Budapest

Gareth És Richárd

Jared nem nagyon számított erre a fordulatra, de ha őszinték akarunk lenni, akkor nem is nagyon rázta meg. Az a fajta ember volt, aki jót akart a szeretteinek, márpedig Agathát oda sorolta, úgyhogy igyekezett jó képet vágni mindenhez. A hapsi egyébként is rendesnek tűnt, a kölyök meg nem sűrűn érdekelte őt, alig lesz idő, amit kénytelenek lesznek együtt tölteni. Az ágyán ült, amíg Gareth fürdeni volt, és olvasott, amig a másik srác ki tudja mit csinált. Nem figyelt rá, nem is akart, nem is érdekelte, holnap már úgyse lesznek egy szobába zárva, az egész napos jópofizás pedig végképp kimerítette minden jómodor tartalékát, gyakorlatilag már csak aludni akart. Aztán Gareth végzett, ő pedig összeszedte a holmiját.
Hosszan folyatta magára a vizet, hajat is mosott, hogy közben csináljon valamit. Végre egyedül volt egy kicsit, próbálta átlátni a helyzetet, de nem jutott tovább annál, hogy igazából az ő életében ez a két idegen nem sok vizet zavar, hiszen az ideje nagy részét az iskolában tölti, ráadásul még a szünetei is kérdésesek a munkája miatt. Végül úgy döntött, hogy fáradt most ehhez, és inkább visszament a szobába.
Mikor kiment Richárd, Jared némileg felszabadulva ült a testvére mellé. Kicsit tényleg betolakodónak érezte a srácot, de nem jobban, mint eleinte a szobatársukat, de ennek könnyen lehetett az az oka, hogy még nem látta át minden hátulütőjét a helyzetnek. Ennek ellenére is igyekezett nem zsigerből elutasító lenni, de ez komoly erőfeszítésekbe került neki napközben is, most pedig… hát már elég késő volt hozzá.
– Márk nekem is szimpatikus – bólintott Gareth szavaira. – Valószínűleg jót tesz majd Agathának a jelenléte, mindig sajnáltam, amiért annyira egyedül van – merengett el. A férfi egyébként kifejezetten annak a fajtának tűnt, aki nem is próbálja majd más gyerekeit irányítgatni, hanem inkább egy afféle felnőtt-haverként lehet hozzáállni, már ha találkoznak ehhez eleget. Egyébként is felkeltette Jared érdeklődését, hogy ért a bájitalokhoz, ezért lehet, hogy egyszer még megpróbál majd vele spontán társalogni is a témáról.
– A fiú furcsa – folytatta aztán. – Nem ellenszenves vagy ilyesmi, inkább csak annyi, hogy nem túl kellemes az… aurája? – vitte fel a hangsúlyt, mert nem találta a jó szót. – Valószínűleg amiatt, hogy zárkózott, de kicsit olyan semmilyennek tűnik így az első benyomás alapján – Tény, ami tény, Jared tisztában volt azzal, hogy ő maga sem arról híres, hogy rögtön barátsággal fordul mindenki felé, sőt, de határozottan úgy érezte, hogy ha ő képes volt rá, akkor a srác is egy picit jobban megerőltethette volna magát, mert bár udvarias volt, de nem különösebben érdeklődő. Jaredet ez nem is azért bántotta, mert vágyott volna rá, hogy egy idegen ismerkedjen vele, hanem Agathával szemben érezte igazságtalannak, mert szerinte a nő ennél több kedvességet érdemelne a leendő nevelt fiától. Ezt pedig szóvá is tette.
– Szerintem sértő, hogy mennyire nem érdekelte Agatha. Attól csak boldog vagyok, ha velem nem akar bratyizni, de annyira már nem kicsi, hogy erre a karót nyelt stílusra szorítkozzon egész délután és este – mondta, de a hangja nem vádló volt, sokkal inkább merengő, mint aki azon tűnődik, hogy ez miért van így. – Őszintén szólva engem sem érdekel Márk, de már csak Agatha iránti tiszteletből is beszélgettem vele és érdeklődtem felőle. Ezt hiányoltam visszafelé – fejezte be. Az elmondottak ellenére azért nem skatulyázta be a srácot teljesen, hiszen nem sokat voltak együtt még, de az tény volt, hogy nem tett rá olyan jó benyomást, mint az apja.

Gareth és Richárd

- Meglehet - fogadta el Gareth véleményét, bár nem teljesen volt meggyőződve az igazáról. Ennek ellenére azt el kellett ismernie, hogy mindig is a testvére volt a jobb emberismerő közülük, úgyhogy ellenkezni nem akart vele.
Addig helyezkedett közben az ágyon, hogy végül felült egészen a falhoz, a térdeit felhúzta, és arra helyezte az állát. Az egész lényéből szinte sugárzott, hogy nagyon erősen gondolkodik az egész helyzeten, ami azért jó jel volt, hiszen megtehette volna, hogy egy az egyben elhatárolja magát az eseményektől, de ettől azért jobban szerette Agathát, nem akarta, hogy azt higgye a nő, hogy nem támogatja őt.
Gareth szavaira aztán csak fintorgott egyet.
- Jó, tudom, én sem vagyok a nyitottság mintaképe, de ez... - nem fejezte be, az előbb már kifejtette, hogy mi a problémája. Ráadásul a vitázáshoz most már nagyon fáradt volt, pedig ha a másik oldalról nézte, akkor éppen mert nem kötődött Richárd Márkhoz, azért kellett volna sokkal kevésbé megviselnie a dolognak. De hát nem látott bele a fiú fejébe, illetve ha akart volna belelát, de nem volt az a fajta, aki csak úgy engedély nélkül effélét tesz. Persze ha eltekintünk néhány balesettől és kényszerű helyzettől.
- Szerintem a mi helyzetünk azért sokkal komolyabb volt ennél - sóhajtott fel. Nem úgy tűnt, mintha a srác halálos veszélyben forogna vagy menekülnie kellene.
Mintha a gondolataira válaszolt volna a testvére, mikor türelemre intette.
- Ideje mint a tenger - felelte. Akárhogy is, nem tetszett neki ez az új felállás, sokkal jobb lett volna, ha a csomagban csak egy férj van Agatha számára. - Még jó, hogy nem egy házban vagyunk a suliban - zárta le részéről a témát, aztán eltűnődve bámult egy ideig a felső ágy aljára. Nem esett jól felmásznia.
- Veled aludhatok? - érdeklődött, aztán ha igenlő volt a válasz, akkor bevackolt a takaró alá a fivére mellé.

Gareth és Richárd

Azt már nem hallotta, mikor Richárd visszajött a szobába, mert túl hosszú volt a nap és pillanatok alatt elaludt. Megnyugtatta őt, hogy ott volt vele Gareth, jólesett odabújni hozzá, mert biztonságot jelentett neki ebben a felfordult helyzetben is. Nem álmodott semmit, és tulajdonképpen egészen hamar fel is riadt arra, hogy eltűnt az előbbi kényelmes langyosság, meg egyébként is, valahogy túlságosan nagy csönd volt. Felkapcsolta a kislámpát az ágy mellett, csak hogy szétnézzen, mert az már biztos volt, hogy Gareth nincs mellette, de ez nem szokatlan, viszont hogy a másik srác is eltűnt, az már homlokráncolásra késztette. Mi a fene. Egy darabig gondolkodott rajta, hogy hagyja-e ennyiben és aludjon tovább vagy keresse meg őket, de végül az utóbbi verzió mellett döntött. Nem értette a dolgot, persze lehet, hogy nem is együtt vonultak el valahova, ki tudja, de jobb lesz, ha utána néz. Meglepetésként érte, hogy Gareth éppen kakaót készített a kölyöknek, mikor rájuk talált. Hirtelen ismeretlen érzés kerítette hatalmába, némi dac és düh keveréke - avagy féltékenység -, mert azt hitte, hogy ennyire azért nincsenek jóban. Hangtalan követte őket, mikor elindultak valamerre, hogy aztán az ajtó mögött megállva figyelje, hogy miről van szó. Nem szép dolog hallgatózni, de néha szükséges, és egyáltalán nem tetszett neki, hogy Gareth ennyire barátságosan viselkedik egy vadidegennel.

Gareth és Richárd

Nem tetszett neki ez a helyzet. A bátyja olyan módon beszélt Richárddal, ami nem úgy tűnt, hogy alig ismerné, vagy hogy csak pár szót váltottak ez előtt. Már pedig ha ez így van, akkor lehet, hogy Gareth nem mondott neki igazat? Jared még sohasem került olyan helyzetbe, hogy effélét kelljen feltételeznie, úgyhogy ez most nem érintette kifejezetten jól. Erősen fülelt, mert igazságtalanul nem akarta a bátyját vádolni, de aztán egyszer csak a másik fiú mondott egy furcsát. Bájital? Vajon miféle bájitalról van szó? Jarednek hirtelen eszébe jutott, hogy mintha a konyhapulton látta volna a bájitalos szütyőt, úgyhogy visszahátrált addig, és megnézte, hogy vajon mi változott a bájitalok között. Először nem jött rá, mert minden ugyanolyannak tűnt, mint eddig, de aztán a kezébe akadt a Bordeaux-bájital, ami határozottan másik üvegcsében volt, és nem abban, amit ő töltött meg. Mély lélegzetet vett, hogy végiggondolja a dolgot. A bátyja egy állítólag ismeretlenre pazarolta a bájitalt, aminek nem épp átlagos a hatása, és neki még azt sem mondta el, hogy ez megtörtént. Pedig kérdezte tőle, hogy mi a véleménye és hogy ismeri-e. Oké, ha megitta a bájitalt, akkor nem is emlékszik arra, amit Richárd mondott, de ettől még annyit megoszthatott volna vele, hogy valamiért már egyszer úgy döntött, hogy beszélget vele valami valószínűleg komoly dologról. De nem, ezt nem tette meg, még akkor sem, ha nem is tudott volna titkot elárulni, ehelyett viszont kakaót főzött ennek kis taknyosnak és vele múlatta az időt, amíg őt meg egyedül hagyta a szobában. Valószínűleg a késői időpont és az amúgy is zűrös nap tette, de Jared a szokásaival ellentétben most teljesen kikelt magából. Nem tűrte a hazugságot és bár saját maga előtt nem vallotta be, de féltékeny is volt, nem is akármennyire. Ez biztatta arra, hogy megzavarja az édes kettesben beszélgetést és tudassa, hogy bizony, hallotta. Gyorsan visszapakolt a szütyőbe, de közben észrevett egy régi, még viccből készített bájitalt, amit csak próbaképp kevert, hátha el lehetne adni. A dolog ötletet adott neki, és miután a teljes alsó szint hangszigeteléssel volt éjszakára ellátva a házban, nem kellett attól tartania, hogy Agatha fel fog ébredni a kiváltott hangokra. Visszament az ajtóhoz és még egy pillanatra belehallgatott a beszélgetésbe, azonban mivel az még mindig a túl meghitt kategóriát képviselte az ő szemében, pillanatok alatt döntött. Levette a fiola kupakját és a padlóra dobta az üvegcsét a fiúk közé, aztán becsapta maga mögött az ajtót. Odakint pedig iszonyatosan büdös záptojásszag kezdett terjengeni. Ez után részéről elintézettnek tekintette az ügyet, illetve majd még később leoson, hogy kitakarítson a szag után, ha az a kettő nem tenné, de most csak mérgesen felcsattogott a szobába, magához vette a pálcáját és az ágyneműjét, majd átvonult Agatha dolgozószobájába és magára zárta az ajtót.

Mesélő
Szeptember 30.

Gyakorlatilag az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy elfelejtette az egyik tankönyvet megvenni, mert éppen nem volt a boltban, amikor elindultak vásárolni, utána meg nemes egyszerűséggel kiment a fejéből, csak pakolásnál szembesült vele, hogy nincs meg minden a listájáról. Megígérte otthon, hogy gyorsan megjárja az utat, mert még együtt akartak vacsorázni, mielőtt visszautaznak majd a fiúk az iskolába. Sajnos Gareth-nek már ma el kellett utaznia, de Agatha már ebére is egy kész lakomát hozott össze.
Szerencsére a könyvesbolt csak két megálló volt villamossal, aztán még egy kis séta az épületek között, úgyhogy hamar odaért, viszont csak ekkor realizálta, hogy a pénztárcáját szépen otthon hagyta. Már mindent bepakolt, azt is, úgyhogy végül az összes dolog, amit fel tudott mutatni, az egy zsebéből kihúzott gyűrött papírzsepi volt, a Vesper, na meg a pálcája, amiért könyvet biztosan nem fog kapni. Fenébe. Hogy lehetett ekkora marha?
Meg sem próbálkozott vele, hogy esetleg felírassa a könyvet a kasszánál, egyszerűen csak visszarakta a polcra. Jobb híján majd kikölcsönzi, ha már ennyi esze volt, de hát a nagy kapkodásban néha neki sem jön össze minden. Mivel most már tudta, hogy idefelé is sikerült bliccelnie, ez úttal inkább sétálva indult haza, mert mindennek a tetejébe már csak az kellene, hogy még egy ellenőr is elkapja, más sem hiányzik az estéből. Elég idegesen leste hát maga előtt a járdát, miközben haladt, kezeit a zsebébe mélyesztette, és különféle otromba jelzőkkel látta el magát. Hát ezért nem fogják megdicsérni.

Mesélő
Szeptember 30.

Elég gyorsan szedte a lábát, mert így villamos nélkül még később érne csak haza, márpedig már kezdett korogni a gyomra, vacsorázni szeretett volna, aztán meg inni egy finom kakaót, bepakolni a maradék holmiját, beszélgetni még egy jót Agathával, Ricsinek adni egy jó éjt puszit, és hasonló érdekfeszítő dolgok, úgyhogy lényeg a lényeg, nem akart időt húzni.
Viszont lépteit egyszer csak olyasmi állította meg, amire végképp nem számított. Hirtelen egy idegen tudat környékezte meg, megpróbált betörni a fejébe azzal az összetéveszthetetlen érzéssel karöltve, amit már jól ismert a tanóráiról, de most ez nem az iskola volt. A nyílt utcán állt, Budapesten.
A másodperc tört része alatt reagált, mentális falai a maximumig csaptak az idegen tudatot pedig teljes erejéből megpróbálta kilökni a fejéből, miközben belé hasított a félelem. Megtalálták őket? Vagy csak egy idióta szórakozik vele? De ő is tudta, hogy akkora véletlenek nincsenek, hogy éppen őt szúrja ki valaki különösebb rossz szándék nélkül, egyszerűen csak rajta próbálgatva az erejét. Esélytelen.
Megpördült, mert az irányt nagyjából érezte, hogy honnan jött a támadás, de látni is akarta azt a másikat, mert az ugye nem lehet, hogy Ő lenne az, ugye nem? Az már csak azért is lehetetlen, mert arra sem emlékszik, hogy Jared a fia, nem követhette idáig...
Aztán a tekintete rátalált a gyanús alakra. Zsebébe rejtett kezének ujjai a pálcájára kulcsolódtak.

Mesélő
Szeptember 30.

Sikerült megszabadulnia a támadó tudattól, már nem érezte az elméjének határán a kaparászást, ami olyan volt, mintha körömmel kaparnák a táblát, éles, kellemetlen, még ha nem is szó szerinti zaj. Eltűnt, csend lett. Minden idegszála adrenalinlökettől égett, a támadót kereste, aztán meg is találta, és innen már csak az volt a kérdés, hogy hogyan tovább? Meg kéne fordulnia és elfutni. Látta az arcát, be tudja azonosítani, szólnia kellene Gareth-nek, aki ki tudja miért nincs még itt, hiszen a Vesper...
De tulajdonképp, ha nincs itt, akkor azt sem tudja megakadályozni, hogy egy kicsit közelebbről nézze meg azt a valakit, akinek a körvonalait még mindig látta, hiába is próbált megbújni a sötétben. Talán üdvözölhetné, esetleg megkérdezhetné, hogy szolgál a kedves egészsége, de még az is lehet, hogy meghívná egy nagyon aranyos csevejre. Persze, miért is ne?
Valahol leghátul ugyan még ott kaparászott egy csendes hang, ami azt súgta, hogy fusson és hogy ő nem ilyen, ne tegye, de a fiú egy képzeletbeli intéssel elhallgattatta. Ne most.
Odasétált hát a férfihez, aki a falat támasztotta, és láthatóan nem volt valami jó bőrben. Nocsak, nocsak, már ennyi megviselte volna?
- Lenne szíves bemutatkozni, ha már a gondolataimra volt kíváncsi? - állt meg előtte, alig karnyújtásnyira, hideg tekintetét a férfiébe fúrva. Már nem félt, nem remegett. Mosolygott.

Mesélő
Szeptember 30.

Roppant kíváncsi rá, hogy vajon miért is nem tűnt el a férfi a környékről abban a pillanatban, hogy a varázslata csődöt mondott, főleg, hogy nem épp úgy néz ki, mint aki képes komolyabb varázslatra. Izzad és támasztja a falat, ideges mozdulattal rakja a szájába a cigarettát... Semmiképp sem mondaná a határozott fellépés mintaképének. Eszébe sem jutott félni tőle, amikor közelebb lépett, csak annyit érzett, hogy irritáló a helyzet, és kellenek neki a miértek.
A másik előbb csak egy használhatatlan választ köpött ki magából, amitől a fiú szemöldöke megugrott, aztán fejét kicsit oldalra billentve, töretlen mosollyal szólalt meg újra.
- Igen, hogyne. Halljam! - A hangja halk volt, de ellentmondást nem tűrő, és ezúttal meg is kapta az áhított válaszokat. Ennyi viszont még koránt sem volt elég.
- Vezetéknevet! - parancsolta egy szóval, de az emlék szó hallatán a mosoly eltűnt az arcáról, rezzenéstelen kifejezésnek adva át a helyét. - Mire kellenek az emlékeim? - kérdezte, lecövekelve a férfi előtt. Amíg nem tálal ki, addig innen nem fognak mozdulni egy tapodtat sem.
Már csak egészen halk volt a hang, alig suttogásnyi, ami leghátul az agyában kaparászva próbálta közölni, hogy valami nincs rendjén, aztán az is eltűnt.

Mesélő
Szeptember 30.

Carpenter. Sajnos a férfinek igaza volt, tényleg nem jelentett számára semmit sem a név, de ez nem feltétlen jelentette azt, hogy nem az apja vonzáskörzetéből való. A fiú számára természetes volt, hogy a nála sokkal idősebb varázsló válaszol neki mindenre, hiszen annyira nyilvánvaló volt, hogy nincsenek egyazon társadalmi rangon, úgyhogy zavar nélkül folytatta a kérdezést.
Angus felelete nem lepte meg annyira, mint amennyire lehetett volna, de még mindig nem volt tiszta minden.
- Mit akar tőle? - szűkült össze a szeme és halkult le még inkább a hangja. Az apja említése nem volt jó ötlet, a fiúban rögtön felzengett valami elemi gyűlölet a hideg logika bástyája mögött, amit csak a megszokás tudott féken tartani. A dolog viszont még mindig kétesélyes volt, hiszen Angus lehet, hogy az apja hű csatlósa, de az is lehet, hogy megölni akarja. Ha az utóbbi a helyzet, akkor pedig nincs oka az útjába állni.
Sőt... Megállt egy pillanatra a mozdulatban, ahogy rádöbbent, hogy mi is az, ami nem stimmel körülötte. Hiszen miért bujkálnak ők, miért muglik és félvérek között, te jó ég, miközben már régen lerendezhették volna ezt az egészet? Seth mindig azt mondta, hogy nem elég erős, hogy nem lennének biztonságban, de ez már nem igaz. Miért is nem mennek hát végre haza, távol attól a porfészek kastélytól, oda, ahol elfoglalhatnák a nekik járó helyet a mágusvilágban? Ehelyett itt rostokolnak, iskolásat játszanak és csupa olyasmit tesznek, amivel meghazudtolják őseik minden eszméjét. Ez nincs rendjén.
Újra Angusra nézett, hideg pillantását a férfiébe fúrva. Pálcája szinte észrevétlen lendült, mielőtt a férfi mellkasához nyomta volna a hegyét.
- Segíteni fogsz nekem - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, miközben valahol odabent egyre csak pörögtek a kérdések, amik megkérdőjelezték eddigi tetteit, a válaszok viszont még nem voltak készen. Most először is időre van szüksége.

Mesélő
Szeptember 30.

Szépen lassan, de biztosan kezdtek rendeződni Jared gondolatai, érzelmei, az előbbi kilengés után most már megközelítve egy viszonylagos nyugalmi pontot. Újraindult a logikája és a veszélyt jelző rendszere, az idegszálai, amiken az előbb szinte erőszakot tettek, lecsillapodtak, és kezdett a felszínre kerülni egy olyan személyiség, ami mindeddig csak egy lehetséges út lett volna.
Nem engedhette meg magának, hogy fizikálisan is lehunyja a szemét, figyelnie kellett a másikat, de mégis, odabent egy pillanatnyi szünet után kezdte újra a gondolatmenetét. Szóval. Adva van egy támadó, aki az apját keresi. Jared tudja, hogy hol van az öreg, viszont ebben a percben teljesen irreálisnak tűnt számára, hogy miért is él még, vagy hogy miért nem álltak rajta igazán bosszút, illetve az is, hogy miért áll üresen otthon a kúria.
A kirakós elemei lassan kezdtek a helyükre kerülni. Haza kell menni, revansot kell venni és el kell érni, hogy Seth is ráébredjen, hogy sokkal jobb lenne nekik, ha azt az életet élnék, amire születtek. Ők ketten oda valók.
A másik valahol ezen a ponton kérdezte meg, hogy miben kellene segítenie. Miben is? Szinte látszott, hogy Jared fejében kattognak a fogaskerekek, ahogy lassan körvonalazódni kezdett a terv. Haza kell csalni Seth-et. Meggyőzéssel semmire sem fog menni, hiszen már az sem ment, hogy rávegye, hogy visszavegyék a saját nevük, mindig volt valami kifogás. Most viszont Jared úgy döntött, hogy ennek vége, és Seth-nek az volt a dolga, hogy vele tartson, de önszántából biztosan nem tenné, annyira jól beilleszkedett a képmutató kis életébe.
- Először is... - szólalt meg aztán hangosan, de nem folytatta a mondatot, inkább kiürítette a fejét és elővette a legilimenciát. Tudnia kellett, hogy milyen a múltja, legalább nagyjából, hogy ki ő, mik a motivációi, valóban hajlandó-e neki segíteni, és ha igen, akkor milyenek a képességei, mit várhat el tőle. Gyakorlottan siklott hát át az elme falai között, hogy megtalálja a válaszokat.

Mesélő
Szeptember 30.

Érezte a férfi fejében a falakat, de meglepően könnyedén átengedték minden burkon, úgyhogy hamarosan már birtokában volt minden tudásnak, amire vágyott. Angus halálfaló volt és animágus, bár az alakja akaratlanul is gúnyos vigyort varázsolt Jared arcára. Csótány? Hát erre még ő sem gondolt volna. A férfi viszont türelmetlen volt, még akkor is, hogy ha egyértelmű volt, hogy valóban segíteni fog neki. Jared ugyan még így is megkérdőjelezte, hogy miért, de amíg nem látta nyomát cselnek, addig kár lett volna nem kihasználni a helyzetet. Bár egy kis bebiztosítás így sem árthatott.
- Kérem a pálcád - mondta, tenyerét tartva a férfi elé, miután elengedte a varázst. Jobb lesz, ha magánál tartja, így nem tudják olyan egyszerűen hátba támadni, Angusnak pedig úgyis csak akkor lesz rá szüksége, ha ő kér tőle valamit. Mert abban ugye megegyeztek, hogy mostantól az ő kéréseit teljesíti.
- Induljunk! - adta aztán ki a parancsot a fiú. Nem maradhatott el sokáig, minden bizonnyal keresni kezdenék, amire most nem volt szüksége. Ürügyre annál inkább ahhoz, hogy ne kelljen egész este "otthon" ülnie, miközben lassan elkezdtek a fejében körvonalazódni a megvalósítandó tervek.
Út közben, még ha a férfi faggatta is, akkor sem felelt semmit, a gondolataiba volt merülve, egy képzeletbeli sakktáblán lépegetve ide-oda. Az első gondot, vagyis azt, hogy hogyan lépjen meg ma éjszakára, meg tudta oldani azzal, hogy a munkája miatt hamarabb kell indulnia, viszont még mindig ott volt a kérdés, hogy Seth-tel mi legyen. Még ha minimális is volt rá az esély, akkor is ott volt, hogy talán önként is vele tartana, de ezt hogyan deríthetné ki? Végül úgy döntött, talán egy megfelelő bájital a segítségére lehetne. Veritaszérum nem jó, túl sokáig tart elkészíteni, de talán ha egyszerűen csak annyit érne el egy ártalmatlan főzettel, hogy a testvére ne tudjon varázsolni, amikor beszél vele? Végül is, ha mellé áll, akkor maximum alszik egy jót utána, ha pedig nem... Akkor tovább lehet lépni a következő pontra.
Mikor Agatha házának közelébe értek, akkor megállította Angust.
- Várj meg itt. Nem sokára visszajövök, és keresünk egy fogadót, ahol tudok főzetet készíteni - mondta, aztán elsietett.
A lakásban nem sok időt töltött, csak közölte, hogy lent várja már a minisztérium egyik embere, mert sürgősen szükség lett rá, ezért most rögtön visszautazik Bogolyfalvára, aztán fogta a koffert, megígérte, hogy a macskáért majd hazautazik hamarosan, mert a hoppanálás nem tenne jót neki, aztán már igyekezett is kifelé a házból.
Még akkor is fintorgott, amikor újra megállt Angus előtt. Cseppet sem volt ínyére, hogy magyarázkodnia kellett, de belátta, hogy kénytelen megtenni, ha nem akarja, hogy idő előtt megsejtsék, hogy készül valamire.

Mesélő

Nem felelt, csak olyan arccal nézett fel a férfire, amiből tisztán olvasható volt, hogy ha csak ilyen ötleteket ad, de pálcát nem, akkor lehet, hogy ezt is megvalósíttatja vele. Végül aztán meg is kapta, amit kért, és néma csöndben indultak el.
- Tart, ameddig tart - vetette még oda a férfinek, mikor az sürgetni próbálta, noha ő maga is úgy gondolta, hogy minél hamarabb szabadul a helyzetből, annál jobb.
Végül tényleg nem volt távol tovább egy fél óránál, talán még annyi sem volt. De kellett, hogy egy kicsit egyedül maradjon a szobában, azt ki kellett várnia, mert szüksége volt Ricsi füzetére, ha nem akarta, hogy a fiú afféle kérdései, hogy rendben visszaért-e a kastélyba, gyanút keltsenek. Seth egyelőre nem sejthet meg semmit.
- Rendben - biccentett, mikor Angus előállt azzal, hogy ismer egy megfelelő helyet. A fiúnak ugyan volt egy olyan sanda gyanúja, hogy ez nem egy öt csillagos szálloda lesz, de perpillanat nem nagyon válogathatott, nem úgy, hogy kérdéseket ne szegezzenek neki.
Angus ideiglenesen visszakapta a pálcáját, de csak addig, amíg hoppanáltak, utána újra Jared tette zsebre. Nem hiányzott neki, hogy a halálfaló magánakciókat rendezzen, amíg ő mással van elfoglalva. Ez után már nem maradt más, mint hogy kiválassza a megfelelő bájitalt és főzéshez kezdjen.
Másnap, amikor már minden készen állt, Bogolyfalvára hoppanáltak.