[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=641471#post641471][b]Tanizawa Daisuke - 2016.11.22. 20:51[/b][/url]

Két napja elküldtem azt a baglyot, és legszívesebben abban a pillanatban találkoztam volna az öcsémmel. Eddig nem viselkedtem megfelelő testvérként, tekintve, hogy leléptem és egy szót sem szóltam neki, ahogy senkinek sem. Nem kérem, hogy értsék meg a helyzetem, viszont változtatni sem tudok rajta, így muszáj nekik is elfogadniuk. Nem jókedvemből hagytam itt őket, de nem folytathattam azt, ami otthont ment, így pontot tettem a dolgok végére, legalábbis részemről lezártnak tekintem, mindazonáltal fogok még beszélni a szüleimmel, ha akarják, meg, mert apával kell is Zalán miatt. Nem említettem őt nekik, kihagytam, hogy ő az egyik indokom az országban maradásra, holott ő az egyik legnyomósabb a három közül. Szofival megbeszéltem a dolgokat, valamennyire sikerült megbékítenem, de még tepernem kell a szőkénél, az öcsivel most akarok beszélni amennyiben hagyja, Lanettát pedig meglepem még egy gyűrűvel. Kész gyűjteménye lesz annak a lánynak, minden szituációnál azt kap tőlem, mintha ennyire jól állnék anyagilag. Még egy személlyel kell, majd beszéljek, de róla tudom, hogy nem haragszik már, ebből a szempontból őt szeretem a legjobban, mert nem haragtartó, de nem kérdezem meg miért, lehet olyan választ kapnék, ami nem tetszene.
Idegesen lépkedek a megírt hely felé, nem írtam meg előre mit fogok mondani, szóval érthető miért vagyok feszült és tűröm meg nehezebben az embereket ezen a csodás őszi napon. Általában nem szólok másokhoz, vagy csak nagyon indokolt esetben, de most nem tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza a tagnak, aki mellém akart ülni a tömegközlekedésen, holott ezer másik hely volt még. Ha azt hitte velem barátkozni tud, akkor félreismert. Jöhettem volna mágikus úton is, de azokat az elmúlt időszakban annyira megutáltam, hogy inkább így járok. Van időm gondolkodni is, van min, hiszen amíg nem voltam itt sok dolog változott. Szerencsére Sora nem szerzett tudomást erről az egészről, nem tudom, hogy tudná feldolgozni apánk félrelépést és a plusz egy bátyót, akit kapna. Nem Zalánnal van baj, azonban hatalmas változás mind az ő életében, mind a miénkben. Az utam során döntöttem el, hogy szeretnék az ő testvére is lenni, legalább olyan mértékben, mint a húgomé, és ez eddig nem sikerült, ezért változásokra van szükség. Én teszem meg az első lépést, ami azt jelenti lesz képem odaállni elé és megkérdezni, amit ő tett pár hónapja. Ezek után tudunk még testvérekként gondolni egymásra? Ha a válasz részéről nem lenne, megérteném, én rontottam el mindent, de az ereinkben folyó véren nem tudunk változtatni, személy szerint én nem is akarok. Remélem, megbocsájt minden hülyeségemért, mert nincs kedvem pincsikutyát játszani, de, ha kell, megteszem, mivel róla van szó. Furcsa egy helyzet, mindig azt hittem Szofim kívül nem lesz ilyen személy az életemben és hopp, ez gyökeresen megváltozott. Milyen kiszámíthatatlan az élet. Zsebre dugott kezekkel, fejemen a fejhallgatómmal és rajta a kapucnimmal járom a főváros utcáit, hogy elérjek a megfelelő utcába. Itt már tényleg nem szeretném, hogy hozzám szóljanak, időzített bomba vagyok szó szerint, amíg a megfelelő ember meg nem talál. Szeretném, hogy itt legyen és elmagyarázhassak neki mindent, és meglepjem valamivel, ami nem is kifejezetten ajándék, vagy nem tudom nevezhetem-e annak, azt majd ő eldönti. Nézem az embereket, de eddig még nem veszem észre se távol, se közel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=642094#post642094][b]Tanizawa Daisuke - 2016.11.24. 21:58[/b][/url]

Nem tudom, mire számíthatok a beszélgetést illetően. Nem lepne meg, ha Zalánnal is összevesznék, a szüleimmel már megtörtént, ahogy Szofival is, születési sorrendben ő a következő, tekintve, hogy Lanettával még nem találkoztam, de nem, nincsenek erre hajlamaim, remélhetőleg szépen meg tudjuk beszélni a dolgokat, amiket elrontottam. Megtehettem volna, hogy írok neki, de az akkori dolgok teljesen kiverték a fejemből a baglyok, illetve a mugli lehetőségek bármelyikét is, inkább arra koncentráltam, hogy a lehető legszebben mondjam ki gondolataimat, érzéseimet, ami nem jött össze. Apával olyannyira összebalhéztunk, hogy nem hajlandó szóba állni velem, nem képes, vagyis nem akarja megérteni az érveimet, amik elég erősek, még az öcsém nélkül is. Mostanában nem csak Zalánként gondolok rá, sokszor jut eszembe méghozzá öcsémként. Szeretném, ha ez később is így lenne, örülnék, ha ezek után tudnánk igazi testvérekként tekinteni a másikra, és a fellegekben szállnék, ha megbocsájtana nekem. Tényleg mindent elszúrtam akaratomon kívül, ezt próbálom rendbe hozni jelen helyzetben. Miatta vagyok most a fővárosban, nem szeretem az ilyen nyüzsgő utcákat, de most képes vagyok áldozatokat hozni, nem mintha ez akkora lenne.
A lehető leggyorsabban akartam vele összefutni, beszélgetni, viszont azt is megértettem volna, ha nem akar látni, beszélni velem, esetleg leszarja már az egész kapcsolatunkat. Eddig sem kötött össze semmi, a vérünkön kívül nem változtatna sok minden, csak már barátok sem lennénk. A levél tömör, valamint lényegre törő volt, tekintve, hogy nem vagyok a szavak embere, jobban szeretem kifejezni cselekedetekkel az érzéseimet, gondolataimat, amik most kevesek lesznek. Össze kell szedjem magam, verbális is tudatnom kell Zalánnal, hogy itt vagyok, mostantól mindenben számíthat rám. Nem akarok rögtön nyakba borulós, testvéri kapcsolatot, a Levitában is mondtam, hogy azt úgy nem lehet, szépen lassan, és lépcsőzetesen kell felépíteni, ahogy minden mást. Lehet, elküld a melegebb éghajlatok egyikére, és már ezt sem akarja. Én mindent megteszek, hogy megbékítsem, remélem, sikerrel járok.
Megadtam a helyet és az időt, amerre én is tartok jelenleg. Nem szeretem a város zajait hallani, a többi ember értelmes, vagy épp értelmet beszédét, így evidens a fülhallgató a fejemen. Tömegközlekedésen is gyakran van a fejemen, emiatt nem hallom meg, ha valaki szeretne leülni mellém, aztán, ha felnézek rá, mérges arccal bunkónak titulál, gondolom én. Ez soha nem zavart, most sem hat meg az ilyesmi, nyugodtan tegye ezt, nem ismer. Hamarabb érek oda, mint az öcsi, meglehet el sem jön, amit simán megértenék. Fordított esetben neheztelnék rá, szóba se akarnék állni vele, mégsem tud azon a tényen változtatni, hogy egy vér folyik az ereinkben. Érdekes, mi? Az előbb azon gondolkoztam, hogy ennyi év után a vér, mit sem számít, most mégis ebbe a kis „semmiségbe” kapaszkodom. Fel kell, találjam azt a gépet, ami kivetíti az emberek érzéseit és nem kell szóban megnyilvánulniuk, mert az senkinek sem lesz jó. Aztán megpillantom a fülhallgatós fejét, amin magamban hatalmasat mosolygok. Most is megnyilvánul a testvériségünk, ő sem igazán szereti az emberek társaságát, kevés barátja van, azokkal jó a viszonya és ennyi, pont, ahogy nálam is. Soha nem bántam ezt, ilyen vagyok és kész.
- Szia – nem a megszokott csá-t köszönöm neki, ebből is látszanak a komolyan szándékaim, lehet, elijesztem vele őt is. Soránál nem így lesz, ha most össze is veszünk, mind a kettőnknek oda kell állnia elé, együtt mondjuk ki az igazságot. Vajon a másik húga tud már valamit?
 Sóhajtok egyet, ahogy leveszem én is a zenelejátszó eszközt, és kikapcsolom, majd a nyakamba akasztom. Tényleg nem vagyok a szavak embere, és még a gondolataimat sem tudtam összeszedni, szóval most váratok magamra, pedig tudom, hogy ez egy idegtépő pillanat számára is, meg számomra is. Erőt veszek magamon és a tekintetét keresem, mégse mondhatom a földet bámulva.
- Bocs, hogy itt hagytalak és nem írtam, viszont a szülőkkel való veszekedés következtében elfelejtettem minden mást. Nem magyarázkodni akarok, csak jó, ha tudod. És nem említettem semmit nekik rólad, szóval nem azon ment a vita. Szemét voltam, amiért leléptem meg minden, de a szavamat betartom – bólintok még egyet a végére érve. Tényleg sajnálom az egészet, ezt abból is láthatja, hogy ennyi minden jött ki a számon egyszerre. Nem szoktam rengeteget, de még csak sokat sem beszélni, ezért is kaptam meg régen az antiszociális jelzőt, ami szintén nem érdekel. Viszont jelenleg az öcsémről van szó, akivel tényleg szemét módon viselkedtem, és ezt nagyon restellem. Ha lehetne, visszafordítanám az időt és újonnan csinálnék mindent, de nem lehet, hacsak nem török be a minisztériumba egy időnyerőért. Zalánért lehet, megtenném. Még nem akarom odaadni a jegyeket, amiket nemrég vettem, lehet, megvesztegetésnek venné, nem ajándéknak. Ezzel is szeretném jóvátenni, amit elrontottam. Ha én azt mondom elviszem Japánba, hogy beszéljen az apánkkal, akkor az úgy is lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=649860#post649860][b]Tanizawa Daisuke - 2016.12.21. 19:08[/b][/url]

Köszönetet mondhatok az égieknek és Zalánnak is, amiért még akarja látni a képemet. Teljes mértékben megérteném, ha ezek után közömbös lenne irántam, szemét voltam vele, ezt elismerem. Írhattam volna neki, ahogy a többieknek is, azonban abban a pillanatban nem akartam senkivel sem foglalkozni, magamra akartam koncentrálni, ami olyan jól sikerült, hogy apáék részéről magamra maradtam, avagy nem érdekli többet, mit kezdek magammal. Nem akarja megérteni az érveimet, miért szeretnék itt maradni, holott a legfontosabbat még nem hallotta, vagyis az öcsémről nem ejthettem szót ígéretemhez híven. Szeretem Lanettát, de a vele való szakítást előbb túlélem, mintha a testvéremet veszíteném el, akkor is, ha alig pár hónapja tudok a testvéri viszonyunkról. Előtte is haverok voltunk, ez megalapozta a kapcsolatunkat, főleg, ha szeretne még látni, és nem csak a folyosón, hanem a családjában is.
Keresett engem bagolyban, amire tegnap válaszoltam, találkozót kérve tőle. Lehet, azzal büntet, hogy nem válaszol, lehet, el sem jön, ez tökéletes bosszú lenne, és egyértelmű jelzés. Reménykedem benne, hogy csak „elfelejtett” levelet írni, ahogy én is neki, húzni akarja az agyam, fordított esetben én is ezt tenném. Olyan helyet választok, ahol sok ember van, ez részemről idióta ötlet, ő sem szereti az effajta társaságot, én sem, de, ha szeretne velem beszélni, akár be is ülhetünk valahova, és itt nem feltétlen egy kocsmára gondolok, bármi lehet, amit ő szeretne. Fejhallgatómat akkor veszem le a fejemről, mikor meglátom, köszönés után rögtön magyarázkodásba kezdek. Mindent elmondok, ami velem történt, mondjuk ez a rövidebbik verzió, viszont most ez is elég. Egy mosolyt küldök felé szavait hallva, nem láthatja, belül mégis repesek az örömtől, amiért megbocsát és nem haragszik. Persze, nem tetszik a szomorúságra vonatkozó rész, nem tudok visszamenni és megváltoztatni mindent, talán nem is tenném, mindennek így kell alakulnia, ahogy most van.
- Többet nem fogok lelépni, vagy viszlek magammal és beszélhetsz a faterral, bár lehet, nélkülem kell ezt megtenned – húzom el a számat, ahogy kimondom gondolatomat. Nem tudom mennyire haragszik rám az öreg, most nem állnék elő, bármennyire is szeretem. Az apámról van szó, ezen sem tudok változtatni. – Mi történt? – Hangomban hallhatja az aggodalmat, bűntudatom van miatta, hiszen, itt lett volna a helyem, nem hátha akkor képes vagyok megakadályozni. Nem hiszek abban, hogy a sorsunk előre meg van írva, szerintem mindenen tudunk változtatni, én is képes lettem volna, ha akarom. Hogy szúrhattam el ennyire a dolgokat? Következő mondatainál lehajtom a fejem, nem akarok tudomást venni erről, túlságosan is bánt a dolog. Nem mondta, hogy az én hibám, mégis érzem ezt. Nem ismerem a nálam idősebb srácot, annyit tudok róla amennyit az öcsém (igen, az öcsém, nem Zalán, vagy haver) elmondott, azonban a beszélgetéseinkben alig esett szó a srácról, az apjáról panaszkodott, ha csinált ilyet.
- Sajnálom, nem akartam, hogy ilyen történjen. Ugye komolyabb nem lett a dologból? – most még nagyobb bűntudat motoszkál bennem, nem akartam, hogy így legyen, megnehezítem Zalán helyzetét az én problémáimmal. Nem kéne, keverjem a családi ügyekkel, de könyörgöm, most már a srác is a családom része. Ennél nehezebb nem lehetne, mégse bánom, szereztem egy fiútestvért, akit mindig is akartam, Sorával ugyanis nem lehet verekedni még viccből sem.
Bólintok az ötletére, és követem a hely felé, én nem ismerem ki Budapestet, nem járok ide gyakran, ha mégis, akkor általában lehajtott fejjel közlekedem, tudomást sem véve a körülöttem rohanó világról. Az emberek többsége szalad, alig veszi észre a maga körüli életet, így én a lassabb tempót preferálom, szeretek magamban elmélkedni a dolgokról.
- Az anyákra mindig lehet számítani, a legnagyobb bajban is szaladnak segíteni, örülök, hogy megbeszélted vele a dolgokat. Gondolom örült, hogy nem rögtön apához mentél, lehet ő is beszélne vele, bár ebben nem vagyok biztos és lehet nem is jó ötlet – ezzel vezetem be a saját sztorimat, avagy a távolmaradásom okát. Joga van tudni róla, nem fosztom meg ettől, meg lehet, újabb bosszúságot eredményezne köztünk, ami sem neki, sem nekem nem lenne jó, szükségünk sincs a felesleges vitákra. Mind a kettőnknek megvannak a problémái, a titkolózás nagyobbakat szülne. Miért ilyen nehéz az élet? Miért kellett apának és Zalán édesanyjának találkoznia, és arra az egy éjszakára odaadniuk magukat egymásnak? Megnehezítik a saját, és a mi életünket, holott fater még nem is tudja, hogy tudok a Lepsényi ivadékról. Sóhajtok egy hatalmasat, mikor elérjük a helyet. Jó, én itt is szívesen mondom, legalább kevesebben hallják, bár nem hiszem, hogy az embereket az én családi helyzetem érdekelné, mindenkinek megvan a saját problémája, viszont az én problémám, az Zaláné is. Ez így bonyolultan hangzik, de higgyétek el, az is. Leveszem a meleg kabátom, amit a pulóver követ, idebent forróság van, még a pólómban is melegem van, szóval amennyire csak tudok, levetkőzöm. Mielőtt megszólalhatnék, felteszi a kérdéseit, amit vártam, ez elkerülhetetlen volt az este folyamán, nem is szerettem volna terelni, ha nem most kérdez rá, akkor megtette volna, máskor teszi meg. Közben megérkezik a pincérnő, mi meg rendelünk valamit, én legalábbis így teszek, a másik az Zalán dolga.
- Ja, apánk megint azzal nyaggat, de nem is ez a lényeg. Azt szeretné, ha visszamennék Japánba, és ott lennék auror. Nem akarja megérteni az érveimet Magyarország mellett, de a legfontosabbat még nem tudtam neki megemlíteni, mert megkértél rá. Ha azt mondaná, maradhatok itt, akkor akár még aurornak is elmennék, de nem megyek oda vissza – hangom elkeseredett, tényleg nem tudom, mit tegyek, elmúltam tizenhét éves, hivatalosan is felnőttnek számítok, azonban apám szava sokat számít. Ez az első alkalom, hogy közösnek neveztem a fatert, eddig még nem csináltam ilyet, csak Zalán, ebből is látszik, neki előbb sikerült feldolgoznia a dolgot. Mostantól nem csak Sora és az én apámról beszélünk, a Lepsényi gyerek is ugyanannyira a fia, mint én. Felmerül bennem a gondolat, hogy felvehetné a nevét és lehetne ő is Tanizawa, ám ebbe még korai belegondolni, ne siessünk ennyire előre, mindennek megvan a maga ideje és lehet, ő nem is szeretné. Szavaimból leszűrheti, hogy nem csak haverságot szeretnék, ezt a mondatomat ne tessék félreérteni, szeretném testvéremként elfogadni, ha még engedi. Veszek még egy mély sóhajt, ahogy a szemébe nézek. Ez most nem lesz könnyű.
- Tudom, hogy rossz testvér voltam, és elküldhetsz melegebb éghajlatokra, de, ha szeretnéd, megpróbálhatjuk ezt a testvéri dolgot, feltéve, ha kíváncsi vagy még a képemre, vagy egyszerűen bemutatlak apának és onnantól a ti dolgotok – az utóbbi nagyon fájna, mégiscsak az öcsémről van szó, akit itt hagytam egyedül, és miattam összeveszett az apjával. Ha édesanyám ezt megtudja akkora bűntudatot kelt majd bennem, amilyet még nem éreztem, a legrosszabb az lesz, hogy igaza van. kíváncsi vagyok a srác válaszáram reakciójára, lehet váratlanul érte a dolog, de ismer, nem szeretem kerülgetni a forró kását, rögtön a dolgok közepébe csapok. Ha nem akar közelebbi testvéri kapcsolatot, nem strapálom magam tovább. Ha engem nem akar látni, attól apámmal még lehet jó a kapcsolata, ami szúrná a szememet, ebben most biztos vagyok, mindazonáltal nem tehetnék ellene semmit, az ő kapcsolatukba nem rondíthatok bele, annyira nem vagyok rossz rellonos, ilyen eszközökhöz soha nem vetemednék. Én rontottam el, viselem a következményeit. A nagyobb feladat meg mind a kettőnkre vár, be kell mutassuk, agymást a testvéreinknek, nekem muszáj, mert Sora az ő húga is lesz, és a lány mennyire fog neki örülni, hogy még egy ilyen helyes bátyja van. Szokott nekem mesélni Zalánról, de, ha megtudja a testvéri kapcsolatot ki fog ugrani a bőréből, remélem örömében.