A minisztérium a 2010-es évek legelején úgy határozott, hogy kirendeltségeket hoz létre minden nagyobb mágusfalu vagy kisebb mágusváros területén, hogy az apróbb ügyekkel a polgároknak ne kelljen a fővárosi központba utazni. Ezzel a lépéssel a hopp-hálózat leterheltsége harmadára csökkent, a várakozási idő pedig a negyedére. A bogolyfalvi kirendeltség nem külön épületben helyezkedik el, a polgármesteri hivatal impozáns épületében található, ahol egy külön szárnyat biztosítottak az aurori munka zavartalan végzésére. Az épületbe költözött aurori részleg kinézete nem tér el a hivatal megjelenésétől, ugyanis ezt a részt még azelőtt újították fel, hogy szóba kerültek volna a kirendeltségek. Később pedig az újítások során egyszerre a hivatallal újult meg ez a terület is. A kirendeltség saját vezetővel rendelkezik, nem a polgármester hatásköre, de állandó tájékoztatási kötelezettségük van a település vezetője felé. Indokolt esetben parancsot adhat ki, egyeztetés után a munkaköröket ideiglenesen átszervezheti. Az ügyek gördülékenyen haladnak, erről az adminisztrációs osztály gondoskodik, akik állandó hopp-hálózati kapcsolatban vannak a központtal, alap esetben háromóránként, szükségállapotban gyakrabban járnak át a Budanekeresdi intézménybe. A kétszintes épületet jól kihasználják, alsó része az ügyfélkörrel rendelkező osztályok számára lett kialakítva. Belépés után egy félkör alakú várakozótérben hivatali alkalmazottak segítik az eligazodást. Az alsó szinten minden ügyosztály három irodából áll: a legnagyobb az ügyintézésre szolgáló tér; a két kisebb közül az egyik a háttérmunkát végző alkalmazottak irodája, a másik pedig az ügyosztály vezetőjéé. Ezzel szemben az emeleten az ügyosztályok nem válnak el élesen, mivel munkájuk egy-egy ponton összecseng. A nagy közös térben történik az eligazítás, illetve a folyamatban lévő ügyek felvázolása, míg az ezen a szinten dolgozó személyeknek külön irodájuk van, belépni pedig csak pálcájuk azonosítása után tudnak. Fogda
Az egyre elszaporodó kihágások, utcai balhék, visszaélések és lopások végett a város vezetése karöltve az aurorokkal úgy döntött, hogy a város lakóinak védelmében a kihelyezett aurorparancsnokságon kialakítanak egy fogdát, ahová ideiglenesen elzárhatják a randalírozókat, míg azok ügyeit tisztázzák.
A helyiség a Bogolyfalvi Hivatal és Művelődésházban kapott helyet, közvetlenül az auror kirendeltség irodái mögött elhelyezkedő raktár helyiségben. Ezt a helyiséget alakították át úgy, hogy az alkalmas legyen a fogvatartottak ideiglenes megőrzésére. A raktárhelyiséget három kisebb és egy nagyobb részre osztották fel, vasrácsok helyett üvegfalhoz hasonló, átlátszó mágikus fal zárja el egymástól a fogvatartottakat, melyet ha megérintenek, az nagy erővel taszítja hátrébb a rabot, ezzel lehetetlenné téve a szökési kísérletet.
A helyiségekben egy-egy ágy, illetve egy-egy pad kapott helyet, sem asztal, sem mosdó, sem egyéb berendezési tárgy nem kapcsolódik ezekhez a fogdákhoz. A fogda előtt található egy recepcióhoz hasonlító kis rész, ahol egy auror elveszi a fogvatartottak személyes tárgyait, beleértve pálcáikat, s ezek a háta mögött elhelyezkedő fali fakkokban kapnak helyet, míg a kirendeltség vezetője nem dönt úgy, hogy az illető elhagyhatja a fogdát.
A fogda 24 órás megfigyelés alatt áll, melyről mindig egy beosztott auror gondoskodik, 8 órás váltásban a társaival. A fogda ajtaját kizárólag egy erre a célra megbűvölt pálca nyithatja ki, így egy átlagos varázspálcával nem lehetséges a bejutás. Csak azok az aurorok léphetnek be, akiknek van ilyen, külön erre a célra mágiázott pálcája.
Závodi Soma munkája Az ügyosztályok szintek szerint: Alsó szint:
- Személyes okmányok ügyosztálya
- Járműengedélyeztetési ügyosztály
- Mágikus lényekkel kapcsolatos bejelentések, ügyek osztálya
- Adminisztrációs ügyosztály
Felső szint:
- Minisztériumi nyomozóiroda és bűnmegelőzési osztály
- Boszorkány - és Varázsló Megfigyelő osztály
- Kirendeltségvezető és titkársága
Emily Dorothea Fisher munkája
|
|
|
Vadász Csenger Richárd INAKTÍV
Bukott Király offline RPG hsz: 168 Összes hsz: 843
|
Írta: 2021. július 31. 21:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=835099#post835099][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.07.31. 21:03[/b][/url] Egervári A kezdet Minden egészen jól ment. Richárd végre kezdte úgy érezni, hogy nincsen minden veszve. Volt egy társa és vélt egy célja. Egy olyan célja, ami visszaültetheti őt a trónra. Aztán jöttek azok a hülye aurorok. Richárd a kihallgató szobába ült, most életében először. Eddig az ilyesmit sikerült megúsznia, azonban persze amikor egyszer ártatlan, nyilván az első az, hogy lekapcsolják. Duzzogva tehénkedett az asztal lapjára, fején hagyva fekete pulcsija kapucniját. Biztos volt abban, hogy ez a póló benne volt abban, hogy el akarják kapni. Ahogy a fekete farmer és nadrág is. Bezzeg ha egy koronával sétálgatna senki le se szarná. - Hülye, hülye varázslók, csak a kavaráshoz értenek - motyogta orra alatt míg egyedül volt a szobába. Azt se tudta a testőre merre van. Szinte biztos, hogy látta ahogy a falhoz lökték és letartóztatták. Szegény nyikhaj emberi test, az évek során semennyit sem változott, gyenge maradt és törékeny. Nem mintha a sellő alakja nem lett volna gizda. De anno legalább hordott oldalán tőrt, amit most elvettek tőle. Pedig az is egy szép sellő ereklye volt. Igazi békaszem kövecskékkel. Kinyílt az ajtó, a férfi felemelte fejét. Jó sokáig váratták. - És mi van ha igen? - morogta. Nem volt ez így jó, sehogy sem volt jó. Kerülnie kellett volna a feltűnést, azzal, hogy megszerezték a nevét szinte kitáblázták az egész örsöt neonlámpákkal, hogy nagynéni itt a fiú akit meg akar ölni jöjjön csak jöjjön. - Nem akartam venni tündérport. Mint már említettem is mikor a falhoz nyomtál, hogy nagyon de nagyon rossz embert kaptatok el. Figyelj ide... - ránézett de nem látott semmi kis névtáblácskát vagy ilyesmit, szóval egyszerűen megoldotta - varázsló, engem hidegen hagy a porozgatásotok. Az a csávó valamilyen módon a mágikus műkincs kereskedelemben van benne, átment a keze alatt a fél királyi családom ékszerei és fegyverei. Szóval ahelyett hogy engem csücsültettek, aki szintén csak el akarta kapni és aki ennyire közel volt hozzá- mutatta mutató és hüvelykujja között a pár milis távolságot. - Inkább őt kellene elkapnotok - dőlt hátra. Zalánra emelte tekintetét, néhány csapzott szőke tincs a szemeibe hullott, amit egy fejbiccentéssel arrébb tolt. Néhány napja nem aludt, szemei alatt sötét karikák voltak, arca beesett, haja loknisan kavargott arca körül ki-kikandikálva a fekete kapucni alól. Semmi királyi nem volt benne ezen a ponton, de még csak nemes elegancia sem.
|
|
|
|
Vadász Csenger Richárd INAKTÍV
Bukott Király offline RPG hsz: 168 Összes hsz: 843
|
Írta: 2021. szeptember 13. 22:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=836879#post836879][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.09.13. 22:39[/b][/url] Egervári A kezdet|2 Richárd eldarálta a lényeget, tömören és egyszerűen, hogy egy varázsló aki ráadásul még kopó is képes legyen felfogni. Ezután várt, naivan arra számított, hogy Zalánnak le fog esni az egész, hallani fog egy nagy koppanást, aztán leveszik a sellőről a bilincset és mehet útjára. Ehelyett a férfi újabb kérdést szegezett neki. Richárd arca megnyúlt, szemeit az égre emelte. - Hát nem egyértelmű, hogy ez volt a csali? Rám akarta terelni a gyanút és félrevezetni titeket is, ő volt a nagy hal és sikerült neki elúsznia. Gratula fiúk - megrovó hangon ecsetelte aztán zárta a kis prédikációját Richárd, közben végig Zalán szemébe nézve. Nem volt semmi rejtegetnivalója, nem volt semmiféle hibája vagy bűne, amit be kellett volna ismernie. A kérdésre összeszorította állát. Elismerni valamit, amit nehéz még csak fel is fogni nehéz volt. Nem akarta az auror orrára kötni, hogy elbukott. Azt, hogy letaszították, puccsal megfosztották a trónjától és lényegében azért volt a száraz földön, mert száműzetésbe került. - Valószínűleg úgyis tudják - nyögte végül ki sértetten. Azt gondolta tényleg tudják, Zalán feltevése így meglepte a sellőt. Döbbenten meredt a másikra, aztán az üvegcsére. - Ne viccelj, szerinted nem tudnám megoldani, hogy betépjek a trónon? - gúnyos vigyor ült ki ajkára, aztán egyszerűen csak megrántotta a vállát. - De mint már mondtam, nem drogoztam se a trónon, se most. Jó fiú vagyok, legalább is a varázsló törvényeket nem szegtem meg. - emelte fel kezét, mindkettőt, mivel össze volt bilincselve. Unta az egészet. A felesleges kérdéseket, amik kezdtek átcsapni idegesítőbe. Nem akarta hallani egy girhes aurórtól hallani mennyire elbaszta. Tudta jól. Rohadtul elbaszta.
|
|
|
|
Vadász Csenger Richárd INAKTÍV
Bukott Király offline RPG hsz: 168 Összes hsz: 843
|
Írta: 2021. október 31. 20:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=838717#post838717][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.10.31. 20:37[/b][/url] Egervári A kezdet|1 - Minek, hát már úgyis tudja mindenki, az egész mágikus világ rajtam röhög miatta... - emelte fel hangját. Nem ordított, de látszódott rajta, mennyire felingerelte őt ez az egész. Legszívesebben csapot-papot otthagyva vonult volna el, sértett gyermekhez hasonlóan és gyűlölte, hogy ezt nem tehette meg. A megjegyzésre csak megrántotta a vállát. Hiszen logikus volt, hogy ilyen piti dolgok miatt, mint a drog senki sem hagyná ott a trónt. Meg lehet oldani másképp is, meg különben is, a felelősség azért királyként jobban nyomja a sellő vállát, mintsem, hogy ilyesmit csináljon. Összepréselte ajkát. Dühös volt, amiért kikényszerítik belőle azt, amit amúgy is mindenki tudott, csak, hogy hallják még egyszer. Hogy aztán gúnyosan vigyorogjon rajta, amiért ekkora egy balfasz volt és megbízott a családjában. - Jó. Jelenleg a nagynéném ül a trónon. Elvette tőlem. Ha a vízben maradok megöltek volna, lehet így is néhány héten belül halott leszek, lévén, hogy a sellők ki tudnak jönni a vízből - keserű félmosolyra húzta arcát, aztán Zalánra emelte tekintetét. " Remélem, most örülsz ". Ezt a szemrehányó beszólást szavak nélkül is ki lehetett olvasni tengerkék szemeiből.
|
|
|
|
Vadász Csenger Richárd INAKTÍV
Bukott Király offline RPG hsz: 168 Összes hsz: 843
|
Írta: 2021. november 30. 19:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=839596#post839596][b]Vadász Csenger Richárd - 2021.11.30. 19:41[/b][/url] Egervári A kezdet|1 - A hatóságoknak semmi beleszólása nincs a sellők kormányzói ügyeibe - vonta meg vállát. Ez egy elég határozott megállapodás volt a minisztérium és az intelligens varázsfajok között. A sellők vad módszerei gyakran radikálisnak hathatnának a földi lények szemébe. Szinte barbár amit néha egymással teszünk, de ez olyan hagyomány amit nem tud elfelejteni a vízi nép. Sötét, tengerkék szeme követték az aurort az ajtóig. A parancs hallatán szemöldöke lassan megemelkedett. Nem tudták? Komolyan nem lettek informálva egy rendszerváltásról? Irónikus módon mosolyognia kellett ezen. Nyomorult földiek. A nőik jók, de a kommunikáció pocsék. Mégis bárhogy is legyen a szabadság lassan újra opciónak tűnt ez pedig reménnyel töltötte el Richárdot. Egy évnek érezte az itt töltött órákat. Aztán jött a kérdés, amire egyáltalán nem számított. - Megpróbálni nem megdögleni - nem volt terve. Vagyis volt. Visszaszerezni valahogy a trónt és a családja ékszerit. Azonban sohasem volt ez kidolgozva igazán, lépésről lépésre. Elment a piacra. Próbált arcokat keresni, próbált valahol megfogni egy fonalat amit követhetett. - Ugyanúgy vissza fogok menni a fekete piacra, akárhányszor rángattok be miatta. Ott kell lennie egy fonalnak amin el tudok indulni a trónom felé - ennyi a terv. Ha mákja lesz az aurorok már csak legyintenek majd rá vagy kiraknak az előtérbe egy táblát az arcával és azzal a felirattal, hogy "ez csak egy flúgos exsellőkirály ne rángasd be a kihallgatóba pusztán felesleges papírmunkát gyártasz majd magadnak."
|
|
|
|