31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 16. 13:46 | Link

Karácsony és Egyetlen

A karácsonyi bál másnapján mentem haza. Meglepő módon több hely kellett az ajándékoknak, mint a saját cuccaimnak. Azt hiszem az utazgatás közben megszoktam, hogy kevés holmit cipeljek magammal.
Hazaérve aztán meséltem, mindenről, ami velem történt, hogy hogyan vagyok, mit tervezek, milyen a munka, mind a kettő... Közben nagymamámnak segítettem a konyhában, majd apámnak a nappali feldíszítésben. Idén ugyanis kisebb bulit tart: barátaival, kollégáival tervezi eltölteni a karácsony előtti estét. Nekem arra a napra más terveim voltak, illetve hát erre a napra, hiszen a nagy karácsonyi készülődés közepette gyorsan telt az idő. Én pedig most itt állok két tálca sütivel és néhány kisebb ajándékkal Alexék háza előtt.
Fogalmam sincs, hogy ők mivel ütik el a karácsony előtti napot, de remélhetőleg lesz annyi idejük rám, hogy odaadhassam azt, amivel készültem. Jó, mondjuk terveim szerint szeretnék itt is aludni, elvégre nincs kedvem hazamenni a hangos társaságba, és ami jóval fontosabb: szeretnék négyszemközt beszélni Alexszel.
Sóhajtok egy nagyot, a kiáramló levegő fehéren gomolyog az orrom előtt. Kezdek fázni bár annyira fel vagyok öltözve, hogy még én sem ismertem magamra otthon a tükörben. A nagy, pufi kabát, a szemig húzott sál és a fél arcot eltakaró csuklya nehezítheti a felismerést még akkor is, ha kéklő szemem és néhány kósza, aranyló hajtincsem próbálkozik is felhívni a figyelmet magára.
Újabbat sóhajtok, majd elsétálok az ajtóig és bekopogok. Most már nincs is már dolgom, mint várni és imádkozni, hogy Alexék itthon töltik a karácsonyt és nem mondjuk Ausztriában forrócsokiznak egy hegy tetején. Valami kellemesen meleg nekem is jól jönne most. Finoman vacogva toporgok a küszöbön, várva arra, hogy beengedjenek.
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 20. 23:34 | Link

Kopognak. Meg sem próbálok osztozkodni a nővéremmel, nyissa ki ő az ajtót, akkora munkában van éppen. Kiballagok az előszobába, és feltárom a bejáratot a lábtörlőnkön álló jól beöltöztetett hóembernek. Aki Lin, de ezt nem rögtön, csak egy kis segítséggel sikerül megállapítanom, ugyanis kábé semmi sem látszik belőle. Két tálcával és más csomagokkal egyensúlyoz, úgyhogy legelőször is megszabadítom a holtsúlytól.
- Helló! - vigyorgok rá meglepetten, de nagy örömmel. - Bújj be!
Nyúlok a két tálcáért, és jobb híján belépek a folyosóról nyíló első helyiségbe, a szobámba, és egyelőre ott teszem le őket az ágyra.
Amíg karácsonyi meglepetésem lefejti magáról a ruharétegeket, a folyosó falának dőlök, és mikor végez, végre megölelhetem őt. - Hát te? - kérdezem lehajolva a hajába bújva. Még egy puszi is jut az arcára.
De nem vagyok irigy, a többieknek is adok belőle. Behívom a konyhába, ahol nem sok változott, mióta ott hagytam családom tagjait.
Szilvi a konyhaasztal fölé hajol, előtte egy szakajtónyi fehér habbal díszített mézeskalács, mellette még íratlan formák. Az én helyem mellette volt, rendes öcsként segítek ugyanis idén a mézeskalács-gyártásban. Vagyis a gyúródeszka felém eső részén kissé szerencsétlenebb, illetve széttrollkodott darabok nyugszanak, de azokat minden szeretetemmel csináltam, tényleg.
Anyám a konyhapultnál franciasalátát kever holnapra. Huszonnegyedikén az egész napos programja halászléfőzés és halsütés, úgyhogy ilyenkor előkészül az ebéddel, amennyire lehet.
Apám szintén a konyhaasztalnál ül, ő nem veszi ki a részét a kreatív munkából, amikor kimentem, épp a politikán morgolódott.
- Nézzétek, kit találtam a küszöbön! - tolom a derekánál fogva finoman beljebb Lint a konyhába.
- Megtarthatom? - pislogok sűrűn angyali mosollyal anyukámra.
- Szia Lin! - köszön anyám.
- Üdv! Nem lesz Camaro féltékeny? - kommentálja kérdésemet apám.
Nővéremet a legkönnyebb meggyőzni, felnéz, és integet barátosnémnek a kezében lévő  fehér habbal teli nejlonzacskóval.
- Ha jön mézeskalácsot díszíteni! Még vagy ezer van vissza - morgással vegyes sóhajtást produkál.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2014. december 21. 13:36
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 21. 14:08 | Link

Szerencsémre Alex nyit ajtót, így megúszok egy esetleges magyarázkodást, amit a szüleinek adhatnék elő arról, hogy mit is keresek itt. Ő nem kérdez semmit, bár láthatóan először őt is megtéveszti az álcám. De ezen nem is csodálkozom. Ha nem apám előtt öltöztem volna fel hóembernek, szerintem még ő is megkérdezte volna, hogy ki a fene vagyok.
- Szia! Köszi - lehelem, miközben átadom neki a tálcákat és belépek mellette a házba. Végre megszabadulhatok a nyolcezer rétegnyi ruhától: a vastag kabáttól, a két méter hosszú sáltól, a kesztyűimtől, a rózsaszín kardigánomtól. És csodák csodájára emberi kinézetem van alatta. Kapok egy ölelést is, amit elnyújtok addig, amíg csak lehet. Államat Alex vállára estem, hozzásimulok, karjaimmal kapaszkodok belé. A puszit is viszonzom, és közben úgy mosolygok, mintha ma lenne karácsony, én meg öt éves lennék.
- Apám bulit tart, nem akartam láb alatt lenni, na, meg hiányoztál - hangzik válaszom, majd hagyom, hogy átkísérjen a konyhába. Vicces bemutatása - és keze a derekamon - megdobogtatja a szívem, kicsit elvörösödök, de úgyis kipirultam a hidegben, szóval nem valószínű, hogy bárkinek is feltűnik.
- Jó napot! - köszönök zavartan barátom szüleinek, majd tesója felé fordulva egy "sziát" is kinyögök. - Persze, szívesen beszállok a munkába.
Bólogatok, majd Alexre nézek kérdően, honnan is szerválhatnék zacskót, hogy aztán én is beállhassak díszíteni.
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 21. 21:05 | Link

A szokásosnál hosszabban ölelem a lányt. Olyan rég találkoztunk, bár legalább a levélváltásaink sűrűbbek, mióta a Bagolykőre is jár. Tanítani! Ez annyira fura. Ő tanár. Én meg tavasszal érettségizem.
Meghökkenek magamon, de sikerül nem lefagynom, ahogy félredöntött fejjel lehelek egy puszit az orcájára. Visszaadja, és leesik, hogy ez igazából normális köztünk. Csak nekem volt másmilyen.
Napirendre térek a dolog felett, és betolom magam előtt a lányt a konyhába, ahol a család közvetlenül fogadja - persze. Egy nyaraláson már túl vagyunk együtt, és azóta gyakran kérdezgetnek is Linről.
- Nem kérsz előbb valamit enni, inni? - szakítja félbe anyám Szilvi önmegváltó tervét barátomhoz címezve a kérdést.
- Kamit lekenyerezzük majd - válaszolok én meg apámnak vigyorogva, és nővérem fölé állok, hogy megnézzem, hol tart. Már előre látom, jövőre fele ekkora adag mézeskalácstésztát fog begyúrni.
- Nem kell ám most nekiállni - ajánlok fel menekülési lehetőséget Linnek magam mögé, a szobám felé bökve. - Be is mehetünk.
Ha mégis feláldozza magát, Szilvi könnyen megoldja a zacskókérdést: a kezébe nyomja az én elhagyatott darabomat. Mindenkinek jobb lesz ez így. Az én kalácsaim nem nyernének versenyt.
Addig nekem eszembe jutnak a hozott sütemények, hát behordom őket a konyhába.
- Ezeket Lin hozta - leteszem anyu mellé a pultra, és le is vámolom a csokisabbikat afféle munkadíj gyanánt.


De macerás ennyi ember irányítaniiii. >.< Képzeld úgy, hogy normálisan reagáltak rád.:D
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 22. 12:23 | Link

Alex családjának tagjai kedvesek mint mindig, legalábbis eddigi tapasztalataim szerinti mindig. Karácsonyi készülődésük meghitten hangulatos, vagy csak nekem tűnik annak. Nálunk a nagy családi ünnepek mindig kicsit lehangolóak, mert olyankor óhatatlanul kettesben maradunk apámmal, és valahogy mindig ott van az érzés, hogy valami - vagy sokkal inkább valaki - hiányzik. Talán ezért is tart most apám nagy összejövetelt az ünnep előtt: megpróbálja kitölteni azt az ürességet, amit mindketten tisztán érzünk, bár talán ő fájóbban, mint én.
- Oh, köszönöm nem. Majd talán később - hárítom el a kedves kínálást, és már fogom is meg a felém nyújtott zacskót. - Á, szívesen segítek. Ráadásul ráérünk még. Úgy terveztem, hogy sokáig maradok, de csak, ha nem zavarok - pislogok gyorsan körbe, elvégre ez nem volt túl udvarias kérés. Sőt még csak kérés sem. Inkább a sütidíszítésbe temetkezek, hogy mielőbb készen legyenek.
Lassan telik az idő, én örülök Alex közelségének és a kellemes karácsonyi hangulatnak, ami bevallom, egyébként ritkán kap el, de a fiú mellett minden olyan egyszerű, és valahogy sokkal, sokkal jobb, mint egyébként.
Nem kevés idő múlva kissé sajgó derékkal és elgémberedő ujjakkal sóhajtok rá Alex testvérére, akivel szinte egyszerre végzünk, s ez valamiért vicces számomra, így ránevetek a lányra. Segítek még amiben lehet, illetve segítenék, de azért látom, hogy finoman hessegetnek már, elvégre mégiscsak én vagyok itt a vendég, nem kéne kivennem a munkát a kezükből.
- Hát akkor azt hiszem, megnézném a szobádat - lépek Alex mellé, és már-már megfogom a kezét, amikor rádöbbenek, hogy talán mégsem kéne. Nekem magától értetődőnek tűnik, de mintha korábban nem jártunk volna kézen fogva, az nem a barátok, hanem a párok kiváltsága... Hangyányit vörösebben indulok el Alex szobája felé, mint terveztem.
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 23. 20:00 | Link

Lin nem él a neki dobott mentőövvel, és valahol kicsit büszkén is gondolok rá: miért is húzná ki magát a kreatívkodás lehetősége alól? A keze arany. Még ha a lehetőség a karácsonyi répa, karácsonyi gomba, karácsonyi csiga, karácsonyi macska és ilyesmi sütiformák cukorhabbal való kidíszítésére is korlátozódik. Igen, a mi mézeskalácsformáink kissé rendhagyóak. Szeretjük a változatosságot. A kedvencem a karácsonyi medve a bojtos farkával, illetve a karácsonyi répa igazából hal, csak én festem mindig répának, mert tökre úgy néz ki, és sokkal viccesebb. Vannak helyénvaló mintáink is amúgy: mikulás, angyalka, szívecske, harang meg ilyenek. Túl sok szó a sütemények formájáról, ugye? Bocs.
Nem tudja a lány még, mibe vágta a fejszéjét. Egy ideig a székére támaszkodva hajolok át a válla fölött, nézem, ahogy dolgozik. Anyám közben megköszöni a süteményeket, apám pedig érdeklődik, mizu otthon náluk, a munkával és a Bagolykőn. Én leginkább hallgatok, mert ezt a sztorit már ismerem, egy kis idő múlva pedig el is tűnök a szobámban. Az öreganyó, Camaro kipurcanva fekszik a szőnyegemen, megdögönyözöm a lábammal, és leülök a géphez. Amikor megunom és visszatérek a konyhába, már csak egy-kettő mézeskalács van hátra.
- Na, kéremszépen - nyúlok Linke megcsappant habos zacskójához, és magam elé húzva egy csillagot "összefirkálom" kacskaringós vonalakkal.
- Absztrakt - magyarázom, ha bárki kételkedne abban, hogy ez díszítésnek minősül. Aztán meglátom Szilvi karja mellett  a féltucat további díszítetlen formát.
- Aaargh - morgok, és további festegetés helyett lezuttyanok az idő közben eltűnt apám helyére. Karomra támasztott állal szenvedem végig a maradék pingálást, és felpattanok, mikor végre tényleg az utolsó darabok készülnek el. Nem értem, Linnek hogy van még kedve nevetni az idegőrlő meló után (csináltam én ezt tavaly is, és egyáltalán nem vicces, mikor már a tizedik bárányformára próbálod a tizedik különböző mintát kiagyalni).
- Szuper, menjünk - lelkesedem, és kiterelem a lányt a konyhából - végre - a szobámba.
- Tettem ágyneműt a székre! - kiált utánunk anyám.
Az első utam a gépemhez vezet, kattintok egyet a jobb alsó sarokba, és meg is jön a válasz hangosan fel nem tett kérdésemre.
- Letöltöttem A beavatott című filmet, megnézzük majd? - kérdem és ott hagyom az egeret, lehuppanok a kanapészerepet is betöltő ágyamra.
Néhány napja nem váltottunk már levelet, így a legfrissebb eseményekről még én sem vagyok naprakész. Igazából egy dolog, ami igazán érdekel.
- Milyen volt a karácsonyi bál? Lecsapott már a kezemről egy jóvágású mestertanonc úriember? - mosolygok feszülten.
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 27. 23:44 | Link

Alex "végigszenvedi" a díszítéses procedúrát, én meg néha bocsánatkérően pislogok felé, de amúgy egészen kedvelem az ilyenfajta időtöltést, nem számít, hogy sok a feladat. Hiszen rajzolni kell, bár éppenséggel nem portrét, de a tetoválószalonban sem Mona Lisát kellett mindenkire festeni. Az ott szerzett tudásomat azóta már többször is kamatoztattam, most is rengetegféle minta az eszembe jut, bár a legtöbb nem karácsonyias, de ez a legkisebb gondom.
Az utolsó darab befejezése után végre Alex szobájában kötök ki, le is ülök rögtön az ágya szélére.
- Persze, megnézhetjük. Mostanában úgysem volt lehetőségem filmeket nézni - bólogatok egyetértően. Hát igen, a varázslónegyedekben ritkán találni televíziót vagy internetet, pedig aztán szerintem igazán hasznos mugli eszközök is vannak, amiket nem ártana a varázslóknak használatba venni.
A fiú mellém ül, én pedig nyelek egyet. Régen nem hatott így rám a közelsége, ebben biztos vagyok. Azonnal túl melegnek érzem a szobát, szerencsére van még mit levennem, mielőtt ahhoz a réteghez érnék, ami már megbotránkoztatná a jelenlévőket. Lerángatom magamról a pulcsimat, alatta rövid ujjú, lila pólót viselek. Csuklóm körül rögtön megélénkülnek a pillangók, kicsit feljebb szálldosnak, rezegtetik szárnyaikat. Én már egészen megszoktam őket, mozgásuk egyáltalán nem zavar, Alex kérdése viszont megmosolyogtat.
- Valódi szőke herceg - mondom Anthonyra gondolva, majd felkacagva oldalba lököm a srácot. - De csak a diákom, semmi egyéb. Ne felejtsd el, már tanár vagyok, még, ha nem is nézek ki annak! Anthony általában aludni szokott az óráimon, viszont kedves volt tőle, hogy kísérőmnek jelentkezett. Hangulatos estém volt, de semmi különös.
Én is szívesen feltennék egy hasonlóan puhatolózó kérdést, de nem tudom, mire fel. Én nem tudok egy eseményre vagy alkalomra vonatkozóan tapogatózni a témában. Simán rákérdezni meg nem akarok, az olyan esetlenül hangzana.
- Na, és veled mi újság? Mit csináltál abban a pár napban, amíg nem hallottam felőled? - mosolygok, de közben némán korholom magam: "Gyáva vagy."
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 28. 03:19 | Link

Olyan szerényen ül az ágy szélén, mintha kényelmetlenül vagy feszélyezve érezné magát.
- Érezd magad otthon - bátorítom, ahelyett, hogy rákérdeznék, van-e valami baja. Kicsit talán más itt, mint a Bagolykőn, ahol tényleg mindketten otthon voltunk. De már máskor is volt itt, úgyhogy nem egészen értem a tartózkodást.
A film zöld utat kap. Ennek örülök, mert lelkes filmfaló vagyok, másfelől csak magamat fogom kínozni a közelségével a sötétben. Amúgy pedig egy barom vagyok, amiért nem akartam tönkretenni a barátságunkat, most ennek ellenére mégis tönkremegy, csak nem annyira direktben, mint ahogy akkor menne, ha egyszerűen közölném vele, hogy mi a helyzet.
- A filmezés a két dolog közül az egyik, amiben a Bagolykő elbukik az itthonnal szemben - bököm ki elkalandozásom miatt egy kicsit hosszabb ideig késve a reagálással, mint az indokolt lenne.
Nem egészen az a válasz jön a báltémára, mint amire számítottam. Vagy inkább reméltem. Állkapcsom megfeszül nevezett Anthony említésére, és Aileen hiába próbálja elmismásolni, elhatározom, hogy bagolyfordultával kiszedem Bálintból az infókat róla.
Vagy mondjuk most szépen befejezem a hőscincérkedést - hűtöm le magam, mielőtt jobban felfújódnék olyan dolgon, amihez vajmi kevés közöm van.
Hátamat a falnak döntöm, próbálok közömbösnek tűnni.
- Semmi extra, szokásos. Kockulás, kutyasétáltatás, lógás Noémiékkel. A karácsonyi szünetre engedélyeztem magamnak a tankönyvek félretolását, de járok külön tanárhoz is, hogy felkészítsen az érettségire - megvonom a vállam.
Indiszkrét kérdésem alatt feszülten figyeltem Lin arcára, ezért kerülhette el a figyelmem, de most, ahogy lefelé nézek, észreveszek a csuklóján egy mozgó valamit, ami elsőre karkötőnek tűnt. De nem az. Odanyúlok, és magam veszem magam elé.
- Hát ez meg? - hőkölve nézek fel a lányra, nem is tudom, mit mondjak, annyira nem jellemző rá. Vagy csak nem hittem, hogy jellemző, de mit tudok én?
- Nem gondoltál rá, mit mondasz majd az unokáidnak a... - itt jönne a szöveg a szottyadt bőrről és az aszott pillangókról, de tőlem nem várt módon időben kapcsolok. - És különben is, ezek meg hogy tudnak mozogni?
Ámulva hajolok még közelebb a csuklóhoz, és azon a szárnyukat lebegtető lepkékhez.
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2014. december 28. 18:13 | Link

Kicsit úgy tűnik, mintha Alex lélekben máshol járna, de nem feltűnően bambul el, és láthatóan figyel rám, szóval nem teszem szóvá, és nem is aggódom különösebben miatta. Bizonyára fáradt, elvégre ő kezdte a díszítést.
- És mi a másik? - kérdezem, mert hirtelen nem jut eszembe semmi. Mármint azon kívül persze, hogy ott minden nap láthattam Alexet, és többet vele lehettem, mint itt. Az nagyon is számít, de azt úgyse mondanám el neki. Legalábbis nem így hoznám a tudomására.
Mikor szóba kerül a bál és Anthony, érzem, hogy a hangulat kicsit nyomottabbá, hm... nem, talán csak kicsit feszültebbé válik, és nem értem, miért. Felvont szemöldökkel nézek a fiúra, de végül mégsem kérdezek rá. Lehet, hogy rosszul érzem, és nincs is semmi baj, akkor meg inkább jobb nem piszkálni a dolgokat, mielőtt teremtődik egy.
Kérdésemre egyszerű válasz érkezik, nem is érzek mögötte semmi elhallgatást, úgyhogy meg is nyugszom rögtön. Azt észrevenném, ha Alex találkozott volna az igazival. Mármint észrevenném, nem? Csak feltűnne. Remélem.
Aggodalmam közepette egy pillanatra nem figyelek oda, a másikban meg már a fiú kezében van a kezem. Hirtelen felnézek, érintése kellemesen melengető és tűzforrón égető egyszerre. Elvörösödök, pedig mellette nem szoktam.
- Oh, ez? - nézek én is a most már riadtan odébb rebbenő és felszárnyaló lepkékre. - Ajándékba kaptam a mesteremtől, aki Brazíliában tanított. Nem fogadott el nemet válaszul arra a kérdésre, hogy festhet-e rám.
Halkan felnevetek, mert eszembe idéződik a fickó, és hát hihetetlen egy figura. De sokat tanultam tőle, hálás is vagyok neki, nem csak művészként, de emberként is.
- Az unokáimnak? - kapom el a mondattöredéket, majd hitetlenkedve felnevetek. Még mindig nem hiszem, hogy fogok addig élni, hogy unokáim legyenek. - A titok a festékben van, illetve a különféle krémekben, amit előtte a bőrre kennek. Nagyon izgalmas egyébként látni, ahogy elkészül egy ilyen. Én csak egyszerűbb formákra vagyok képes, de már az is büszkévé tesz, hogy egyáltalán meg tudom csinálni.
Nagyon élveztem a Brazíliában töltött időt, lelkesen is mesélek róla, bár sok mindent már levélben is megírtam Alexnek, hiszen folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. Beszéd közben azonban feltűnik, hogy milyen közel van az arca a kezemhez. Szinte lélegzetvisszafojtva figyelem, ahogy a lepkéimet tanulmányozza, majd egy hirtelen ötlettel megsimogatom az arcát. Aztán hagyom karomat visszahullani a kezébe. Fogalmam sincs, hogyan fog reagálni rá.
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2014. december 29. 01:16 | Link

- Az itteni barátaim - felelem a kérdésére, mi a két dolog közül a másik, amiben a Dembinszky-lakás veri a Bagolykövet. - Egészen jól el tudja feledtetni velem az ottani brigád, de most, hogy itthon vagyok, azért örülök, hogy velük is lehetek kicsit. Most meg persze te...i hiányoztok.
Lin eztán mit sem sejtve kérdez rá az unokákra. Ő akarta, szinte követeli, hogy előrukkoljak a mániámmal. Mosom kezeimet. Höhö.
- Amikor majd szottyos bőrű nagymama leszel, és arra nevelnéd őket, hogy ne drogozzanak, ne lövessenek piercingeket és ne tetováltassanak... na ezzel nem leszel hiteles - magyarázom holt komolyan.
Nem értem őt, engem tuti nem varrhattak volna össze. Ha valaki odajön ezzel hozzám, megmondom neki, hogy hülye vagy. De nem akarom sokat firtatni ezt a dolgot, úgyhogy csak hümmögök, mintha megérteném, pedig nem.
Az azért viszont tényleg menő, hogy tud ilyet csinálni.
- És kidekorálod majd a diákokat a BK-n? - kérdem nevető szemekkel. Mondjuk amúgy is van ott már egy pár elvetemült kisgyerek, aki széttetováltatja magát, nem kell nekik bátorítás. - Aztán indítják a fegyelmi eljárást a "pank" tanárnő ellen. Hehe.
Közben rájövök, még van kérdésem. Az egyik némileg aggasztó, ugyanis azt hallottam, ha valaki tetováltat egyet, onnantól nem tudja abbahagyni. Élvezik, vagy nem tudom. Noén igazolódni is látom ezt. Az Alice csodaországban macskával kezdte az egyik alkarján, aztán került Tim Burton - Jack a másikra, azóta a vádliján is van már egy, és készül a lábfejére a következő, közben meg szárnyakat tervez a hátára... jó, hozzá mondjuk úgy-ahogy illik. A nagymamás moralizálást meg már ő is megkapta. Így hát aggódva kérdezem:
- Tervezel még többet is...?
Még forgatom kicsit a csuklót.
- És meg van oldva, ugye, hogy a muglik ne lássák mozgónak?
Teljesen kifaggattam a telefon... tetoválástémáról. Bocs, megzavart, ahogy váratlanul megsimított. Reflexből nyúlok a leejtett keze után és visszateszem a helyére, az arcomra, amit amúgy nem tennék meg, ha épp nem ment volna szünetre az agyam, de valahogy a szemei fogva tartják az enyémeket, és olyan, mintha a szivárványhártyámon átsurranva egészen a fejem belsejébe jutna, és lekattintotta volna a főkapcsolót, minek okán egy egyre hosszabb értelmetlen mondatot fogalmazok belül, amit most jobb is lesz, ha befejezek.
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. január 15. 19:12 | Link

Szóval az itteni barátok. Bólogatok, mintha érteném. Valójában azért van is róla fogalmam, milyen az, amikor a szíved több felé húz, de én a kastélyban szereztem az első barátaimat. Eléggé antiszociális gyerek voltam, ráadásul csendes, magának való, nem igazán feltűnő. A rajztehetségem miatt a tanárok néha kivételeztek is velem, emiatt pedig még nehezebb volt barátokat szerezni. Most, hogy már jártam több helyen a világban és ismeretségekre tettem szert, kezdem érteni ezt az érzést egy kicsit jobban. A brazil vagy éppen görög ismerősökhöz az ember nem tud csak úgy leruccanni, akkor sem, ha éppen boszorkány az illető.
- Hogy micsoda?! - nézek rá vészjósló szemekkel, és kezem már valami párnaszerűség után kutat, amit hozzávághatok, de közben mosolygok. Valójában nem érzem ilyen nagy tragédiának a dolgot. Valószínűleg úgysem leszek... hogy is mondta? Szottyos bőrű nagymama. A betegségem még mindig gyógyíthatatlannak minősül. Valójában ezen a téren semmi nem változott. Illetve valami mégis: én és a hozzáállásom. Már nincs kedvem összegömbölyödni a sarokban és sajnálni magam. Helyette mosolygok, amin csak lehet, megyek tovább, addig, amíg megtehetem. Ha holnap összeesek, és mindennek vége, legalább elmondhatom, hogy nem rettegve vártam a halált. Még tetkóm is lett. Nem királyság?
- A drog és a tetkó két külön dolog. Engem nem zavarna, ha az unokám úgy érezné, szeretne ilyet. Tiltsa neki az anyja! - nevetek fel, és leteszek arról a szándékomról, hogy megdobáljam a fiút, lehetőleg valami kevésbé keménnyel.
- Persze - csillan fel a szemem. - Jövőre rózsaszín hajjal fogok hazaállítani, miután minden rellonosra rápingáltam egy sárkányt.
- Nem tudom, hogy lesz-e, de egyelőre nem tervezek. Ez sem előre megfontolt szándékból született, egyszerűen ajándék volt, amit nem utasítottam vissza. - Kedvtelve nézegetem én is a szép szárnyú pillangókat, amiket lehetetlen megérinteni, legalábbis nekem még sosem sikerült. Folyton odébb rebbennek. Pedig szívesen megsimogatnám a szárnyukat, hogy lássam hímporos lesz-e a kezem tőle. Annyira valódinak tűnnek a számomra. Na, persze a mester egy valóságos művész, én a közelében sem járok annak, amire ő képes.
- Nem tudom, hogy a muglik mit látnak, lehet, hogy egyáltalán nem látják - vonom meg a vállam. Még senki nem nézett kimeredt szemekkel a karomra, szóval úgy gondoltam, akármit is észlelnek, az nem lehet túl gázos.
Közelségétől megrészegülve, szinte transzban emelem fel a kezem, hogy hozzásimítsam arcbőréhez, majd ejtem vissza a tenyerébe, ő azonban szinte azonnal vissza is emeli a fejéhez. Ekkor veszem csak észre, hogy egy ideje már nem veszek levegőt. Biztos, emiatt vörösödtem el, elvégre mi más lehetne rá a magyarázat? Közelebb hajolok vagy csak hirtelen úgy tűnik, mintha közelebb lennénk egymáshoz. Megbűvölve nézem a fiú száját, szeretnék még közelebb húzódni hozzá. Hirtelen zajt hallok a szobán kívülről, ami megzavar, és az ajtó felé fordítom a fejem. Végül megköszörülöm a torkom, és zavartan felnevetek.
- Öhm, kérdeztél valamit? Vagy...ööö - Jah, nem vagyok képben, látszik.
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2015. január 15. 19:20 | Link

"Hogy micsoda?!" - Na, tessék, most magamnak csináltam a bajt. Sejtem, mit kutat, így szolgálatkészen hátradőlök a kispárnámért, és a keze ügyébe helyezem, hogy fejbe vághasson, vagy amit akar.
Deehogyis. Lovagiasan eltakarom előle a kispárnát, amit a képembe nyomhatna, és közben keresem azt a fokozatát a vigyorgásnak, ami kifejezi, milyen jól szórakozom, de nem teszi sértővé, hogy az imént szottyos nagymamáztam le. Nehéz pálya.
Elgondolkodom amit mond arról, hogy a tetoválás azért nem lépcsőfok a drogok felé. Igaza van, és talán mostanság már annyira nem nagy szám, ha valakinek tetkója vagy piercingje van. Mégis, ha az én gyerekemnek lenne... ugyanúgy kiakadnék, mint az én famíliám, ha Szilvi vagy én állítanánk haza ilyennel. Bár Szilvi... ki tudja... valami titkos helyen... simán el tudom képzelni róla.
- Na jó, a rózsaszín hajat megnézném - adom a lovat a punk tanárnő tervei alá. - Egy Trullus és el van intézve.
De azért titkon reménykedem, hogy nem tervez megválni a mostani hajszínétől. (Lehet, hogy én vagyok nagypapa! Már most!)
A tetoválásveszély nagyjából elhárult, de a beszélgetés amúgy is valami egészen váratlanba torkollt. Valahol. Igazából már nem tudom, mi volt az utolsó, amit mondtunk...
El sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik - miután kikavarodom a fura örvényből, és visszatérek a jelenbe -, de az arcunk egyre közelít egymáshoz. Ez tényleg megtörténik!
Á nem. Pont mikor elszántam magam, hogy beveszem az utolsó centiket, és meg fogom csókolni. ROHADT ELEFÁNTOK CSÖRTETNEK A FOLYOSÓN!
Elmúlt a pillanat. Hallom, hogy az említett elefánt a nővérem szobájába igyekezett, mivel csak egy fal választ el minket egymástól. Lin töri meg a csendet.
- Nézzük meg a filmet! - improvizálok, és mintha rugóról pattannék, felállok, hogy odamenjek a gépemhez, hogy benyomjam a lejátszóba A beavatottat.
Anyám kopog.
- Holnap karácsony, és még mindig nincsenek felkötve a szaloncukrok! - sopánkodik és törtet be az ajtón egy kis szünet után. - Szilvi is kapott egy zacskóval, tiétek ez a kettő. Vágtam cérnát.
Letesz két tescos zacsit tele szaloncukrokkal, a következő pillanatban pedig már itt sincs.
- Nálunk ilyen a karácsony - magyarázom bocsánatkérőn, vállat vonva.
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. február 16. 21:52 | Link

Punkosításom ötletét teljesen kitárgyaljuk, még, ha igazából fikció is az egész. Nem tudom elképzelni magam ártatlan - na, perszeee, röhögnöm kell - rellonosokat kikötözve és tetkósítva, sőt igazából rózsaszín hajjal sem. Bár ez utóbbi még elmenne valamilyen jelmezbálon vagy farsangkor, esetleg egy nap viccből, de hosszabb ideig biztosan nem csinálnék magamból szivárványpónit. Misi már így is olyan sokáig hívott Barbienak, hogy erős a gyanúm, a tanulóim nagy része is így nevez a hátam mögött. Kíváncsi lennék, hogyan reagálnék, ha valaki szemtől szembe szólítana így... de nem, annyira azért nem vagyok kíváncsi.
Aztán áramszünet következik. Valaki lekapcsolta a lámpákat a fejemben, a szívem a fülemben zakatol, a tüdőm pedig üres, Alex arca pedig már szinte csak centikre van, amikor egy a szoba előtt gyorsan elhaladó személy megtöri a pillanatot. Zavartan próbálok kilábalni a helyzetből, miközben csalódottnak érzem magam, amiért végül semmi nem történt. Kedvem lenne közelebb bújni a fiúhoz, de nem vagyok az a leteperős típus. Ráadásul fogalmam sincs, hogyan reagálna, ha rámásznék. Várjunk csak! Az előbb ő is észrevett valamit a csókközeli állapotból, vagy csak annyit látott, hogy bambán bámulok rá? A fenébe! Annyira elmerültem a saját kis világomban, hogy nem tudom felidézni a reakcióit. Pedig az most kifejezetten fontos lenne. Végül is nem hátrált el, nem röhögött ki, szóval nagyon rossz véleménye nem lehet, de az is előfordulhat, hogy csak nem vette észre. Miért nem tanultam legilimenciát? Na, nem mintha használnám rajta. De legalább a jósképességem erősebb lehetne. Na, nem mintha minden jóslat igaz lenne.
Amíg én ilyen gondolatok között tipródok Alex igyekszik kilábalni a kínossá váló szituációból és filmnézést kezdeményez, ami ellen nem is szólalok fel, elvégre a sötétben könnyen közelebb lehet bújni a másikhoz, sőt, ha ijesztő a film, akár még a kezét is megfoghatnám... khm... Akarom mondani biztosan nagyon izgalmas a film, szóval érdemes lesz megnézni. Illetve érdemes lenne, ha nem lenne ilyen közel a karácsony, és nem kéne készülődni rá. Alex anyukája újabb feladattal lep meg minket, ami nincs is annyira ellenemre, bár a filmes összebújást többre értékelném jelenleg. Na, de hogy a legtöbbet hozzam ki a helyzetből magam elé kapok egy zacskónyi szaloncukrot, és igyekszem vele Alex közvetlen közelében elhelyezkedni.
- Nálunk is hasonló - nevetek fel. - Sőt a buli miatt annyi hópelyhet vágtam ki, hogy a végén már nem éreztem az ujjaimat. Na, de apámért és a bulijáért bármit.
Beszéd közben a kezem is mozog, egy cérna segítségével kettőt felkötök, majd egy pillanatra megtorpanok, és Alexhez fordulok segítségért:
- Ti kettőt vagy egyet szoktatok egyre kötözni? Mi is-is, de nem tudom... - nézek bizonytalanul, pedig ennél aztán csak nagyobb problémáim lesznek ma. Hiszen még mindig nem mondtam meg neki, pedig lett volna alkalmam rá. Most így két szaloncukor között csak nem vethetem oda neki, az milyen lenne már. Ahjj, ha így folytatom vénlányként fogok meghalni.
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2015. február 21. 10:47 | Link

Ha előbb kezdjük, hamarabb túlesünk rajta. Így nem annyira sikerült koncentrálni a filmre, de a szaloncukrok ütemesen készültek, ahogy összeérő karokkal, combokkal egymás mellett ülve csomóztuk a cérnákat.
Aileen kérdése eszembe juttatta, hogy kis koromban duplán is kötöttük a szaloncukrokat, de már olyan régen, hogy alig emlékszem rá. Így most úgy egyeztünk meg, hogy ő duplákat köt, én meg szimplákat. Egybe öntöttem a két zacskót, hogy változatosabbak legyenek a színek. Olyan uncsi, amikor két csomag piros szaloncukrot kell egyhuzamban, végeláthatatlanul kötözgetni.
Még a szakadékos megmerénylős résznél sem jártunk, amikor elkészültünk a rabszolgamunkával. A kész szatyrot az ágy végébe raktam, a robot közben levámolt szaloncukrok papírjai a kukába kerültek. Innentől nyugiban (és zavarba ejtő közelségben) nézhettük meg a film hátralévő részét.
A stáblista végére már benne jártunk az estében, szóval elvetve az éjszakai séta gondolatát, inkább elszállingóztunk fürdeni. Egyenként, mármint. Pedig anyám - próbálta nem mutatni, csak szarul - majdnem sokkot kapott, mikor megkérdeztem, szabad-e a fürdő, mert mennénk zuhanyozni, lol.
Az éjszaka további felében válogatott Pop Cap játékokat játszottunk a gépen. A legnagyobb sikert a tárgykeresős aratta, amikor a felsorolt tárgyakat kell egy nagyon zsúfolt helyiségben megtalálni, de szállítottunk pizzát, lövöldöztünk kulcsokat egy hajóról Velencében, és visszavertünk kerti növényekkel zombitámadásokat is, szóval fárasztó egy éjszakánk volt. Cheesy
Tervben volt, hogy felfújom magamnak a matracot, de csak pillanatnyi elmezavar lehetett, mert aztán Lin rávilágított, hogy a BK-n is képesek voltunk egy ágyban aludni, és azok az ágyak sem voltak szélesebbek. True. Ő talán nem vette észre, mennyivel más most az egész. Talán csak az én fejemben.
Most itt fekszünk az ágyamban két takaró alatt, és nem jön álom a szememre.
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. március 6. 22:28 | Link

Alexem <3

Az egész nap úgy röppent el, mintha nem is órákból, csupán percekből állna, és mire észbe kaptam már EBBEN a helyzetben találtam magam. Nem mintha rossz dolog lenne, csak hát... De csak magamat hibáztathatom, elvégre, ha nem szólok rá a fiúra, most alhatnék a matracon, nem kevesebb szokatlan gondolattal, de némileg talán kényelmesebben. De hát én mondtam, hogy aludjunk együtt, mint régen. Végül is teljesen logikus, valószínűleg őt is ez győzte meg a gondolat helyességéről. Csak hát...
Édes istenem! Hát hogy lenne ez logikus meg helyes? Az egy dolog, hogy egy egyszemélyes ágyat nem véletlenül hívnak EGYszemélyesnek, de az akkorihoz képest igencsak megváltoztak az érzéseim. Nem mondanám pálfordulásnak vagy száznyolcvan fokos fordulatnak, de régen Alex számomra a legjobb barátom és fogadott testvérem volt. Nem volt abban semmi kínos, hogy mellette aludtam néhanapján. De most csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó az illata és, hogy még csak ki se kéne nyújtanom a kezem ahhoz, hogy megérinthessem.
Én ezt nem bírom! El kellett volna neki mondanom, mielőtt lefeküdtünk. Mármint aludni, értitek... Talán most, hogy sötét van és csend könnyebben el tudnám neki motyogni a mondandómat. De lehet, hogy már alszik... Oh, hallom a légvételeit. És ez annyira awhh... Na, jó, több értelmet kérünk, ennyire nem vagyok csöpögősen rózsaszín. Nem, és kész! Nem vagyok Barbie! Többé már nem, sőt soha többé! Miért van az, hogy valahányszor szerelmes leszek valakibe, agyatlan liba lesz belőlem?! Talán el kéne felejteni ezt az egészet... De nem tudom! Kész, vége, agyhalottnak nyilvánítom magam.
Puffogva, hirtelen mozdulattal fordulok az ágyon, egészen elfelejtve, hogy ez csupán egyszemélyes, sőt azt is, hogy nem ártana figyelnem arra, hogy ne lökjem le a mellettem feltehetően már alvó fiút. A csattanás elkerülhetetlen hangjára megáll a szívem is egy pillanatra, majd turbó sebességgel keresni kezdem az ágy szélét - és lepottyant, lelökött Alexemet -, vagy a lámpát vagy valamit, de csak azt érem el, hogy tapogatózásom közben az ágy mellé nyúlok, hogy aztán elveszített egyensúlyomat a földön és Alexen szedjem össze.
- Áucs - nyögök, majd rémülten megpróbálok lemászni a fiúról, elhessegetve az olyan gondolatokat miszerint nem is olyan rossz ez a testhelyzet, és azonnal bocsánatkérés-lavinát zúdítok rá. - Sajnálom, annyira, de annyira... bocsi, én ezt nem így akartam, illetve nem is akartam, teljesen véletlen volt. Jól vagy? Hol van itt valami fény? Jézusom, én annyira hülye vagyok. Bocsi, ugye nem esett semmi bajod? Vagy legalább semmi komoly. Én annyira...
Kezdenek könnyek szökni a szemembe, leginkább a dühtől, amit magam iránt érzek. Most komolyan, ennél jobban hogyan lehet bármit is elrontani? Mindegy, mihez nyúlok, totál béna vagyok. Maradnom kéne a vásznaim és ecseteim között, azokban legalább nem teszek kárt. Egyszerűbb lett volna egy festett szívet küldeni a srácnak, bár azzal lehet nem tisztult volna ki egészen a közölnivaló, de akkor legalább megúszta volna az esést, meg engem. Sokkal jobban járt volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2015. március 8. 00:37 | Link

Itt a rövid.:) Tündér <3

Igyekeztem annyira kihúzódni az ágy szélére, hogy egy kicsit se kelljen hozzáérnem. Lehet, hogy mégis keskenyebb ez az ágy egy kicsit, mint az azerothi. Ott mintha jobban elfértünk volna. Mondjuk ott félig egymáson feküdtünk, tudjátok, pusztán helytakarékossági célzattal. Höhö.
De hogy most átöleljem, hozzám bújjon, összegubancolódjunk? Nope. Kényes helyzetet szülne, ahogy a fülembe szuszogna minden lélegzetvétellel megbirizgálva a pihéket a nyakamon...
Bűnös gondolataimért elnyerem a méltó büntetést, a következő pillanatban a fejemet irtózatosan bevágva a éjjeli szekrénybe landolok a földön. Nagyon fájt.
Kótyagos fejjel fekszem kiterülve, a koponyámhoz nyúlok, ömlik-e a vérem, de fura mód nem. Viszont ha hozzáérek, csak rosszabb. Meghalok. Készvége. Aztán máris érkezik Aileen - nem számolom, de - két centivel elkerülve legérzékenyebb pontomat egyenesen beletérdelve a combomba, ami majdnem annyira jól esik, mint az előbbi "ne is kezdj disznó gondolatokba, Alex" büntim. Egy mély torokhanggal üdvözlöm a fájdalmat, ami legalább eltereli a figyelmem a lüktető fejemről. - Pont eddig, ameddig ezt ki nem jelentettem. Összerándulás közben karjaim elérik Lin derekát, így lepakolom magamról, és visszahanyatlok a földre.
Egyébiránt nem szitkozódom, nem szólok semmit. Most már senki nem esik lejjebb - bár még ránk dőlhetne a szekrény -, nem mozdulok, próbálok magamhoz térni.
Aileen ellenben propellergyorsaságban kezd bocsánatkérésekbe, míg én a csillagokat nézem elsuhanni a szemeim előtt, vúú, vúúú. Sajnos a lánynak még várnia kell néhány percet, míg meg merem kísérelni, hogy felemeljem a fejem a földről. Felülök és háttal fordulok az ágynak, oda támaszkodom. Fájok.
- Na jó, mit szólsz hozzá, ha felfújom a matracot? - kérdezem mély hangomon, éjjeli időponthoz mérten halkan, bár az előző akcióval ha anyámékat nem is, Szilvit valszeg felvertük.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2015. március 8. 23:38
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. március 8. 18:35 | Link

Ez nem is annyira rövid. Cheesy <3

Bocsánatkéréseim után olyan sokáig húzódik a csend, hogy félek, Alex többé nem is fog hozzám szólni. Meg is érdemlem amilyen béna vagyok. Némán térdelek a közelében és ajkaimat beharapva átkozom az ostoba fejem, de hiába ostorozom magam, valahogy nem érzem jobban magam tőle.
Mikor megszólal, először elönt a megkönnyebbülés. Na, azért mégiscsak hozzám szól, talán nem is haragszik nagyon, hogy összetörettem a fejét és még rá is estem. De, amit mond, attól megkörnyékez a kétségbeesés. Én nem akartam, hogy ez legyen a vége.
Érzem, hogy könnyek szöknek a szemembe, nem igazán a szomorúságtól, inkább dühkönnyek ezek. Utálom magam. Végre itt vagyok vele, a közelében, vele is alhatnék, erre mindent elszúrok. A cseppek végigfolynak az arcomon, majd lezuhannak ölemben tartott karjaimra, és én csak rázom a fejem.
- De én szeretnék veled aludni - sírom, megpróbálva halkan cselekedni ezt, elvégre semmi kedvem Alex szüleinek magyarázni, hogy miért próbáltam meggyilkolni a fiúkat. - Én csak... Sajnálom. Nem tudom, mi van velem.
~Hazug liba. Még szép, hogy tudod, mi a gond, csak gyáva vagy és nem mered bevallani. És ezzel most mindent tönkreteszel.~
Könnyeimet megpróbálom letörölni a kezem hátával, de csak arra tudok gondolni, hogy milyen gáz, hogy elbőgtem magam. Nem vagyok már kisgyerek, és mégis úgy viselkedem. Ez annyira... szánalmas. De mit tehetnék? Amióta tudom, mit érzek Alex iránt, valahogy már semmi sem olyan, mint régen.
- Ha megígérem, hogy nem mozdulok, alhatok melletted? - kérdezem csendesen. - Majd én fekszem kívül, és akkor legközelebb csak én esem le.
Szipogva emelem könnyes tekintetem a fiúra, szemeimben némi könyörgéssel. Én tényleg nagyon szeretnék mellette maradni.
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2015. március 9. 00:37 | Link

De milyen gyorsan írtál rá *.*

Nem sejtettem, hogy egy matrac említése ilyen erővel fog hatni. Mindenesetre higgyétek el, egy síró lány szépen meg tudja ölni a korábbi hangulatot s a tiltott gondolatokat. Ez éppen kapóra jön, mert ha ideiglenesen is, áttöri a gátat, ami miatt nem érhettünk egymáshoz... nos, a majdnem csókunk és a pillanatot buldózerként leromboló anyám óta, aki szerintem csak örökbefogadott, mégpedig azért, hogy azt az egy életeseményemet tönkretegye. Nagyon agyafúrt, anyu.
A besütő hold kevés fényénél éppen látom az ezüstös csillogást az arcán, ami megerősít abban, amit a hangján amúgy is látok hallok: sír. Hogy miért? Halvány fogalmam sincs. Kis híja volt, de azért nem haltam meg, nem kell temetni. Tán csak feltolult benne mindenféle gond, ami úgy a nőkben általában. Imádnám megérteni Aileent, elvégre ő Noé és Bálint mellett a legjobb barátom, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem ez a jó alkalom arra, hogy megértsem, miért van ez a kitörés.
- Na - csitítónak szánt hangon, már alig lüktető fejjel tárom ki a karom, amiből fogalmam sincs, mennyit lát a sötétben, így inkább megérintem egyik kezemmel a vállát, hogy magamhoz vonjam. A szokásos fegyveremhez nyúlok:
- Tudom, mindenki velem szeretne aludni, de te ezért ne sírj. Megnyerted.
Simogatom a haját, és azon gondolkodom, mennyire képtelen ez az egész helyzet. Romantikus filmekben megy el az ilyen, és ezen a ponton, a szőnyegen ülve, az ágynak dőlve szentül megfogadom, hogy ha hasonló jelenetet látok legközelebb egy filmben, nem fikázom, hogy milyen durván mű.
Egy puszit is nyomok a feje búbjára, és megint visszatér a kellemetlen érzés, hogy tilosban járok. Már majdnem ott tartok, hogy fckit, megcsókolom most, este van, besüt a hold, minden milyen békés (ha Szilvi nem most hívja ránk a TEK-et), ilyenkor jobbak az esélyek. De aztán Lin megszólal, én pedig - bebizonyítva, hogy hidegvérem van - nem rándulok össze, mint akit rajtakaptak. Kicsit helyre rázom a gondolataimat azért, mielőtt válaszolok tündérlényemnek.
- Enyém a megtiszteltetés - mosolygom a feje búbjába. - De mit szólnál, ha ezúttal egyből a földön indítanánk?
Az ötlet hamar elvetődik, szőnyeg ide vagy oda, nincs elég takaró és hálózsák a szobámban, hogy kényelmessé lehessen varázsolni - igen, ez nem jutott akkor eszünkbe - a talajt. Visszacihelődünk hát az ágyra, ezúttal összeér az oldalunk. Persze nem hagyom, hogy ő feküdjön a szélén, de mert nem szeretnék még egy kupán verést, beljebb teszem magam én is. Lapjával fekszem, tenyerembe támasztott fejjel, amíg beszélgetünk. Valami vidítóról, hogy felszáradjanak a könnyei, például, hogy hogyan fogom levakargatni az Aileen-matricát a falról, amivé reggelre válik, meg ilyenek.
Aztán elcsendesedünk lassan. Engem pedig nem hagy nyugodni a gondolat a holdról és a békéről meg az esélyekről. Ebben az állapotban még az is egészen hihetőnek tűnik, hogy a filmezés és szaloncukrok előtt mind a ketten ugyanarra gondoltunk. Már nem aggaszt, hogy kényelmetlen helyzetet teremtek, olyan természetesnek tűnik, hogy a közvetlenül előttem, a hátán fekvő barátosnémnek hintsek egy csókot az arcára. Aztán felfelé, halántékára, homlokára, lefelé a csukott szemére és a másik orcájára. A szája sarkára, csak úgy próbaképpen, vajon mi történik.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2015. március 16. 09:57
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. március 12. 23:06 | Link

Awhh, megölelt. Igen, igen, tudom, hogy már máskor is történt ilyen, de ez egyáltalán nem csökkenti a jelenlegi élvezeti értékét. Sőt! Összehasonlítva a régebbiekkel, ez most klasszisokkal jobban esik, hiszen régen nem gyorsult fel ennyire a szívverésem csupán egy ölelésétől. Bár úgy sejtem, számára egyáltalán nincs különbség, engem mégis megmosolyogtat a gondolat.
Na, meg Alex humora! Belenevetek a fiú vállába, ujjaimmal a felsőjébe kapaszkodom, és maradni akarok. Mostantól nagyon-nagyon sokáig. Persze nem tarthat örökké a dolog, elvégre könnyeim lassan felszáradnak - vagy a továbbiakban Alex ruháját nedvesítik -, aludni meg azért csak kéne. Hiába ajánlom fel, hogy alszom kívül, Alex nem megy bele.
Felmerül, hogy alhatnánk a padlón, de kényelmetlenségi okokból, ez sem kerül megvalósításra, helyette visszatérünk az alapfelálláshoz, ami bevallom, kicsit se kényelmesedett azóta, hogy lelöktem a fiút az ágyról. A változás csak annyi, hogy most már meg sem merek mozdulni. Az első tíz percben olyan mereven fekszem, mint egy darab fa, és később is csak azért lazítok, mert úgy nem lehet röhögni, Alex viszont mindent elkövet, hogy azt is elfelejtesse velem, valaha sírtam.
Közel van hozzám. Közelebb, mint korábban, és bár ez izgalmasan felzaklató, de ugyanakkor mélységesen megnyugtató is. Jó érzés a közelemben tudnom őt. Olyannyira ellazulok, hogy már-már elalszom ebben a korántsem kényelmes, de annál kedveltebb helyzetben. Vagy már el is aludtam?
Finom, puha, "aligérintést" érzek az arcomon, majd a halántékomon, a homlokomon... Nem is olyan rossz ez az álom. Érzem, ahogy felfelé görbülnek a szám sarkai, ugyanakkor meghallom az ágy rugóinak halk hangját. Érzem, ahogy mellettem az ágy kicsit besüllyed, mintha valaki jobban támaszkodna arra a részére. Érzem is az okát: egy csókot az arcom másik felén.
Viszont akkor... nem alszom? A következő csók, már érinti a szám sarkát, én meg bármilyen boldog is vagyok, teljesen kétségbeesem. Most akkor mi van? Ez most tényleg megtörténik? Mit kéne tennem? Öleljem át a nyakát, és húzzam magamhoz (magamra?) a srácot, amíg van rá lehetőségem? Vagy szóljak neki, hogy ne tököljön már ennyit? Mi van, ha "alvajár"? Mondjuk, nem tudok róla, hogy hajlamos lenne ilyesmire. Játsszak kivárásra vagy lépjek valamit? Vagy inkább szólaljak meg?
Tépelődésem következtében végül nem teszek semmit, teljesen a Alexre bízom magam.
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2015. március 17. 23:29 | Link

Lassan haladok, és lesem a reakcióit, ám azok jobbára elmaradnak. Az arca békés, kedves, de lehet, csak képzelem, mert az ablakon beszüremlő kevés fényt is takarom. Viszont nem alszik, hallom a légzésén.
Se tiltakozásra utaló jelek, de különösebb biztatás sem történik. Már az éppenhogycsak a száját érintő csók is afféle megkönnyebbüléssel tölt el. Itt vagyok, végre!
Nyilván nincs így, de abban a másodpercben úgy érzem, megőrültem volna, ha csak egy pillanatig is tovább kell színlelnem, hogy Aileen csak a barátom, és úgy szeretem, mintha a húgom volna. Várok kicsit, de néhány pillanat múlva beteljesítem a célt: ajkaimmal az övéit célzom, olyan puhán, ahogy csak lehet. Nem akarok túl heves lenni, pedig az agyam egy zugában egészen más elképzelések is vannak erről a jelenetről. De nem siethetem el: még nem eldöntetett, hogy rendben van-e ez így, vagy a következő pillanatban fejbe vág-e egy bendzsóval.
Egy lassú csók után hamar eltávolodom tőle, és a csekély megvilágításban kutatom, mit szól a történtekhez. Bennem van a félsz, hogy rosszul sül el, de egyelőre nem gondolok erre. Még van egy percem, mielőtt elvesztem a magabiztosságom, és elkezdhetek agyalni a mentőötleten. (Nincs olyan. Vagy majd... azt mondom, alvajárok.)
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2015. március 26. 18:37 | Link

Finoman bizsereg a bőröm ott, ahol Alex ajkai érintik. Olyan... édes érzés. És mégis egy kicsit keserű, hiszen ezt végül is vehetem még baráti gesztusnak is, nem? Jó, hát eléggé a határon van, de már együtt is aludtunk, szóval a mi esetünkben még csak nem is olyan nagy szám. Illetve hát, jajj dehogynem! És mégis, ez még nem jelenti azt, hogy egyformán és ugyanazt érezzük. Az is lehet, hogy Alex alvajáró. Elvégre honnan tudhatnám, hogy éjszakánként nem szokott-e elmászkálni mellőlem? Elég mélyen alszom ahhoz, hogy nyugodt szívvel le is lökhetne róla, az se tűnne fel.
De aztán megcsókol, és velem fordul egyet a világ. Vagy én repülök? Igazából mindegy is, a lényeg, hogy Ő velem van. Aztán... Nem folytatja... Elrontottam? Vagy mi van? Csak így abbahagyja? Azért ilyen könnyen nem szabadul meg tőlem. Most, hogy már biztos lehetek abban, hogy érzéseim viszonzásra leltek, szorosan hozzábújva, a karjaiban szeretnék maradni, amíg csak lehet.  
Hirtelen mozdulattal közelebb hajolok, és hevesen szájon csókolom. Sejtem, érzem, tudom, mit érez irántam, bár még ötletem sincs, mi lesz velünk ez után. Más lesz, és bár nem tudom, jobb-e, bízom az érzéseimben, az övéiben, és őbenne. Soha többé nem akarom befejezni ezt a csókot, de figyelembe véve, hogy az embernek levegő is kell a túléléshez finoman eltávolodok tőle, de csak annyira, hogy fejemet a mellkasára helyezhessem. Hallgatom dübörgő szívverését, ami legalább olyan gyorsan zakatoló, mint az enyém, és bár percekkel korábban azt gondoltam volna, hogy ez a döbbenettől vagy a félelemtől van, most már hiszem, hogy ez az öröm jele.
Bal kezemmel átkarolom a fiút, és bár kedvem lenne megszólalni, mégsem teszem. Vajon kellenek még egyáltalán a szavak? Mondatokba tudnánk foglalni az érzéseinket? Nem elég, hogy tudom, itt van mellettem, s, hogy én mellette maradok, amíg csak lehet? Mindenesetre, ha mondani akar valamit, az ő térfelén van a labda, neki kell nyilatkoznia, én ugyanis bizonytalan időre megnémultam a boldogságtól.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek