37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. január 19. 18:42 | Link

Angelica

Itt a hétvége, és kétségbeesve kérdezem magamtól mit is tudok csinálni egy magamban. Elveszettnek érzem magam egy kicsit ebben a nagy kastélyban, még tetézi ezt az, hogy egyedül vagyok ebben az átmeneti szobában. Idővel majd kapok egy állandó helyet az egyik szobában, remélem minél előbb. Nem szabad ilyen negatívnak lennem, hiszen az nem vezet jóra, ártok magamnak hosszútávon. Egyik nap említették, hogy le lehet menni hétvégéken a faluba, ami a kastély mellett helyezkedik el. Sok mindent mondtak, mit találok a faluban, és hol, ha lemegyek egyszer. Nem sok mindent tudtam megjegyezni, hiszen a szünetben hadarták el kis időn belül. Felöltözök, kilépek a folyosóra. Úgy döntök, az előcsarnokban veszem fel a kabátom, amit meg is teszem. Nem szeretnék kimelegedve a hidegben mászkálni, nem kell a betegség. Kicsit éhes vagyok, valami könnyed kajára vágyom. Nagyon csábít az a pizzéria, amit említettek, remélem sikerül megtalálnom. Nagy nehezen leérek a faluba. Nagyon tetszik, bejöttek eddig is az ódon épületek. Bejön nekem ez a falu. Járom az utcákat, és megpillantom a pizzériát. Mókás neve van, Félszemű Kukorica, nagyon jó. Belépek, meg csap a kellemes meleg, ami jól esik. Sokan vannak, így egyből a pulthoz megyek leadni a rendelést. Lehet szeletre is kérni pizzát, ez jó. Elég furcsa kínálat van, de szimpi. Kérek egy szelet meglepetés pizzát, amit majd kihoz nekem a kedves hölgy. Körül nézek, egy szimpatikus lány felé megyek, mivel ő van csak egyedül. Kevésbé kellemetlen lesz hozzá leülni, mintha egy társasághoz csapódnék. Útközben leveszem a kabátot, sálat egyebet. Leülve nyitnám a számat, azonban a lány megelőz a bemutatkozásban. Viszonzom a kéznyújtását, bemutatkozást.
 - Szia! Ian Fraser Kilmister vagyok, elsőéves Navinés. Nemrégen érkeztem. Remélem nem zavarlak téged semmiben, így magányodban? -
 Nézek kicsit megszeppenve Angelicára. Örülök annak, hogy ilyen barátságosak a diákok. Eddig csak egy sráccal találkoztam eddig. Nem aggódom már azon, hogy egyedül maradok.

Szál megtekintése

Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. február 2. 10:13 | Link

Angelica


  Örülök, hogy nem gondolta meg magát. Kicsit furcsálltam, hogy ismeretlenül köszönt rám. Leülök mellé az asztalhoz. Nagyon kedves hozzám. Ezek szerint jó ideje itt lehet. Gondolom már sokadik évét tapossa.
 - Két szelet pizzát kértem. Nem vagyok ahhoz annyira éhes, hogy egy egészet eltudjak fogyasztani. Mellé persze üdítőt is, nehogy kiszáradjon a torkom. Te mit fogyasztasz? -
 Kicsit zavarban vagyok a közvetlensége okán, de ez nagyon pozitív dolog. Azért érthetetlen számomra is, miért alakult ez így. Levitás tanulóval még nem találkoztam, azt mondják róluk, nagyon barátságosak. Ezt már meg tudom erősíteni, hiszen tapasztalom.
 - Te mióta vagy itt az iskolában? Úgy érzem, már néhány éve koptatod a padokat, a folyosókat a a kastélyban. Én, ahogy mondtam is elsős vagyok. Nem nagyon vagyok még járatos. Ez változni fog, fedezgetem fel a kastélyt. Igaz, még csak egyedül, de szeretném, hogy ez is változzon. -
 Kicsit panaszkodásnak, sajnáltatásnak tűnik a mondandóm másik fele, pedig egyáltalán nem az. Én tényközlésnek érzem, hiszen az is. Ezen nincs mit vitatni.
 - Engem ide a kíváncsiság hozott le, gondolom téged már nem. Azt akarom ezzel mondani, hogy te már biztos jól ismered a falut, és célirányosan jöttél ide Neked melyek a kedvenc helyeid a faluban, és egyáltalán itt a kastélyban, és az azt körülvevő vidéken? -
 Nem akartam ilyen kacifántosan feltenni a kérdést, de így jött ki, már mindegy. Lényeg, kíváncsi vagyok, Angelica hova szeret járni egyedű, vagy társasággal. Utóbbira nem merek rákérdezni, nem hiszem, sok közöm lenne, hova szokott menni, ha magánosan, egyedül akar elcsendesedni.
Szál megtekintése

Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. február 9. 11:39 | Link

Angelica


Újat mondott nekem Angelica. Nem tudtam, hogy a Levita leomlott. Örömmel hallom, hogy sikerült felépíteni újra. Még pletykákban sem halottam, pedig a diákok legtöbbje ha kell, ha nem, mondja azokat a híreket, amik közelről sem lehet megbízhatónak mondani. Lehet, ez már nem azámít olyan nagy ténynek. Pár helyet mond, ahol járt, vagy bejön neki. A stég megüti a fülem. Nem hinném, hogy ideális helyszín lenne ebben a hideg időben. Nyáron a lemenőnapot nézni annál inkább.
- Akkor te nem unatkoztál az itt léted alatt. Szeretnék hasonlóan mozgalmas dolgokat átélni. Mostanság egyedül fedezem fel a kastélyt, remélem lesz, ki mellém csapódik. Ketten csak jobb, nem megy el a kedv olyan hamar, mint nekem szokott, mikor magányosan járok. -
 Mondom kissé szomorúan, bár van egy lány, akivel alakul valami, de arról korai lenne bármit is mondani még.
- A stég nagyon jól hangzik, bár ilyenkor télen nem nagyon érdemes kimenni. Nyáron felkapott hely lehet. Főleg a párocskák körében, bár gondolom itt vannak olyan eldugott helyek, ahol jobban el lehet bújni romantikázni. -
 Mondom ezt Angelicának, semmi hátsószándék nélkül. Idősebb is nálam, meg nem hiszem, hogy leállna velem, egy fiatal kis lurkóval. Mesél a kedven ételeiről, meg arról, hogy nem kellett sokat kutakodnia, mire megtalálta azt, amit keresett. Időközben kihozták az ételemet. Beleharapok, nagyon ízletes, finom, nagyon ízlik.
Szál megtekintése

Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. február 16. 11:37 | Link

Angelica


Már kezdem irigyelni a lányt, mikor azt mondja tartalmas volt az eddigi időszaka az iskolában. Én is örülnél annak, ha ezt így kitudnám jelenteni, mint ő. Megragad a stégnél, amit én is felhoztam neki. Elmondása szerint télen is szép, főleg, amikor befagy. Ennek hallatára, felhúzom a szemöldökömet. Erre nem is gondoltam, remélem lehet rajta korcsolyázni. Tudom, hogy van korcsolyapálya itt a faluban, de nem tudom a tónál lehet e űzni.
- Szerinted ott is lehet korcsolyázni a tónál? Tudok a pályáról itt a Boglyas téren. Te voltál már ott? -
 Teszem fel neki a kérdéseimet, de nem akarom untatni ezekkel az unalmas felvetéseimmel. Ezért is evezek át arra a témára, amit felvetett. Nem tudom, véletlen tapintott rá, vagy olvasta az első cikkemet, de az írással kapcsolatban kérdez. Nem tér ki pontosan mit is ért alatta. Házak blogjaira gondol, vagy vers és egyéb irodalmi írásra, nem tudom.
- Igen, érdekel. Bevettek a navine ház bloggerjei közé. Egy cikkem is megjelent. Szerinte, elég cudarul sikerült, a téma sem az a nagyon közkedvelt: Kezdésnek szárnypróbálgatásnak megteszi. Most van egy komplexebb téma, amit körül járok. EZ hosszabb időt vesz igénybe, míg lesz belőle valami, nem is biztos megjelentetem. Ez titok, nem szeretnék még róla beszélni. Tudom, jogos a kérdés, miért hoztam fe ezt, miért kezdtem bele, amennyiben nem mondhatok el róla semmit. Majd meglátod. Közben is írogatok majd, szeretnék könnyedebb témákról írni. Most ez a terv, aztán majd kiderül mi alakul ki belőle. Próbálkoztam a versírással is, de nem éreztem az, hogy tehetséges lennék, így maradt a nagyok olvasása a szépirodalom minden területén. Azért nem vetem meg a könnyedebb, úgymond ponyvaregények olvasását sem. Téged mióta érdekel az írás? Olvastam a cikked az Edictumban. Remélem jók lettek a válaszok, megjelent, így nem lehet rossz. -
 Tudom, hogy meglehet tekinteni a többi ház lakóinak is a másik ház lapjait, lehet onnan jött fel neki a kérdés. Még nem jutottam el odáig, hogy szemügyre vegyem a másik három ház bloggját. Az edictumot is futólag olvastam el, mert megkeresett Angelica a vizsgaidőszakkal kapcsolatos kérdéseivel. Kíváncsi voltam tényleg beteszi, vagy csak szívatott az egésszel, de nem. Benne voltam, olvasható a véleményem.
Utoljára módosította:Ian Fraser Kilmister, 2020. február 16. 14:25 Szál megtekintése

Ian Fraser Kilmister
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 74
Összes hsz: 91
Írta: 2020. február 23. 14:32 | Link

Angelica


Jó lenne majd elmenni vele korcsolyázni. Én jobban szeretem a természetes jégen való csúszkálást. Veszélyei is vannak, hiszen beszakadhat. Van a falu főterén is egy mesterséges pálya, ott biztonságos.
- Ha gondolod elmehetünk majd korcsolyázni együtt. Én jobban szeretek befagyott tavak jegén lenni, de biztonságosabb a faluban lévő. -
 A cikkezéssel kapcsolatban hallgatom a lányt. Elég régóta csinálja, így nem kevés tapasztalatra tehetett eddig szert. Majd én is belejövök ebbe a dologba. Igaz egy cikket írtam eddig, de dolgozok egy nagydolgon. Remélem, majd elbírok vele.
- Akkor te nagyon tapasztalt lehetsz a cikkírásban, nagyon régóta nyomod. Majd kialakul a dolog, remélem lesz is belőle valami. Bármikor megkereshetsz a kérdéseiddel. Lenne kedved részt venni az én titkos kis dolgomban? Jobban haladnék egy tapasztalt emberrel, mint te. -
 Nem vagyok meggondolatlan, hogy hirtelen indulattól vezérelve felajánlom neki, hogy részt vehet a kis kutatásomban. Persze, ha van kedve hozzá. Nem erőltettem, nem akarom, hogy azt érezze, egyedül nem vagyok képes megcsinálni.

Utoljára módosította:Ian Fraser Kilmister, 2020. február 23. 14:32 Szál megtekintése


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed