Hosszú léptekkel, sietve, leszegett fejjel kanyarodom be a szűk, sötét utcába. Nagyokat nyelek, úgy érzem magam, mintha követne valaki, de tudom, hogy nem jön utánam senki. Nagyon kell koncentrálnom, hogy a most, a megszokottnál is sokkal instabilabb erőm a kezeim között maradjon. Elvégre a rémálmom, valamint a tanerőtől való folyamatos félelmem amúgy sem tett jót neki, a Noellel való szakítás csak még inkább tetézett a dolgokon. És most itt vagyok, és bele se merek gondolni, hogy ha Iannel a szingliségem előtt mi történt, mi történhetne most.
Aztán mégis megtörténik. Valami megzavar, elpattan a hajszálvékony szál, ami a kontrollom alatt tartja a dolgokat. Hogy mi ez? Őszintén, már fogalmam sincs. Lehet egy hirtelen felnyávogó macska ami megrémít, ahogy valakinek a köhögése, esetleg egy kutya ügető léptei. Először nem történik semmi. Először csak egy apró szellő söpör végig a talajon, kitakarítja azt, papírzacskók, és pillepalackok sodródnak a macskakövezett úton. Majd egy erősebb löketnek köszönhetően felborul egy kuka, hatalmasat csattanva, közvetlenül mellettem, mire felsikítva ugrok arrébb, és szorulok neki a hideg falnak. Lüktető fejemre szorítom kezeim, a szél süvít a vékony sikátorban, és érzem, ahogy lassan kezd kialakulni körülöttem az a káosz, ami a koponyám alatt lapul. Mikor következőre kinyitom szürkéim, a tárolóból kiborult szemétdarabok békésen lebegnek a levegőben. Pillanatok alatt gyengülök le, érzem, hogy itt még nincs vége, hogy ennél csak rosszabb lesz. A vihar tombolni akar. Homlokomra tapasztom kezeim, mintha csak vissza akarnám taszítani a borzalmat oda, ahova való. A fal mentén lecsúszok a földig, összekuporodom. Iszonyúan fáj a fejem, mintha szét akarnák hasítani, és sajognak az izmaim, ahogy a csontjaim is. Dörögni kezd, majd nem sokkal később lecsap egy villám. Haza akarok menni, viszont felfogom, hogy ilyen állapotban nem okos dolog hoppanállni. Nem akarok úgy járni, mint Noel, még véletlenül sem, és ha azt nézzük, itt nem lehet különösebb bajom. Azon kívül, hogy az elmém halálra meríti a testem. Nehézkesen veszem a levegőt, zihálni kezdek, gyorsakat, felületeseket lélegzem, esélyt sem adva a tüdőmnek, hogy teljesen megteljen, vagy kiürüljön. Az ég egy újabb dörrenésével, a felhők egy újabb villanásával egyetemben felszakad belőlem az elállíthatatlan zokogás is. Nem akarok itt lenni. Otthon akarok lenni, az apukámmal, ahol süt a nap, és nem ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=677102#post677102][b]Farkas Kamilla - 2017.04.24. 20:35[/b][/url]

Hosszú léptekkel, sietve, leszegett fejjel kanyarodom be a szűk, sötét utcába. Nagyokat nyelek, úgy érzem magam, mintha követne valaki, de tudom, hogy nem jön utánam senki. Nagyon kell koncentrálnom, hogy a most, a megszokottnál is sokkal instabilabb erőm a kezeim között maradjon. Elvégre a rémálmom, valamint a tanerőtől való folyamatos félelmem amúgy sem tett jót neki, a Noellel való szakítás csak még inkább tetézett a dolgokon. És most itt vagyok, és bele se merek gondolni, hogy ha Iannel a szingliségem előtt mi történt, mi történhetne most.
Aztán mégis megtörténik. Valami megzavar, elpattan a hajszálvékony szál, ami a kontrollom alatt tartja a dolgokat. Hogy mi ez? Őszintén, már fogalmam sincs. Lehet egy hirtelen felnyávogó macska ami megrémít, ahogy valakinek a köhögése, esetleg egy kutya ügető léptei. Először nem történik semmi. Először csak egy apró szellő söpör végig a talajon, kitakarítja azt, papírzacskók, és pillepalackok sodródnak a macskakövezett úton. Majd egy erősebb löketnek köszönhetően felborul egy kuka, hatalmasat csattanva, közvetlenül mellettem, mire felsikítva ugrok arrébb, és szorulok neki a hideg falnak. Lüktető fejemre szorítom kezeim, a szél süvít a vékony sikátorban, és érzem, ahogy lassan kezd kialakulni körülöttem az a káosz, ami a koponyám alatt lapul. Mikor következőre kinyitom szürkéim, a tárolóból kiborult szemétdarabok békésen lebegnek a levegőben. Pillanatok alatt gyengülök le, érzem, hogy itt még nincs vége, hogy ennél csak rosszabb lesz. A vihar tombolni akar. Homlokomra tapasztom kezeim, mintha csak vissza akarnám taszítani a borzalmat oda, ahova való. A fal mentén lecsúszok a földig, összekuporodom. Iszonyúan fáj a fejem, mintha szét akarnák hasítani, és sajognak az izmaim, ahogy a csontjaim is. Dörögni kezd, majd nem sokkal később lecsap egy villám. Haza akarok menni, viszont felfogom, hogy ilyen állapotban nem okos dolog hoppanállni. Nem akarok úgy járni, mint Noel, még véletlenül sem, és ha azt nézzük, itt nem lehet különösebb bajom. Azon kívül, hogy az elmém halálra meríti a testem. Nehézkesen veszem a levegőt, zihálni kezdek, gyorsakat, felületeseket lélegzem, esélyt sem adva a tüdőmnek, hogy teljesen megteljen, vagy kiürüljön. Az ég egy újabb dörrenésével, a felhők egy újabb villanásával egyetemben felszakad belőlem az elállíthatatlan zokogás is. Nem akarok itt lenni. Otthon akarok lenni, az apukámmal, ahol süt a nap, és nem ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=677738#post677738][b]Kelemen Farkas - 2017.04.26. 22:54[/b][/url]

Feels like I'm frozen,
Nowhere to run, nowhere to run from here.

Nem is olyan régen még a környéken lakott. Csukott szemmel is elboldogul az utcácskák kusza rengetegében, így gondolataiba mélyedve halad a hoppanálásra alkalmas sikátor felé. Kedvenc könyvesboltja alig egy saroknyira van innen. Szabadnapját kihasználva benézett oda is, és e látogatás eredményeként az éppen oldalához szorított vaskos francia–magyar szótárral lett gazdagabb, meg egy Baudelaire kötettel és egy szintén nem éppen vékonyka nyelvtani útmutatóval is. Eldöntötte, hogy az elmúlt időben tett kirándulás során összeszedett, egyelőre nagyon is minimális nyelvtudását tovább fogja fejleszteni. Éppen igazít egyet a könyveken, mivel a szótár vastag borítója kényelmetlenül vág oldalába, így egész gyanútlanul sétál be a sikátorba. Soha semmi veszedelmessel nem találta szembe itt még magát, hiszen néhány kukázó nem mondható igazán ijesztőnek sem még. Az erre megforduló szerfüggők talán még beleesnek ebbe a kategóriába, de annyira azért ők sem. Eddig főként csupa ködös tekintetű, álomvilágba merült alakhoz volt szerencséje errefelé. Nem is tart tőlük. Ártalmatlan szerencsétlenek, akik így próbálják betölteni a mellkasukban tátongó űrt. Ezúttal azonban sem egyik, sem másik csoport tagjait nem fedezi fel. Valami sokkal rosszabb várja. Hirtelen szakad szilánkokra szeme előtt a kép. Villanás. Szerteágazó, erős fényű, hangos dörrenés kísérte elektromos kisülés. Villám. Gyomra máris görcsbe rándul, kavicsméretűre zsugorodva. Ösztönösen lép hátra fedezéket keresve. A sötétkék zakóban különösen sápadtnak tűnik, még a fehér ing is mintha csak ezt emelné ki, hogy mennyire sikerült ráijesztenie egyetlen villámnak is. Vihar van. Ez egy rémálom, fut át máris agyán a gondolat. Hiszen az előbb nem volt még sehol egy felhő sem. Képtelenség. Még az áprilisi szeszélyes időjárás ellenére is egyszerűen képtelenség ez a vihar. Mellkasához szorítja a könyveket, mintha azok megvédenék bármitől is, és szemét lehunyva igyekszik megnyugodni. Dolgoznak már ezen Zójával. Nem akar egész életében ezzel a hülye asztrafóbiával küzdeni. Logikátlan. Tudja, hogy ezek a viharok... ezek csak vannak tőle függetlenül, és a legkevésbé sem bántják. Persze, nem kell fa alatt ácsorogni viharos időben, de tényleg puszta természeti jelenségek. Kényszeríti magát, hogy mély levegőt vegyen. Csak nyugalom, Farkas, nyugalom, mantrázza magának. Akkor akad meg a szeme a lányon, amikor ismét kinyitja a szemét. Ismeri. Tudja, hogy bagolyköves, de nem annyira onnan emlékszik rá. Balázs lánya. Igaz, a nevét meg nem mondja, talán Klementina vagy Kata... Katinka? Valami k betűvel kezdődő, annyiban biztos, ebben a percben meg végképp ne várja senki, hogy ilyesmik jussanak eszébe, mégiscsak egy zabolátlan aeromágussal sikerült szembetalálnia magát. Mélyen szívja be a levegőt, majd nagyot sóhajtva fújja ki. Kissé remeg a keze, ahogy a pálcát szorongatja jobbjában. Egyelőre nem emeli a lányra, mert nem tudja, mihez is kezdjen. Egy kábító átok talán csak rontana a helyzeten, egy amphicraneára nem feltétlen van szíve, amilyen erős fejfájást bír okozni, és különben is ki tudja, az is mit vált ki. Talán egy relaxo... vagy ha nyugodt lenne, akkor... de hát nem nyugodt. Ha legalább egy épkázláb ötlete lenne, de jó is lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=677876#post677876][b]Farkas Kamilla - 2017.04.27. 19:37[/b][/url]

Homlokom felhúzott térdeimnek nyomom, remegő kezeim a füleimre tapasztom. Meg kell nyugodnom. Meg kell nyugodnom, hogy vége legyen. Idege illat vegyül a levegőbe, lassan, alattomosan kúszva be a tudatomba. A hangok tompítva jutnak el, érzem, ahogy lassan leszívja az erőmet. Én ilyen dolgokat nem tudok magamtól, akaratból csinálni, és ennek köszönhetően olyan hamar merítenek ki, amilyen hamar csak tudnak. Komolyan, még egy vákuumot sem vagyok képes létrehozni, mert nem birok túllépni azon. És egyelőre nem is szeretnék közelebb kerülni Livhez mint mondjuk másfél méter. A hajam hozzátapad arcomhoz, a rajtam levő sötét felső átázik, és egy második bőrréteget von a testem köré. Fázom. Rettentően fázom. Összekoccannak fogaim, fogalmam sincs, hogy az engem körülvevő hidegtől-e, vagy a félelemtől, attól, ami körülöttem van. Az idegen illat egyre erősebbé válik, nem erőszakosan, sokkal inkább kellemesen lengi körbe a levegőt. A tudat, vagy inkább a sejtés, hogy nem vagyok egyedül, valamiféle hatással van rám. Nem akarok másokat bántani, akkor se, ha az esetleg egy állat. Hosszú, mély lélegzeteket veszek az orromon keresztül, hogy ugyan olyan hosszan fújom ki. Először csak a szél hagy alább, majd teljesen eltűnik. Érzem. Elmondhatatlanul fáradtnak érzem magam, az izmaim tovább remegnek, nehezen kapok levegőt. Összeszorítom szemeim ahogy a nap lassan próbálja felmelegíteni fedetlen bőröm, mintha nem is történt volna semmi. Mintha ami az előbb volt, csupán egy távoli dolog lenne.
Lassan nyitom ki szemeim, számon keresztül veszek levegőt. A szorítás az izmaimban alábbhagy, karjaim elengednek, ismét lehunyom szemeim. A lüktetés a fejemben csak még erősebb, vagy talán csak én érzem annak, ahogy kimerültem.
- Haza akarok menni - egészen halk, erőtlen nyöszörgés tőlem, magamnak. Tenyereim előre csúsznak, az arcomra tapadnak, elzárják tőle a külvilágot. Sötétséget teremtenek, a sötétség pedig megnyugtat. A sötétség mindig megnyugtat. Viszont nem ülhetek örökké sem itt, előbb-utóbb el kell innen mennem, és hogy őszinte legyek előnyösebb lenne az előbb. Veszek még egy nagyobb lélegzetet, leengedem egyik kezem, majd kitárva ujjaim tesztelem le magam. Hát nem valami stabil. Ismét lehunyom szemeim, majd megrázom fejem. Gyerünk Kamilla, gyerünk, menni fog az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=679348#post679348][b]Kelemen Farkas - 2017.05.04. 23:38[/b][/url]

Through hell's gates
The ground shakes
And valor wakes
And so it begins

Tétlenül szorongatja a pálcát a kezében. Kezdi úgy érezni, hogy ez már nem is a tanult tehetetlenségből fakad, egyszerűen csak akarás kérdése. Minden egyes varázslat, amely eszébe ötlik, fájdalommal járna, vagy éppen bizonytalan kimenetelű, már ami az elemi mágiára való hatását illeti. Azt sem szeretné, ha meg kellene magyaráznia Balázsnak, miért került a lánya ispotályba holmi átok mellékhatásaként. Nem mintha bárki mást is szándékában állna csak úgy csuklóból bántani. Ráhagyja ezt azokra az emberekre, akiknek könnyebb a lelkiismerete, ha átkok szórásáról van szó, ő beéri a sóbálványátokkal is, csakhogy az most éppen annyi lenne, mint halottnak a csók. Kár megidéznie, legfeljebb csak még vadabb lesz attól is a vihar. Nem emeli fel a pálcát. Energiáját inkább arra fordítja, hogy önmagát győzze meg, nem árt ez a legkevésbé sem. Most nem fog elfogyni az oxigén, nem tűnik el a talaj a lába alól, mert ennek egyáltalán semmi köze hozzá. Bizonyára még csak nem is szándékos, pusztán egy tanonc veszítette el a kontrollt egyelőre beláthatatlan ereje fölött. Nem gondatlanság, csupán tapasztalatlanság rejtőzhet az egész mögött, és esetleg instabil lelki állapot segíthet rá, de fogalma sincs a pontos részletekről. Igyekszik nem ítélkezni. Megnyugodni kellene. Kócos tincsei lassan teljesen átáznak és súlyos csomókban tapadnak a homlokába. Arcán lefolynak az esőcseppek. Még arra sem használja a mágiát, hogy az esőtől megvédje magát. Zakója is átnedvesedik lassan, a mellkasához szorított könyvek lapjai pedig elkezdik felszívni a vizet. Majd megszárítja őket. Visszacsúsztatja a zakó ujjába a pálcát egyelőre, és úgy dönt, hátát a falnak vetve megvárja, amíg elcsendesedik az egész. Lassan abba kell maradnia, ha jól gondolja, hiszen a lány mintha már kezdene kimerülni. Mélyen szívja be a levegőt, szinte érzi, ahogy még az utolsó kis hörgőbe is eljut az oxigén, és ez mégiscsak megnyugtatja. Először a szél csendesedik le, majd tűnik el teljesen, végül a nap is kisüt újra. Csak most tudatosul benne, hogy már valamikor jóval ezelőtt sikerült megnyugodnia. Tekintetét a lányra emeli. Nem fest túl jól. Az erőtlen nyöszörgést nem is érti, de az sem valami biztató. Ebben az állapotban csak nem hagyja itt. Szétnéz, megbizonyosodva, hogy nem jár erre senki, majd néhány gyors, biztos intéssel szárítja meg a lány átázott ruháit éppen úgy, mint a sajátjait. A könyvekre is szór a bűbájból, majd közelebb lép a lányhoz.
– Hahó - szólal meg félúton félhangosan. Nem szeretné a frászt hozni rá azzal, hogy hangtalanul feltűnik. – Hé... találkoztunk már, emlékszel rám? Auror vagyok a minisztériumnál, akárcsak Balázs. Farkas... már a keresztnevem, épp mint a te családneved. Emlékszel? Te mondtad, hogy a farkasok mindig megtalálják egymást. - A családnevére legalább emlékszik, ha a keresztnevére nem is. Túl sok a K betűvel kezdődő az utónévtárban. Igyekszik kapaszkodóval szolgálni azt illetően, hogy nem teljesen ismeretlen. Még tesz egy lépést, majd még egyet, végül leguggol éppen előtte, közel fél méternyire. – Mi történt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=680611#post680611][b]Farkas Kamilla - 2017.05.12. 22:33[/b][/url]

Valahol számítottam arra, hogy ő lesz. Az illathoz hang is párosul, mire megjelenik fejemben az arc is, és ettől csak szeretnék még apróbb lenni. Nem mintha félnék Farkastól - de ő adott Ricsinek karkötőt, és csodálkoznék, ha ez után nem kapnék én sem egy olyan szép kis ékszert. Igazából, én is adnék magamnak a helyében. Tenyereim az arcomra tapadnak, ahogy kobakom a hideg, még nedves falnak nyomom. Lüktet. Mindenhol lüktet, és fáj, és az egész testem annyira fáradt. Annyira rossz.
- Hmh - némi erőtlen nyöszörgés lehunyt szürkéim alól, aztán, ahogy hajlandó vagyok szembesülni a környezetemmel, egyből rá nézek. Kissé hunyorgok, erre a fényre nem készültem ám fel, de oké, oké, ha fény van, akkor az már jó dolog. Kissé összeráncolva homlokom hallgatom, ahogy beszél, Balázs, Farkas, és nem értem, hogy miért mondja először azt, hogy Farkas, amikor tisztában vagyok a családnevemmel. Aztán leesik, hogy valószínűleg nem is arra gondolt, vagyis inkább leesik, miután magyaráz. Aha. Csak egy kicsit vagyok bamba, fel sem tűnik.
- Uhum - bólintok, mire az egész arcom egyetlen fájdalmas fintorba szalad, ahogy belenyilall a tarkómba. Úgy érzem magam, mintha alaposan elvertek volna, átmentek volna rajtam egy úthengerrel, ja, és belém csapott volna egy villám. Vajon ártana nekem, ha eltalálna a villám, amit csinálok? Nem akarom kipróbálni. Viszont Livet sem fogom egyhamar megkeresni ezzel, abból kiindulva, hogy milyen fényes a kapcsolatunk mostanában.
Egy egészen kis ideig elkezdek reménykedni abban, hogy csak most ért ide, és nem látta ezt az egészet, ám az a helyzet, hogy van valami a hangjában, ami arra enged következtetni, hogy igenis látott mindent. Úgy értem, az emberek, amikor tudnak valamiről, másképp kérdeznek rá, mint amikor nem tudnak. Komolyan, ez így van.
- Semmiség - megrázom fejem, újabb ezernyi tűszúrás a fejemben és a nyakamban. Lehunyom szemeim, megrázom fejem, tenyereimmel igyekszem felnyomni magam. Amúgy nem tudom, miért csinálom ezt, nem vagyok pasi, hogy minden helyzetben próbáljak kemény maradni. Ami pedig azt illeti, most mit kellene mondjak? Kiborultam, és nem vagyok képes uralni az erőm? Vagy túlreagálok dolgokat? Vagy mondjuk, hogy nem vagyok képes túltenni magam azon, ami már amúgy is megtörtént? Könyörgöm. Ennyire éppen azért nem vagyok szánalmas. Ahogy végre sikerül talpra vergődnöm magam, megint a falnak támaszkodom, ahogy csak tudok. Hülye aero. Hülye univerzum. Hülye én.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=680726#post680726][b]Kelemen Farkas - 2017.05.13. 21:05[/b][/url]

Meglehetősen rosszul fest a lány. Mozdulatai, nyöszörgése is arra enged következtetni, hogy fájdalmat érez, és a valamivel később arcán megjelenő fintor csak még inkább alátámasztja ezt a feltételezést. Sóhajt egy aprót - ezek a sikátorok egy ideje csupa ilyen meglepetéssel szolgálnak neki, hogy aztán az ispotályban köt ki a különféle felmerülő vészhelyzetek miatt, mert nincs szíve továbbmenni, mint ahogy bárki más tenné jó eséllyel -, és kisimítja az arcából a haját.
– Nekem nem tűnt semmiségnek - jegyzi meg fejét csóválva, de igyekszik olyan hangot megütni, hogy szavai a legkevésbé se legyenek bántóak. Szinte biztos benne, hogy mindez inkább volt valami belső konfliktus látványos, meg persze nem éppen veszélytelen lecsengése, mint bármi szándékos. Egy pillanatra lehunyja a szemét és mély levegőt vesz. Hát ezt is megérte, hogy többé-kevésbé racionálisan képes kezelni ezt az egészet.
– Fel tudsz állni? - kérdezi, miután az egyetlen intéssel összezsugorított könyveket zsebébe rejti. Valós méretükben csak útban lennének. Lassan egész elsősegélydobozt is hordhatna magánál ilyen formában, ha már ilyen jó érzéke van felfedezni mindenkit, akivel a város ezen részén történik valami a sötét sikátorok mélyén, amelyek annyira elhagyatottak, hogy józan varázsló csak hoppanálni tér be bármelyikbe. Legalább fájdalomcsillapító bájitalt tarthatna magánál. Lemondóan szusszan. Majd legközelebb. Ebből ismét ispotály lesz, az a legbiztosabb.
– Tud róla az oktatód, hogy ennyire instabil vagy, vagy ez csak kivételes alkalom volt? - érdeklődik, miközben azon igyekszik már, hogy felsegítse a lányt, aztán ha ez a napirendi pont sikeresen teljesítve, akkor hoppanál is vele. Vessen rá egy pillantást egy szakavatott gyógyító, még mielőtt benéznek a misztériumügyiekhez, hogy karperecek közül választhasson magának. Az majd biztosan segíteni fog, de ezt ráér később is közölni, ha már jobban van a rellonos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=684899#post684899][b]Farkas Kamilla - 2017.06.10. 17:35[/b][/url]

Farkas egészen jól kezeli a helyzetet, startból jobban, mint ahogy én épp hozzáállok. Ezt majd egyszer megköszönöm neki, valamiért úgy érzem, hogy nem most találkoztunk utoljára. Most miért, ha auror lennél, és már szétosztogattál volna egy csomag karkötőt, te hagynál tengődni egy instabil aeromágus? Nem. Na látod. Neki nem tűnt semmiségnek. Istenem, annyira aranyos. Egy kicsit fájdalmasan, meg elég vérszegényen nevetek fel, nem rajta, hanem úgy az egész helyzeten. Hát barátom, gratulálok, akkor neked sem kell szemüveg a közeljövőben. Áruld el a titkod, a répa teszi, vagy a spenót? Jó, oké, leálltam, nem vicces, tudom. A kérdésre igenlően hümmögök, ha nem feszítene olyan borzalmas módon a tarkóm, még bólogatnék is, de most megspórolnám magamnak az ilyen formális köröket. Remélem Farkas, nem sértődsz meg nagyon, ez nem személyes.
- Nem szoktam mindig kiakadni ám - persze, az kéne még csak, hogy Liv erről tudjon. Akkor lenne teljes az életem, nem mintha ez most nem miatta lenne, még ha közvetetten is. Neeeem, menjünk el hozzá kézenfogva, és újságoljuk el neki, hogy Kamillácska, aki nem mellesleg levegőmágus - side note: a terromágusok és az aerok nem szeretik egymást, Liv néni pedig leginkább terro - épp kiakadt, és csak a vak szerencsének köszönhető, hogy nem bántott senkit. Aha. Nyilván. Nem. Soha.
- De amúgy ja, elég sokat foglalkozik velünk - jó, ez nem épp egy teljes válasz a kérdésre, de már egészen közel jár. Ha valaki foglalkozik valakivel, akkor tud az ereje kilengéseiről is, nem?.. Kéne. Lehunyva szemeim hagyom, hogy elvigyen innen. Valamiért nem most fogok kiakadni, amiért hurcolásznak, és remélem, a gyomrom is így vélekedik. Különben sem most láttuk egymást először, szóval.. igen.