Albert

  Tanulni kéne neki. Nagyon. Lassan itt a legnehezebb vizsga is, és azon már nem fog csak úgy tippelgetve átbukdácsolni. Az pedig elég gáz lenne, ha meghúznák valamiből. Hát igen. Pontosan ez a gondolatmenet volt az, ami arra késztette, hogy elténferegjen a Keleti-szárny második emeletére. Igen, fel a lépcsőkön. Mikor nagy nehezen odaért, akkor leült az egyik asztalkához, és neki állt a tanulásnak.
  Látott már valaki egy szőkét szenvedni? Mert ha igen, akkor ez százszor rosszabb volt. Hol széken, hol asztalon, hol a padlón ült. Hol feküdt, hol maga alá tette a lábait, hol felállt. És persze az, amit azzal a szerencsétlen könyvel művelt, az sem volt semmi. Végül letette az asztalra, és felpattant. Elment, hogy szerezzen egy kis vizet, vagy valamit. Ez kicsit tovább tartott, mert aztán eszébe jutott, hogy nem etette meg a macskát, vagy hogy még beszélnie kell pár társával meg egyebek. Szóval csak jó pár óra múlva ért vissza. Akkor látta, hogy egy másik srác teszi vissza a könyvét. Az ő könyvét. Átcaplatott a termen, és a szöszke vállára tette a kezét, mert az addigra megfordult, és háttal állt neki. Furcsa bizsergés lesz rajta úrrá, és legszívesebben elkapná a karját, de moccanni sem tud.