Budapest

Mostanában tele volt az élete újdonságokkal és olyan megérkezésekkel, amik szorongatták a gyomrát. Most először kapott rá lehetőséget, hogy meglátogassa Sethet az otthonában és ez egy kicsit idegessé tette, még ha tudta is, hogy nem lesz ott más. Nem volt benne biztos, hogy a fiú részéről ez nagy dolog, de tény, ami tény, kicsit több bizalmat mutatott meg, mint az, ha csak a kastélyban vagy annak környékén futnak össze, mert itt már beengedte őt a saját életterébe, valahova, ahova eddig nem láthatott be. A pesti lakásról nem is tudta, hogy hol van, ide sohasem követte a fiút, veszélyes lett volna, csak Bogolyfalván figyelte őt, mikor tehette.
Ehhez illően kellő komolysággal kezelte a helyzetet és ahogy illik, még egy kis ajándékot is vitt magával vendégségbe. Lusta volt varázsolni, úgyhogy egy szatyrot lóbált a kezében, amiben egy puzzle dobozának a tetején két adagnyi kínai étel volt elhelyezve meg egy marék szerencsesüti. Mikor megérkezett a lakótelepre, ahol a fiúk lakása volt, nyugalmat erőltetett magára és direkt gyalog ment fel a lépcsőn, hogy kicsit kimozogja magából az idegességet, így mire felért az emeletre már csak egy kis izgalom maradt benne, hogy vajon a másiknak tetszeni fog-e a puzzle és ízleni fog-e az étel – bár fogalma sem volt róla, hogy ő készült-e valamivel, de ha igen, az sem baj, majd megeszi holnap, az ilyesmi eláll.
Végül az ajtó elé ért és még egy pillantást vetett a cetlire, amin a cím volt, csak hogy biztosan jó helyre csengessen be, aztán megnyomta a gombot és várt. Közben pedig szinte olvashatatlanná gyűrte akaratlan is a papírkát.

Nem sűrűn volt szokása zavarba jönni, de most akaratlanul is ezt hozta ki belőle a figyelő szempár. Kicsit mintha kezdtek volna apró kis gátlások tűnni fel az eddig sima és akadályok nélküli cselekedetek sorában, ahogy elkezdte őt érdekelni, hogy Seth mit lát belőle és hogyan ítéli meg. Ennek lett az eredménye az is, hogy összecserélte a kávéjukat.
Az első korty után már képtelen lett volna megpróbálkozni egy újjal, egyszerűen csak lerakta a bögrét az asztalra és levegőért kapkodott.
- Cseréljünk. - Szinte hörögte a kérést, aztán ha sikerült megszereznie a saját bögréjét, akkor gyorsan ivott belőle, hogy elfeledtesse az ízlelőbimbóival az előbbi traumát. - Iszonyú, amit iszol. De komolyan - csóválta a fejét nem kicsit hitetlenül, mikor képes volt újra normális beszédre.
A fiú arcára nézve viszont végül ő is elmosolyodott, egy pillanattal később pedig már elnevette magát, mert azért megvolt a helyzetnek a maga humora.
- Na ha ettől a sokktól nem ébredtél fel, akkor semmitől - mondta még, majd újra belesett a hűtőbe, ez úttal már valamilyen reggelinek való élelmiszer után kutatva. Egy adag kínai még volt, de az nem éppen az a kategória, ami jólesne ilyenkor, úgyhogy kérdő tekintettel fordult vissza a fiúhoz.
- Reggelit akarunk? - érdeklődte. Nem volt benne teljesen biztos, hogy a másik hogyan tervezi a továbbiakban a napját, ráadásul a vendégszeretetével sem kellett volna visszaélnie, de ha őszinték akarunk lenni, akkor Averynek nem igazán akaródzott még hazamenni.

Egyetértett a felvetéssel és amíg Avery szinte rávetette magát a pulton hagyott bögrére, ő addig az asztalra lecsapott kávé után nyúlt, hogy fintora végre feloldódhasson az arcán. Néhány korty elég volt, hogy világa ismét kicsit egyensúlyba kerüljön, bár még jó negyed óra, mire a koffein hatni is fog. A vádakra megvonta a vállát.*
- Bagoly mondja...-*A másik ugyan egyáltalán nincs egyedül a véleményével, számos ismerőse tartja bűncselekménynek, amit kávé gyanánt iszik (sőt, néhányan meggyanúsították, hogy reggeli itókája Dr. Frankenstein laborjából szokott elősétálni). Ő így szerette, feketén és erősen, mint egy gurkóütés. Ha Sebby fűszerekkel meg tejszínnel kísérletezett, általában elnézte neki, a saját szórakoztatására azonban sosem próbálkozott semmi ilyennel. Avery végül elnevette magát és nem tudta egy pillanatra nem rajta felejteni a tekintetét, mielőtt a fiú a hűtő fosztogatásához látott volna, ő pedig kávéja felszínét nézegetve párbeszédet kezdeményezett saját magával - szigorúan fejben. Gödröcskék, huh? A világ egy igen furcsa hely.
- Az egyetlen probléma, hogy az adrenalin hamarabb lecseng, mint ahogy a koffein beüt.-*Jegyezte meg, bögréjébe mélyedve, a fidzsider ürességének tökéletes tudatában, nem akarta azonban elrontani a másik szórakozását. Vadásszon csak kedvére.*
- Leginkább egy zuhanyt szeretnék. Nincs kedvem bemenni az órákra, úgyhogy utána felőlem reggelizhetünk, de fél tizenegy van.-*Bökött állával a legközelebbi óra irányába. Nem mintha őt zavarta volna, bár ritkán tért el ennyire megszokott ritmusától és főleg attól, amihez a baleset óta tartotta magát. Most mégsem érezte, hogy a napja menthetetlenül üressé és értelmetlenné válna, bár sejtette, hogy ez leginkább egyedül fenyegetné - most viszont, ahogy arra egy lábát böködő orr és vidám csóválás emlékeztette, semmiképp sincs egyedül. Homályos emlékek derengtek fel.*
- Te levitted sétálni hajnalban?-*Nézett fel Averyre, kissé csodálkozva-hitetlenül, miközben szabad kezével megsimogatta a szőrös kobakot.*- Köszönöm.

- Azt hiszem az nekem is jól jönne - állapította meg Avery a zuhany kapcsán. - Már ha nem gond. De haza is hoppanálhatok akár - ajánlotta fel, mert kezdte úgy érezni, hogy első látogatáshoz képest visszaél a másik vendégszeretetével.
Az órára pislogva kicsit felvonta a szemöldökét, aztán megállapította magában, hogy tulajdonképpen nem is kelt annyira sokkal később, mint ami számára a kényelmes szokott lenni, de inkább nem tette szóvá, mert a másiknak nyilvánvalóan ki kell vakarnia magát reggel az ágyból ha órákat is akar látogatni. Igaz, amit eddig látott, abból úgy tűnt, hogy néha a fiú talán le sem fekszik éjjelente, de ezt csak tippelte.
- Akkor inkább ebéd lesz - döntött végül. - Még van egy adag kínai, de a másik szerintem megromlott a polcon, úgyhogy ha szeretnél, elmehetnénk bevásárolni - mondta, miközben gyorsan számba vette fejben a lehetőségeket. Mint legutóbb kiderült, egyikük sem egy főzőzseni, úgyhogy talán a legjobb lenne beülni valahova és megkajálni, vagy esetleg választani valamit, ami mindkettejüknek ínyére van.
- Nem sokat lehettek ebben a lakásban - zárta vissza a hűtőt, ami egyébként tényleg vészesen kongott.
Közben az ő kávéja el is fogyott, mert tej nélkül nem volt annyira oda érte, hogy sokáig szórakozzon vele, úgyhogy odalépett a mosogatóhoz, hogy gyorsan elöblítse a bögréjét. Úgy szokta meg, hogy lehetőség szerint azonnal mosogasson, mert nem is volt otthon sok edénye, ráadásul vakarni sem szerette róluk a rájuk száradt dolgokat. Ennek köszönhetően éppen nem szemben állt Seth-tel, mikor a kérdés jött, azonban ennek most tulajdonképpen örült.
- Fel akart téged kelteni - felelte könnyed hangon, mintha nem is most ismerte volna el, hogy igenis odafigyelt arra, hogy a másik jól aludjon és eleget. Egyebet nem is igen fűzött hozzá, mert volt egy olyan sanda gyanúja, hogy talán nem kellene egyből reggelről piszkálni az este történteket, már ha egyáltalán szóba kerül még valamikor.
- Megittad? - kérdezte aztán a fiúra nézve, és ha igenlő választ kapott, akkor elkérte tőle a bögrét, hogy ha már úgyis belenyúlt a vízbe, akkor azt is elmossa. Igen, meg lehetett volna ezt oldani egy egyszerű bűbájjal is, de ő a lelke mélyén még most is abszolút muglinak érezte magát, meg úgy őszintén, eszébe sem jutott, hogy ezt tegye.
Miután végzett, megtörölte a kezét és megállt Seth előtt.
- Na, hogy legyen?

Nagyjából sikerült megbeszélniük, hogy mit is szeretnének, miközben lassan peregtek a percek. Avery jól érezte itt magát, még akkor is, ha az történt este, ami, mert mindent összevetve kicsit kezdett lazábbá válni az egész légkör.
- Pékség, remek! - vidult fel. - Lángosos nincs véletlenül? - érdeklődött Seth-re nézve, mert még azóta sem jutott hozzá, hogy vegyen magának. Kicsit aztán elgondolkodott közben, aztán rájött, hogy az egésszel lesz egy apró probléma. - Megfelel, ha varázspénzben odaadom neked az összeget, amivel jövök majd? Nincs forintom. - Jó régen volt rá szüksége utoljára, úgyhogy nem volt neki kéznél magyar valuta, de ezek után valószínűleg váltani fog az első adandó alkalommal.
- Nem mentünk két méternél távolabb az ajtótól, szóval módja sem volt rossznak lenni - ingatta meg a fejét kicsivel később a mosogató mellett állva. Részben a hajnali időpont volt az, ami miatt esze ágában sem volt rendesen megsétáltatni az ebet, részben pedig a kutyáktól való ódzkodása, de igazából senkinek nem lehetett egy szava sem az eljárás ellen, mert Feather pisilhetett, Seth alhatott, ő meg tíz percen belül visszakerült mellé a kanapéra. Bár tény, ami tény, ettől az akciótól nem nőtt jobban a szívéhez a négylábú jószág, de ezt nem állt szándékában közölni a másikkal.
Miután végzett, megérdeklődte, hogy mi legyen a következő programpont, Seth pedig hamar döntött.
- Tökéletes! - nyújtózott egyet, aztán vetett egy pillantást az előszoba felé, azon gondolkodva, hogy kell-e neki bakancs most egyáltalán. - Honnan tudok a legközelebbről hoppanálni? Nincs kedvem felöltözni - fordult aztán Seth-hez, aztán ha megkapta az instrukciókat, akkor hamarosan már a saját lakásában állt neki a reggeli tisztálkodás teendőinek.
Ezúttal nem szenvedett sokáig a tükör előtt, és inkább kényelmesen, semmint divatosan öltözött. A fekete farmer maradt, hozzá egy sötét, kötött pulcsit húzott fel, haját pedig egyszerűen szabadon hagyta szállni. Gyorsan végzett, úgyhogy vissza is hoppanált a kiindulópontra, a bejárati ajtó elé, reménykedve benne, hogy nem pont egy mugli család elé fog megérkezni.
Mivel kapott egy kölcsön kulcsot, hogy ne kelljen az ajtó előtt álldogálnia, ha Seth még a zuhany alatt lenne, mikor visszaér, így könnyedén be tudott menni a lakásba.
- Megjöttem! - jelezte hangosan, hogy ki érkezett, mert a tegnap este után úgy érezte, hogy ez a minimum, hogy ne hozza a frászt a másikra és ne torkolljon megint katasztrófába valami. Nem tudta volna egyébként a szemére vetni, teljesen érthető volt, hogy a fiú miért ingadozik ennyire, egyszerűen csak jobbnak látta akkor már alkalmazkodni hozzá.
Nem hallott mozgást a fürdőből, úgyhogy el is indult a szoba felé, közben végig magyarázva.
- Hoztam neked könyvet. Számítógépes alapismeretek - mondta, miközben lerakta a kötetet a konyhaasztalra. - Kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy angolul van, szóval ha magyar programjaid vannak a gépen, akkor lehet, hogy itt-ott fordítgatni kell majd, de csak ez van nekem a témában, még akkor találtam a lakásban, amikor odaköltöztem - csevegte, miközben bekukkantott a szobaajtón, aztán azzal a lendülettel be is fogta a száját.
Seth még nem vette fel pulóvert, csak ing volt rajta, ez viszont látni engedte, hogy mennyire le van soványodva. Tényleg nagyon. Meg merte volna kockáztatni, hogy ha levenné a ruháját akkor ki lenne a bordája, és úgy egyébként is, ez így nagyon nem tűnt jó helyzetnek. Csendesen lépett oda a fiúhoz, aztán megállt előtte, finoman futtatva végig az ujjait a mellkasán és az oldalán, szigorúan csak a saját ujjaira nézve és nem Seth szemébe.
- Jobban oda kellene figyelned, hogy eleget egyél, még ha nem is esik jól - mondta halkan. - És nem szép dolog kétszer akkora pulcsit venni fel, csak hogy ne látszódjon, hogy mennyire lefogytál.
Csak tippelt ugyan, hogy ez történt, de hasonló esetben valószínűleg ő is ezt tette volna, úgyhogy meg merte kockáztatni, hogy Seth-nél is ez a helyzet. Homlokát egy pillanatra a fiú vállának döntötte, azon gondolkodva, hogy vajon nem mondott-e a kelleténél többet és hogy most mi legyen a következő lépés, de aztán elengedte, és rámosolygott. Ő maga sem tudott róla, hogy mennyi gyengédség bujkált abban az egyetlen görbében.
- Egyezzünk meg. Mostantól ha én eszek, amikor együtt vagyunk valahol, akkor neked is kell, legalább pár falatot. Rendben? - Csak remélni merte, hogy nem hajtják el a fenébe azzal a lendülettel, hogy ezt kimondta. Talán még jogos is lett volna, mert igazából semmi köze hozzá, mit csinál a másik.