[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=767740#post767740][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.08.19. 06:26[/b][/url]

A fejemet hátravetve fújom ki a füstöt. Magasra száll, a lámpák gyér fényében látom kirajzolódni a kusza árnyakat. Mindjárt fél három, de a levegő még mindig nem akar lehűlni, csak egy-egy hűvös szellő suhan át az amúgy néptelen kis utcákon. Fél szemmel a mellettem ülőre pillantok, és az ajkaimhoz emelem a borospoharat. Ma én zártam a pubot, de úgy gondoltam megengedek magunknak egy kis kimenőt, így az üveg bor árát a kasszába tuszkolva, két pohárral a kezemben léptem ki az ajtón. Felpillantva Zalánra, annyi kérdésem lenne hirtelen. Hogyhogy itt van? Nem szokta megvárni, amíg végzek a melóban, főleg nem ilyenkor, amikor én zárom be a helyet. Ez már olyan, mintha járnánk. Felé fordulva, végül mégsem ezt mondom.
- Kívánlak - suttogom, szinte már-már mellékesen, lepöccintve a hamut a cigim végéről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=767742#post767742][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.08.19. 06:28[/b][/url]

A kezem megáll a mozdulatsorban, amiben a félig már elszívott cigit emelem a számhoz, így anélkül, hogy beleszívnék, ejtem le magam mellé a karomat. Összevont szemöldökkel nézek fel Zalánra. 
- Tessék? - nevetek fel. Azt hiszem viccel, de a komoly arckifejezése mást mond. A nevetésem elhal, a mosoly pedig az arcomra fagy. - Dehogy akarsz - rázom meg a fejemet, és hagyom, hogy a hamu magától pottyanjon le a földre. Az arcom megkeményedik, a szívem pedig hevesebben kezd  verni, ahogy magam elé meredek, a sötétbe. A kezeim maguktól mozdulnak, elnyomják a cigit a pad alján, és elegáns mozdulattal pöccintik a pad melletti szemetes csikktartójába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=767744#post767744][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.08.19. 06:30[/b][/url]

Lélegzetvisszafojtva hallgatom, ahogy Zalán szerelmet vall (?!), és minden egyes szava után egyre erősebben és erősebben szorítom össze az állkapcsomat, még a fogaim is belejajdulnak. Ez nem lehet igaz. Valahogy éreztem, vagy mindig is tudtam, hogy ez nem működhet kettőnk között úgy, ahogy az elején terveztük, ahogy én akartam. Nem lehetünk két idegen, akik alkalomadtán társaságot nyújtanak itt-ott a másiknak. Nem, ez már régen kudarcra volt ítélve, onnantól, hogy elkezdtünk találkozni a négy falon, és az ágyon kívül is, hogy elkezdtünk érdeklődni egymás iránt, virágkoszorúkat fonogattunk, és hajózni tanítottuk a másikat. 
- Zalán… - A borospoharat nagy műgonddal magam mellé helyezem, a padra. - Hogyan szerethetnél engem, mikor még csak nem is ismersz? - Érzem, ahogy a feszültség lassan végigkúszik minden egyes porcikámban. - Ha rám nézel, mit látsz? Egy lányt a tükörben, a fején a virágkoszorúddal? Elárulom, az nem én vagyok. - Szinte észre sem veszem, hogy egyre hangosabban és erélyesebben beszélek. 
- Én az vagyok, aki tizenhét évesen teherbe esik a barátjától, majd szakít vele, hogy ne kelljen a szemébe néznie azután, hogy elveteti a gyerekét, akiről még csak nem is tud! Én az vagyok, aki hazudik, önző és átver mindenkit, aki fontos neki, csupán azért, mert úgy kényelmes neki. - Észrevétlen törlöm le az arcomról a legördülő könnycseppeket. - Ha ezek után is velem akarsz lenni, akkor vagy nagyon hülye vagy, vagy tényleg szeretsz. De leginkább mindkettő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=767746#post767746][b]Ariana Roxanne Payne - 2019.08.19. 06:32[/b][/url]

Magam sem tudom, milyen reakcióra számítottam Zalántól. Talán olyanra, mint amilyen mindenki másé volt. Csalódtak, lenéztek, üvöltöztek, asztalt csapkodtak, pszichopatának hívtak, összesúgtak a hátam mögött… Elhittem, hogy rossz ember vagyok. Még a saját anyám is azért aggódott, hogy min mehet keresztül Arie azután, hogy megtudta az igazságot. Az én érzéseimet valahogy mindenki elfelejtette. Erre most itt van ő, aki nem ítélkezik felettem, hanem csak közelebb lép, magához von, és az ölelő karjaiban még én is elhiszem, hogy minden rendben van, és hogy lehetek még valaki.
Az arcomat Zalán könnyeimet lesöprő tenyerébe temetem. Búgó hangja megnyugtat, a légzésem lelassul, a könnyeim elapadnak, a fejemben pedig az előbbi szavai visszhangzanak: Megtanultad, hogy ne bízz másokban. Meg én. Olyan erős falat húztam magam köré az évek során, hogy ritkaságszámba ment, ha valaki egyáltalán megközelíthette. Néha, ha az ember már túl sok mindent érez egyszerre, egy idő után túlcsordul, megtelik, és nem tud több mindent befogadni. Megszűnik érezni. Aztán van egy pont, amikor ebből a sokáig magában hordozott maszlagból ki tud adni egy keveset, és felszabadulnak a helyek.
Egy idő óta most először pillantok vissza Zalán arcára, de képtelen vagyok bármit is mondani, csak némán bólintok. Legyen. Próbáljuk meg.