Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=612678#post612678][b]Tóth Alexandra - 2016.08.15. 16:06[/b][/url]

A mai nap második sétáját ejti meg Bátorral. Mivel már lassan megy le a nap, a legtöbb bolt bezárt, a Fő utcza pedig elcsendesedett. Egy-két lézengő alakot látni csak, na meg persze Alexát és a kicsi kutyusát, ahogy a macskaköveken baktatnak lelkesen. Tudja, hogy nem lenne muszáj Bátort ennyit sétáltatni, mert az udvaron mozoghat, elvégezheti a dolgát, de mindig arra gondol, hogy ő sem érezné jól magát. Nem akarja, hogy egy bizonyos területre be legyen zárva és abban a monoton élettérben kelljen élnie a mindennapjait. Igyekszik Bogolyfalván belül is gyakran új helyekre vinni. Új ingerek, érdekes szimatok, érdekes emberek, a kis pomerániai törpespicc pedig nagyon is örül a helyzetnek.
Főleg akkor, amikor ilyen kevesen vannak a környéken. Ugyanis tudja mi következik, izgatottan kaparja Alexa cipőjét kis karmaival. Gazdája pedig jóízűen felnevet, lehajol, hogy a kutyahámról lecsatolja a pórázt és hagyja, hogy a kutyus szaladgáljon kicsit, amerre szeretne. Ügyesen megtanította, sosem megy messzebb tőle, nem bánt sem más állatokat, sem embereket. Mindig szemmel tartja Alexát és tulajdonképpen még fél is attól, hogy szem elől veszíti.
A kis kutyus lelkesen, peckesen sétál a gazdája mellett, néha előreszalad valami roppant érdekes, ám emberek számára láthatatlan dolgot megszimatolni. Az abszolút kedvence, amikor hirtelen feltámad a szél és egy nyári szellő borzolja össze vattaszerű bundáját.
Egy pillanat alatt tűnik el Bátor Alexa perifériájáról. Először még csak fel sem tűnik neki, de aztán értetlenül néz, merre lehet. Egy férfi lába mellett állapodott meg, felemelte a hátsó lábát és úgy döntött... nos, könnyít magán a kicsi.
- Nem, nem szabad, Bátor! - szól rá Alexa, ahogy visszafordul és elindul a kutyus felé. Természetesen már késő, az úriember lába meg lett jelölve, mától Bátor territóriuma. A kiskutya pedig rázza a farkát, lelkesen vakkantgat a gazdájára, mintha dicséretre várna. Hiszen nem pisilt a kanapéra! Akkor szokták bántani, ha a kanapéra pisil. Most meg itt kint, erre a furcsán illatos lámpaoszlopra pisilt, és ezért jót kellett csinálnia. Szerinte egyenesen megérdemli a szeretgetést.
- Ajj, Bátor... - nyavalyog kicsit, ahogy elkapja a kutyust és azzal a lendülettel az ölébe veszi. Aztán összeszedi a bátorságát, ajkait pedig egy pillanatra beszívja.
- Elnézést, bácsi, nagyon sajnálom, fogalmam sincs, miért csinálta, sose csinált még ilyet, de ne tessék bántani!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=612685#post612685][b]Tóth Alexandra - 2016.08.15. 16:52[/b][/url]

Visszafojtott lélegzettel várja, mit szól majd a "bácsi", mennyire lesz mérges, és látszik az arcán, hogy a legrosszabbra készül. Amikor pedig Adrian csak annyit mond, hogy amúgy még csak tizenkilenc éves, akkor az előző feszültség egy jóleső nevetés formájában távozik belőle.
- Fúha! És, mondd csak, te akkor fekszel le, amikor akarsz? - kérdezi egyből, ami az eszébe jut. Valószínűleg az a dolog, amit legjobban vár a nagylány-létben. Hogy végre, addig maradhasson fent, ameddig akar. Persze, szereti a betakargatást és a jó éjt puszit, főleg, ha az apukája is bejön. De annnnyira igazságtalan, hogy Kírára és Gáborra már nem vonatkozik a takarodó. Pedig ők is ugyanúgy iskolába járnak reggelente! Úgyhogy, ha fent maradnak, ők is kialvatlanok, nem csak Alexa, úgyhogy ez abszolút értelmetlenné teszi a kivételezést. Pedig ezer százalékig biztos benne, hogy a nagyok éjszaka csinálják a legmókásabb dolgokat, hogy direkt kihagyhassák belőle.
- Tényleg, nagyon sajnálom a cipőd, majd kárpótollak valamivel, ígérem - mosolyog rá bájosan Adrianre, miközben kicsit megölelgeti a kutyusát. Bár arról még fogalma sincs, hogy mi lesz pontosan ez a kárpótlás, de biztos benne, hogy majd kitörpöl valamit. Meg amúgy fogalma sincs, hogyan fogja megint megkeresni Adriant, de ő ilyen apróságokra nem ad. Ha valamit jóvá kell tenni, akkor az jóvá is lesz téve, előbb-utóbb.
- Nincs ám még olyan késő, sötétedésre otthon szoktam lenni. És amúgy sem vagyok egyedül - mutatja meg az ölében lihegő, nézelődő kutyuskát, és ahogy rápillant, abban a pillanatban arcon is nyalja a kis... elnézést, nagylányt. Amitől ő kénytelen nevetni egy kicsit, megsimogatja a kutyust, lerakja a földre, de ezúttal beakasztja a hámba a pórázt, hogy ne mászkálhasson el egyedül semerre.
- Látod, milyen harcias kutyus, lepisil bármilyen gyanús alakot - vigyorodik el, mert őszintén szólva tetszik neki a saját vicce és tök jót mulat rajta. Aztán hirtelen eszébe jut valami, hogy már itt beszélget tíz perce és mégis milyen faragatlan volt. A homlokára is csap a nagy felismerésben, de elég hamar megbánja a mozdulat hevességét.
- El is felejtettem bemutatkozni, Alexa vagyok, vagyis Tóth Alexandra Vanda! - nyújtja ki a kezét Adrian felé, széles mosollyal az arcán, irreális lelkesedéssel. Hát kezet lehet fogni! Mint a nagyok!
- Ő pedig Bátor, a kutyusom - pillant le a kis állatra, aki hozzá van szokva, hogy ilyenkor nem zavarja a gazdáját és közben nyugodtan leült mellé, és éppen hátsó lábával vakarássza az egyik fülét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=612692#post612692][b]Tóth Alexandra - 2016.08.15. 18:09[/b][/url]

- Hát az nagyon menő! És mit szoktál éjszaka csinálni? - vágja rá az első kérdést, ami eszébe jut. Igen, meglehetne már a magához való esze, hogy ne kérdezzen ilyesmiket idegenektől az első adandó alkalommal. De ahogy említettem, az önmoderálás ilyen szempontból sosem volt az erőssége. Aztán csak csodálkozva figyeli, ahogy Adrian előveszi a pálcáját, és egy mozdulattal tisztítja meg a cipőjét. Egy pillanatra még picit nyitva is marad a szája. Még nem ismer sok varázslatot, és azok is főleg a hétköznapokban használatos apróságok... és gyakran félresikerülnek. De már eldöntötte, hogy ő lesz az egyik legerősebb boszorkány a világon, ha nagy lesz és mindenki őt fogja csodálni.
- Ízi? Mire gondolsz? Te tudod milyen íze van a kutyapisinek? - kérdezi őszinte érdeklődéssel és nagy szemekkel pislog Adrianre. Igaz, hogy próbálkozott már a nyelvtanulással többször is, nem nagyon megy neki. Úgy is mondhatnánk, ez az egyik gyengepontja. A szót valószínűleg ismeri is, de magyar szövegkörnyezetben egy anyanyelvűtől biztosan nem fogja felismerni.
- Neeem, csak vicceltem - nevet végül Adrianre, mert nagyon aranyosnak tartja, ahogy komolyan vette és egyből el is szégyellte magát. - Ha gyanús alak lennél, már réééégen megharapta volna a bokád.
Bár most, hogy jobban belegondol és végigpillant Adrianen... nem, nincs benne semmi gyanús. Egy srác, aki edzeni volt, és picit leizzadt és valószínűleg már indul is haza lassan. Illetve, indulna, ha nem a kis dumagéppel kellene leállnia barátkozni. Alexa egyik legjobb tulajdonsága, hogy perceken belül képes elvarázsolni az embereket és elérni, hogy jóban legyenek vele.
- Édrijen, nahát, furcsa neved van. Mondjuk nagyon sok embernek furcsa neve van itt a faluban - vonja meg a vállát, mert nem is olyan furcsa. Főleg, hogy ott van Kirill bácsi is az előkészítőből, akinek szép, magyar neve van és mégis olyan furcsa, furcsább, mint az Édrijen.
Aztán amikor Adrian felteszi a kérdést, furcsán pillant rá. Látszik rajta, hogy elgondolkozik, és némileg meg is világosodik a kérdés nyomán. Ő nem tervezett leszólítani senkit, de kénytelen volt, mert hát Bátor összepisilte. Sokkal nagyobb udvariatlanság lett volna nem bocsánatot kérni.
- Nem nagyon féltenek, mert Bogolyfalva mégsem egy nagyváros és szinte mindenki ismer mindenkit. Fogadjunk, hogy te is itt laksz valamelyik utcában!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=612699#post612699][b]Tóth Alexandra - 2016.08.15. 19:22[/b][/url]

- Ó - állapítja meg tömören, őszinte csalódottsággal az arcán. - Akkor ez nem is olyan izgi, mint gondoltam - rázza a fejét és sóhajt egyet. Mert hát, rajzolni meg aludni ugyanúgy lehet napközben is. De akkor miért kell neki minden este időben lefeküdni, ha semmi különleges titok nem történik utána? Érdekes kérdés, és emiatt sosem fogja teljesen megérteni a túlságosan aggodalmaskodó felnőtteket.
- Everett bácsi is szokott néha össze-vissza beszélni, de hát én nem értem ezeket a zagyvaságokat. - Ahogy kimondja, el is érkezik a pont, amikor elkezd gesztikulálni, hogy megmutassa, a zagyvaság milyen nagyon kusza is, legalább annyira, mint a mozgása. De így már egy picit könnyebben leesik neki, hogy miért beszél Édrijen ilyen furcsán. Hát persze, fel se tűnt neki, hogy nem magyar az anyanyelve. Az előkészítőben is annyi akcentushoz, kétnyelvű gyerekhez, más nemzetiségű tanárokhoz van szokva, hogy már fel sem tűnt neki. Ő gond nélkül nyomja a rizsát bárkinek, magyarul. De ha nincs meg a közös nyelv, akkor bizony meg van lőve.
- De azért szép neved van, Adrian, megjegyeztelek ám! - biztatja a másikat, egy nagy vigyorral az arcán, hogy véletlen se keseredjen el a furcsaság miatt. A furcsa jó, nem olyan, mint a többieké, egyedi. Bár neki minden egyedi, ami nem Tóth, Nagy, Szabó, Kovács vagy Horváth. Szerinte a magyar vezetéknevek olyan fantáziátlanok, túl sok embert hívnak hasonlóan. Ő is konfekciónevet kapott, egy kicsit kevésbé hagyományos keresztnévvel.
- Értem, akkor ezért nem ismersz még itt mindenkit. Vagy anyukád nem szokott összeülni a barátaival és pletykálkodni? Olyan jó hallgatni őket, olyan mókás sztorikat mesélnek - lelkendezik, és nem, nem kell levegőt vennie mondandója közben. Képes az egészet ledarálni egyben, és még csak nem is hadar, érthető, amit mond. Ő tipikusan az a kedves kislány, akivel bármikor, bármiről el lehet beszélgetni órák hosszat... akár akarod, akár nem.
De aztán Adrian felteszi a következő kérdést, Alexa pedig picit elgondolkozik, hogy jön ez ide most. És igen, leesik neki a célzás, mert egészen jó a szociális érzéke. Úgyhogy picit a szája elé rakja kezeit és el is pirul.
- Ne haragudj, itt jártatom a szám és feltartalak, meg még én is elkések otthonról, igazad van - sóhajtja, mert ő annyira belemelegedett a nagy beszélgetésbe, és ilyenkor elfelejt az ilyesmiken gondolkozni. Na meg persze lassan már Bátor is unja magát és hisztizni kezd, próbálja húzogatni Alexa kezét.
- Örülök, hogy találkoztunk, Adrian! - mosolyog rá, és elköszönésképpen még egy meglepetés ölelést is ad neki. Nem tehet róla, tényleg nem tudja még, hogy nem ölelgetünk meg bárkit, csak azért, mert kedves volt velünk. De legalább nem húzza hosszúra és kínosra, csak egy gyors kis ölelés neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=630596#post630596][b]Tóth Alexandra - 2016.10.24. 19:48[/b][/url]

Idén nyáron végre sikerült megtanulnia görkorizni, ugyanis kapott egyet a nagymamájától, amikor meglátogatta őket. Alapból a látogatásnak is nagyon örült, de az ajándéknak még inkább. Az egész augusztust azzal töltötte, hogy próbálgassa szárnyait, na meg persze óriásiakat esett. Persze az anyukája a lelkére kötötte, hogy mindig viseljen bukósisakot, könyök- és térdvédőt, de minél magabiztosabb lett benne, annál gyakrabban felejtette el felvenni őket. Mostanra már nagyon magabiztosan görkorizik mindenfelé védőfelszerelés nélkül. Főleg, ahogy hűvösebbek az idők, már elkél egy kis kabát, így nincsenek is csupaszon a végtagjai, szóval tulajdonképpen nincs is mitől félnie.
Pont ezért, kihasználja, hogy egy kifejezetten kellemes őszi nap a mai. A Nap sugarai ugyan gyengébbek, és nem melegítenek annyira, de legalább nem igazán fúj a szél, és nincs is olyan hűvös. Egy vastagabb pulcsi azért elkél, meg az anyukája a fejére parancsolta a sapkát is. Természetesen, ahogy kilépett az ajtón, levette, és a kis hátizsákjába gyömöszölte. Aztán fel is kapta a görkorikat, és eleinte csak az utcában rallizott velük, fel-le. Igazából csak ez van megengedve neki, az utcában mindenki ismeri a családot, meg amúgy is, ha anyuka ki akart kukkantani, akkor látja, hogy a kicsi lánya megvan, csak itt játszik az utcában. Ennek ellenére, egy óra alatt nagyon is megunta a fel-le görkorizást, ugyanabban az utcában, lassan már három hónapja.
Úgyhogy bátorkodik kicsit elkalandozni a szomszédos utcákba, sőt, még egészen a Fő utczáig. Míg nincs sötét, nem kell bemennie. Az anyukája úgyis el van foglalva mostanság a könyvével, és szereti, ha picit békén hagyják. Egyre kevesebbet foglalkozik vele, de Alexát ez nem zavarja, mert legalább van kis szabadsága, meg amúgy sem szokott már hisztizni, amikor nem figyelnek rá eleget. Kezd leszokni róla, lassan már azt is elfelejti, hogy milyen kis akarnok volt egy éve, és hogy mennyire magának akarta a szülei figyelmét.
Most sokkal nagyobb gondja az, hogy éppen igen nagy sebességgel érkezik meg a Fő utcza felé. Arra már nem számít, hogy a hirtelen terepváltás fájdalmas lesz, ugyanis a macskaköveken kezd el rázkódni, a fogai pedig ritmusosan koccannak össze. Abba még annyira se gondolt bele, hogy a csúszós, kissé nedves köveken megállni görkorival szinte lehetetlenség, anélkül, hogy ő maga is felnyalná a talajt. Még csak azt sem tudja irányítani, pontosan merre menjen, kezeivel a levegőben kalimpál mindenfelé, hogy megtartsa legalább az egyensúlyát.
- Vigyá-hááázz! - kiáltja, a macskakövek rázkódásától remegő hangon, ahogy egy ártatlan járókelő az útjába kerül. Nagyon-nagyon nem szeretne vele most bowlingosat játszani, már lassult ugyan, de megállni sem tud, kikerülni se tudja, abban reménykedik csak, hogy ha a lányt kikerüli, akkor a következő padka legalább megfogja és véget vet szenvedéseinek.