Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Doktorom

A mai nem volt éppen egy egyszerű nap. Ráadásul a papírmunka is felhalmozódott, aminek épp a közepén járok, amikor megjelenik a megmentőm Bálint személyében. Sóhajtva veszem le a szemüvegemet és sűrű pislogások közepette elmosolyodom.
- Te vagy a kedvencem, mondtam már? - nevetek fel. Elhagyom a munkát és ledobom magam mellé a kanapéra. A pohárért nyúlok, majd kritikusan belekóstolok. - És tudja és tudja és tudja. Felveszlek asszisztensnek, jó?

Doktorom

- Na ne mondd ezt, te tudod a legszebben elmondani a betegeknek, hogy nem halálos betegek - ingatom meg a fejem. A lábamat átdobom a másikon és kényelmesen hátradőlök. Ez a napom fénypontja.
- Dehogy nyugodott, már mondta, hogy visszajön holnap, hogy addigra meggondoljuk magunkat úgyis - forgatom meg a szemem. - Fogadok, hogy csak az ingyen cukorkáért jön... A hülye öcsém is azért látogat néha meg.

Doktorom

Halkan felnevetek. Imádom, hogy ennyire elmuglisodott a világunk és már lassan az aranyvérű nagyika is többet tud az internt világáról, mint mi, akik ténylegesen onnan származunk.
- Hogyhogy nem jössz? - vonom fel a szemöldököm szinte felháborodottan. - Már ne is haragudj, Bálint, de ezt hogy képzeled, hogy egyedül hagysz a hasereggel? - szegezem neki a kérdést. Viccelek persze, rá is ráfér a pihenés.
- Jó, de ez nem meglepő, te vagy ezer tollat tartasz magadnál...fogadok, hogy most is minimum öt van a zsebeidben...

Doktorom

- Hát mi lesz velem így - drámaian sóhajtok fel. Mosolyra húzódnak ajkaim, szabad kezemmel pedig összetúrom a borzas haját. Azért eltekintve a cukros néniktől, én szeretem a munkámat és a sok kiskölyköt, akikkel nap mint nap dolgom van.
- Hajjaj, bárcsak, rég láttam már olyat - elhúzom a számat, majd elvigyorodom és a zsebének tartalmára nézek. Számolni kezdek.
- Na ne már, csak három? És már ne is haragudj, de ez? - a pink unikornisos öngyújtót veszem a kezembe és kérdőn pillantok a férfira.

Doktorom

Pár másodperc erejéig a kezére nézek, ahogy az enyémen pihen és csak mosolygok. Kedvelem Bálintot, mert a leggázabb napokat is képes feldobni.
Megvonom a vállam, nekem aztán kételkedhet meg nem is, nyilván nem itt fogom azt mondani, csapja elő. Max a tollakat.
- Jóóó, ezt most szépen lenyúlom - kapom ki a kezéből a koalásat. - Imádom a koalákat, szinte már vetekszik a vidrákkal - bólogatok nagy komolyan.
- Az a csoki nem múlt hétről maradt a zsebedben? - húzom el a szám.

Doktorom

- Kálmán - ismétlem el a nevet, de valójában nincs is meglepetés a hangomban. Talán már kezdem kiismerni a férfit és a kattanásait. Mintha kaptam volna a munkahelyemre is egy Lo Sientot. - Ahogy mondod, most már nagyon szeretnék elmenni egy vidrasimogatóba - gondolkodom hangosan és a kávémba kortyolok.
- Te szoktál mosni? - vonom fel a szemöldököm játszott hitetlenkedéssel. - Tartsd csak meg, doki. Még szükséged lehet az energiára, van hátra még munka - gyengéden megpaskolom a karját úgy pusztán szeretetből. Az órára pillantok és megforgatom a fejem. - Köszönöm a kávét - fordulok hozzá hirtelen.

- Benne vagyok. Amúgy is ránk férne egy kis környezetváltozás - vágom rá. Rá kellett jönnöm, hogy az öcsémék koncertjein kívül nem nagyon járok el máshova szabadidőmben, maximum a szomszédos városokba.
- Tudtam én - nevetek fel halkan. Nem sok mindent tudok Bálint életéről, de azt igen, hogy egész ügyesen éldegél egyedül.
- De, az - mosolygok rá. Megiszom a maradék kávémat, aztán egy sóhaj kíséretében felállok és kidobom a poharat. - Muszáj lesz folytatnom a munkát...