Farkas Zétény
~ alias életem megkeserítője

„Csá!

Megint én, tudom, hogy már vártad. Kettőkor legyél a második emeleten, a Keleti szárnyban, valamilyen könyvtárszerű kis szobában fogsz megtalálni. Ott fogom átadni neked a leveled, amit apád küldött. Mondjuk, majd szóljál neki, hogy k… nem vagyok postás.

Várlak akkor, ne késs!

Zé”

Épp az ebédet követően pakolt le a szobájában, amikor egy iskolai bagoly a fentebbi üzenetet hordozva kopogtatott az ablakon. Már amikor rápillantott a pergamenre, akkor összeszűkültek szemei, az utóbbi pár napban túl sokszor kellett találkozzon ezzel a kézírással ahhoz, hogy mostanra ne ismerje fel rögtön.
Ajkait összepréselve olvasta el a levél tartalmát, miközben érezte, hogy tőle szokatlan módon egyre gyűlik benne az idegesség. Még most sem tudta, mit akarhat tőle ez a srác, akiről csak sejtette, hogy kicsoda. A Farkas név ismerősen csengett a számára, sejtette, hogy apja egyik üzlettársa lehet, de itt megállt a tudománya, ötlete sem volt, hogy miért éppen most kereste fel őt a fiú.
Az pedig csak a ráadás, hogy az udvariasság legalapvetőbb elemei is ismeretlenek lehetnek az illető előtt, amit Lyra már az első bagoly érkeztekor megállapíthatott. Alapjáraton békés embernek vallotta magát, de rosszul viselte, ha nem kapta meg a minimális tiszteletet, ami szerinte minden embernek kijárt. Az pedig, hogy egyszerűen odarendeljék valahova, érthető módon, kissé kiborította. Az egyedüli oka, hogy pontosan kettőkor mégis megjelent a másodikon csak az volt, hogy Zé az apját emlegette, amit meglehetősen furcsának talált. Miért egy ismeretlennel küldözgetné a leveleit az apja, amikor eddig tökéletesen beváltak a baglyok is?
A kíváncsiság felülkerekedett sértettségén, így aztán kimért léptekkel ugyan, de a Tanulószoba ajtajához sétált. Csakis ez a terem volt "könyvtárszerű" az emeleten, így biztosra vehette, hogy ide várják.
Egy sóhajt követően lenyomta a kilincset, majd egy rövid pillanatnyi hezitálás után benyitott, hogy aztán belépve bezárja maga után az ajtót. Volt egy olyan megérzése, hogy a most következő beszélgetéshez nem szeretne tanúkat.
Tekintetét végigfuttatta az ismerős berendezésen, majd szeme megállapodott az egyik széken terpeszkedő fiún. Végigmérte az alakot, majd közelebb sétált hozzá, mielőtt megszólalt volna.
- Gondolom Zéhez van szerencsém.
Hiába próbálkozott, nem tudta elnyomni az iróniát, amely beköltözött hangjába. A háta közepére sem kívánta ezt a valakit, akiről szinte sugárzott az arrogancia - az arcáról, a tartásáról, szinte még a bőrén is érezte a kisugárzását. Ennek ellenére azonban még közelebb lépett hozzá, majd jobb kezét felé nyújtotta. Határozottan semmi kedve nem volt ehhez az egészhez, de neveltetése felülkerekedett mogorvaságán, nem akart udvariatlan lenni.
- Lyra Black, bár gondolom ezt már tudod. Milyen levelet említettél, amit elvileg apám küldött nekem? - Rögtön a tárgyra tért, szemöldökét leheletnyit megemelte, jelezve, hogy magyarázatot vár. Úgy mindenre.

Farkas Zétény

Annyira tudta, hogy még meg fogja bánni, hogy belépett azon az ajtón. Tulajdonképpen ez már akkor bekövetkezett, amikor a srác leugrott a székéről és már a leveleiből megismert irritáló stílusával köszöntötte Lyrát. Erre persze akaratlan megjelent egy fintor a lány ajkain, de ez nem gátolta meg abban, hogy kövesse az udvariasság diktálta lépéseket. Kezét a fiú felé nyújtotta és egy pillanatra még el is hitte, hogy félreismerte amazt, amikor az egyszerű kézfogás helyett kacsója felé hajolt. Amikor aztán a várt kézcsók helyett a fiú felfoghatatlan okból, de végignyalta a lány kézfejét, hatalmas volt a kísértés, hogy Lyra egy bájos pofonnal viszonozza a gesztust. Már lendült a keze, amikor végül sikerült kissé elcsitítania indulatait és a megkezdett mozdulatot félbehagyva inkább szorosan magához vonta jobbját, a pálcája közelében tartva azt. Elővigyázatosság, ugye.
Amikor végül túltette magát a kis közjátékon és rátért a lényegre, egyet hátra is lépett, hogy megszabaduljon a fiú kellemetlen aurájától és legfagyosabb hangját elővéve kérte számon tőle találkozásuk okát.
Az, hogy erre Zétény nem volt hajlandó egyenes választ adni, sőt, szemmel láthatóan csak tovább akarta marcangolni Lyra idegeit a lehetetlen ötleteivel - mi az, hogy ismerkedjenek meg?! bekapott egy zagyváló-átkot, hogy egyáltalán eszébe jutott ez? -, végképp elvette a lány kedvét a jó modortól. Karjait maga előtt összefűzve, jobbjával megnyugtatóan simogatva a talárja belső zsebében rejtőző pálcáját, fejét felszegve bámult bele a másik vakítóan kék szemeibe, miközben ajkait dacosan összeszorította. Elhatározta, hogy a minimumra szorítja vissza a kettőjük közötti kommunikációt, így csak szúrós tekintetével ösztökélhette a fiút, hogy végre adja át a neki szánt levelet.
Amikor viszont az újra szólásra nyitotta száját, és még mindig nem az érdemi információval szolgált, hanem helyette ködös utalgatásokkal, a levitás érezte, amint türelme utolsó cseppjei is szertefoszlanak, és tőle szokatlanul ingerült hangnemben kérte ismét számon a kék szeműt.
- Mégis mi leszek én?! Nem gondolod, hogy.. - Szinte csak kipréselte magából a szavakat, nem emelte fel közben a hangját. Még nem. Azonban még mielőtt belelendülhetett volna az eddig visszatartott monológba, észrevette a farzsebből előkerülő levelet, aminek hatására rögtön el is némult. Szinte már erőszakos mozdulattal nyúlt érte, hogy utána rögtön egy sötét pillantást küldjön a másik felé, aki időközben már kényelembe helyezte magát. Felbontotta.
A fiú szavaira csak kurtán nemet intett fejével, nem állt szándékában több időt pazarolnia társaságára, csak végigfutja a levelet és már itt sincs, felesleges leülnie.
Ebben a hitében egészen addig megmaradt, amíg el nem jutott a feleség szóig. Ott aztán ledermedt és csak bámulta tovább azt az egy szót, amelyet nem volt képes feldolgozni. Mikor aztán végképp semmilyen ötlete nem volt, hogy mégis hogyan értelmezze a leírtakat, elölről kezdte az olvasást, de a levél ezúttal sem tartalmazott mást. A szerződés már megköttetett. Dühösen mordult fel, majd ismét végigfutotta az irományt, ezúttal csak az érdekesebb részekre figyelve.
A férj személye a levelet átadó Farkas Zétény, akit én igazán illedelmes és jól nevelt ifjú úrnak ismertem meg. Illedelmes és jól nevelt, hát hogyne, ennél a ripacsnál még egy kobold is jól neveltebb! Hogy ismerhette az apja ennyire félre? És egyáltalán hogy jutott eszébe, hogy a megkérdezése nélkül hozzáadja? Még csak nem is szólt róla, ettől a tahótól kellett megtudja!
Ez ellen nem tehetsz semmit. Ajkait szorosan összeszorítva vetette le magát a Zéténnyel szemben lévő székbe, hogy a következő pillanatban az összegyűrt levél már a földön landoljon. Máskor kedvesen csillogó szemei most hidegebbek volt, mint a legfagyosabb éjszaka, és egyenest a jegyese tekintetébe fúrta őket. A jegyese. A szóra még az utolsó pihe is felállt a tarkóján.
A fiú törte meg a csendet, két rövidke, flegma szóval, amely Lyra szájáról is végleg eltávolította a lakatot.
- Ez nem fog megtörténni! Nem érdekel mit akar apám, azt nem fogja megszabni, hogy kihez menjek hozzá. Mégis hogy képzelte, hogy egy ilyen beképzelt, modortalan, bunkó... Szóval hogy te leszel a férjem!
A szavak megállíthatatlanul törtek ki belőle, nem is volt igazán tudatában, hogy mindezt az a bizonyos bunkó is végighallgatja. De őszintén szólva, nem is érdekelte volna különösebben, a szemében semmivel sem volt jobb Zétény az apjánál, fel sem merült benne, hogy a másik ugyanolyan áldozat, mint ő. Elvégre ő hozta azt a hétszer is átkozott levelet!

Farkas Zétény
~ bocsánat a kései válaszért <3

Habár Lyra idegei már a szobába lépésének pillanatától az elpattanás szélén voltak, utolsó csepp hidegvérét felhasználva nem reagált semmit a fiú ostoba becézgetésére, amellyel a lányt illette. Minél hamarabb túl akart lenni az egészen, és mostanra már arra is rájött, hogy csak maga alatt vágja a fát, ha reagál a másik megjegyzéseire.
Helyette inkább a már sokat emlegetett levelet kaparintotta kezei közé, hogy aztán elolvasva végképp elálljon a szava. Természetes, hogy nem akarta elhinni, hogy ezt tette vele az apja. Az apja, aki szinte körberajongta a hajdanvolt kislányt, hogy utána a cseperedő hölggyel is mindig elnézően bánjon. Nem, ez csak egy rossz vicc lehet.
Mikor aztán sokadik pillantásra sem változott meg a szavak értelme és a hamisíthatatlan pecsét továbbra is a levitás képébe nevetett, Lyra kénytelen volt elfogadni az elképzelhetetlent: eljegyezték.
Miután nem kimondottan finom mozdulatokkal elhelyezkedett a fiúval szemközti fotelben már csak az újabb megjegyzés hiányzott, hogy elinduljon a lavina. Szinte kirobbantak belőle a szavak, amelyeket máskor még véletlenül sem mondott volna ki, most azonban a legkevésbé az érdekelte, hogy mit gondolhatnak róla mások. Meghallva Zétény újabb frappáns megjegyzését csak egy lemondó nyögés szakadt ki ajkai közül, hogy utána a másik végletbe essen, visszazuhanva a fotelbe teljes letargiába zuhanjon. Mikor aztán megütötte füleit újra a fiú hangja, ahogy az szenvtelenül csókra invitálta Lyrát...
- Hamarabb fogok egy varangyost csókolgatni, mint téged, farkaska. - Hiába fogadta meg, hogy nem reagál az ostobaságokra, mielőtt még végiggondolta volna, a szavak már ki is buktak a száján. Pillantását azonban csak akkor emelte a másikra, amikor az újra megszólalt, ezúttal valamelyest értelmesebb dolgokat osztva meg a lánnyal.
Való igaz, eddig bele sem gondolt a levitás, hogy ez nem csak neki lesz egyenértékű egy világégéssel, azonban ez a felismerés sem tudott részvétet támasztani benne a másik iránt. Zétény láthatóan valamilyen szinten élvezte a helyzetet, amely a legkevésbé sem volt elmondható jegyeséről. Viszont ha igazat mondott, és ő sem kívánta ezt az egészet, akkor lehet hogy mégsem fognak olyan rosszul kijönni, elvégre máris találtak kettőjükben egy közös pontot.
Gondolataival körülbelül idáig jutott, amikor a fiú elővarázsolta a második levelet is, amelyet Lyra immár jól láthatóan remegő kézzel vett át. Mi jöhet még?
Ezt valakikkel ellenőriztetni is fogjuk. Elhűlve bámulta a leírt sorokat, ujjai között a pergamen megadóan nyögött, ahogy a lány erején felül szorongatta a papirost. Figyeltetni fogják őket.
Ezúttal arra sem vette a fáradtságot, hogy összegyűrje a lapot, úgy hajította a másik mellé, miközben ismét hátradőlve szemeivel a másik tekintetét kereste. Ha ezúttal is képes lesz és vigyorog az egészen... De nem.
Zétény eddig tőle még nem tapasztalt komolysággal figyelte a lányt, amely más helyzetben akár még zavarba is hozhatta volna a szfinxet. Most azonban a kék gondolatai nem kalandoztak el, várta a másik reakcióját. Mikor aztán meghallotta a kérdését, felszaladtak a szemöldökei, hogy aztán sóhajtva megcsóválja a fejét.
Talán gyerekesnek tűnhet, de ő igazán bízott benne, hogy Zétény mindjárt valami olyasmit mond, hogy őt ugyan nem érdekli ez az egész, és hogy Lyra ne is számítson rá, hogy ő majd kísérgeti mindenhol, de csalódnia kellett.
- Én... Nem tudom. Tényleg nem tudom.
Kétségbeesetten bámult a másikra, a vőlegényére, miközben valami kiutat keresett ebből az egész helyzetből. De mit tehetne, amikor az apja már mindent elrendezett? Amikor ő tudott meg mindent utoljára?
Felidézte magában a második levél szavait, majd egy pillanatnyi hezitálás után lassan szavakba kezdte önteni a gondolatait.
- Nos... Végül is relatív, hogy mi a nagy iskolai rendezvény, nem? Tanévnyitóra meg a végzősök báljára majd együtt megyünk, a többi igazán semmiség ezekhez képest. - Megerősítésben bízva pislogott a fiúra, miközben már azon töprengett, hogyan tudná kijátszani a heti négyszeri kötelező randevút. Mert hogy abba belehülyülne, az is biztos.