Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik. //Ez egy nosztalgia real time téma. (Valós időben, a játék időpontjában játszódó, gyors, azonnali válaszokkal járó játékmenettel.) Ez nem szerepjátékos posztokat számláló topic, elkerülvén hogy valakit ilyen okán megfosszunk Haladóságától. RT játékok folynak itt, melynek követelményei minimum 2 mondatos hozzászólás, és nem is kell ennél igazán több. Így haladhat a sztori, és ha éjjel játszotok és feljön egy prefektus vagy tanár azonnal el is kaphat bárkit, vagy akár a mesélő (itt nem használható a zárt jelzés) is bármikor megjelenhetett valami kis izgalommal. A játék végeztével valamilyen formában le kell zárni azt, ha pedig másnap sem érkezik záró hozzászólás, az aktuális prefektus kénytelen belemoderálni az utolsóba valamilyen lezárást. A hozzászólás címzésében, vagy elnevezésében jelöljétek meg a helyszínét játékotoknak, ne feledkezzetek meg a szálazásról sem!//
|
|
|
A N N E L I E, az első hétvégék egyike Kilépett a zuhanyzóból, és a törölközőért nyúlt. Megdörzsölte a haját, és fél szemmel a tükörbe nézett. A sebhelyek már halványan, de kezdtek ismét megjelenni a bőrén. Felsóhajtott és a pálcájáért nyúlt. Elmormogott pár varázslatot, mire a fakó vágásnyomok és a Jel nyoma kezdett beleolvadni sötét bőrébe. Aztán maga köré csavarta a törölközőt, és visszasétált a hálóba. - Remélem vasárnapra nem terveztél programot. - Egy félmosollyal ült le az ágy szélére.
|
|
|
South West INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat offline RPG hsz: 212 Összes hsz: 590
|
Írta: 2018. február 9. 21:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713926#post713926][b]South West - 2018.02.09. 21:42[/b][/url] A N N E L I E, az első hétvégék egyike Kilépett a zuhanyzóból, és a törölközőért nyúlt. Megdörzsölte a haját, és fél szemmel a tükörbe nézett. A sebhelyek már halványan, de kezdtek ismét megjelenni a bőrén. Felsóhajtott és a pálcájáért nyúlt. Elmormogott pár varázslatot, mire a fakó vágásnyomok és a Jel nyoma kezdett beleolvadni sötét bőrébe. Aztán maga köré csavarta a törölközőt, és visszasétált a hálóba. - Remélem vasárnapra nem terveztél programot. - Egy félmosollyal ült le az ágy szélére.
|
|
|
|
Annelie Freya Merkovszky INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2018. február 9. 21:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713928#post713928][b]Annelie Freya Merkovszky - 2018.02.09. 21:54[/b][/url] LuciferAz ágyból tökéletes rálátása nyílik a fürdőszobára és a bent tevékenykedő férfira. Kevés idő telt el ahhoz, hogy felfogja ami velük történik. Mosolyogva nézi őt amint kilép és tovább folytatja a hasán való körözést pólón keresztül. - Hm? - vonja fel szemöldökét kíváncsian. - Miért, tervezel valamit? - kíváncsian figyeli, majd felül és mutatóujját végighúzza South karján.
|
|
|
|
South West INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat offline RPG hsz: 212 Összes hsz: 590
|
Írta: 2018. február 9. 22:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713929#post713929][b]South West - 2018.02.09. 22:14[/b][/url] A N N E L I E, az első hétvégék egyike Nagy tervei voltak a vasárnapra nézve. Nagy tervek, amiknek csak a körvonalai rajzolódtak még ki. - Nos... Lennének ötleteim... - Fél testtel a nő felé fordult. Visszaigazított egy tincset a füle mögé, és úgy mosolygott rá. - Lenne egy vacsorameghívásunk. Valószínűleg nem számítanak majd. Egyikünkre sem.
|
|
|
|
Annelie Freya Merkovszky INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2018. február 9. 22:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713930#post713930][b]Annelie Freya Merkovszky - 2018.02.09. 22:17[/b][/url] Kíváncsisága kezd nagyobb méreteket ölteni ezt a furcsaságot hallva. Várja, hogy South folytassa és beavassa a részletekbe. - Hogy lehet meghívás, ha nem számítanak ránk? - összezavarodik hirtelen ahogy próbálja összerakni a dolgot, ez meg is látszik az arcán. - Hová szól az első nem titkos randink, Tanár úr?
|
|
|
|
South West INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat offline RPG hsz: 212 Összes hsz: 590
|
Írta: 2018. február 9. 22:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713931#post713931][b]South West - 2018.02.09. 22:23[/b][/url] A N N E L I E, az első hétvégék egyike Felsóhajtott, és tekintete Annie hasára tévedt. A pólója eltakarta, de ez nem jelentett semmit. South is tudta, hogy ott van. - Családi vacsora lesz. A West házban. Ez lesz az első alkalom, hogy találkozni fog az édesanyjával a halála óta. Bármennyire is el akarta kerülni a helyzetet, de nem tehette. Hisz nemsokára meg fog születni az unokája is.
|
|
|
|
Annelie Freya Merkovszky INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2018. február 9. 22:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713932#post713932][b]Annelie Freya Merkovszky - 2018.02.09. 22:41[/b][/url] Esett szó családról, ismer is közülük egy-két embert, ez azonban nem szerepelt volna a tipplistáján. Családi vacsora Westékkel. Amikor East mesélt neki róluk már tudta, hogy ő nem oda való. Ahogy igazán South sem. - Tudnak rólad? - szólal meg az előzőnél kevésbé lelkesen. Fél. Eléggé fél attól, amit ott nem is ő, de South kapni fog ha felbukkan. Nem ismeri az anyjukat és nem tudja eldönteni, akarja-e. - Menjünk. Nem terveztem semmit a palacsintasütésen kívül - von végül vállat.
|
|
|
|
South West INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat offline RPG hsz: 212 Összes hsz: 590
|
Írta: 2018. február 9. 22:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713933#post713933][b]South West - 2018.02.09. 22:50[/b][/url] A N N E L I E, az első hétvégék egyike Sosem állt közel egyik felmenőjéhez sem. Az apját gyűlölte, az anyját csak sajnálni tudta. North-nak viszont fontos volt. És bár már találkozott az öccsével, most, hogy szabad ember, kénytelen megtenni ezt a lépést. A kérdésre csak a fejét ingatta, de mosolygott. - Ne aggódj, minden rendben lesz. És amúgy is meg kell ismernie az uokája édesanyját, nem igaz?
|
|
|
|
Annelie Freya Merkovszky INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2018. február 9. 22:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713934#post713934][b]Annelie Freya Merkovszky - 2018.02.09. 22:58[/b][/url] South mosolya egyszerre teszi boldoggá, ejti zavarba és frusztrálja. Nagy levegőt vesz és közelebb hajol a férfihoz. - Szerintem te nagyobb érdekesség leszel - vigyorodik el és belecsókol a nyakába. Mélyen beszívja az illatát, melyhez hümmög is. Szemeit lehunyva marad a közelében. - Mit kell felvenni hozzájuk? Úgy nézzek ki, mint East? - erősen gondolkodóba esik hosszú pillanatokra. Van bőven miből választania, az iskola megkövetelte a csinos darabokat is. Csakhogy a férfi olyasmiben nem igazán látta még.
|
|
|
|
South West INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat offline RPG hsz: 212 Összes hsz: 590
|
Írta: 2018. február 9. 23:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713935#post713935][b]South West - 2018.02.09. 23:11[/b][/url] A N N E L I E, az első hétvégék egyike Morgott egy keveset az érintésre. Behunyta a szemét, és közelebb húzta magához a nőt. Ujjaival a sötét hajtincsek között játszott. - Sokkal szebb vagy, mint East - mormogta a hajába. Apró csókot nyomott az arcára, majd baljával a növekvő pocak felé kalandozott. - Bármi is lesz rajtad, te leszel ott a legragyogóbb.
|
|
|
|
Annelie Freya Merkovszky INAKTÍV
bestiák anyja offline RPG hsz: 486 Összes hsz: 10623
|
Írta: 2018. február 9. 23:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713936#post713936][b]Annelie Freya Merkovszky - 2018.02.09. 23:18[/b][/url] Furcsa számára ez az érintés, tudja, hogy hárman vannak, mégis gyakran elfeledkezik róla. Ahogy most is, abban a pillanatban, hogy South elveszi az eszét csupán pár mozdulattal. - Remélem rajtad csak ez lesz - fog rá a törölközőre, majd a férfi nedves hajába túrva csókolja meg őt. Néha úgy érzi, minden pillanatot ki kell használnia vele rendesen mielőtt elillanna.
|
|
|
|
South West INAKTÍV
Annelie tulajdona | Délnyugat offline RPG hsz: 212 Összes hsz: 590
|
Írta: 2018. február 9. 23:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2806&post=713938#post713938][b]South West - 2018.02.09. 23:30[/b][/url] A N N E L I E, az első hétvégék egyikeValami más volt. Valami megváltozott azóta, hogy visszatért. És ez nem csak az érkező harmadiknak tudható be. Ilyet még sosem érzett azelőtt. Most, hogy úgy tűnt, minden a helyére került. - Ezt csak neked tartogatom - morogta az ajkaiba, hogy egy századmásodperccel később leküzdje az apró távolságot köztük. Félt a jövőtől, de abban a pillanatban minden rendben volt. Annie-vel maga mellett úgy érezte, bármivel meg fognak tudni küzdeni. // //
|
|
|
|