egyet. Legyint, hogy hagyjuk is, és legyint, hogy végülis igazam van. Örülök, hogy ezt ilyen simán tisztáztuk. Egyáltalán nincs mindig így. Biccentünk egymásnak lezárásul, én pedig a közben ellépett leányzó után eredek, nálam azzal az egyel s mással.
- Ezeket elejtetted. - érem be hamar és nyújtom neki a holmikat.
- Sajnálom. Ugye nem mentem nagyon neked? - érdeklődöm összevont szemöldökkel. Egyik kezemben az elvesztett tárgyak, a másikban a Nimbuszom nyelét markolom, melyre most le is pillantok.
- Tudsz esetleg egy seprűtárolót valahol a faluban? - kérdezek most már rá végre valakitől. A múltkor is mindenhová vittem magammal. Mondjuk azzal az alkalommal ennek nagy hasznát is láttam. De az egy másik történet. Most jó lenne lerakni valahova. Budanekeresden és igazából a legtöbb varázslótelepülésen van ilyen kihelyezett tartó. Itt is kéne lennie, de nem botlottam még bele. Ahol régről emlékeztem rá, ott már nincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=622592#post622592][b]Hercegh Kriszpin - 2016.09.27. 11:22[/b][/url]

Szemeimet kissé összeszűkítve, mosolygó fürkészőn figyelem a zavarodottnak tűnő lányt. Persze, nem mosolyognék így, ha azt gondolnám, én ütköztem neki annyira, hogy ebből bármilyen problémája lett. Azonban kétlem, hogy erről van szó. Csak el van kicsit varázsolva. Vagy a történtek miatt, vagy úgy egyáltalán.
Érdeklődve nézek arra, amerre mutat és serényen bólogatok, még a számat is harapdálva hozzá kicsit. Bent pedig járnak a fogaskerekek, emlékek után kutatva, ott kerestem-e már az elmúlt látogatások alkalmával. Legjobb lesz, persze, ha megnézem. Nem áll semmiből. Nem olyan nagy ez a falu. Noha az én diákéveim óta szépen gyarapodott, meg kell hagyni.
- Köszönöm. - bólintok hálásan a bizonytalan útbaigazításért. De nem indulok el még egyből. Csak álldogálok a lány előtt, egyik kezem a zsebemben, a másikkal a seprűmet fogom. Úgy tűnhet, mintha még várnék valamire. Ez részint igaz. Arra várok, hogy az előttem álló rendbe jöjjön. Jelenleg olyan benyomást kelt, mint egy kappa, akinek csak félig van vízzel a fejürege. Mások persze úgy fognák fel, hogy félig üres, de az nem igazán én vagyok. Várom, hogy töltődjön még, és vigyázok, nehogy kiboruljon az, ami benne van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=624794#post624794][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.03. 20:15[/b][/url]

Igen, úgy látom, a hősnőnk lassan kezd visszatérni közénk. Mindezt abból a bizonyos "mit akar még tőlem ez a fazon?" nézéséből szűröm le. Mivel pedig úgy tűnik, rendbe jött, már talán éppen magára hagynám, amikor felveti, hogy talán tekintsük meg együtt, jó felé kalauzolt-e.
- Remek ötlet. - ragyog fel az arcom, mintha tényleg lekötelezne ezzel a végtelen kedvességgel, holott valószínűleg inkább zavarában teszi. Engem azonban ez csöppet sem befolyásol. Komolyan lelkesedem a gondolatért.
Seprűmet vállamra támasztom és el is indulok a megfelelő irányba. Mármint a vélt megfelelő irányba. Lehet, hogy már percekkel ezelőtt búcsút kellett volna mondjak a lánynak, de szokásom (hogy jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga) mindig egy kicsit ráhagyni mindenre. Egy gesztussal többet ejteni, egy perccel tovább maradni, megtenni még egy lépést. Főleg, ha úgy tűnik nekem, hogy a másik talán igényli is ezt. Igényli azt, hogy ne siettessék és hadd legyen ideje emészteni. Csak talán benne sem tudatosul. Mondjuk mindezeket persze soha nem gondolom így végig, csak teszem, amit legjobbnak érzek. Ami ösztönből jön. Meg talán magamnak is hagyok időt és teret. Máskülönben ki tudja, mi mellett rohanunk el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=624850#post624850][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.03. 21:33[/b][/url]

Szintén egyéne válogatja, ki szerint jó vagy rossz ez, de az a helyzet, hogy nekem eszembe sem szoktak jutni ilyen dolgok. Mint például a diáklánykától túl kedvesen útbaigazítást kérő harmincas férfi esete. Nekem ez nem így néz ki. Nekem ezek semleges helyzetek. Már abban az értelemben, hogy itt ember és ember van. Az egyenjogúság jegyében: értelmes lény és értelmes lény. Előttem nem egy boszorkány áll, előttem nem egy tizenéves áll, előttem nem egy navinés áll, előttem nem egy fehérbőrű illető áll, előttem nem egy ember áll; hanem egy valaki, aki kissé esetlen, kissé zárkózott, egyben kedves és nagyon érdekes. Én pedig nem egy varázsló vagyok, nem egy felnőtt férfi, nem egy rellonos, nem egy kissé déli beütésű illető, nem egy ember; hanem egy valaki, aki egy seprűtárolót keres, talán kissé rámenősen, de sokkal inkább csak közvetlenül. Két valaki vagyunk, akik kapcsolatba kerültek egymással. Csak úgy. Bármilyen hátsó szándék nélkül. Baj, ha nekem ez mindig ennyire egyszerű?
- Ó, és tényleg. - mosolyodom el szélesen, a tárolót meglátva. Ez a nagy meglepődöttség koránt sem annak szól, hogy ne hittem volna Annamáriának azt illetően, itt van-e ez a szekrény, hanem sokkal inkább annak, hogy már hanyadszorra mehettem el mellette.
- Köszönöm! - bólintok derűsen és nyitom is az ajtót, hogy belehelyezzem a seprűmet. Csak egy-kettő van benne most. Előveszem a pálcámat és egy pöccintéssel odarögzítem, hogy aztán majd csak én tudjam kivenni. Lehet, hogy itt Bogolyfalván felesleges ez a fajta óvatosság, de már megszoktam. Soha nem lopták el még semmimet, de nem megy nekem olyan jól, hogy megkockáztassam.