36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 16:06 | Link


A mai nap második sétáját ejti meg Bátorral. Mivel már lassan megy le a nap, a legtöbb bolt bezárt, a Fő utcza pedig elcsendesedett. Egy-két lézengő alakot látni csak, na meg persze Alexát és a kicsi kutyusát, ahogy a macskaköveken baktatnak lelkesen. Tudja, hogy nem lenne muszáj Bátort ennyit sétáltatni, mert az udvaron mozoghat, elvégezheti a dolgát, de mindig arra gondol, hogy ő sem érezné jól magát. Nem akarja, hogy egy bizonyos területre be legyen zárva és abban a monoton élettérben kelljen élnie a mindennapjait. Igyekszik Bogolyfalván belül is gyakran új helyekre vinni. Új ingerek, érdekes szimatok, érdekes emberek, a kis pomerániai törpespicc pedig nagyon is örül a helyzetnek.
Főleg akkor, amikor ilyen kevesen vannak a környéken. Ugyanis tudja mi következik, izgatottan kaparja Alexa cipőjét kis karmaival. Gazdája pedig jóízűen felnevet, lehajol, hogy a kutyahámról lecsatolja a pórázt és hagyja, hogy a kutyus szaladgáljon kicsit, amerre szeretne. Ügyesen megtanította, sosem megy messzebb tőle, nem bánt sem más állatokat, sem embereket. Mindig szemmel tartja Alexát és tulajdonképpen még fél is attól, hogy szem elől veszíti.
A kis kutyus lelkesen, peckesen sétál a gazdája mellett, néha előreszalad valami roppant érdekes, ám emberek számára láthatatlan dolgot megszimatolni. Az abszolút kedvence, amikor hirtelen feltámad a szél és egy nyári szellő borzolja össze vattaszerű bundáját.
Egy pillanat alatt tűnik el Bátor Alexa perifériájáról. Először még csak fel sem tűnik neki, de aztán értetlenül néz, merre lehet. Egy férfi lába mellett állapodott meg, felemelte a hátsó lábát és úgy döntött... nos, könnyít magán a kicsi.
- Nem, nem szabad, Bátor! - szól rá Alexa, ahogy visszafordul és elindul a kutyus felé. Természetesen már késő, az úriember lába meg lett jelölve, mától Bátor territóriuma. A kiskutya pedig rázza a farkát, lelkesen vakkantgat a gazdájára, mintha dicséretre várna. Hiszen nem pisilt a kanapéra! Akkor szokták bántani, ha a kanapéra pisil. Most meg itt kint, erre a furcsán illatos lámpaoszlopra pisilt, és ezért jót kellett csinálnia. Szerinte egyenesen megérdemli a szeretgetést.
- Ajj, Bátor... - nyavalyog kicsit, ahogy elkapja a kutyust és azzal a lendülettel az ölébe veszi. Aztán összeszedi a bátorságát, ajkait pedig egy pillanatra beszívja.
- Elnézést, bácsi, nagyon sajnálom, fogalmam sincs, miért csinálta, sose csinált még ilyet, de ne tessék bántani!
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 15. 16:32 | Link


A mai napom lényegében edzésből állt. Amióta Shayden elvert - aminek még most is látszanak nyomai, például a kisebesedett bütykeim, meg a már  szépen lelohadt, de még lilás bal szemem -, az edzőm úgy véli többet kell foglalkoznia velem, mert "ellustultam". Én meg nem igazán ellenkezem a dolog ellen, mert könyörgöm, azért mégis csak Greg Jacksonról beszélünk, ha ő azt mondaná nekem, hogy ugorjak bele a feneketlen kútba, én önként és dalolva mennék.
Szóval miután elfogyasztottam a kiszabott és szigorított menüm vacsora részét a kiosztott és szigorított időpontomban, vártam egy kicsit, hogy a szervezetem fel tudja dolgozni, aztán lementem szaladgálni. Mert az jó. Nem mintha amúgy nem fáradtam volna el rendesen két és fél óra intenzív zsákpüfölés után. És lehet mondani, hogy ez már beteges, de én még élvezem is, ahogy a végtagjaim visítanak az izomláztól. Mondjuk mikor holnap besétálok majd az öreghez, biztos mást fogok mondani.
Nem kicsit kiizzadva lépkedek visszafelé a házunkhoz, a vállamról lehúzom a kicsi törölközőt s megtörlöm vele az arcom meg a nyakam, aztán megállok, hogy ihassak is. És ekkor történik meg az, hogy a kedvenc sportcipőm csak úgy.. lepisilik. Csak ilyen lazán. Én meg meglepettségemben vissza is köpöm a vizem, mert komolyan, ember, ez a kedvenc cipőm. A KEDVENCEM. Még én se pisilhetem csak így le. Pislogok kettőt a szőrcsomóra, aki még jól is érzi magát amiért így megszentségtelenítette a lábam, aztán veszek egy mélyebb levegőt. Épp lehajolnék érte, hogy akkor most mégis kié ez az állatka, amikor meg is jelenik a gazdája, aki egész aranyosan bocsánatot is kér.
- Csak tizenkilenc éves vagyok, jó? - igen, ez az első és legfontosabb dolog amit tisztáznunk kell. Hogy nem vagyok bácsi. Sőt, hogy milyen távol is állok a bácsiskodástól. Még egy kislány se öregezhet le. Aztán megeresztek egy kedvesnek is mondható, féloldalas mosolyt. Hát persze. Az a hobbim, hogy állatokat bántok, csak rám kell nézni.
- Semmi baj amúgy - megvonogatom vállaim, és ki is használom az alkalmat, hogy akkor most tényleg igyak. És a folyadék el is jusson a gyomromba.
- Nincs már túl késő amúgy ahhoz, hogy egyedül mászkálj erre?
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 16:52 | Link



Visszafojtott lélegzettel várja, mit szól majd a "bácsi", mennyire lesz mérges, és látszik az arcán, hogy a legrosszabbra készül. Amikor pedig Adrian csak annyit mond, hogy amúgy még csak tizenkilenc éves, akkor az előző feszültség egy jóleső nevetés formájában távozik belőle.
- Fúha! És, mondd csak, te akkor fekszel le, amikor akarsz? - kérdezi egyből, ami az eszébe jut. Valószínűleg az a dolog, amit legjobban vár a nagylány-létben. Hogy végre, addig maradhasson fent, ameddig akar. Persze, szereti a betakargatást és a jó éjt puszit, főleg, ha az apukája is bejön. De annnnyira igazságtalan, hogy Kírára és Gáborra már nem vonatkozik a takarodó. Pedig ők is ugyanúgy iskolába járnak reggelente! Úgyhogy, ha fent maradnak, ők is kialvatlanok, nem csak Alexa, úgyhogy ez abszolút értelmetlenné teszi a kivételezést. Pedig ezer százalékig biztos benne, hogy a nagyok éjszaka csinálják a legmókásabb dolgokat, hogy direkt kihagyhassák belőle.
- Tényleg, nagyon sajnálom a cipőd, majd kárpótollak valamivel, ígérem - mosolyog rá bájosan Adrianre, miközben kicsit megölelgeti a kutyusát. Bár arról még fogalma sincs, hogy mi lesz pontosan ez a kárpótlás, de biztos benne, hogy majd kitörpöl valamit. Meg amúgy fogalma sincs, hogyan fogja megint megkeresni Adriant, de ő ilyen apróságokra nem ad. Ha valamit jóvá kell tenni, akkor az jóvá is lesz téve, előbb-utóbb.
- Nincs ám még olyan késő, sötétedésre otthon szoktam lenni. És amúgy sem vagyok egyedül - mutatja meg az ölében lihegő, nézelődő kutyuskát, és ahogy rápillant, abban a pillanatban arcon is nyalja a kis... elnézést, nagylányt. Amitől ő kénytelen nevetni egy kicsit, megsimogatja a kutyust, lerakja a földre, de ezúttal beakasztja a hámba a pórázt, hogy ne mászkálhasson el egyedül semerre.
- Látod, milyen harcias kutyus, lepisil bármilyen gyanús alakot - vigyorodik el, mert őszintén szólva tetszik neki a saját vicce és tök jót mulat rajta. Aztán hirtelen eszébe jut valami, hogy már itt beszélget tíz perce és mégis milyen faragatlan volt. A homlokára is csap a nagy felismerésben, de elég hamar megbánja a mozdulat hevességét.
- El is felejtettem bemutatkozni, Alexa vagyok, vagyis Tóth Alexandra Vanda! - nyújtja ki a kezét Adrian felé, széles mosollyal az arcán, irreális lelkesedéssel. Hát kezet lehet fogni! Mint a nagyok!
- Ő pedig Bátor, a kutyusom - pillant le a kis állatra, aki hozzá van szokva, hogy ilyenkor nem zavarja a gazdáját és közben nyugodtan leült mellé, és éppen hátsó lábával vakarássza az egyik fülét.
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 15. 17:26 | Link


A kérdése meglep, még a szemöldököm is felszalad egy pillanatra. Nos. Ilyet még senki nem kérdezett tőlem. Pedig amúgy mindenfélét szoktak, és tökre meg vagyok már edződve.
- Igen - bólogatok egy sort, hát igen, lényegében akkor fekszem le amikor akarok. Bár az édesanyám ki szokott akadni mikor hajnali ötkor hazaesek - már szünetben -, de az más történet. Amúgy meg nem annyira nagy szám ez a fennmaradós dolog, mert hát, ha van eszed még így se éjszakázol csak úgy a semmiért, de én aztán nem fogom lerombolni egy töpszli álmait.
A cipőmet érő balesetre megvonogatom vállaim, legyintek, aztán a nadrágom zsebéből előhúzva a pálcám el is intézem a dolgot. Nem szakad le az ég egy olyan dolog miatt, amit egy mozdulattal el tudok intézni.
- Hé, easy, már kész is van - azért aranyos, hogy ennyire szívén viseli a dolgaim egészségét, bár egy pillanatra tényleg elgondolkodom, hogy mivel tudna kárpótolni. Mert valljuk be, ha olyan tíz évvel idősebb lenne, akkor nem is lenne semmi izé a dologban, még nekem is lenne ötletem. Például kimoshatná a ruháim, természetesen. Semmi rosszra nem gondolok, nem vagyok én olyan fiú.
- Hát persze. Ne haragudj - szórakozottan elmosolyodva csóválom meg fejem. Igen. El is felejtettem, hogy vele van a vérpincsije, aki tűzön vízen hajt keresztül egy halálfaló után, hogy aztán lepisilje. A méregpisijével, természetesen. To be honest, magam sem kívánhatnék jobb védelmezőt magam mellé.
- Szóval én gyanús alak vagyok? - elbiggyesztem ajkaim, hát, jól le lettem írva. Biztos érzi rajtam a pincepenész szagát, vagy nem is tudom.
- Nagyon örvendek, Tóth Alexandra Vanda - beroggyasztom térdeim, s míg jobbommal megtámaszkodom rajtuk, addig balommal kezet fogok vele. Vagyis valami olyasmi. Még nem igazán fogtam kezet gyerekekkel. Pedig voltam már kölykök között, tényleg, még a mugli újságok is megírták. Más kérdés, hogy azokat leginkább csak muglik olvassák.
- Én Adrian Black vagyok - direkt fogom rövidre, a középső nevem van, hogy még felnőtteknek is le kell betűzzem, szóval az ilyen traumáktól most inkább megkímélném a kislányt.
- Nagyon szép kutyusod van - meg nem tudnám mondani mikor kapcsoltam át ebbe az óvóbácsi üzemmódba, de a törpék szeretik, ha megdicsérik azt, amit szeretnek. Én már csak tudom, én is voltam gyerek, meg év elején osztottak be az Elisabeth Shaneshez egy hónapba. Mondjuk ez nem volt jó. Nagyon nem volt jó.
- A szüleid nem mondták, hogy nem szabad leállni idegenekkel beszélgetni? - összeráncolom homlokom, ez most igazából csak így eszembe jutott, aztán gondoltam rákérdek. Mert nyilván nem én leszek a cukros bácsi aki elrabolja, de lehetnék.
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 18:09 | Link


- Hát az nagyon menő! És mit szoktál éjszaka csinálni? - vágja rá az első kérdést, ami eszébe jut. Igen, meglehetne már a magához való esze, hogy ne kérdezzen ilyesmiket idegenektől az első adandó alkalommal. De ahogy említettem, az önmoderálás ilyen szempontból sosem volt az erőssége. Aztán csak csodálkozva figyeli, ahogy Adrian előveszi a pálcáját, és egy mozdulattal tisztítja meg a cipőjét. Egy pillanatra még picit nyitva is marad a szája. Még nem ismer sok varázslatot, és azok is főleg a hétköznapokban használatos apróságok... és gyakran félresikerülnek. De már eldöntötte, hogy ő lesz az egyik legerősebb boszorkány a világon, ha nagy lesz és mindenki őt fogja csodálni.
- Ízi? Mire gondolsz? Te tudod milyen íze van a kutyapisinek? - kérdezi őszinte érdeklődéssel és nagy szemekkel pislog Adrianre. Igaz, hogy próbálkozott már a nyelvtanulással többször is, nem nagyon megy neki. Úgy is mondhatnánk, ez az egyik gyengepontja. A szót valószínűleg ismeri is, de magyar szövegkörnyezetben egy anyanyelvűtől biztosan nem fogja felismerni.
- Neeem, csak vicceltem - nevet végül Adrianre, mert nagyon aranyosnak tartja, ahogy komolyan vette és egyből el is szégyellte magát. - Ha gyanús alak lennél, már réééégen megharapta volna a bokád.
Bár most, hogy jobban belegondol és végigpillant Adrianen... nem, nincs benne semmi gyanús. Egy srác, aki edzeni volt, és picit leizzadt és valószínűleg már indul is haza lassan. Illetve, indulna, ha nem a kis dumagéppel kellene leállnia barátkozni. Alexa egyik legjobb tulajdonsága, hogy perceken belül képes elvarázsolni az embereket és elérni, hogy jóban legyenek vele.
- Édrijen, nahát, furcsa neved van. Mondjuk nagyon sok embernek furcsa neve van itt a faluban - vonja meg a vállát, mert nem is olyan furcsa. Főleg, hogy ott van Kirill bácsi is az előkészítőből, akinek szép, magyar neve van és mégis olyan furcsa, furcsább, mint az Édrijen.
Aztán amikor Adrian felteszi a kérdést, furcsán pillant rá. Látszik rajta, hogy elgondolkozik, és némileg meg is világosodik a kérdés nyomán. Ő nem tervezett leszólítani senkit, de kénytelen volt, mert hát Bátor összepisilte. Sokkal nagyobb udvariatlanság lett volna nem bocsánatot kérni.
- Nem nagyon féltenek, mert Bogolyfalva mégsem egy nagyváros és szinte mindenki ismer mindenkit. Fogadjunk, hogy te is itt laksz valamelyik utcában!
Utoljára módosította:Tóth Alexandra, 2016. augusztus 15. 18:09
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 15. 18:46 | Link


- Hát.. Általában aludni - megvakarom tarkóm, aztán ott is hagyom. Hát.. Mi mást csinálnék éjszaka? Mármint komolyan - de ha nagyon nem tudok aludni, akkor van, hogy rajzolok - gyors mentésként bólogatok. Persze rettentően ritkán fordul elő, hogy nem tudok aludni - mostanában legalábbis -, de olyankor tényleg rajzolni szoktam. Vagy kint vagyok és félholt meg hülye vagyok, de olyankor nem is igazán akarok aludni, és azokat nem is titulálom éjszakának, azok csak úgy.. Vannak. Meg az is igaz, hogy nem kéne beszélnem róla egy gyereknek. Még rám fogja a családja, hogy én rontottam el.
Összevonom szemöldököm, hirtelen vesztem el a fonalat, aztán leesik, hogy mit akar. Ízi. Hát persze. Még mindig nem szoktam meg ezt a nagyon magyar akcentust, csodálkozom is, hogy nem kérdezett eddig rá. De nagyon jó lehetek, ha nem vette észre.
- Nem, nem, ez egy angol szó - megrázom fejem, még rá is mosolygok - ne haragudj - persze nekiállhatnék magyarázni neki, de ez most nem fog megtörténni - feltéve, ha nem kér meg rá. Mert akkor csak nem fogom azt mondani, hogy "figyelj bocs, majd az iskolában megtanítanak". Annyira seggfej még én sem vagyok.
Lenézek a kutyára, aztán vissza a lányra. Belefér egy ekkora élőlénynek a szájába a bokám egyáltalán? Mármint nem azért, nem vagyok egy küklopsz, hogy olyan hatalmas lábam legyen mint a fejem, de ez a vadállat se néz ki olyan veszélyesnek. Bár sose lehet tudni. Lehet a következő pillanatban a fejem fogom keresni. Szó szerint.
- Hm - igen, ennyi a reakcióm a nevemet illetőleg. És akkor még nem is hallotta a teljes verziót. Ivanorovics. Még mindig nem tudom, honnan szedték ezt a szüleim, minden esetre jól odatették magukat. Shaynek miért nem tudtak adni egy ilyet? Tisztára rosszul érzem magam amiért csak nekem jár a megtiszteltetés.
- Csak nemrég óta lakok lent - megvonogatom vállaim, jó, oké, igaza van, de csak részben. Azért a kastélybeli ágyamra is fent tartom még mindig az igényt, sőt. Mi lenne szegény fiúkkal nélkülem, hát tiszta unalmas lenne az életük.
- És merre készülsz még menni, Alexandra? - vissza is kanyarodok szépen rá, remélve, hogy azért ő is menne már haza. Mert én mennék. Csak nem vagyok pofátlan. Egy gyerekkel. Ez vicces, mert másokkal az szoktam lenni.
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Tóth Alexandra
INAKTÍV


töpszli
offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 48
Írta: 2016. augusztus 15. 19:22 | Link



- Ó - állapítja meg tömören, őszinte csalódottsággal az arcán. - Akkor ez nem is olyan izgi, mint gondoltam - rázza a fejét és sóhajt egyet. Mert hát, rajzolni meg aludni ugyanúgy lehet napközben is. De akkor miért kell neki minden este időben lefeküdni, ha semmi különleges titok nem történik utána? Érdekes kérdés, és emiatt sosem fogja teljesen megérteni a túlságosan aggodalmaskodó felnőtteket.
- Everett bácsi is szokott néha össze-vissza beszélni, de hát én nem értem ezeket a zagyvaságokat. - Ahogy kimondja, el is érkezik a pont, amikor elkezd gesztikulálni, hogy megmutassa, a zagyvaság milyen nagyon kusza is, legalább annyira, mint a mozgása. De így már egy picit könnyebben leesik neki, hogy miért beszél Édrijen ilyen furcsán. Hát persze, fel se tűnt neki, hogy nem magyar az anyanyelve. Az előkészítőben is annyi akcentushoz, kétnyelvű gyerekhez, más nemzetiségű tanárokhoz van szokva, hogy már fel sem tűnt neki. Ő gond nélkül nyomja a rizsát bárkinek, magyarul. De ha nincs meg a közös nyelv, akkor bizony meg van lőve.
- De azért szép neved van, Adrian, megjegyeztelek ám! - biztatja a másikat, egy nagy vigyorral az arcán, hogy véletlen se keseredjen el a furcsaság miatt. A furcsa jó, nem olyan, mint a többieké, egyedi. Bár neki minden egyedi, ami nem Tóth, Nagy, Szabó, Kovács vagy Horváth. Szerinte a magyar vezetéknevek olyan fantáziátlanok, túl sok embert hívnak hasonlóan. Ő is konfekciónevet kapott, egy kicsit kevésbé hagyományos keresztnévvel.
- Értem, akkor ezért nem ismersz még itt mindenkit. Vagy anyukád nem szokott összeülni a barátaival és pletykálkodni? Olyan jó hallgatni őket, olyan mókás sztorikat mesélnek - lelkendezik, és nem, nem kell levegőt vennie mondandója közben. Képes az egészet ledarálni egyben, és még csak nem is hadar, érthető, amit mond. Ő tipikusan az a kedves kislány, akivel bármikor, bármiről el lehet beszélgetni órák hosszat... akár akarod, akár nem.
De aztán Adrian felteszi a következő kérdést, Alexa pedig picit elgondolkozik, hogy jön ez ide most. És igen, leesik neki a célzás, mert egészen jó a szociális érzéke. Úgyhogy picit a szája elé rakja kezeit és el is pirul.
- Ne haragudj, itt jártatom a szám és feltartalak, meg még én is elkések otthonról, igazad van - sóhajtja, mert ő annyira belemelegedett a nagy beszélgetésbe, és ilyenkor elfelejt az ilyesmiken gondolkozni. Na meg persze lassan már Bátor is unja magát és hisztizni kezd, próbálja húzogatni Alexa kezét.
- Örülök, hogy találkoztunk, Adrian! - mosolyog rá, és elköszönésképpen még egy meglepetés ölelést is ad neki. Nem tehet róla, tényleg nem tudja még, hogy nem ölelgetünk meg bárkit, csak azért, mert kedves volt velünk. De legalább nem húzza hosszúra és kínosra, csak egy gyors kis ölelés neki.
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2016. augusztus 15. 21:41 | Link


- Tudod, nem árulhatok el ám mindent - hát mindjárt rosszul érzem magam, amiért itt elrontom a feelinget neki. Kacsintok, jobbom kinyújtom felé és enyhén belecsípek az arcocskába. Nem úgy, hogy fájjon, meg nem is olyan idegesítő nagymamásan, csak épp, hogy érezze a bőrén az ujjaim egy rövid ideig. Aztán vissza is támaszkodom a térdemre.
Ahogy hadonászni kezd, halkan fel is nevetek, komolyan, egész aranyos ahogy beleéli magát.
- Hidd el, mire megnősz, érteni fogod őket - féloldalas mosollyá szelídül a nevetésem ahogy körbepillantok, majd íriszeim visszavándorolnak a tökmagnyi vöröskére. Szóval szép nevem van, hát, ezt jó hallani.
- Köszönöm szépen. Én is megjegyezlek téged, Alexandra - nyilván nem a szónak annak a komoly értelmében, hogy minden vörösről meg minden Alexáról ő fog eszembe jutni - te jó isten, ebbe nem is akarok belegondolni -, de ha majd valamikor látom, talán eszembe fog jutni a neve. Minden esetre az biztos, hogy a kutyája lepisilte a kedvenc cipőm. Nem sűrűn jelölik meg így a lábam, azt meg kell hagyni.
- Az én anyukám nem itt lakik - összeszorítom ajkaim válaszadás közben, amúgy ez még nem is olyan nagy tragédia, sőt. El nem tudnám képzelni mi lenne abban a házban, ha Anabethék velünk laknának. Mondjuk én élvezném, nyilván, imádom a családom, de a nővérem már kevésbé. Szóval erről ennyit. A másik meg, hogy fogalmam sincs anyám pletykálási szokásairól. Biztos vannak neki barátnői meg minden, de valahogy soha nem érdekeltek különösebben. Amikor tíz voltam produkáltam nekik magam, meg halálosan bele voltam esve az egyikbe - fogalmam sincs mi már a neve -, meg mostanában mikor összefutok megkérdik hogy ityeg, elmondják, milyen szép nagyfiú lettem meg ilyenek. És ennyiből ki is merül a kapcsolatom velük.
- Jaj, nem haragszom, csak kényelmetlen így leizzadva beszélgetni egy hölggyel - kiegyenesedem, még nyújtózkodom is egy kicsit. Ja. A kiskölykök bírják, ha nagyként kezelik őket, szóval bízom abban, hogy vele is így működnek a dolgok.
- Én is nagyon örülök, Alexandra - elmosolyodva ölelem vissza. Nem olyan nagyon, a tenyereim a lapockáira illesztem és az arcom az övé mellé hajtom, csak finoman. Aztán el is engedem, milyen jó fej vagyok már.
- Ha szeretnéd, elkísérlek hazáig - ezt még amúgy felajánlom, mert tényleg nem akarom, hogy baja essen. Azért szeretem a gyerekeket, meg nekem se lenne szerencsés, ha eltűnne és én láttam volna utoljára. Szóval ja, jobb biztosra menni.
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza