Peter Pan and the Lost Boys
megjelenés

Ma nem tervezek kirúgni a hámból, maximum egy-két vajsör fér bele, mert holnap reggel meg kell jelennem a munkahelyemen. Egy órát tervezek maradni, igazság szerint a lényeg ma Zita, a régi barátnőm még a Bagolykőből, aki szeretné megismerni az öcsémet. Erre nem mondhattam neki nemet. Beterelem magam előtt a ma este is eléggé tömött kocsmába és a pult felé indulok.
- Sziasztok fiúk! - üdvözlöm Lenit és Patrikot egyaránt. Az öcsém vállait megfogom és nyomok egy puszit az arcára, majd Patrikra pillantok. - Hoztam egy vendéget, ő is ismerkedik a zenétekkel, potenciális rajongó - széles mosollyal lépek Zita mellé. - Zita, ő Patrik, ő pedig az öcsém, Valentin. Srácok, ő Zita - mutatom be őket egymásnak, de azt hiszem, hiába. Hirtelen megrándul a szemöldököm, értetlenül figyelem Lenit és a csillogó tekinteteit. Zita arcán átfut egy kínos mosoly, mert Patrik érezhetően rohadt feszült, Leni meg mintha meg sem hallott volna semmit abból, amit mondtam. Csak bámulja azt a lányt a pult másik oldalán.
- Ez meg kicsoda? - súgom oda a kérdést a lakótársunknak, fejemmel a barna göndörre bökök. Zita hátradobja a haját és megpróbálkozik azzal, hogy leül a hülye öcsém másik oldalára. - Mit adtál neki? Be van mindenezve? - faggatom, bár szerintem ezzel csak még jobban felidegesítem. - Segítsek?

Anastasia
Gyógyítói konferencia

Szükségem van erre a néhány napra, hogy ne egyedül töltsem a napokat a rendelőben, vagy otthon. Most, hogy a fiúk turnéznak, olyan üres lett a ház. Hozzá kell szoknom, hogy egyre gyakrabban fog ez előfordulni, ahogy sikeresebbek lesznek, de ettől a gondolattól csak még jobban visszhangzik a konyha, ha leesik egy kés a megkopott járólapra.
A hotel, ahol a konferenciát tartják, és ahol el vagyunk szállásolva, elég nagy ahhoz, hogy már a szobámat keresve is eltévedjek. Nem is te lennél. Hangozna Leni szájából, ha látná mit bolyongok az épületben, mire megtalálom a folyosó végén levő hatvanhetes szobát.
Felfrissítem magam és a katalógus átböngészése után öltözködni kezdek. Egy óra múlva kezdődik az első előadás, amire szeretnék beülni, és addig még akár az udvart és a hotel többi részét is szívesen megnézném.
Persze, Aida, ez pont így megy.
Valahol a nyugati szárnyban keringek, nagyon szép, virágos teraszra nyitottam az imént, de ez valahogy rossz irány. Megpróbálok nem totál kattantnak tűnni, ahogy lesegetek ide-oda, hogy merre is induljak. Így pillantom meg az ismerős arcot, ugyan beazonosítani nem tudom.
- Jó napot! - köszönök a nőre. - Szia! - javítom ki magam, amikor közelebbről is látom az arcát és felismerem a kollégát. - Annyira örülök, hogy ismerős arcot látok. Nem tudod...merre kell menni? Doktor Sasshegyi előadására készülök, de nem vagyok a legjobb tájékozódásban - nevetek fel kínosan.

Bálint
vidrapark, Ausztria
boldog kölyök


Kicsit már szánalmas, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Bálinttal megbeszéltük, ellátogatunk egy vidraparkba. Amikor egyikünk ráért volna, akkor a másik dolgozott. Közbejött a nyaralás, aztán a konferencia. Hála az égnek ott legalább ketten voltunk, így kitettünk egy egészet.
- Meghalok de aranyos - magasabb hangon sikerül ezt a mondatot elnyüszögnöm, miközben rászorítok a férfi karjára. Levakarhatatlan vigyorral nézem a babavidrát, aki az anyukája hasán alszik és együtt lebegnek a víz felszínén. A szabad kezemben levő jegeskávét szürcsögöm és tovább sétálok a kifutó felé, remélve, hogy lehetőségünk adódik rá, hogy közelebbről is megismerjük ezeket a kis cukikat.
- Kérsz belőle? - tartom felé a poharat, bambi szemeket meresztve rá. Bunkó lennék, ha nem kérdezném meg, márpedig engem arra neveltek, hogy ne legyek irigy. Se bunkó.

Bálint

- Szerencse, hogy van mellettem egy orvos, aki tud újraéleszteni - forgatom meg a szemem mosolyogva. Lekötnek teljesen a vidrák, úgy örülök nekik, mint kiskutya  farkának, amikor rájön, hogy lehet kergetni.
Idő közben azért eszembe jut, hogy a büfénél vásárolt kávéval megkínálom őt is, lássa csak, hogy rá is figyelek, nem csupán a világ legédesebb élőlényeire.
- Igaz! Még a végén beugranál nekem közéjük - bökök a fejemmel a tóra, ahol az imént elhaladtunk. - Persze, különben nem innám. Bár...a tiédet is meg szoktam - hümmögök egy sort. Vigyorogva nézek fel rá egy pillanatra, aztán leguggolok a kifutó mellett, hogy jobban lássam őket.
- Az októberire biztosan megyek, de a novemberit még nem tudom. Ha nem megint egy hetes, akkor lehet. Tudod... - mondanám, de eltereli a figyelmem a kaviccsal. - Óóó! Édesem hát hazaviszlek - gügyögve magyarázok az állatnak, aki valószínűleg azt sem érti, miért állnak körülötte emberek, akik bámulják.
- Nézd! - mutatok a lyukra, ahol kidugja a kezét az egyik kisebb cukiság. Úgy nagyjából Flash tempójával már ott is termek és az ujjamat tartom neki, ő meg megfogja a kis kacsójával.
- Báliiint - nyöszörgök. A szememet nem tudom levenni a kis mancsról. - Ez életem legboldogabb napja.

Marcell | guppi


Nem volt minden vágyam az, hogy ma este egy falunapon kelljen hallgatnom a fiúkat, de már harmadszorra lemondani ciki lett volna. Pedig előző két alkalommal a munka szólt közbe, akár mondhattam volna azt is, hogy inkább az afteren találkozunk. Nem, ehelyett késve érkeztem, ezért esélyem sem volt rá, hogy a többiekhez menjek a színpad széléhez, helyette elvesztettem a barátnőmet valahol a tömegben és most egyedül táncikálok, csak az üveg nyakát ölelem, amit magammal hoztam. Mintha tinédzser lennék, colás üvegben kevert cuba librét kortyolok, amikor a tömeg már megint agresszív mozgásba kezd hátulról. Vetek egy "anyád" pillantást a férfira, aki megjelenik mellettem, aztán visszafordítom a fejem a színpad felé. Az öcsém épp elkap egy melltartót, az én nyakamba pedig hirtelen valami hideg zúdul.
- Mi a franc?! - csattanok fel nagyokat pislogva. Nem ez az első eset, hogy ez megtörténik, de attól még nem lesz kellemesebb az érzés. Visszacsavarom az üvegem tetejét és már keresnék egy zsebkendőt, amikor a tettes felém nyújt egyet.
- Köszönöm - elveszem a papírzsepit, amivel törölgetni kezdem magam, főleg a mellkasomat, aztán felpillantok rá. - Nem mondták neked, hogy tömegbe nem tolakszunk be teli pohárral a kezünkben? - egészen nyugodtan vonom kérdőre a férfit, miközben a banda két dal között szünetet tart. - Kiömlött az egész? Van rumkólám, ha kérsz... - ajánlom fel, mert ez végülis neki is szívás.

Norina | szöszi

Sok minden történt mostanában, de mindig egy valamin jár az eszem. Hogy a fiúk turnéja mikor ér végre véget. Már túlságosan hiányoznak otthonról, az a két jómadár annak ellenére, hogy olyanok, mint a gyerekek, a családom és nem, egyáltalán nem jó egyedül lenni otthon hosszútávon. Főleg a másik hiányzik, aki nem a Nahowsky nevet viseli, mégis annak számít.
Most Norinát hoztam magammal az egyik utolsó koncertjükre, amire már aznap elkeltek a jegyek, amikor meghirdették az elővételt. Amikor csak tehetem, megnézem őket, és végre a legjobb barátnőmmel tehetem ezt.
- Ugye? Kinőtték magukat mióta utoljára láttad őket - válaszolom nevetve. Az előzenekar is jól szól, bár nem ismerem őket. Ez nem a legjobb hely a beszélgetésre, ellenben már nekem is jól esne valami frissítő. Elégedett vagyok eddig az estével, ami szerintem az arcomon is látszik.
A pult mellett az öcsémről és a Patrikomról beszélgető lányokra pillantok, hallom, amint olyan kijelentéseket tesznek, amik kicsit sem illendők. Fel is vonom a szemöldököm, de Norina hangjára elfordulok.
- Két tequila és egy mojito - válaszolom habozás nélkül. A pultos fiúra kacsintok, majd a színpad felé pillantok.
- Hol szeretnél bulizni? A tömegben, vagy a színpad előtt? - kiabálom túl a tömeg zaját, aztán közelebb hajolok  füléhez. - És elhívtad a mostani lovagodat is? - még a szemöldökömet is megvonogatom vigyorogva. Pillanatok alatt megkapjuk a rendelésünket is, én pedig már emelem az egyik tequilát, hogy akkor kezdjünk.