[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=844190#post844190][b]Borbély A. Leila - 2022.03.08. 16:26[/b][/url]

Nem tudom hogy kerültem oda. A helyre se nagyon emlékszem, vagy az útvonalra, de az emberekre se, akikkel együtt voltam. Menekültem a háztól bármi áron, csapódtam a társasághoz, fizettem, amit kell, hogy egy kicsit ne fájjon. A vérem pezsgett az újabb meggyújtott szálaktól. Tudom, hogy mielőtt megtörtént nevettem. Hallgattam a zenét, testem még talán mozgott is rá a zsibbadás közben. Aztán sötétség.
A következő képen már a padlón fekszem. A kezemre rátaposott valaki, aki szintén nem tudott magáról. Fájt, mégse éreztem, csak másztam. El, messzebb. Egyszer, kétszer megpróbáltam felállni, de a gravitáció folyton letaszított, míg valahogy ki nem botorkáltam a folyosóra. Hátam nekivetődött a falnak, lábamat felhúztam. Kapkodtam a levegőt, mégse férkőzött egy kis oxigén se a tüdőmbe. Remegtem a félelemtől, a szertől, a kibaszott melegtől, az emlékektől, a félelemtől, a szertől... Összeszorítottam az ökleim, hogy körmeim bőrömbe vájjanak. A fájdalom általában stimulálja a rohamot, nekem pedig levegő kellett. De nem éreztem. Körmöm alatt vöröslött a felszakított bőr, de tompa voltam. Izzadt, maszatos arcomon elkezdett hullani a könnyem, miközben kapkodtam levegő után. A francba, ez lenne a vég? Azt se tudom hogy történt. Csak hogy egyedül vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=845345#post845345][b]Borbély A. Leila - 2022.04.08. 14:11[/b][/url]

Az egész testem merő remegés és feszültség. Az összes izmom görcsben, oda-odakoccanó fogaim apró sebet hagytak a nyelvemen, számat elborította a vasas íz, csakhogy utána állkapcsom is megfeszülve a felső fogsoromhoz feszüljön. Emberek mentek és jöttek a folyosón, alig észleltem őket. Minden erőmmel azon voltam, hogy levegőhöz jussak, de olyan nehéz volt.
Valaki hozzám szólt, hallottam, észleltem ahogy leül velem szembe, de egyszerűen képtelen voltam odanézni. Merő roncs vagyok, nem szoktam ilyen lenni, nem mások előtt. Utáltam elveszteni a kontrollt. Mellkasom össze-vissza járt, de lebicsakló fejemmel ellentétben szemeim megtalálták végre övéit. Hangosan szuszogtam, ám a benti zene elnyomta a hangot, miközben saját testemmel vitatkozva próbáltam kinyújtani a kezemet, hogy elérjem a hideg padlót. Egy pillanatra mintha tiszta levegő szűrődött volna be, de alig észleltem, már újra az a szorult érzés támadt a mellkasomba.
Aprót ingattam a fejemet. Ne, ne érjen hozzám. Senki ne érjen hozzám. Bárcsak nem érne hozzám. Senki. A könnyek újabb hullámban kezdtem el száguldani, ám ezúttal nem a pánik hatására, hanem a színtiszta fájdalomra. Meg kéne adnom magam neki. A roham talán nem is olyan rossz, mint ahogy az ember gondolná. Minek küzdeni egy világban, amiben semmi esélyed nyerni?
- Kérlek - suttogtam magam elé, és gyengén magam elé emeltem a kezemet az ismeretlen felé. Segítség kellett, de nem akartam, hogy kivigyen. Kérlek ne használd ki. Ne használj ki. Kérlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=852611#post852611][b]Borbély A. Leila - 2022.09.14. 17:16[/b][/url]

Abban sem vagyok biztos, hogy az a szó elhagyja ajkaimat. Olyan, mintha egészen máshonnan nézném a jelenetet, egy misztikus köd mögül. Varázslat mi? Az emberek pszichéje a világ legnagyobb trükkje. Aztán megérzem az érintést. Kértem, mégis egy kissé váratlanul ér. Összeszorított fogaim közül egy apró szusszanást hallatok, mintha megkönnyebbülnék, bár még testem mindig egy hatalmas görcs csupán.
Lépkedek, ahogy irányít. De olyan mintha a talpam alatt foszladozó felhőkön tenném, és nem szilárd talajon. Ha nem lenne, talán minden lépés után összecsuklanék. De erősen tart, mintha számára semmi lenne a segítség. Vajon mit akar tőlem? Miért segít? Tudom mit akar. Minden férfi azt akarja, és meg is szerzi magának. Csak még egy pillanat, és készen állok rá, esküszöm nem is okozok közben gondot, ha vársz.
Arcomba csapódik a hideg levegő, nem is vettem észre mikor jutottunk el az ajtóig. Meglepett és hirtelen új életre kelt a szervezetem. Mellkasom megtelt üde levegővel, úgy kapkodtam utána, mintha a maratonon lennék túl. Leültem, és csak sűrűn lélegeztem. Könyököm a térdemre támaszkodott, és próbáltam visszatalálni a gondolataimhoz. A valósághoz, amiben pech vagy sem, még mindig léteztem.
- Köszönöm - szusszantottam, és próbáltam normális ütemre visszaterelni tengő mellkasom. - Honnan tudtad...? Miért segítettél? - pillantottam a nyurga alakra. Nem olyannak tűnt, mint akik naponta megfordulnak a közelemben. És a kisugárzása is egészen egyedi volt. Aztán lassan körbetekintettem magam körül is. Wáó. Ha eddig nem haltam meg, most fogok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=854482#post854482][b]Borbély A. Leila - 2022.10.18. 11:03[/b][/url]

Még mindig teljes testemben remegtem, de a mellkasom már úgy járt mint egy rendes embernek. Mondjuk miután lefutotta a maratont, de ez a szépsége egy kibaszott pánikrohamnak. Illetve az, hogy szinte nem is emlékszem mi váltotta ki, vagy hogy hogyan értem végül ki a hűvös éjszakába. Az egész olyan homályos, mint mikor a Prambergeren ébredve egyáltalán nem emlékszem az éjszakára. Mondjuk a két szituációban van valami közös: sosem vagyok józan.
- Nem mindenki annyira emberi, mint te - vontam meg a vállamat lazának tűnve, miközben a belsőm még mindig égett a levegővételtől is. Sose mutattam, ha fáj. Ha megalázva érzem magam, vagy kihasználva. Mert ha megtenném, akkor elismerném, hogy legyőztek. Konstantin sose győzhet.
- Jobban, most már megleszek. Menj csak vissza bulizni - mutattam a hely felé, ahonnan épp egy csapat ember vonult, kiszivárogtatva a csendes éjszakába a benti káoszt. - Nem akartam elrontani az estéd - szabadkoztam kissé, és lassan felálltam. Lábaim még gyengék voltak, és hajlottak mint a nádszál, de egy pár pillanattal később már kihúzva álltam a megmentőm előtt.
- Én azt hiszem inkább haza vetem az irányt - mutattam az ellenkező irányba. Pech, hogy ez jelen esetben a temető felé vezetett. Igazából csak tényleg egyedül akartam maradni. A gondolataimmal, és a félelmeimmel, amiket nem oszthatok meg mással.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=855144#post855144][b]Borbély A. Leila - 2022.10.25. 21:57[/b][/url]