[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753225#post753225][b]Egervári Léda - 2019.03.26. 19:21[/b][/url]

Sötét volt a szobában. Nem kapcsolta fel a villanyt, mert űrhajósat játszott Pánnal. De most csak az ágyában ült, felhúzott térdekkel, csendesen és hallgatta a kint folyó kiabálást. Apától mindig félt. Apa sokszor kiabált. De Zalán nem szokott. És Zalán most nagyon félelmetes volt.
Nem látta, mi történik kint. A fejében jelentek meg ők. Apa hétfejű sárkány volt. Tüzet okádott Zalánra. De Zalán sem volt önmaga. Úgy nézett ki, mint abban a dínós filmben, amiben felmászott a szörny arra a nagy épületre. Godzilla vagy ilyesmi.
Mindketten artikulálatlanul üvöltöztek. Nem voltak szavak. Csak maró hangok, amik kitöltötték alakást, beszűrődtek a zárt ajtó résein. Még Pán pajzsa sem volt elég, hogy megvédje őt tőlük.
Aztán nyílt az ajtó. A kintről jövő fény pont az ágyára esett. Ő nagy, kék szemeivel próbálta kivenni Gozdzilla körvonalát. Nem látta az arckifejezését. Nem látta a ruháját. Csak a fekete foltot. A nagydarab szörnyet, aki az előbb a hétfejű sárkánnyal küzdött, és most jött, hogy őt is keresztbeharapja, megrágja és lenyelje, hogy örökre eltűnjön a hangos torkában.
Nem válaszolt a mondatra. Csak bámulta őt. Bármulta és próbálta lehámozni Godzilla bundáját a bátyjáról. Őt akarta. És nem a szörnyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753228#post753228][b]Egervári Léda - 2019.03.26. 19:57[/b][/url]

Csak nézte és nézte, amint Godzilla egyre közeledett felé. De ez már nem teljesen Godzilla volt. Ez már Zalán volt. Vagyis az ő arca Godzilláén belül. Csúnya volt. Tele piros és lila foltokkal és eltorzították a bátyja ismerős vonásait.
Hagyta, hogy megfogja a kezét, de továbbra sem szólalt meg. Egyszerűen csak bámulta őt. Talán egy kicsit félt is tőle. Összeszorította a fogát, mikor Zalán eltávolodott. Olyan lett a hangja, mint Apának. Olyan lett a tartása, mint Apának egy hosszú nap után. És ez nem tetszett neki. Nagyon nem tetszett neki. Úgyhogy a rémült kislány összehúzta a szemöldökét és ahelyett, hogy Pánt magához ölelte volna, csak durcásan keresztbefonta a karját.
Zalán beteg volt. Ez egyértelmű. Csúnya volt az arca és úgy viselkedett, mint Apa. Talán megfázott vagy ilyesmi. Lehet, hogy súlyosabb. Neki pedig kutya kötelessége meggyógyítani, nem? Zalán is ezt tenné vele.
Nem válaszolt a durván feltett kérdésre sem. Lepattant az ágyáról, és kis termetéhez képest súlyos léptekkel indult el a kopott, öreg íróasztal felé. Kihúzta és kutatott benne. Sokáig. Még papírokat is kidobott az ágyára, majd végül Pánt maga után húzva, szúrós tekintettel indult el Zalán ágya felé.
Anélkül, hogy bármit mondott volna, önkényesen odaült az ágy szélére, és a dobozt kezdte bontogatni. Kivett belőle egy rózsaszín sebtapaszt és kicsit sem finoman nyomta Zalán karjára. Még Anyától könyörögte ki, mikor kénytelen volt rá vigyázni a tescoban. Sosem használta, de hercegnők voltak rajta és kellett neki. De most Zalánnak jobban.Hiszen beteg volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753252#post753252][b]Egervári Léda - 2019.03.26. 22:05[/b][/url]

Olyan volt Léda, mint a Mátyás királyos mesében. Haragudott is Zalánra, meg nem is. Gyógyította őt, meg nem is. Még megpróbált durcás lenni, de már ott bujkált a mosoly a szája sarkában.
- Nem is mindig mérges. Mogyival például mindig szépen beszél! - A macska bármennyire is kézhez szokott jószág volt, folyton elkóborolt. Léda pedig ha egyedül volt otthon, gyakran játszotta azt, hogy Mogyit próbálta meg elfogni. Persze sosem sikerült. A macska csak a nénire hallgatott, és senki másra.
Aztán kitágult szemekkel kezdte el a homlokát simogatni, mintha minden apró ráncot ki tudna egyenesíteni. Egészen úgy festett, mintha valami láthatatlan festéket próbált volna letörölni magáról.
Már egészen el is felejtette, miért haragudott rá. Egészen. De Zalán arcán még ott volt Godzilla árnyéka megbújva. Ott, a vigyor mögött figyelt, és leste az alkalmat, mikor törhet megint elő.
Léda elővette az utolsó ragtapaszt is, és egy nagyon széles vigyor mellett ünnepélyes mozdulattal rakta fel Zaza arcára.
- Kész is! Most már meggyógyultál! - Még bólintott is és karba tette a kezét. Büszke volt a teljesítményére, hisz szinte teljesen biztos volt benne, hogy ennek elégnek kellett lennie ahhoz, hogy helyrejöjjön végre. - Most már nem is kell többet kiabálnod, igaz? Godzilla nagyon csúnya dínó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753265#post753265][b]Egervári Léda - 2019.03.26. 22:46[/b][/url]

- Pfúúj, tiszta nyál leszek tőled - fordult el, de közben vigyorgott. Élvezte, hogy végre megint Zalán volt Zalán, és mosolygott és játszott.
Felsikkantott, ahogyan elindult felé. Menekülőre fogta és hangosan kacagott, miközben azért mégiscsak úgy tartotta a tempót, hogy Zalán könnyedén utolérje.
- Neeee! - A szobát az előbbi kiabálás helyét gyorsan kitöltötte Léda csilingelő kacagása, amit Zalán mély, dörmögős hangja kísért. - Csak ne csikizééést, léégysziii - kérlelte mindenféle komoly szándék nélkül. Dehogy akarta, hogy abbahagyja. Inkább próbálta lelökni magáról Zalán hatalmas mancsait, mikor már nem bírta tovább a nevetést.
Pihegve terült szét az ágyon, ahova az előbb Zalán száműzte. A kínzópad most olyan kényelmesnek tűnt, ahogyan egymás mellett fújták ki magukat, hogy alig akaródzott nek felkelni onnan.
- De holnap nincs is matek... - kezdett bele a szokásos mondókájába, mikor Zalán bevetette a kulcsszót.
Egy másodperc sem kellett neki, hogy felüljön az ágyon és mosolygó szemekkel nézzen a bátyjára. - Tényleg? - Meg sem várta a választ, már indult is az íróasztal felé, előkotorva a kockás füzetét és a radíros ceruzáját.

// //

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804976#post804976][b]Egervári Léda - 2020.04.13. 13:11[/b][/url]

Lüktetett az arca még. Hirtelen csend telepedett a lakásra azután a vihar után, ami végigsöpört. Volt ott minden. Papírokat asztalról lefújó tornádó, falakat megrázó mennydörgés és árt zúdító eső. A hatalmas vihar azonban lecsendesedett, és maga után tátongó lyukat hagyott, mely minden zajt magába nyelt. Olyan volt, akár egy fekete lyuk. Elszívta a színeket, a hangokat és nem hagyott mást csak a vihar nyomait.
Léda az ágyban feküdt. A szoba sötétbe borult, már amennyire engedte a függöny kizárni a fényt. A fal felé fordult, és elővette Pánt a táskája mélyéről. Magához szorította és úgy feküdt az üres szobában.
Aztán hallotta Zaza ismerősen csengő hangját, lépteit a szobába, mely olyan biztonságot nyújtott neki mindig. Most is olyan érzés volt. Mint mikor valaki végre leveszi a terhet a tüdejéről. Majd ő megold mindent. Majd ő...
Aztán eszébe jutott, hogy ő is elhagyta. Már nem is emlékezett rá, mikor jött érte utoljára suliba. Mikor volt, hogy elmentek volna suli után a cukrászdába.
Nem válaszolt a hívásra, inkább újra esni kezdett az eső a kis szobában. Hát persze, hogy hiányzott neki. Piszkosul hiányzott neki, de magára hagyta. Egyedül.
Hallotta a hangját, és látta maga előtt a mosolygós arcot, ami olyan régen hívta már. És nem érdekelte abban a pillanatban, hogy haragudnia kellene rá, vagy hogy magára hagyta. Fogta magát, és hirtelen fordult meg az ágyban. Felkelt és odarohant hozzá. Szorosan ölelte magához, az eső pedig eláztatta a nagy tesó pulcsiját. Nem akarta elengedni. Most nem, mikor egy ölelés tőle elég, hogy mindent helyrehozzon.