[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827699#post827699][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.16. 12:19[/b][/url]

Hangfoszlányok. Motyogás, sípolás. Egyenletes légzés, amely nem az enyém. Hihetetlen fény, mely sértette a retinámat, ahogy lassan próbáltam felnyitni szemhéjamat. Fájdalom hasított minden porcikámba, ahogy megrezdültem a félelemtől, ami hirtelen elborított. Fehér kórteremben voltam, szűrt lámpafény volt csupán, ami megvilágította a termet. Halkan felnyögtem, ahogy magam elé emeltem a kezemet, de abból különböző csövek lógtak ki. Kékjeim igyekeztek minél többet befogadni a látványból, de sehogy se állt össze a kép. Nem tudtam hol vagyok, hogy mi történt, semmit sem értettem. Mintha csak egy rossz rémálmot élnék meg. Ráadásul minden egyes porcikám fájt, és ahogy megpróbáltam felülni, hirtelen kapott el a hányinger. Teljes testemben reszketni kezdtem a felismerésre, hogy valami nagy bajom van, mégsem emlékszem rá. És nincs senki, aki helyettem megtegye.
Lassan néztem egy kicsit távolabb is, ahogy visszahanyatlottam az ágyra. Akkor pillantottam meg Viktort a székben. Mégsem voltam egyedül. Kimerültnek tűnt, és sebezhetőnek. Félelemtől homályos tekintetem enyhülni kezdett, és jobbommal a kezéért nyúltam. Szükségem volt rá, jobban mint bármikor, és bármennyire is önző volt tőlem, azt akartam, hogy felébredjen és elmondja, hogy nem lesz semmi baj.
- Viktor, chto sluchilos'?Viktor, mi történt? - kérdeztem erőtlenül. Annyira megkavarodott a fejem, hogy hirtelen fel sem tűnt a különbség. Hogy olyan nyelven beszélek hozzá, amelyet nem fog megérteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827705#post827705][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.16. 14:45[/b][/url]

Zsibogtak a végtagjaim, ahogy újra használni kezdtem őket. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideje lehetek ott, hogy miért vagyok ott. Páni félelem lepett el, ahogy megszállt az egyedüllét gondolata. Hiszen mindenkit elmartam magam mellől. Ahogy mindig. S mégis, mikor magam mellé pillantottam ismerős vonásokat véltem felfedezni a félhomályban. A megkönnyebbüléstől egy könnycsepp gördült le a szemem sarkából. Fogalmam sem volt hogyan érdemeltem ki, és hogy miért ilyen kitartó, de abban a pillanatban nem is nagyon érdekelt.
Egy szavát sem értettem, csak amit láttam. A fáradtságot, az aggodalmat, a törődést. Olyan érzelmeket, amelyeket eddig csak más felé mutattak, felém oly ritkán. Kezemben az izmok bármennyire is tiltakoztak, én megemeltem, és megcirógattam az arcát. Halvány mosollyal néztem rá, kimerülten, mégis szerettem volna, ha tudja, minden rendben. Nem, a testem nagyon nem azokat a jeleket mutatta, én mégis azt akartam, hogy ő elhiggye.
- Vse budet khorosho Minden rendben lesz! - suttogta, ahogy az orosz szavakat elkezdte egymás után sorolni. Bólogattam rájuk, aprót, de jól láthatót. - Avariya, stradaniya - ismételtem, mintha csak biztosítani akarnám róla, hogy megértettem őket, bármilyen furcsa akcentussal is mondja. Kezem lassan a nyakamra csúszott, de csak a csupasz bőrömet éreztem ott, ahol lennie kellett volna.
- Ozherel'ye. Gde moye ozherel'ye Nyaklánc. Hol a nyakláncom? - kérdeztem rekedtesen. Érteni akartam amit mond, és azt is szerettem volna, ha ő tudja én mit mondok, mert valami fontosat kellett neki beismernem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827731#post827731][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.16. 20:29[/b][/url]

Puha ajkai a homlokomat érintették, és habár csak egy rövid ideig voltak ott, az emlékük erősebben élt bennem tovább, mint bármi a felébredés után. Megfogtam a kezét, hogy magamra irányítsam a figyelmét, de olyan nehéz volt így, hogy két különböző nyelvet beszéltünk. Arról nem is beszélve, hogy mind a ketten feldúltak voltunk.
Valami fontosat kellett neki mondanom, de nem értette. Helyette megint magyar szavakat kezdett el dobálni, amiből egyedül Odettet értettem meg. Felrémlett, olyan volt mint egy hirtelen rád csapó déjá vu érzés, ahogy kábán hallottam az ő hangját. Ezer közül felismertem volna, főleg mivel elég hangosan szólt a folyosóról. Valószínűleg az orvosokkal perlekedett, ahogy szokott. A gondolatra apró mosoly kúszott ajkaimra, és habár nehezen, de elengedtem Somogyi kezét. Odett. Igen, ez eddig megvan. Keres, kutat. Bólintottam, hogy azt hiszem értem, de aztán a név hallatán átjárt a hátborzongató ridegség. Talán még fáradtabbnak éreztem magam, mint eddig, és a fejemet ingattam.
- Net - jelentettem ki magabiztosan, hiszen ez minden nyelven egyértelmű volt. - Nem - próbálkoztam azzal a kevés magyarral is, ami rám ragadt az évek során. Valljuk be, a fordító láncnak hála nem sok volt ez a tudás. - YA ne khochu yego zdes' Őt nem akarom itt! - szóltam ridegen, igazi oroszos temperamentummal. A fejem is tompán fájni kezdett, és éreztem, hogy orcáim is kipirulnak két oldalt. - Yesli ya umru segodnya, po krayney mere, on budet schastliv Ha ma meghalok, ő legalább boldog lehet - hunytam le szemeimet, ahogy felrémlett előttünk a veszekedés. Ahogy felrémlett anya is.
- YA khochu izvinit'sya, no vy ne ponimayete. Eto prosto plokho. YA plokho sebya chuvstvuyu. Bocsánatot akarok kérni tőled, de te nem érted. Ez így nem jó. Rosszul érzem magam - keseredtem el egy pillanat alatt. Nem akartam az apám lenni. El kellett neki mondanom, mielőtt túl késő. Tudnia kell róla, mert éreztem, hogy a testem nem volt olyan erős, mint régen. Arcom összeszorult, és halk zokogásba kezdtem. Még a sokk is bennem volt ez biztos, de abban is biztos voltam, hogy a több hónapnyi elfolytott szomorúság is egyszerre jön ki belőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827738#post827738][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.16. 22:47[/b][/url]

Miért nem? Ezt a két szót is értettem, és habár oroszul elmondtam neki az okokat, valószínűleg tartottam, hogy nem értett belőle semmit. Nem csak mert gyorsan és hevesen mondtam, hanem mert egy számára érthetetlen nyelven. Szóval a mutogatására csak újra ingattam a fejem, és lágy, életidegen érzéssel mondogattam azt az egy magyar szót.
- Nem, nem, nem...
De volt valami ennél sokkal fontosabb dolog is, amit nem értett meg. A szavaimban ott rejlett a megfejtés, a válasz a mindenre, csak fejtette volna meg. Minden porcikám reszketni kezdett a félelemtől, hogy talán sosem fogom tudni neki elmondani. Könnyeim lassan hulltak alá a szememből, rá a fehér kórházi párnára. Megannyi szomorú hullócsillagként tarkították be az arcomat, végigszánkáztak bőrömön és friss sebeimen.
Néztem ahogy a kezeivel ügyködött, egy pillanatra talán még az egész testemben szétáradó fájdalom sem tűnt fel. Csak azzal foglalkoztam, hogy elmondhassam neki, és ha csak ennyi esélyem is van rá, hát megragadom. Készségesen nyújtottam kezemet felé, majd fogtam rá övére, hogy minél közelebb legyenek a tárgyak. Nem értettem hogy fog ez működni, de ha mi ketten működünk, talán ez is. Mert ez kellett mondanom, amit még nem mondtam. Azt a pár szót, amit senkinek se tudtam. Túlságosan féltem, most mégis reszkettem ha arra gondoltam nem tettem.
- YA tebya lyublyu Szeretlek - vallottam be, bár fogalmam se volt róla érti-e. Nekem mindegy volt hogyan, csak tegye meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827759#post827759][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.17. 16:48[/b][/url]

A mellkasomban a szívem olyan hevesen dobog, mintha onnan ki akarna szaladni a szívem, hogy egyenesen Somogyi mellkasába fusson, és ott leljen nyugalmat. Boldog vagyok attól, hogy képes voltam kimondani, ahogy attól is, ahogy fogadta. Nem éreztem azt, hogy ezzel most rossz döntést hoztam, sőt, hónapok óta ez volt az első értelmes reakcióm a történésekre. Gyengén felnevettem a nagy vallomására, azonban gyorsan le is hervadt az érzelem az arcomról. Az apámra néztem, és hirtelen minden végtagomat átjárta a mérhetetlen düh.
- Chto sluchilos'? Vy prishli posmotret' na moye mertvoye telo? Na mi a helyzet? Jöttél megnézni, hogy halott vagyok-e?- morogtam azonnal, mintha csak támadni készülnék. Lehúztam az ujjamról a gyűrűt, hiszen semmi értelme nem volt, csak az ágyban tartott. Vagyis, ha így nézzük mégis volt. Csak éppenséggel nem olyan, amit most szerettem volna. Lassan felkászálódtam a fekvésből, bár a fejem úgy fájt, mintha kalapáccsal ütögették volna folyamatosan. Egy pillanatra a szemem elől a kép is eltűnt, és csak a foltokhoz tudtam beszélni. Mégis be tudtam azonosítani Mishát.
- Vy prishli dokazat' svoyey vtoroy docheri, chto vy khoroshiy otets? Azért jöttél, hogy bebizonyítsd a második lányodnak, hogy jó apa vagy? - kérdeztem, hangomból sütött az ellenszenv, és minden energiámat is bevetettem, hogy ne tűnjön fel senkinek mennyire rosszul vagyok, pedig éreztem, hogy ha sokáig ülve maradok, akkor ha mást nem is, de egy adag epét ki fogok hányni a földre.
- Mne ne nuzhno tvoye litsemeriye Nincs szükségem a képmutatásodra - ingattam a fejemet, de addigra már a saját hangomat is tompán kezdtem hallani. Karomban az izmok eddig bírták, és lassan, megmegtörve visszasüppedtem a párnák közé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827843#post827843][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.19. 15:39[/b][/url]

Szavaimban olyan megvetés csendült, amelyet még én sem éreztem igazán magaménak, szimplán csak el akartam üldözni. Nem akartam szembenézni az érzelmeimmel, azokkal amelyeket anya gondolata váltott ki belőlem. Sokáig gondolkodtam a veszekedésünk után, és habár eleinte csak a mélységes gyűlölet volt benne, később átvette annak helyét valami sötétebb: bűntudat.
Eltoltam Somogyi kezét, mielőtt akárcsak hozzám érhetett volna. Az előbbi gyengédségem irányába egy pillanat alatt tűnt el, mintha ott sem lett volna. - YA ne khotel, chtoby kto-nibud' umiral Én nem akartam, hogy bárki meghaljon - vallottam be az igazságot, mintha újra az a kislány lennék, aki akkor voltam. Szememből a könnyek némán hullni kezdtek. Valamilyen gát átszakadt bennem, és meg tudtam volna mondani, hogy pontosan ez volt az a pillanat, amikor a több éve gyűrűző bűntudatomnak végre hangot adtam. Egész eddig féltem kimondani a szavakat, mert ezzel elismertem, hogy az én hibám volt. Hogy egy átok vagyok mindenkinek.
Nem értettem a szót, amely elhagyta ajkait, de teste mindent elárult. Bevallottam neki a hibám, és ezért újra el akart hagyni. - Idti! Ubegay, kak vsegda Menj! Menekülj, ahogy mindig teszed. - suttogtam erőtlenül. Inkább csak magamnak, mint a jelenlévőknek.
Hirtelen egy pillanat alatt tűnt el mindenki a teremből. Csönd. Őrjítő csönd következett, amelyet csak a néma sírásom szaggatott levegővétele tört meg. Majd egy fehér köpenyes ember sétált be. Az orvos - gondoltam azonnal, és habár hozzám beszélt egy szavát se értettem. Csak nagy szemekkel néztem összezavarodva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827878#post827878][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.19. 23:29[/b][/url]

Éreztem, hogy fontos dolgok forognak kockán jelen pillanatban is. Mégsem akartam felfogni. Nem akartam tudni, és semmiképpen sem akartam megérteni. Fájtak a mondatok, a tettek, másoké és magamé is egyaránt. Csak aludni akartam, és talán soha fel nem kelni.
A doktor kedves ábrázattal, ámbár szakszerűen kezdett el nekem magyarázni valamit, amit a legkevésbé sem értettem. Mindazonáltal aprót bólintottam, és egy félmosollyal barátnőmre néztem. Ő ott volt nekem, ha kellett, és ezt tudtam. Mert emlékeztem, hogy még a felkelésem előtt is ott volt. Mindig ott van, és én is mellette lennék. Szóval ha másért nem is, jelenleg miatta próbáltam ébren maradni.
- Értem hölgyem, de valahogy meg kell vizsgálnom, szóval ha csak nem tud valamilyen módszert amivel hirtelen megtanulok oroszul, vagy amivel a kislány magyarul, úgy azt kérem fogja vissza magát - reagált morcosan a doktor Odett szavaira, bár csak a hangvételét érzékeltem. Aztán a névtáblájára mutatott, majd rám. - Név? - kérdezte. Szerencsére elég filmet néztem már ahhoz, hogy tudjam mi a helyes válasz erre.
- Darya Mikhaila Kazanova - mondtam erőtlenül, de határozottan. - U menya net problem s mozgom, madam Nincs semmi problémája az agyamnak, asszonyom - tettem hozzá, csak azt akartam, hogy végre békén hagyjanak. Az elmúlt percek izgalmai még alap esetben is meggyötörtek volna, nem hogy most.
- Ország? - mutatott a falon függő képre, melyben egy kellemesen színes, ámbár igen furcsa szerkesztésű térkép feküdt.
- Vengriya - vágtam rá egyből. - Mmmagyar - tettem hozzá azt a kevés tudásomat, amim volt. Még ez is furcsán idegennek tűnt a számból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=827938#post827938][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.21. 13:41[/b][/url]

A nő sóhajtott egyet, ahogy kénytelen volt újra Odettre figyelni ahelyett, hogy a pácienst vizsgálta volna, vagyis engem. De mielőtt megszólalhatott volna Somogyi újra megjelent. A nő erre az égre meresztette a szemét, én pedig beleborzongtam Somogyi minden érintésébe.
- Szóval, ahogy a szőke hölgynek is elkezdtem volna mondani, mi sem tudunk annál többet, minthogy Darya egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. Az egyik szemtanú hívta a mentőket, a rendőrök nyomoznak az ügyben. De a legfontosabb nem az, hogy hogyan történt jelenleg, hanem hogy ő jobban legyen - oktatta ki a két delikvenst, én meg kukán hallgattam a magyarázatot. Természetesen tökéletesen tudtam, hogy a szavak mit jelentenek, és azt is, hogy ahhoz képest mennyire jó állapotban voltam. Mármint azt orvos nélkül is felismertem, hogy agyrázkódásom volt, de hogy semmim nem tört, pláne az utóbbi hónapok után, az kész csoda volt.
- És hol van a kishölgy apja? Ha igazolni tudja az összetartozást, elhagyhatja a klinikát a lány, amíg nem, addig megkérem, hogy mindannyian fáradjanak ki, mert nem csak hogy szabályokat szegnek ezzel, de hátráltatják a vizsgálatot is - magyarázta a doktor egyre türelmetlenül a férfihez, merthogy közben Odett is elhagyta a termet.
- Kérlek. Láttad, hogy jól van. Tíz perc múlva visszajöhetsz - nyújtotta karját a nő, és az ajtó fele intett. Így persze háttal fordult nekem, ami a lehető legjobbkor jött. Minden infót megtudtam ami kellett, már csak arra volt szükségem, hogy ne buktassak le mindenki. Gyors mozdulattal nyúltam a lánchoz, és - a láncok újabb roncsolásának eredményeként - újra lerántottam a tárgyat, majd a kezembe süllyesztettem.
- Spasibo - fordultam az ápoló felé, és aprót mosolyogtam, hogy kicsit enyhítsek haragján. Lehet, hogy a barátaim kicsit tényleg túl sokak tudnak lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=828203#post828203][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.03.28. 19:09[/b][/url]

Ahogy hirtelen egyedül maradtam a doktorral, volt időm felfogni az előbb történteket. Természetesen ő is tett fel nekem különböző kérdéseket és kéréseket, de az agyam egészen máshol volt. A szavakon gondolkodtam, amiket kimondtam, és azokon amiket még nem tudtam. Ha mindkettőjükkel egyenként tudtam volna elbeszélgetni se lettem volna képes elmondani azt a sok mindent ami az agyamban volt jelenleg. De leginkább meg akartam nekik köszönni, hogy még ennyi idő után is itt vannak nekem. Mert ahogy lassan tovább agyaltam a történéseken, leesett, hogy a kiakadásom után Misha nem tért vissza. Újra feladott, ahogy már annyiszor megtette, és hiába mondtam neki én, hogy menjen el, ez volt az, amit legkevésbé akartam. Másra sem vágytam, csak hogy újra magához öleljen, mint mikor még kicsi voltam. Hogy a szemembe hazudja, hogy nem lesz baj, és én annak ellenére, hogy tudom nem mond igazat, mégis elhiggyem neki.
Újabb alak tűnt fel, és azt hittem, hogy barátaim egyike tért vissza valami hírrel, de helyette Misha borzos képe sejlett fel. Olyan megkönnyebbülés futott végig rajtam, ami talán még soha. De természetesen még mindig nem mutattam ki. Hiszen ő sértett meg engem. Neki kell nyitnia felém.
- Jó napot. Ön az apa? - kérdezte a nő, és közelebb lépett a férfihez, hogy bizalmasan tudjanak beszélgetni. A hátával kitakarta, ahogy a kézfejére mutogat, és még szájról olvasással se tudtam volna leolvasni a kérdést. - Tudott róla, hogy a lányának bulimiára utáló jelei vannak? - kérdezte gyengéden. - Nem olyan régen alakulhatott ki, mert a kezén lévő sebek még elég kezdetlegesek - magyarázta tovább, hangszínét még mindig lent tartva.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=829131#post829131][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.04.06. 21:05[/b][/url]

Amint a doktor arrébb hívta az apámat, én előhúztam rejtekéből a nyakláncot, és megpróbáltam a lehető leggyorsabban visszatenni a nyakamba. Csakhogy a kétszeri - vagy már többszöri - leszakítás nem kímélte a láncszemeket, és már Odett is megjelent, mire nekem sikerült összekapcsolnom a műszert. Lassan mozdultam arrébb, mert azért minden is fájt jelenleg, de természetesen nem tudtam nemet mondani barátnőmnek. A beszélgetés nagy részéről már úgy is lemaradtam.
- Nem vagyok éhes, köszönöm - válaszoltam gyengén, ahogy Odett etetni próbált. Bár ez nem feltétlenül volt igaz. A gyomrom tényleg kavargott a történések tükrében, és egy jókora gombóc is a torkomban volt már egy ideje. De mégis a legjobban zavart, hogy ránéztem a fánkokra, és csak arra tudtam gondolni, hogy attól mennyivel több leszek csípőben. Nézzenek oda. Játéknak indult, és valóság lett az egész.
Nagyot sóhajtottam, ahogy Viktor visszaért, mert bármennyire is örültem neki, hogy ott van, láttam az arcán, hogy valamit megint be fog alakítani. Az én idegeim pedig már alig bírták ezt a nyüzsgést.
- Igen, mond - válaszoltam, talán kissé nyersen is, pedig csak a fáradtság szólt ki belőlem. Az első mondatánál már összeszaladt a szemöldököm. Halvány fogalmam sem volt róla, hogy hova fog kifutni egy a szál, és talán jobban is járok, ha nem tudom meg. Mert ott aztán volt minden. Kezdve a veszekedésekkel, a szakítással, teletűzdelve jövőképekkel házasságról és gyerekekről, én pedig már tényleg úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok. Talán Odett meg is érezte, ahogy minden idegszálammal megfeszülök mellette, ahogy hallgattam, és ahogy elkezdtem félni attól, hogy Misha erre mit fog reagálni. Gyorsabbnak kellett lennem.
- Viktor... én még nem fogok összeköltözni veled - jelentettem ki. Ez az Darya, kezdjük is a fekete levessel. - Folyton veszekedünk, alig jártunk ténylegesen. Nekem az még nem fog menni - ingattam a fejemet is tehetetlenül. Nem ugorhattam bele valamibe csak így. Nem most, nem ebben az állapotban. - De újrakezdem veled - küldtem egy félszeg mosolyt felé. Én is azt akartam, hogy ne legyen több külön töltött idő. Semmi sértegetés, se egy rossz szó. Csupán mi ketten, a magunk valójában.
- És ha én lemondok a balettről, te lemondasz a derbyről - jelentettem ki határozottan, és félve pillantottam csak Odettre, hogy vajon neki most mi a reakciója. Talán még a fánk is úgy maradt az ő szájában is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=833406#post833406][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2021.06.29. 23:24[/b][/url]

Nem is tudom melyik volt az a pillanat, amikor elkezdtem érezni, hogy már nem bírok sokat, de biztosan rég eljött már. Talán már akkor, amikor Misha megjelent. Vagy amikor ez másodszor történt meg. Vagy még utána? A lényeg egy volt. Aludni akartam, mert minden egyes porcikám sajgott az ébrenléttől, a fejem zsongott az emberektől, nem is beszélve a rengeteg történésről. Apám megjelenése se feltétlenül tett jót a jelenlegi állapotomban, mégis hálás voltam érte, hogy ott van. Öt éves korom óta először, igazán mellettem volt, mikor baj történt.
Hiába nem tetszett először Somogyinak a kikötésem, ha ő így játszik, ugyanazt kapja vissza. Annak viszont örültem, hogy bár Mishára vallana, mégse szólt bele a dolgokba. Nem abba, amit a férfi mondott nekem. És ami utána jött egy halvány mosolyt varázsolt az arcomra. Úgy viselkedett, mintha az apám lenne. Az apám volt eddig is, és ezután is, de abban a pillanatban nem csak névileg. Nem csak genetikailag, hanem éreztem valamiféle törődést is az irányomba. Talán megijesztették a történések. Talán csak túl sokat látok bele. De mindenféleképpen jó volt.
Amint kiléptek a kórteremből barátaim, lehunytam pilláim, és szinte azonnal álomba merültem. Szükségem volt rá, még akkor is, ha nem a saját ágyam volt. Ha tudtam, hogy ez egy szörnyű esemény következménye, és hogy hosszú lesz  felépülés. Most egyedül a jelenre tudtam koncentrálni.