[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=834744#post834744][b]Mórocz A. Móric - 2021.07.23. 16:50[/b][/url]

Minden egyes eltelt másodperc egy órának tűnik. És nem azért, mert türelmetlen vagyok - de -, vagy azért, mert attól félek, hogy tényleg elkésünk - de -, hanem mert semmi nem történik körülöttem, csak várnom kell, hogy Kiscsibe végre feltűnjön. Amit megtesz, én meg annyira meglepődök, hogy köszönök, amíg elésétálok. Mármint nem az a meglepő, hogy megjelenik, hanem az, ahogy teszi, az agyam meg meghibban, ahogy dolgozza fel a rajta lévő ruhát. Jó, ember, szerinted eszembe jutott, hogy a kiöltözés egy lánynál mit jelent? Főleg, ha az a lány Kiscsibe, aki kivételesen elhagyta a kardigánját és így jelenik meg? A lényeg, hogy a földről összeszedtem az államat, meglepő, de még köszönök is, majd mehet a menet!
- Jól nézel ki - mosolyodom el féloldalasan, és már nem is kell küzdenem azért, hogy lábam remegése ne legyen feltűnő. Elmúlik, ahogy elindulunk, a mosolyból lesz vigyor, mikor kíváncsiskodni kezd. - Majd megtudod. Legalább, amíg odaérünk, biztosan van társaságom és nem uncsizok - vonom meg vállamat, ahogy kiérünk a kastélyból, a faluban pedig rögtön az állomás felé veszem az irányt. Mondjuk, ha már ennyire időben szóltak - nem - legalább zsupszkulcsot biztosíthattak volna, vagy ilyesmi, hogy tutira ne késsünk el. Jó, mondjuk ezen már hiába izgulok, amikor magam elé engedem Kiscsibét a vonatra. Hamarosan ott leszünk, és minden rendben fog menni. Komolyan. Remélem.
- Szóval - huppanok le mellé, majd fordulok felé törzsből. - Miért nem ünnepled a születésnapodat? - a kérdés indiszkrét, vágeszolom, de hát most mit kerülgessem a forró kását, amikor érdekel. Móric meg én úgy ünnepeljük állandóan, mintha nem is lenne holnap, erre jön Kiscsibe, aki közli, hogy nem is ünnepli. Ember, ki a franc csinál ilyet? Aham, ezek szerint Csibén kívül, de érted a problémám, nem? Mondjuk már ez sem számít igazán, mert most ünnepli velem totálisan kikerázva. Mi ez, ha nem pöpi születésnap, már most? - Tudod mit? Mindegy, mert most ünnepled, és nem lesz más választásod, mint élvezni - vigyorodom el, mert valami belső hang azt súgja, hogy mégsem kellene ekkora parasztnak lennem, és kivételesen hallgatok is erre a belső hangra. Ez a nap tele van furiságokkal, mi? Ne is mondd, lemegyek hídba minnyá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=834801#post834801][b]Mórocz A. Móric - 2021.07.25. 13:37[/b][/url]

Megy a bókolás itt ezerrel, bár bevallom, lehet kicsit jobban megerőltethettem volna magam, de hát: ajándék lónak ne nézd a fogát. És itt a bókom volt az ajándék, meg az, hogy megpróbálok viszonylag normálisan viselkedni, mert Malvin persze tud a mai napról, és a hirtelen programváltozásról, szóval nyomatékosan megkért, hogy fogjam vissza magam. Ismét. Nem tudom miért kér a nő állandóan ilyen lehetetlen dolgokat, de majd igyekszem. Tényleg. Mondjuk. Megdőlt, mert hangosan röhögök fel Kiscsibén, fejemet is ingatom mellé. - Dehogy húztad fel majdnem! - nevetek tovább, ahogy haladunk végre, és érzem, hogy az ideg lassan, de biztosan elszáll belőlem. Erről van szó! - Nekem lehet, de neked nem hiszem - vonom meg vállaimat, majd szusszanok, amikor az állomásra érve megkapom a következő kérdést is. Ha így fogunk elmenni odáig, mintha valami kérdezz-felelek játék lenne, ahol csak Kiscsibe kérdez, akkor lehet leesik a hajam, mire odaérünk. Végül csak fejemet rázom meg, miközben felszállunk a vonatra, a lány már rendelkezik, én meg magyarázni kezdek.
- Valahogy úgy - bólintok határozottat, miközben lábamat dobom fel az előttünk lévő ülésre, és csúszok lejjebb, hogy kényelembe helyezzem magam. Ami nem jó ötlet, mert tudod: fekszek alszok. De ez még a jövő zenéje, Kiscsibe csak felébreszt, ha le kell majd szállni. - A társaságod pedig tökéletes, csak mondom. Legközelebb a dude-dal jössz, aztán utána majd beszélünk - sandítok rá oldalasan, és szemtelen vigyorral, mert mindenki tudja az univerzumban, hogy Kiscsibe - vélhetően - húsz másodperc után közölné, hogy köszdekösznem. Na, okosan a gondolatokkal! Nem azért, mert a dude nem jó arc - Nber, best dude in the universe -, hanem, mert elképzelni sem tudom, hogy megtalálnák a közös hangot. Bár ki tudja? Kendéről van szó, tutira az ujja köré csavarná Csibét is.
- Úgy átmentem, mint fing a gatyán - bólintok egy határozottat. - Persze késtem, de kimagyaráztam magam, és olyan jó voltam, hogy a tíz perces időből csináltam harmincat, mert barátságos vita alakult ki köztem és a vizsgaelnök között - nevetek fel hangosan. A bácsi zseniális volt, szanaszét adtam, és én is nagyon remélem, hogy lesz még alkalmunk talázni, mert bár a kihúzott témáról vitatkoztunk, de akkor is heniál volt. Széles vigyorral nézek el Kiscsibe mellett és pislogok kifelé az ablakon, oldalra döntött fejjel. Ennél királyabb már nem is lehetnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=835386#post835386][b]Mórocz A. Móric - 2021.08.06. 17:17[/b][/url]

Legyintgetek felé kicsit, miután kényelembe helyeztem magam. Nem kell takaró, meleg van, hát ő nem érzi? Bár azt belátom, hogyha hozna mégis, akkor nem utasítanám vissza, mert teljesen fasza párnát tudnék belőle csinálni. Jobb lenne, mint a kiült ülés, aminek éppen döntöm a fejemet. Elég kiábrándító, de nem baj, sosem zavartak az ilyesfajta dolgok, főleg nem alvásban. Kérlek. Így teljesen tudok koncentrálni arra, hogy reflektáljak Kiscsibe szavaira, aminek a középpontjában naná, hogy a dudi van. - Persze. Minimum harminc méterre tőlem, kiabálva - bólogatok is szavaim mellé. Teljes biztonságérzetet adna, ha minimum ennyi méter lenne köztünk mindezek után, bár ennél fiktívebb dologról nem is tudnánk beszélni. Esélytelen, hogy Kiscsibe és Kende egyszer kettesben maradjanak, és beszélgetésre legyenek kényszerítve. - Merev? A legtöbbször merev vagy, Kiscsibe - nevetek fel hangosan, kékjeim zizzennek oldalra szemtelen vigyorral immár, amik felcsillannak. Fejemet biccentem félre. - Vicceltem csak, mielőtt csapkodni kezdenél - tolom feljebb magam kicsit az ülés szélére támaszkodva, hogy értelmesen tudjak válaszolni a kérdésre. Viszonylag értelmesen. Vigyorgok Kiscsibére, mintha muszáj lenne, az ablakról vezetem vissza rá tekintetem.
- Ja, elég jó voltam. Utána meg is dicsértek, majd a tanárom lebaszott, és megdicsért. Kaotikus volt kicsit - nevetgélek tovább, majd fordítom fejemet a másik irányba. Lábamat szedem le az ülésről, rendesen felülök, majd állok neki nyújtózkodni. A kérdésen megszeppenek először, de a vonat lassítani kezd, majd igen rövid időn belül meg is áll. - Gyere - állok fel, magam elé engedem, miközben leszállunk a vonatról, majd mosolyodom el.
- Nem nagyon tudnak vele mit kezdeni. Mindketten gyakorlatiasabb és aktívabb beállítottságúak, mintsem egy papír fölé görnyedve szenvedjék végig a napot, mint én. Pedig én is pörgök állandóan, de támogatnak engem is, ahogy Móricot - vonom meg vállaimat lezseren, ahogy elindulok kifelé az állomásról. Soha nem volt vele problémájuk, hogy művészibb beállítottságúak vagyunk, amíg nem megy a többi tárgyunk rovására. És eddig nem ment, úgyhogy jó a következtetésed: rohadt jók vagyunk a testvéremmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=837147#post837147][b]Mórocz A. Móric - 2021.09.21. 18:40[/b][/url]

Megforgatom szemeimet, fél arcomat fújom fel nem tetszésem igen gyerekes kifejezésére, de nem is akarok reagálni erre. Tényleg vicceltem. Azt nem tudom, hogy mások mellett mennyire merev, de valahogy mellettem - a kezdetekhez képest - már tényleg nem olyan vészes. Jó, azért még mindig Kiscsibe, ezt ne felejtsük el, de már eskü tökre kezelhető. Kivéve, ha csapkod. Akkor mindenki fusson, mert elkap, onnan nem menekülsz csoro!
- Szerintem csak csináljuk az elsőt, akkor talán túlélek, és a minden után elmehetünk még kajálni is egyet, mit szólsz? - hagyom teljesen figyelmen kívül a tényt, hogy megérdemelném a dorgálást egyébként, de nem valószínű, hogy egy Kiscsibe-féle dorgálásra fel vagyok készülve, főleg, hogy ahogy közeledünk a város felé, szívem minduntalan dobban egy-egy nagyobbat. Parálok attól, hogy mire odaadunk kihordok lábon pár mini szívinfarktust, és nem itt kellene elhalálozni az izgalomtól. Legalább a tanáromnak hadd köszönjem meg, mielőtt eldobom a kanalat. Meg hadd egyek egy jót. Meg hadd éljek le mondjuk még úgy… elég sok évet. Rengeteg mindent kell még csinálnom a dudival.
- Móric is aktívabb a művészet terén, mint én. Színészkedik, tudod, oda kell a pörgés - vonom meg vállamat. - Anya akkor szokott óránként benyitni a szobámba, hogy minden rendben van-e, mert nagyon csendben vagyok - nevetek fel hangosan, majd fordulok be egy utcán, amin keresztül, ha minden igaz, levágjuk a galéria felé vezető utat. Ha nem, akkor onnan is elkések, ami nem lenne újdonság.
- Fogalmam sincs miről beszélsz - bólintok egyet, majd lépek ki az utcából, pár lépés jobbra és torpanok meg a galériától pár méterre. Mi ez a rengeteg ember? Miért áll sor? Ki az a nő a lappal és tollal a kezében? Kékjeim kikerekednek, nagyot nyelek, szinte érzem, ahogy Ádám-csutkám mozdul fel, majd le. - Ijj, baszki - szusszanok hangosat, tincseim közé túrok, majd veszek egy mély levegőt, miközben lehunyom szemeimet. Oké, menni fog ez. Csak adjam magam, mi? - Oda megyünk - biccentek fejemmel egy aprót, de pillantásom nem veszem le a kisebb ember csoportról. Megrázom magam kicsit, majd Kiscsibe kezét megfogva sétálok a tömeg elejére. - Mórocz Móric és plusz egy fő - a nő végignézi a neveket, bólint, majd beenged minket, én meg éles kanyarral állok meg rögtön egy beugró folyosón, hogy összekapjam magam. Ó, a rohadt életbe, arról nem volt szó, hogy ilyen sokan lesznek. Mikor lettem én lámpalázas, basszameg? És ilyenkor hol van Kende a hülye chillin' vibejaival?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=837776#post837776][b]Mórocz A. Móric - 2021.10.05. 22:52[/b][/url]

Csak sokat sejtetően elmosolyodom, mikor elég egyértelműen kerül kiemelésre a minden. Nos, az hamarosan kiderül, nem lövöm le előre a poént, mert az máris nem meglepetés, és elméletileg a születésnapja van. Vagy mi. Szélesen vigyorodom el a gratulációra, kicsit meg is hajlok előtte, hogy a helyzet még nevetségesebb legyen, mint amilyen alapból. Bólogatok a feltett kérdésre.
- Tényleg az. Remélem színművészetire akar tovább menni, mert nagyon jó benne. Adnám, ha odamenne - mosolyodom el féloldalasan, hangom sokkalta halkabb lesz. Süt belőle a büszkeség, mert igenis az vagyok a testvéremre. Amit a színpadon leművel az elég pöpec, és az tutika, hogy én nem tudnám csinálni. Megvonom vállaimat, mert tényleg nem tudom hibáztatni Malvint azért, amiért furcsállja, hogy normálisan viselkedem. És igen, nálunk tényleg az a furcsa, ha nincs velem baj, és ezt aztán nem róhatom fel neki. Szemöldököm is ráncba szalad a zöld ogréra - mi a fasz az az ogre? Arcom még értetlenebb lesz, de hamar váltja fel a meglepettség, meg sem hallom, hogy Kiscsibe kecsegtet egy kerülő úttal. Pöpi lenne megkerülni, de idejöttünk.
Mélyeket lélegzek a fal mellett, ismét ott tartunk, hogy nem hallom meg, amit Kiscsibe beszél. Kendét kellett volna elhoznom, hogy a chilles vibe-jai összekapkodják az enyémet, de én voltam olyan barom, hogy még el sem mondtam neki. Rinnek sem. Fogalmuk sincs, hol vagyok jelenleg, mert nem akartam nekik elmondani. Kékjeimet emelem a kezemre, ami köré Kiscsibe aprócska ujjai fonódnak. Utolsót szusszanok, bólintok egyet, majd jobban rászorítva a törékeny kézre egyenesedem fel, felveszek egy mosolyt és indulok el a terem felé. Belépve azonnal alsó ajkamba harapok, ahogy meglátom, hogy nem egy, hanem három képem van kiállítva.
- Ez sokkal rosszabb, mint gondoltam - kapom el a képekről a tekintetem, és ahogy fordulok el tőlük találkozik pillantásom a tanároméval. Mindkét kezének hüvelykujját mutatja felém, már-már zavarba ejtő vigyorral, tőlem meg egy vérszegény mosoly telik. - Izé… - szabad kezemmel túrok tincseim közé, ahogy lepillantok Kiscsibére. - Boldog születésnapot. Bocs, tudom, hogy nem a legjobb ajándék egy kiállítás, de… éppen mára esett az enyém is, és kötelező a megjelenésem, szóval akár körbe is nézhetünk, ha van kedved - köszörülöm meg torkomat zavartan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838180#post838180][b]Mórocz A. Móric - 2021.10.16. 21:17[/b][/url]

Miért? Ez nagyon egyszerű. A megbeszéltek alapján egyetlen egy képemnek kellene állnia a megbeszélt helyen, és csak az enyémnek, ehelyett még kettő van mindkét oldalára kitéve, szóval logikus: még két képem el lett hozva. Nem jó, de legalább rossz, és fogalmam sincs hogy kezeljem ezt. Azt sem tudom miért jöttem el. Tudom, hogy kötelező, de ez engem soha nem gátolt meg abban, hogy ne jelenjek meg valahol. Erre meg itt vagyok, és próbálom keresni a szavakat Kiscsibének. Végül csak megcsóválom a fejemet a kérdésre. Felejtsük inkább el.
Vérszegényen mosolyodom el arra, hogy köszöni, zavartan pillantok el róla és túrok tincseim közé, amiket össze is borzolok. Véletlen se nézzek ki embernek. Ajkaim nyílnak el a heves - és eléggé pozitív - reakciótól, kezemet engedem le magam mellé, automatikusan fordulok a képek felé. - Azok még el vannak takarva - pillantok a falon lógó hatalmas órára. - Pár perc és mindhárom paraván egyszerre esik le, akkor majd meglátod őket - ami nagyon is ciki lesz, mert nem terveztem, hogy Lia fog velem eljönni, aki… bah, ez az este egyre rosszabb és rosszabb. Már komolyan elfutni lenne kedvem inkább az egészről és el id felejteni, hogy meg-. Megakadok mindenben, amikor megérzem vállamon a kezet. A férfira nézek, automatikusan kerül fel a megszokott mosoly arcomra, nevetve bólogatok a szavaira, mert persze, hogy szívesen beszélgetnék. Lassan fordulok a férfi után, majd merevedek le, ahogy szavai kerülnek feldolgozásra.
- Micsoda? Én nem akarok felmenni beszélni, azt hittem beszélgetni… én nem mehetek fel oda - kapkodom fejemet ide-oda, hátha meglátom a tanáromat. - Lia, nem írtam semmit. Amúgy is egy képemről volt szó, nem háromról, nemhogy még beszédet mondjak! - ez fontos nekem. Túlságosan fontos. - Mi a fasz? Ez túl sokat jelent nekem ahhoz, hogy felsüljek. Most mégis… - kapom fejemet a mikrofon felé, amikor a galéria vezetője neki áll a köszöntő beszédnek. Alsó ajkamba harapva hajtom le fejemet, veszem elő a telefonomat és írok Kendének egy üzenetet. Dudi, rohadt nagy szükségem van rád és a csupportodra, szóval pls ne most legyél nagyon elfoglalt. Kellenek a chill vibe-jaid.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838188#post838188][b]Mórocz A. Móric - 2021.10.16. 23:22[/b][/url]

Beszédet kell mondanom. Nekem. Nem azzal van a probléma itt skacok, hogy szerepelnem kell a tököm sem tudja mennyi ember előtt, hanem azzal, hogy most kezdem felfogni igazán, ez mégis mennyire fontos nekem. Nem véletlen írok Kendének, akivel elég pár üzenetet váltanom, hogy a mosolyom visszatérjen, de a gyomorgörcsöm még így sem múlik. Idejön. A dudi idejön, és minden rendben lesz. Kende itt lesz, és nem számít, hogy lehet addigra már háromszor elmondtam volna a nem létező beszédemet, akkor is jön. Ne viccelj, ember, kiszállt a medencéből értem. Tudod mi ennél nagyobb megtiszteltetés? Semmi, baszod. Gondolkozz!
A nevemre fordulok kicsit Kiscsibe felé, jelezvén, hogy nagyon is figyelek, de mégiscsak beszél valami férfi. Már egy nő. Azta, de gyorsan váltják egymást, az már teljesítmény, kérem. Nem pillantok rá, szám belsejébe harapok, majd sóhajtok egy hatalmasat. Ha ez így megy tovább, hányni fogok. Lia befejezi, én pedig gyorsan kapok keze után, hogy lehetőség szerint ne tapsolgasson már meg idegen embereket, hanem fogja az én kezemet. Automatikusan kulcsolom össze ujjainkat és teszem magunk közé kezeinket. Szükségem van erre, hogy a földön tartson, amíg Kende nem ér ide. Oldalvást sandítok rá végül, ajkaimon halvány mosoly játszik.
- Azt mondod menni fog? - végül is igaza van. Az én képeim, én tudom mégis miről szólnak, vagy mi… mondjuk semmiről nem szólnak. A projekt sem erről szólt, csak a tanár felspannolódott az ötlettől, én meg beadtam a derekam. Valószínűleg itt rontottam el. Halkat szusszanok, mert már mindegy, itt vagyok. Itt vagyunk. Szorítok rá kicsit Kiscsibe ujjaira. - Köszönöm - mosolyodom el féloldalasan. - Kende idejön. Sajnálom, Lia, tudom, hogy a te születésnapod, de Kende nélkül… elbaszom. És ezt most nem tehetem - sütöm le tekintetem. Az ő születésnapja, mégis mintha rólam szólna az egész, és, haver, lássuk be, hogy nem is nagyon tévedek. Ez a nap rólam szól eddig, nem Kiscsibéről. - Tényleg bocs. Kárpótollak majd valahogy - eddig sem voltam hangos, de hangom most még jobban elhalkul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838194#post838194][b]Mórocz A. Móric - 2021.10.17. 00:53[/b][/url]

Elmondani nem tudom, hogy mennyire hálás vagyok, amiért Kiscsibe tényleg itt van mellettem. Nem csak a jelenlétével támogat, de tényleg ki is mondja, amit gondol, ami meg is könnyíti az egészet. Azt kívánom, bárcsak nekem is ennyire könnyen menne ez, de csak annyit tudok tenni magamért, hogy írok Kendének, és szorongatom Kiscsibe ujjait, amire már betegesen figyelek, mert nem kellene eltörnöm az ujjait.
- De nekem nem ugyanolyan. Nem ezért hívtalak el - suttogok magam elé. - Azt hittem nem lesz ekkora felhajtás - és nem is mondta senki, hogy ekkorára kell számítani. Az emberek közül kettőt ismerek, ami egyáltalán nem jó arány, tekintve, hogy szerintem vagyunk vagy ötvenen is szépen elosztva a teremben. Amikor felém fordul pillantok le rá, ajkam szélén villan fel egy féloldalas mosoly. Komolyan megigazította az ingemet, amikor a legkisebb gondom az, hogy mégis hogyan állok oda ki. A nő is egész hamar befejezi a beszédet, majd a hatalmas tapsviharban kerülnek le a ponyvák a festmények elől. Amik nem is igen festmények. A tőlünk balra lévő falnál bukkannak fel az én képeim.
- Lia… - alsó ajkamba harapva maradok csendben inkább, mert már mindegy. Meglátta őket, és ha eddig nem lett volna kellemetlen, akkor épp itt az ideje, hogy az legyen. A bal szélső képen van ő. Tényleg ő. A Nagyteremben olvassa az egyik verses kötetét, a színek pedig egyértelműen jelzik, hogy mi micsoda, kiemelik a lényeget - tehát Liát -, de nem tolakodóan. A vízfesték folyatása már egész jól megy így messziről nézve, de ez főleg a középső képen látszik, ahol Kende ugrik éppen fejest a medence vizébe egy edzése alkalmával. Fejemet megrázva szakítom el kékjeimet a képekről és nézek Kiscsibére. - Bocs, el kellett volna mondanom, hogy az egyiken te vagy, de reménykedtem, hogy nem ezeket hozzák el, csak arról tudtam, amin Kende van... - túrok tincseim közé fújtatva. - Több kép készült, nem tudtam, melyikek vannak itt, én… - engedem el kezét, ahogy a mellém araszoló nővel fogok kezet mosolyogva, aki nemrég a képeimtől lépett el, majd pillantok el mögötte tanáromra, aki integet, hogy menjek melléjük. Elhúzom a számat, lehajtott fejjel lépek el Kiscsibe mellett és állok meg a képek mellett. Szóval először mindenki körbenéz, majd miután kinézőkézték magunkat, jövünk mi. Fasza, legalább van időm felkészülni, de ami a legfontosabb: Kendének van ideje ideérni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838257#post838257][b]Mórocz A. Móric - 2021.10.17. 18:51[/b][/url]

Hát akkor a szervezők nagyon gyorsan kapják össze magukat, mert nem érdekel különösebben, hogy nem gondolták volna, hogy ekkora érdeklődés lesz, amikor én állok a képek mellett, mint egy kretén. Ahogy a következő kézfogást is abszolválom, van pár másodpercem körbenézni: remek, legalább nem csak engem állítottak ki a képek mellé. Hangosan fújtatok, amikor jön a következő férfi, igyekszem mindenkivel váltani pár szót, hogy legalább egyelőre normálisnak tűnjek. Aztán elkapom Kiscsibe tekintetét, és azt a mosolyt, amit eddig csak egyszer láthattam. Akaratlan kerül az én arcomra is sokkal őszintébb mosoly, mint eddig volt, elé is lépek kissé.
- Nem. Egyáltalán nem ez volt a fő szempont - rázom meg fejemet, Kiscsibe mögé pillantva fogom meg csuklóját és húzom magam mellé, hogy a következő kezet tudjam fogadni, aki ellép előlem és látom meg Kendét. Ó, édes Merlinre mondom, nem hiszem el, hogy tényleg itt van! - Mindenhova török haver, szar érzés a jéghegy csúcsán kezdeni, de hát honnan tudhatnád… - vigyorodom el szemtelenül, kékjeimben azonnal más csillan meg, mint eddig. - Főleg, ha olvad a jéghegy a barackod alatt - Kende jelenléte már bőven elég ahhoz, hogy megnyugodjak, és ez érzékelhető. Még én is érzem és tudom. Istenem, tényleg itt van. - Hogy a faszba engedhettek be még egy Móricot? - röhögök fel hangosan, hiszen mi is így jöttünk be Kiscsibével. Még azt sem kamuzhatom, hogy az ikertestvérem, mert bár hasonlítunk a dudival, de azért ennyire nem.
Fejemet kapom oldalra, ahogy többen is teszik körülöttünk, mikor a mikrofon berecseg. Szemöldököm emelkedik meg, mikor az első lány lépked fel, hogy beszéljen a műveiről. - Nem maradtál le, most kezdődik, de fogalmam sincs mikor jövök én - vonom meg vállamat és máris nem tűnik olyan drasztikusnak a helyzet, mint amilyennek eddig tűnt. A mikrofon előtt állók túlságosan gyorsan váltják egymást, míg nem felhangzik az én nevem, és a hatalmas tapsviharban fagyok le. Nem. Nem-nem. A-a. Kétségbeesve pillantok Kiscsibére, majd Kendére. - Nem fog menni - jelentem ki meg-megremegő hanggal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=839006#post839006][b]Mórocz A. Móric - 2021.11.10. 20:03[/b][/url]

Csak kötjük a karót az ebhez, hogy menni kell. Valami most nem volt jó, de nem probléma, nem kell mindig fennakadni mindenen, jó? Csak lépj tovább, mert neked megy, míg én rohadtul nem léphetek túl ezen. És le sem, mert már csak a gondolattól érzem a tekinteteket a hátamon. Amik a dude-nak köszönhetően tűnnek el.
- Te állat - fojtom vissza a röhögést. Nem lenne illendő beleröhögni valami csaj beszédébe gondolom, úgyhogy moderálom magam. Viszonylag. De azért ehhez nem kellene hozzászokni. - Hat-hét óra? Normális vagy? Addigra megszülök - hangomban érezhető a kétségbeeséssel keveredő felháborodás, és lehet, hogy ez hangosabban hagyta el a számat, mert egy mellettünk álló néni néz ránk. - Csókolom a kezit - biccentek felé elbűvölő mosollyal, ami az arcomra is fagy, mert felhangzik az én nevem, közlöm a tényt, és megfagy minden. Látom, hogy Kiscsibe szája mozog, de nem hallom a szavait, csak meredten nézek immár a mikrofon felé. Ó, Merlinre, hát baszódjon meg mindenki! Kezem mozdul, hogy ingujjamat tűrjem fel rendesen, a mozdulat félbemarad, ahogy akaratlan hajolok lefelé Kiscsibéhez igazodva és érzem meg ajkait arcomon. Szélesen vigyorgok, megpaskolom haverom vállát, majd a már haldokló tapsban állok a mikrofon elé.
- Szép estét kívánok mindenkinek. Mórocz Móric a mikrofonnál - vigyorodom el szélesen, ahogy végig nézek a hamarosan bealvó társaságon. Na, pörgessük fel a bulit. - Biztos vagyok abban, hogy sokan ismerik az Office című sorozatot. Van benne egy rész, amikor Pamnek, a recepciósnak, kiállítása van egy galériában, mert művészlélek, de a főnökén kívül senki nem értékeli. Ugyanis ő megveszi az épületről készült képet, ahol dolgoznak - vezetem kékjeim Kendére, majd Kiscsibére, akire rá is kacsintok. - Ennél nagyobb elismerés senkinek nem kell. Ha valaki kedvet érez nézni egy idegen ember arcát a nappaliban, áldásom rá, de én csak hálás vagyok, amiért megjelentek és megnézik a képeimet - halk nevetést hallok innen-onnan, így bátran mutatok a fal felé, amin és ami előtt a képek helyezkednek el. - Iskolai projektnek indult. Biztos vagyok abban, hogy néhány szemfülesebb megjelenő már észrevette: a képek betűkből, pontosabban kezdőbetűkből állnak. A középső képen édesanyám van, Malvin, aki nem tudott eljönni, mert nem mondtam el neki, hogy ez van - vigyorgok, ismételt nevetés. Azt megvárva folytatom. - A bal oldali képen látható egy úszó, aki valószínűleg olimpikon lesz rövid időn belül, míg a jobb oldalon egy lány, akit elvarázsolnak a szavak, hogy utána ő varázsoljon el másokat velük. Mindketten fontos szerepet játszanak az életemben, és mi lenne nagyobb megtiszteltetés, minthogy a modellek, a múzsák itt vannak köztünk? - csillannak meg kékjeim játékosan, ahogy arcukat fürkészem. És amint többen arra felé fordulnak, amerre én nézek, a vigyorom még szélesebb lesz. - Kende és Amélia, ha csak a kezdőbetűkből nem jönnének rá - nevetek fel halkan. - Köszönöm még egyszer, hogy eljöttek, és ha csak egyetlen pillantást vetnek a képeimre - a tapsban sétálok el a mikrofontól, hogy onnan néhány lépésre már fogadjak pár kézfogást és álljak neki beszélgetni, miközben tekintetem Kendét és Kiscsibét keresi. Remélem őket is megrohamozták. Nem poén egyedül szívni. Na, ugye?