Budapest

Anya

O u t f i t

Lassan már egy hónapja tengődök össze-vissza  nagyvilágban. Vagyis egészen pontosan Magyarországon. A fő terv az volt, hogy minél távolabb innen, hogy senki ne találjon rám. De rá kellett jönnöm, hogy az nehezebb, mint gondoltam. Így végül egy budapesti klubban kötöttem ki, ahol munkát vállaltam. Jelenleg mint pultos, esetenként pincér dolgozom. De megismerkedtem Erikkel, aki lassan de biztosan belevezet a nagybetűs életbe és a DJ pult rejtelmeibe. Élvezem! Nagyon jó dolog ez a "zenecsinálás", pláne ha az ember lányát ilyen alakok tanítják, mint Ő. Szuper volt a vele töltött közel három hét. Azt hiszem szerelmes vagyok, sőt időközben nagylány is lettem. De ez mellékes széljegyzet. Immár eszem ágába sincs külföldre menni. Most pénzt próbálok kuporgatni, hogy amit elszórtam, az visszatérjen. Szerencsére Erik felajánlotta, hogy lakhatok nála, és majd később beszállok a rezsibe, ha összeszedtem magam. Nagyon rendes tőle, így már egy hete vele élek.
A mai nap eléggé unalmasan kezdődik. A klub maga napközben kávézóként is üzemel, csak hétvégente este csapnak fel a fények és dübörög a house. Ma én vagyok a délelőttös és a reggeli hajrá után senki nem nyitotta rám az ajtót. Azóta csak támasztom a fejem a pultnál és unott tekintettel meredek a semmibe. Erik ma ügyeket intéz, így ő sem boldogít. A főnök pedig naponta egyszer beles, iszik egy kávét és megy is tovább. Már éppen csukódnának le a szemeim, amikor nyílik az ajtó és egy fiatal pár lép be. A pulthoz jönnek és kikérnek két hosszú kávét sok tejjel. Felveszem a rendelést, majd neki is állok az italok elkészítésének. Ők pedig eközben egy asztalhoz lépnek és helyet foglalnak. Hátra fordulok a tejért, és figyelem őket. Nagy lehet a szerelem, mert szinte felfalják egymást a tekintetükkel. Egy széles mosoly terül el arcomon és Erikre gondolok. Egy sóhaj kíséretében fordulok vissza a kávégéphez.

Anya

O u t f i t

A kávé illata lassan belengi körülöttem a helyiséget. Legalábbis a pult mögött kellemes, friss illat száll. Emlékszem, hogy az első nap a délelőtt végére már rosszul voltam ettől az illattól. Lehet ennek az oka volt az is, hogy aznap kávé akciót tartottunk és boldog-boldogtalan betalált ide. Szerintem azóta se főztem le annyi kávét, mint akkor. Kemény kezdés volt. Talán az ilyet nevezhetjük mély vízbe dobásnak.
Egy olló után nyúlok és levágom a tejes doboz sarkát, és ekkor hallom meg azt az ismerős hangot. Hirtelen szédülni kezdek és olyan erősen szorítom a dobozt, hogy nem kevés folyik ki belőle. Mintha abba akartam volna megkapaszkodni, hogy ne essek hátra. Lassan, reménykedve benne, hogy csak képzelődtem, felemelem a fejem, és tekintetemet a hang irányába fordítom. Anya áll ott velem szemben teljes pompájában. Vagyis hát eléggé megviselt a fejem. Ő nem így szokott kinézni! Csapzott haj, karikás szem és a tekintetéből is az sugárzik, hogy egy kicsit meg van fáradva. Őszintén meg se fordul a fejembe, hogy miattam néz ki így. Ugyan már! Sose aggódott értem igazán, az mindig megjátszott valami volt csak azért, hogy veszekedhessen velem. Sose fogom megérteni, hogy miért Regi a kedvenc, én pedig az utált gyerek. De az elmúlt 19 évemben már hozzászoktam. Apát is tökre megértem, hogy kinn maradt inkább Delhibe, mintsem, hogy vele lakjon. El nem váltak, de külön élnek. Talán így a legegyszerűbb mindenkinek.
Hirtelen megszólalni sem tudok. Hallom és értem, hogy mit mond anya, de lefagytam. Csak nagyot nyelek és nagyokat pislogok, de végül csak megszülök valamit...
-Öhmmm kávét főzök?! - teszem fel a költői kérdést. Tudom én, hogy Ő nem erre kíváncsi, csak hát na. Leblokkoltam.
- Te mit keresel itt? - Meredten nézek rá és várom, hogy robbanjon az a bizonyos bomba. Őszintén megvallva kicsit félek, hogy mi lesz ebből. Tudom, hogy jól nem fogok járni. Szinte már látom magam előtt újra az iskola falait. De én nem akarok visszamenni! Nem, nem és nem!

Anya

O u t f i t
Anya viselkedése meglephetne, de nem lepett. Várható volt, hogy hisztérikus magatartást fog felvenni, és várom azt a percet, amikor szívéhez kap és levegő után kapkod. Eddig egyszer láttam ennyire dühösnek, és annak ez lett a vége. Olyan szinte felpöckölte magát, hogy rosszul lett. Hát ha neki ez jó, akkor csinálja. A kezdeti rémületet lassan unalom váltja fel bennem, mikor nem hagy szóhoz jutni, hanem csak mondja és mondja és mondja. Esküszöm, hogy nem vett közben levegőt! Nem tudom, hogy bírja ezt így, de meg kell tanulnom. Ha egyszer véletlen lesz egy pasi, aki rávesz arra, hogy gyereket szüljek neki, akkor lehet olykor jól fog jönni az a tudás, mellyel anya rendelkezik: fejhangon, hisztérikusan visítani egy levegővel. Tanítania kéne.
Mivel tényleg nem hagyja, hogy megmukkanjak, így a pultra könyökölök és államat a jobb tenyerembe fektetem. Mama erre mindig azt mondja, hogy "Mi van kislányom, karózni kell a tököt?". Aztán lök egyet a kezemen, a fejem pedig így bicsaklik egyet. Sose fogom elfelejteni. Csak ő tudja ezt úgy mondani, ahogy kell.
Anyának azonnal feltűnnek a tetoválások, és természetesen nem tetszését fejezi ki. Ez is várható volt. Az elsőnél is kiakadt, pedig akkor már 17 éves voltam. Az már majdnem nagykorú! Nem tudom mit kell ebből ekkora ügyet csinálni. Egy-két újabb van csak rajtam, de mindegyik szolid a magam módján. Nem esik túl jól, mikor elhord mindennek, de már ezt is megszoktam tőle. Szar gyerekkorom volt? Igen. Sose voltunk jóba és ez ezután nem fog változni.
- Anya hallgass már el! Nem unod a saját hangod? - kérdem egy cseppen pofátlanul. Na jó, nem cseppet, hanem nagyon. Tudom, hogy ez újabb kirohanást fog kiváltani belőle, de sebaj.
- Utálok ott lenni! Utálok tanulni, ezt pedig szeretem csinálni. Nem mellesleg pénzt is keresek vele, ami jól jön. Mivel amit tőletek kapok az körülbelül semmire se elég. Ha pedig nem akarod fizetni a tandíjat, hát legyen. Nekem teszel vele szívességet! Vedd már észre miket beszélsz, ha egyszer kőkeménynek akarod mutatni magad! - egy sóhaj, szemforgatás, majd folytatom - Azt pedig felejtsd el, hogy visszamegyek! Szó sem lehet róla. Ha pedig befejezted amiért jöttél, kitomboltad magad, ahol bejöttél, ott ki is lehet menni! -
Nem kicsit vagyok dühös. Legbelül forrongok, de kifelé semmit nem mutatok ebből. Arcom és hangom nyugodt, bár utóbbi kicsit olykor-olykor beremeg. Nem szabad érzelmet sugároznom felé, mert akkor tudja, hogy elérte amit akart: Ideges vagyok! Félő, hogy ezt is ő észre fogja venni, mert hát azért 19 éve ismer... Mégiscsak az anyám.