Budapest

Szerelmeim
november vége, a kislányunk születése

Elég szépen beleszoktam az apaszerepbe. Jace irtó jó fej kis srác, és bármikor szívesen vagyok vele, amikor éppen nem dolgozom. Mostanában hanyagoltam a csárdát, inkább a bandára koncentráltam, meg a kis barátnőmre, a hasában növekvő törpénkkel. Amilyen rosszul érintett először a dolog, olyan jó volt utána, még akkor is, amikor Lotte hisztizett valamiért. Egyébként teljesen jól elvoltunk az elmúlt pár hónapban, együtt, a kis házamban. Elliot is megbékélt a helyzettel, hogy családos ember lett az unokabátyja, de igyekszem elég időt vele is tölteni.
Tudom, hogy nem fog menni egyszerre az apás dolog, a banda és a csárda. Egyelőre még fogom a gyeplőt, de csak egyszer kell, hogy elszabaduljon bármi...
Novembert tapostuk már bőven, lassan érkezett a december, és ezzel a kis Jamie születése is. Karácsony körülre volt behatárolva az időpont, valamivel korábbra, de már készen volt minden, az asszony táskája is bepakolva várta, hogy meginduljunk a kórházba.
Jace valamit nagyon pakolt, én pedig a kanapén ülve írtam az új dalunk vázlatát, gyakran a fiamra pillantva. Megmosolyogtatott ahogyan az építőkockákat pakolta egymásra, és közben magyarázott.
A mosoly csak akkor fagyott le az arcomról, amikor kedvesem furcsa pózban becsoszogott hozzánk, és közölte, hogy jön a baba. Leblokkoltam, de amilyen gyorsan tudtam, összevakartam magam, a cuccost, és indultunk a vonathoz.
Az út nem volt kellemes. Azt hittem, könnyű lesz, és majd fogom csak a kezét, meg fújtatok mint a pónik a réten, ahogy majd neki is kell, de nem...egy rémálom volt.
Az emlékezetemben nem is maradt meg sok minden, robot módjára közöltem a szöszivel, hogy márpedig én nem fogok bemenni, kint vigyázok a kisfiúra, de ügyes legyen, és szeretem.
Telt az idő, Jace is kezdett nyűgös lenni, hiába vigasztaltam, nyöszörgött, éhes volt, úgyhogy el kellett tűnnöm vele fél órára, hogy ellássam, és tovább várjuk az ítéletet. Percenként néztem rá az ajtóra, hogy mikor jön ki valaki onnan, ahova a kismamát bevitték. Már a negyedik órában jártunk, amikor végre nyílt az ajtó, és kijött a gyógyító. Mosolyogva lépett hozzám, és kezet fogott.
- Gratulálok apuka, kislánya született, és semmi gond nincs, mindketten makk egészségesek. Menjenek be hozzájuk.
Mondanom sem kell, a döbbenet kiült az arcomra, de pár másodperc múlva boldogság, és büszkeség vegyese vette át a helyét. Szemeimben összegyűltek a könnyek, Jace-t felkapva mentem be a lányokhoz.
- Nézd Jace, itt van anya, meg a kishúgod - vigyorogva vittem közelebb hozzájuk. Lotte karjában volt a kislány, aki abban a pillanatban ahogy szépséges szemeit rám emelte, elrabolta a szívem azt a darabját, melyet az anyja még nem. Az asszonyhoz hajoltam, és csókot nyomtam homlokára, majd megsimogattam a kislányom arcát.