Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

Idén nyáron végre sikerült megtanulnia görkorizni, ugyanis kapott egyet a nagymamájától, amikor meglátogatta őket. Alapból a látogatásnak is nagyon örült, de az ajándéknak még inkább. Az egész augusztust azzal töltötte, hogy próbálgassa szárnyait, na meg persze óriásiakat esett. Persze az anyukája a lelkére kötötte, hogy mindig viseljen bukósisakot, könyök- és térdvédőt, de minél magabiztosabb lett benne, annál gyakrabban felejtette el felvenni őket. Mostanra már nagyon magabiztosan görkorizik mindenfelé védőfelszerelés nélkül. Főleg, ahogy hűvösebbek az idők, már elkél egy kis kabát, így nincsenek is csupaszon a végtagjai, szóval tulajdonképpen nincs is mitől félnie.
Pont ezért, kihasználja, hogy egy kifejezetten kellemes őszi nap a mai. A Nap sugarai ugyan gyengébbek, és nem melegítenek annyira, de legalább nem igazán fúj a szél, és nincs is olyan hűvös. Egy vastagabb pulcsi azért elkél, meg az anyukája a fejére parancsolta a sapkát is. Természetesen, ahogy kilépett az ajtón, levette, és a kis hátizsákjába gyömöszölte. Aztán fel is kapta a görkorikat, és eleinte csak az utcában rallizott velük, fel-le. Igazából csak ez van megengedve neki, az utcában mindenki ismeri a családot, meg amúgy is, ha anyuka ki akart kukkantani, akkor látja, hogy a kicsi lánya megvan, csak itt játszik az utcában. Ennek ellenére, egy óra alatt nagyon is megunta a fel-le görkorizást, ugyanabban az utcában, lassan már három hónapja.
Úgyhogy bátorkodik kicsit elkalandozni a szomszédos utcákba, sőt, még egészen a Fő utczáig. Míg nincs sötét, nem kell bemennie. Az anyukája úgyis el van foglalva mostanság a könyvével, és szereti, ha picit békén hagyják. Egyre kevesebbet foglalkozik vele, de Alexát ez nem zavarja, mert legalább van kis szabadsága, meg amúgy sem szokott már hisztizni, amikor nem figyelnek rá eleget. Kezd leszokni róla, lassan már azt is elfelejti, hogy milyen kis akarnok volt egy éve, és hogy mennyire magának akarta a szülei figyelmét.
Most sokkal nagyobb gondja az, hogy éppen igen nagy sebességgel érkezik meg a Fő utcza felé. Arra már nem számít, hogy a hirtelen terepváltás fájdalmas lesz, ugyanis a macskaköveken kezd el rázkódni, a fogai pedig ritmusosan koccannak össze. Abba még annyira se gondolt bele, hogy a csúszós, kissé nedves köveken megállni görkorival szinte lehetetlenség, anélkül, hogy ő maga is felnyalná a talajt. Még csak azt sem tudja irányítani, pontosan merre menjen, kezeivel a levegőben kalimpál mindenfelé, hogy megtartsa legalább az egyensúlyát.
- Vigyá-hááázz! - kiáltja, a macskakövek rázkódásától remegő hangon, ahogy egy ártatlan járókelő az útjába kerül. Nagyon-nagyon nem szeretne vele most bowlingosat játszani, már lassult ugyan, de megállni sem tud, kikerülni se tudja, abban reménykedik csak, hogy ha a lányt kikerüli, akkor a következő padka legalább megfogja és véget vet szenvedéseinek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=630596#post630596][b]Tóth Alexandra - 2016.10.24. 19:48[/b][/url]

Idén nyáron végre sikerült megtanulnia görkorizni, ugyanis kapott egyet a nagymamájától, amikor meglátogatta őket. Alapból a látogatásnak is nagyon örült, de az ajándéknak még inkább. Az egész augusztust azzal töltötte, hogy próbálgassa szárnyait, na meg persze óriásiakat esett. Persze az anyukája a lelkére kötötte, hogy mindig viseljen bukósisakot, könyök- és térdvédőt, de minél magabiztosabb lett benne, annál gyakrabban felejtette el felvenni őket. Mostanra már nagyon magabiztosan görkorizik mindenfelé védőfelszerelés nélkül. Főleg, ahogy hűvösebbek az idők, már elkél egy kis kabát, így nincsenek is csupaszon a végtagjai, szóval tulajdonképpen nincs is mitől félnie.
Pont ezért, kihasználja, hogy egy kifejezetten kellemes őszi nap a mai. A Nap sugarai ugyan gyengébbek, és nem melegítenek annyira, de legalább nem igazán fúj a szél, és nincs is olyan hűvös. Egy vastagabb pulcsi azért elkél, meg az anyukája a fejére parancsolta a sapkát is. Természetesen, ahogy kilépett az ajtón, levette, és a kis hátizsákjába gyömöszölte. Aztán fel is kapta a görkorikat, és eleinte csak az utcában rallizott velük, fel-le. Igazából csak ez van megengedve neki, az utcában mindenki ismeri a családot, meg amúgy is, ha anyuka ki akart kukkantani, akkor látja, hogy a kicsi lánya megvan, csak itt játszik az utcában. Ennek ellenére, egy óra alatt nagyon is megunta a fel-le görkorizást, ugyanabban az utcában, lassan már három hónapja.
Úgyhogy bátorkodik kicsit elkalandozni a szomszédos utcákba, sőt, még egészen a Fő utczáig. Míg nincs sötét, nem kell bemennie. Az anyukája úgyis el van foglalva mostanság a könyvével, és szereti, ha picit békén hagyják. Egyre kevesebbet foglalkozik vele, de Alexát ez nem zavarja, mert legalább van kis szabadsága, meg amúgy sem szokott már hisztizni, amikor nem figyelnek rá eleget. Kezd leszokni róla, lassan már azt is elfelejti, hogy milyen kis akarnok volt egy éve, és hogy mennyire magának akarta a szülei figyelmét.
Most sokkal nagyobb gondja az, hogy éppen igen nagy sebességgel érkezik meg a Fő utcza felé. Arra már nem számít, hogy a hirtelen terepváltás fájdalmas lesz, ugyanis a macskaköveken kezd el rázkódni, a fogai pedig ritmusosan koccannak össze. Abba még annyira se gondolt bele, hogy a csúszós, kissé nedves köveken megállni görkorival szinte lehetetlenség, anélkül, hogy ő maga is felnyalná a talajt. Még csak azt sem tudja irányítani, pontosan merre menjen, kezeivel a levegőben kalimpál mindenfelé, hogy megtartsa legalább az egyensúlyát.
- Vigyá-hááázz! - kiáltja, a macskakövek rázkódásától remegő hangon, ahogy egy ártatlan járókelő az útjába kerül. Nagyon-nagyon nem szeretne vele most bowlingosat játszani, már lassult ugyan, de megállni sem tud, kikerülni se tudja, abban reménykedik csak, hogy ha a lányt kikerüli, akkor a következő padka legalább megfogja és véget vet szenvedéseinek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=632125#post632125][b]Barabás Dália Vanda - 2016.10.31. 11:28[/b][/url]