Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik. //Ez egy nosztalgia real time téma. (Valós időben, a játék időpontjában játszódó, gyors, azonnali válaszokkal járó játékmenettel.) Ez nem szerepjátékos posztokat számláló topic, elkerülvén hogy valakit ilyen okán megfosszunk Haladóságától. RT játékok folynak itt, melynek követelményei minimum 2 mondatos hozzászólás, és nem is kell ennél igazán több. Így haladhat a sztori, és ha éjjel játszotok és feljön egy prefektus vagy tanár azonnal el is kaphat bárkit, vagy akár a mesélő (itt nem használható a zárt jelzés) is bármikor megjelenhetett valami kis izgalommal. A játék végeztével valamilyen formában le kell zárni azt, ha pedig másnap sem érkezik záró hozzászólás, az aktuális prefektus kénytelen belemoderálni az utolsóba valamilyen lezárást. A hozzászólás címzésében, vagy elnevezésében jelöljétek meg a helyszínét játékotoknak, ne feledkezzetek meg a szálazásról sem!//
|
|
|
Ő
Kora reggel van, de Annie már ránézett az állatokra hátul, átkötözte a sebesült rókababa lábát és a kávéját issza a recepciós székben. Általában mindig korábban érkezik a többieknél, nehezen alszik és ébren, szóval nem akar szenvedni az ágyban a férje mellett. Nyakatekert pozícióban, fél lábát maga alá és a háta mögé vonva ücsörög, az épületben halk zene szól. Nyugodt ez a reggel, szerencsére a mentettek is pihennek még, odakint is épp csak kezd feljönni a nap.
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 19:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796130#post796130][b]Annelie West - 2020.02.29. 19:35[/b][/url] ŐKora reggel van, de Annie már ránézett az állatokra hátul, átkötözte a sebesült rókababa lábát és a kávéját issza a recepciós székben. Általában mindig korábban érkezik a többieknél, nehezen alszik és ébren, szóval nem akar szenvedni az ágyban a férje mellett. Nyakatekert pozícióban, fél lábát maga alá és a háta mögé vonva ücsörög, az épületben halk zene szól. Nyugodt ez a reggel, szerencsére a mentettek is pihennek még, odakint is épp csak kezd feljönni a nap.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 20:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796133#post796133][b]Warren Mina - 2020.02.29. 20:08[/b][/url] Hajnali nő RuházatPamacska a vállamon ül, a többieket elláttam már, és ahelyett, hogy otthon üldögélnék, úgy döntök, inkább bejövök dolgozni A szándékaim hasonlóak, mint a nőé, csak azzal nem számoltam, hogy ő előbb itt lesz, és megcsinál mindent, mire én megérkezem. Viszont, ahogy meglátom, tudom, hogy így van, és csak sóhajtva nyújtom felé a két kezemben tartott kávé közül a kisebb, emberi méretűt. - Nem otthon kellene lenned? Még a végén azt hiszik, rossz útra tévedtél. A rossz út pedig éppen az én számból elég érdekes lehet, tekintve, hogy a múltkor minden adott volt, hogy a rossz úttá váljak. Leülök mellé, és felpakolom a lábaimat, hogy Pamacs kényelmesen elhelyezkedhessen az ölemben. - Minden rendben?
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 20:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796134#post796134][b]Annelie West - 2020.02.29. 20:15[/b][/url] ŐMegérzi a nő közeledtét, nem igazán lehet váratlanul megjelenni a közelében. Abban a pillanatban, hogy felismeri a lépteit, valami furcsa rezgést érez és elmosolyodik. - Köszönöm. Kettővel már talán élni is fogok - felhorkantva veszi el a kávés poharat és helyezi a már meglévő mellé. Abban már csak két korty van, azt le is dönti amíg Mina leül mellette. - Talán így is van - von vállat, tekintete pedig néhány hosszú másodpercre a nőébe fúródik. A székkel közelebb gurul hozzájuk, megkapja a reggeli simijét a lény és ezzel Annie is a reggeli közelséget. - Csak rosszul aludtam. Na és veled? Túl korai vagy.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 20:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796137#post796137][b]Warren Mina - 2020.02.29. 20:35[/b][/url] Hajnali nőElmosolyodom, ahogy közeledik, és ahogy ezt meg is jegyzi. Mintha tinédzserek lennénk egy béna tinifilmben, ahol olyan egyértelmű minden, mégsem látjuk a fától az erdőt. Csakhogy itt látjuk, de vannak bizonyos körülmények, amik gátolnak, azt hiszem. - Nem félsz, hogy mi vár rád az út végén? Mert attól tarthatna, hiszen neki igazán sok múlik ezen az egészen. Nem húzódok el, állom a tekintetét, és talán pár centivel közelebb is kerülök. Imádom a kávé illatú leheletét. - Ma egyedül aludtam, korán keltem.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 20:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796140#post796140][b]Annelie West - 2020.02.29. 20:42[/b][/url] Ő- Aki aggódik, az kétszer szenved - válaszolja somolyogva, a kis lény füle töve vakargatása közepette. A valaha élt legnagyobb magizoológust idézi, Salmander igazi példakép sok tekintetben. - Egyedül? És álmodtál valamit? - kíváncsiskodik. Míg a választ várja, áthelyezi lábait valami normális tartásba és magához veszi a kapott kávét. Hosszan sóhajt az első korty után.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 20:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796142#post796142][b]Warren Mina - 2020.02.29. 20:46[/b][/url] Hajnali nő- Bölcs igazság. Én is ezt vallom, nem is aggódom, mondjuk én minden erőmmel azon vagyok, hogy ne is szenvedjek a végén sem. - Óóó, igen, de ha elmondom, még a végén úgy belezavarodsz, hogy nem tudsz majd odafigyelni a munkádra. Szeretem húzni, és remélem, hogy továbbra is úgy élvezi, mint az elején. - Szeretem, ahogy sóhajtasz. Ilyenkor tudom, hogy jó úton járok.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 20:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796143#post796143][b]Annelie West - 2020.02.29. 20:50[/b][/url] Ő- Tégy próbára - a bögréje felett mosolyog tovább. Amikor Minával kettesben vannak, könnyedén elfelejt minden mást, ami körbeveszi őket. A sóhaj közben még a szemét is lehunyja, majd előre dől, megtámaszkodik a térdén és farkasszemet néz a nővel. - Álmodban is sóhajtoztam? - kiszalad a száján a kérdés, a hangerőre viszont odafigyel. Halkan, épp csak Minának kell hallania.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 20:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796144#post796144][b]Warren Mina - 2020.02.29. 20:55[/b][/url] Hajnali nő Kuncognom kell azon, hogy mennyire érdekli a dolog, ajkaimat kicsit megnyalva, lehajtom a fejem kicsit, és még mindig mosolyogva iszok egy korty kávét. - Nem csak. Felelem végül diplomatikusan, mert hát más az elképzelés és más a valóság. Ki tudja, ha tényleg megtörténne, talán kínos volna, bár én épp az ellenkezőjétől tartok, hogy túl jó, ami mindent felborít. Ez egy sajátos határokon belül mozgó évődés. - Te mit álmodtál?
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 21:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796147#post796147][b]Annelie West - 2020.02.29. 21:00[/b][/url] ŐRég volt már, hogy valaki iránt ennyire érdeklődött volna. Szereti a férjét, de a kapcsolatuk már nem olyan, mint volt. Minában valami teljesen újat ismer meg és érzi, hogy a tűzzel játszik, csak hát nem nagyon érdekli. Szemei összeszűkülnek a válaszra, de hagyja, hogy homályba vesszen az álom és elképzeljen valamit, ami talán úgy volt, talán nem. - Egy ideje mindig ugyanazt. Visszatérek a cirkuszba és lógok le a kötélről - mosollyal az arcán gondol vissza az álomra. - Egyszer eljöhetnél velem.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 21:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796149#post796149][b]Warren Mina - 2020.02.29. 21:09[/b][/url] Hajnali nő - Hát, ha így folytatjuk, még a végén tényleg lógni fogunk, bár a magunkfajta boszorkák máglya halált szoktak halni. Nem akarom tönkretenni az álmát, mert látom, hogy a mosolyában benne van a tény, hogy ott boldog volt, szép az álma. - Menjünk. Hol lépnek fel legközelebb?
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 21:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796153#post796153][b]Annelie West - 2020.02.29. 21:16[/b][/url] Ő - A magad nevében beszélj, Warren, én jó kis boszorkány vagyok - még az orrát is felhúzza, úgy játssza a jó boszit. - Márciustól európai turnéra mennek, Spanyolország, Olaszország, Francia... melyik a kedvenced? Mondjuk leginkább francia nőnek tudnálak elképzelni.Oldalra billenti a fejét, úgy méri fel a nő adottságait és vonásait. Gyönyörű. Imádja ezt a látványt, mintha egy megelevenedett festményt figyelne. - Csodaszép.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 21:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796163#post796163][b]Warren Mina - 2020.02.29. 21:28[/b][/url] Hajnali nő - Én rossz vagyok, és élvezem. Pedig hajaj, jó kislány voltam. De még mennyire. Aztán összetörték a kis szívem, kidobtam az ablakon tíz évnyi érzelmet, és most rossz vagyok, mint az ördög. - Francia. Eltaláltad. Viszont a kis orosz vérem sirdolgál csendben. Mert, hogy francia az nem vagyok. Vagy nem tudok róla. Anyai ágról orosz és magyar, míg apairól totálisan amerikai vagyok. Arra, hogy csodaszépnek lát, zavrba jövök, és elmosolyodom, majd, hogy ezt oldjam, az arcomon lévő anyajegyre bökök. - Csak ezért, mindenkit begerjeszt. Hidd el, mágikus fegyver.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 21:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796170#post796170][b]Annelie West - 2020.02.29. 21:32[/b][/url] ŐMeglepődne, ha Mina nem élvezné a rosszaságot. Annyira ő, annyira hozzá illő, hogy el sem hinné, ha mást mondana. - Megvigasztaljam? - teljesen mellékesen kérdezi, mintha nem is lenne semmi jelentősége. Mintha csak azt kérdezné, esik-e az eső. De a szépsége magára vonja a nő tekintetét és vele együtt mosolyodik el. - Nekem elhiheted, nem attól sóhajtoznak az emberek körülötted...
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 21:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796174#post796174][b]Warren Mina - 2020.02.29. 21:38[/b][/url] Hajnali nő - Nem is értem, hogy miért kérdezed, ha meg is teszed. Hiszen valljuk be, Annie kiválóan udvarol, érzem, ahogy a jóleső meleg bizsereg a bőröm alatt, és szívem szerint előre hajolnék, és lecsókolnám az ajkán pihenő apró kávécseppet. De nem tehetem, bármennyire is akarom. Nem tenyerelhetek bele mindenbe. - Én is franciának mondanálak. Lehetnénk szeretők egy apró garzonban, kilátással a folyóra, a ház alatt pékséggel.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 21:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796177#post796177][b]Annelie West - 2020.02.29. 21:44[/b][/url] ŐHalkan nevet fel. Pár héttel korábban senki nem gondolta volna még, hogy ők egyszer idáig fognak jutni. Hogy egy emberbe voltak szerelmesek, most pedig egymás iránt éreznek valami megmagyarázhatatlant. Ahogy hallgatja, lassan megnyalja ajkát. Az anyajegyet nézi az arcán, aztán nyakán időzik el tekintete, végül szelíd mosollyal megragad az állatot simogató kezén. - Minden reggel ágyba vinném neked a croissant és egészen délig szeretkeznénk - folytatja Mina elképzelését a francia életről.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 21:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796178#post796178][b]Warren Mina - 2020.02.29. 21:47[/b][/url] Hajnali nő - És te nem csak sóhajtanál. Érünk körbe a történeten, és elégedetten bólogatok. Igen, csodálatos francia életünk lenne. Imádnánk. A parton sétálást, a művészeteket, nem biztos, hogy a szakmánkban maradnánk, lehet elmennénk mi is művészeknek. - Bárcsak minden előtt lett volna ez a beszélgetés.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 21:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796181#post796181][b]Annelie West - 2020.02.29. 21:51[/b][/url] ŐJó érzéssel tölti el már csak az elképzelés is, hogy lehetne egy ilyen verziója az életének. Valami és valaki, aki mellett nem érzi, hogy megfulladna, akivel szabad lenne és fordítva is. - Nem... Akkor még mindig gyűlölnél és belefojtanál a Szajnába - nevetve rázza meg a fejét. - Bár jó kis elemi harcaink lennének. Talán mégis igazad van, kéne az a garzon, kipihenni a fáradalmakat.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 21:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796184#post796184][b]Warren Mina - 2020.02.29. 21:55[/b][/url] Hajnali nőElnevetem magam arra, amit mond, de valószínűleg igaza van, ez lett volna. - Előbb kijött volna az elemi, az biztos. A másik része megmosolyogtat, Pamacska a kis körmeit a combomba vájja, ahogy élvezkedik. - Ugye tudod, hogy ez csak rajtad múlik? A franciákig se kellene elmenni, de az lenne igazán feelinges.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 21:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796186#post796186][b]Annelie West - 2020.02.29. 21:58[/b][/url] ŐBelegondol, milyen lett volna évekkel korábban ugyanezen a ponton lenni. Biztos, hogy nem így alakult volna és talán pont ez az, amiért mindennek így kellett lennie. Nem véletlen. Arra, amit Mina mond, alig észrevehetően megemelkedik a szemöldöke. Egy rövid ideig rezzenéstelenül, talán még a levegővételt is elfeledve nézi őt. - Akarsz engem?
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 22:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796188#post796188][b]Warren Mina - 2020.02.29. 22:04[/b][/url] Hajnali nő- Igen. Sok minden mást felelnék, de azok csak időhúzás gyanánt szolgálnának, mielőtt kimondom a tényt. - Ahogy te is engem. Éveket, sőt közel két évtizedet éltem le úgy, hogy csak figyeltem az embereket, hallgattam a hangjuk változását, láttam arcuk rezzenéseit. Sok mindent tanultam az anyám mellett, és nem vagyok hülye. - A férjed kiakadna, akkor is, ha nem csak ketten lennénk? Furcsa belegondolni, hogy ez az opció felmerült bennem, és igazán nem is tudom miért, de annyira nem lelkesedem, de erre az áldozatra furcsa mód hajlandó lennék.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 22:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796191#post796191][b]Annelie West - 2020.02.29. 22:10[/b][/url] ŐZavarba hozza a tény, hogy nem csak Mina akarja őt, hanem fordítva is. Tudja, hogy ez nem helyes, mégis olyan érzéseket vált ki belőle ez a szimpla vallomás, melyeket nem tud megmagyarázni, de szeretne gyakrabban érezni. - Szeretném, ha ezt kifejtenéd.Beleiszik a kávéba. Annyit beszéltek, hogy az már kihűlt. De nem számít. Van más, ami elég forró.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 22:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796193#post796193][b]Warren Mina - 2020.02.29. 22:18[/b][/url] Hajnali nő- Ostoba gondolat. Igazából valóban az, mert ezzel gyakorlatilag beletenyerelnék egy házasság intimitásába, ami nem volna helyes. - Nem, ez helytelen lenne. Jelentem ki határozottan, mert tudom, hogy most messzire mentem, inkább én is a kávém felé fordulok, kezeimmel körülölelve a papírpoharat, csendbe burkolózva, felforrósítom azt, majd eszembe jut, hogy ha ez hideg, akkor a másik is kihűlt. Leteszem, és Anne felé nyúlok. - Megmelegítem.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 22:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796196#post796196][b]Annelie West - 2020.02.29. 22:23[/b][/url] ŐÉrti, mire gondolt, de nem tud mit kezdeni ezzel. A csendben elkezd gondolkodni, elképzeli, milyen lenne és eszébe jut valami, ami miatt szólásra nyitja a száját. Aztán mielőtt bármit mondhatna, Mina közeledésére elakad a szava. - Hihetetlen egy nő vagy te, tudtad? - fejét ingatva dől előre, kicsit közeledve hozzá. - Nem tudom, kire lennék jobban féltékeny.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 22:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796200#post796200][b]Warren Mina - 2020.02.29. 22:30[/b][/url] Hajnali nő - Igen, éppen ezért jöttem rá, hogy nem túl jó ötlet. Lenne valami végleges abban, ha egyszerre két West-tel találnám magam egy ágyban. Ennek nem szabad megtörténnie. Elveszem inkább a kávéját, és annak felforrósításával foglalatoskodom. Nem akarom túl forróra, mégis sikerül, sűrű gőz száll fel, így gyorsan visszább hűtöm. Ez olyan, mint a fagyasztás-olvasztás, néha kimarad egy lépés.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 22:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796203#post796203][b]Annelie West - 2020.02.29. 22:33[/b][/url] MinaHalkan kuncogva figyeli a jelentet, amint Mina próbálja ideális hőfokra melegíteni a kávét. Nem akarja mondani, hogy anyaként megszokta, hogy hideg kávét iszik és nincs is vele semmi problémája, ehelyett az imént elkezdett mondatba vág bele újra. - Egyszer megtörtént. Noel, South és én.
|
|
|
|
Warren Mina INAKTÍV
CsöppWarren | Kávéslány offline RPG hsz: 470 Összes hsz: 963
|
Írta: 2020. február 29. 22:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796205#post796205][b]Warren Mina - 2020.02.29. 22:37[/b][/url] Hajnali nő- Óóó... Azért ebben van valami furcsa érzés, nem tudnám azonosítani, csak így furcsa, de arcomra mosoly kúszik, ahogy visszanyújtom a poharat. - Visszaszívom, te is rossz boszi vagy. Ez már a házasságodban volt? Mert akkor újragondolhatjuk a dolgot.
|
|
|
|
Annelie West INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2020. február 29. 22:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=796210#post796210][b]Annelie West - 2020.02.29. 22:42[/b][/url] ŐÓvatosan kortyol bele a meleg italba, míg figyeli a nő reakcióját. - Nem, még mindenek előtt - bizony, ez pont egy olyan dolog, ami akkor történt, amikor még nem volt semmi mai, semmi megszokott. Véletlenül néz csak az órára, észre sem vette, hogy már ennyi ideje beszélgetnek. Hosszan hümmögni kezd. - Belevágunk a napba? - mosolyog rá és félretéve az érzéseit, most felveszi a főnöki pofit. Van bőven feladatuk.
|
|
|
|
|