Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795292#post795292][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.22. 17:37[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

Épp mikor Lili a megjátszásról beszél, Tüccs egy pillanatra hátrafordul, hogy okos kis szemeivel ránk pillantson. Kinyújtom felé a másik kezem, így oda is jön egy gyors simire, majd mintha hallana valamit, ismét messze figyel, és kihasználva a póráz adta lehetőségeket, eltávolodik kicsit tőlünk. Hümmögve bólogatok a lány szavaira, hiszen ezt nem tudom cáfolni.
- Jó, hát nem tudhatod, hogy mit gondol igazából. Bíznod kell benne, hogy nincs rossz szándéka, ugyanúgy, ahogy minden nap bízol abban, hogy nem gyújtotta rád senki a kastélyt, vagy nem adtak-e előre minden vizsgádra trollt. - Vigyorgok, még ha szavaim nem is a legmegnyugtatóbbak. Oké, engem főleg a toronyfelgyújtós rész zavarna a felsorolásból, elvégre még most is van, hogy néha azzal a rosszul sikerült délutánnal álmodok. Ami azt illeti, mostanában egyre többször fordul elő, hogy eszembe jut, mintha a tudatalattim érzékelne valamit, ami amúgy elkerüli a figyelmemet.
- Ó a fogak - bólintok mindentudóan, de hagyom, hogy befejezze mondandóját, nem szakítom félbe. Nem úgy Tüccs. Talán gyorsabb sétára akar minket ösztökélni, talán valami szagnyom izgatja fel, de visszafordul hozzánk, s mellső lábait combomnak támasztva nyújtózkodik felfelé. - Semmi baj - szólok megnyugtatóan Lili felé, miközben a cukor kis kutyafej tenyerembe simul. Eszemben sincs nevetni rajta, hiszen komolyan veszem, hogy fél tőle, emiatt aztán nem kell aggódnia. Látna csak engem amikor a kaszáspókok elől menekülök sikoltozva! Tücsök élvezi a kis vakargászást, szemét lehunyva kényeztetteti magát, az idilli pillanatban pedig a lányra pillantok.
- Nézd - kezdem lágyan, halkan - tök békés. Biztos nem próbálod meg megsimogatni? Olyan selymes - biccentem félre a fejem. Ha nemet mond, természetesen azt is megértem, de ha összeszedné bátorságát, a négylábú csupán csóváló farokkal jelezné, hogy érzi a plusz simogat kezet, és bizony nagyon is tetszik az neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=795300#post795300][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.02.22. 18:55[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

Oh. Lehet, hogy nem így kéne megpróbálnom megnyugtatni? Eltöprengek azon, hogy a módszerem nem biztos, hogy a legsikeresebb. Márpedig ha az ember jobban belegondol igazából napról napra a másokba vetett vak bizalma miatt él, hogy nem átkozzák meg, nem tesznek mérget a reggelijébe, egyáltalán kap reggelit... És persze, ez így most nagyon dramatikusan hangzik, mégis ez a helyzet. Talán furcsának hathat, hogy pont az én híres rózsaszín buborékom mögött vannak ilyen érdekes gondolatok, de az, hogy tisztában vagyok ezzel nem jelenti azt, hogy ettől én most depibe esnék. Igen, elég para néha belegondolni, hogy bármi elromolhat, de alapjáraton meg nem gondolok... csak bízok abban, hogy minden megy tovább, szokásosan. Ah, megártott nekem az a gyengélkedőn töltött pár nap, túl sok időm volt gondolkozni.
- Nem biztos, hogy gyújtják, de robbanni már robbant - vonok vállat, megnyugtatónak szánt közönyösséggel a hangomban, nem érzékelve milyen ijedtséget váltok ki ezzel a lányból. Végülis a sokkterápia is végeredményben terápia, nem igaz? Kérdésén eltöprengek, majd megrázom a fejem. - Nem, nem hiszem, hogy ilyesmitől félned kellene, az itteni tanárok elég korrektek - mosolygok rá, végre elszakítva pillantásomat Tüccsről, így észrevéve a halálsápadt arcot. Pedig azt nem is mondtam, hogy ha én lenne, Henriktől éppenséggel tényleg akadhatna félnivalója. Ööööö, eeeezt jól megcsináltad Masa, ügyes vagy, gratulálok.
Gondolván majd jó ötlet lesz akkor sebtiben gyorsan továbbterelni a témát, bedobom, hogy simogasson (mármint nem engem, hanem az ebet), s érdeklődve figyelem arcának változásait. Nem sápad, nem zöldül, határozottan bíztató.
- Nöömmm - bólintok bele a szóba, ismét eltalálva mi nem a jó válasz jelen esetben -, biztosan nem harap meg, de nem ígérgetünk ilyesmit. - Masa biztosra megy. - De ha meg mégis, egy két intéssel be tudom gyógyítani a sebet! - vigyorgok bíztató szándékkal a másikra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797153#post797153][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 10:53[/b][/url]

Nade. Ez így nem jó. Nem úgy nem jó, ahogy lehetne jó de mellette rossz, hanem úgy igazából teljesen kicsit se nem oké, az a fajta amit már nem tudok figyelmen kívül hagyni, és muszáj csinálnom valamit, mert ez már nem csak nekem rossz, idebent, rejtetten, de biztosan Bence is érzi, hogy valami nem klappol. És... És... Hogy csinálják az emberek, hogy felnőnek a problémáikhoz? Normálisak? És még van aki halhatatlansági cucclötyit meg öregítőszérumot akar csinálni meg inni, hát én inkább kérek szépen olyat ami visszaalakít kisbabává és csak annyi a dolgom újra, hogy gőgicséljek és kalapálózzak. De mégis, tudom, hogy nem nekem lesz a legrosszabb ez az egész. Számtalan forgatókönyvem van már, innen indítva onnan indítva, megbeszélve, nem beszélve, feláll és itthagy, kinevet, mert viccnek hiszi... Mérges lesz, csalódott, szomorú, elkeseredett... Számat rágcsálva ülök a padon, ahol oly sokszor ültem már, lábaimat pedig felhúzva, bő pulcsim alá bújtatom, így csupán valami kis halványszürke gömböcnek nézek ki. Leheletem nyomán apró felhőcske szökik tovább az éjszakába, s szöknék kicsit vele én is, menekülnék a beszélgetés elől. De elhatároztam magam, most tényleg el. Túléltem a tegnapi meccset, és mivel ennek az előmenetelem alapján annyi esélye volt, minthogy egy erdőben pingvin teremjen a csipkebokron, én hülye megfogadtam, hogy bizony ha így lesz, beszélek... S mit ad ég most bezzeg amikor ilyen felelőtlen ígéreteket teszek, így lett.

Egyébként (!!!) ha tudtam volna, hogy létezik olyan út le a pályáról ami után klubhelyiséges ugrálós ünneplés vár a fertőtlenítőszagú gyengélkedős suttogós üvöltve hányás helyett, lehet sokkal korábban meggondolom, hogy esetleg egyben jöjjek le a pályáról... Tiszta égő, reflexből megindultam volna a gyenguszra a meccs után aztán végül kh lett belőle. Jobb buli, el kell ismernem.
Már épp elterelném a figyelmem kicsit a múlt estéről, egy hajtincsem simítom végig újra és újra ujjaimmal. Bence, beszélnünk kell. Bence, beszélnünk kell. Hajtogatom magamban, hiszen mindig ezt láttam eddig, minden filmben így kezdik a... Nem tudom kimondani. A kavicsok zaját dúdolgatásomtól nem hallom, csak a karokat érzem meg, a váratlan öleléstől pedig azonnal megugrok.
- Hőőő - rdülök fel, s bújtatom ki lábaim a pulcsi alól, reflexből simítva rá a karjaira. Felnevetek, de amikor meg akar csókolni, elhúzódok. Nem. Nem hagyjuk, hogy eltérítsenek a szándékunktól (miért a többes szám, kezdünk megbolondulni? o-ó). Ez most komoly dolog lesz. Bátorságom azon nyomban száll is inába, így mielőtt furcsállhatná a dolgot emelem szám elé a kezem, hogy picit elfordulva-előredőlve köhögjek párat. Nem mondom, a kviddicshuzat nem a legegészségesebb, de amúgy nem fáztam meg ennyire... - Csüccs a kívánság - fordulok végül felé, s megveregetem magam mellett a padot, jelezve, tegye le magát. Nem megyek bele a viccelődésbe, talán látszik rajtam, hogy valami nyomja a buksim, de egyelőre nem mondok semmit. Tekintetem az Edictumra siklik, és már csillannak fel kékjeim, jezésértékűen szugerálva a lapokat. Egy kis idő még... belefér... nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797157#post797157][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 10:57[/b][/url]

Látom az arcán, hogy rosszul esik neki, nem érti mi történik, de ahelyett, hogy ezért lefújnám az egészet, csak megerősítem magam. Most, hogy rájöttem, már nem tudnám titkolni, ha akarnám se. És milyen dolog is lenne az? Mondjuk nem rosszabb mint az eddigiek... Féloldalas mosoly kúszik az arcomra, ahogy keze közelebb araszol, mire habozás nélkül nyúlok közelebb, hogy az én ujjaim szaladhassanak végig kézfején. Na itt a gond, hogy ezt szeretem. Ezt.
- Köszönöm - kulcsolom át végül ujjait, ahogy felé eső lábam felhajtogatom magam mellé a padra, s felé fordulok. A kérdésre lesütöm tekintetem, az újságos figyelemelterelés úgy néz ki nem vált be. - Te? Dehogy - felelem halkan, és egy apró pillanat alatt ezer variáció fut keresztül az agyamon. Mielőtt még bármit is mondhatna, belekezdek a kímételes felvezetőbe... De hogyan is kéne egy ilyet mondani? Túl jó vagy hozzám; jobbat érdemelsz; most nem tudok bevállalni egy komoly kapcsolatot; nem veled van a baj, én vagyok a rossz; olyat tettem amit nem kellett volna; ne haragudj rám de; nem fogsz örülni ennek; talán már sejtetted... A gugli hasznos, most mégsem tűnik elégnek, hiszen az egyetlen ami hirtelen kiszökik a számon, mielőtt feleszmélhetnék, az a - szakítsunk. - MONDOM KÍMÉLETES FELVEZETŐBE, MASA NEM HISZLEK EL.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797160#post797160][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:00[/b][/url]

Nem kellett volna. Abban a pillanatban megbánom az egész nagy számat, meggondolatlan természetemet amint kibököm azt az egy szót. Azt az egy hülye szót, ami mindemellett semmikép sem hibás semmiben, nem kenhetem rá, hiszen az én saram a helyzet amibe keveredtünk. Egy szó nélkül szorítok vissza a kezére, ahogy megérzem a rándulást, talán ő nyúl kapaszkodó után, talán én, de leginkább mindketten. Csak míg én fel tudtam rá készülni, ő nem. Beharapom a szám, ahogy visszakérdez, és nem tudom állni megcsillanó tekintetét, nem akarom elviselni, nem tudom elviselni, hogy én teszem ezt vele. Kényszerítem magam, hogy felnézzek, tekintetem talán ugyanolyan űzött, mint amilyennek ő érzi a sajátját, és tudom, hogy magyarázatra vár... Amit én nem fogok tudni őszintén megadni neki. Nem tehetem. Idegemben kiszáradt számat megnyalom, egy reszketeg levegővétel után nyitom ki, majd csukom be, és miközben annyi minden kiszökne belőlem, semmi sem bukik felszínre. Csak tátikázok, nincs egy indok, nincs egy érv, csak ő van és én, körülöttünk a hirtelen túl hangos, túl zavaró éjszaka.
- Mert... - szinte csak suttogom, és ennyi, nem jutok tovább, levegőt kell vennem, szünet kell, nekem ez nem megy. Remegve kapaszkodok ujjaiba, szorítom, nem merem. Nem tudom. Hogyan kell ezt csinálni? Miért kezdtem bele? De már így is túl sokáig húztam...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797162#post797162][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:04[/b][/url]

Remegő szájjal figyelem az arcán legördülő cseppet, de az én arcom még száraz. Egyszer elhomályosodik a látásom, de most én nem sírhatok, elvileg nekem nem kéne, hogy fájjon. Kinek hazudom én ezt? Jobb kezem felemelem, arcához, bőréhez, szeme alá akarnám simítani, de megtorpan kettőnk közt a levegőben, ujjaim remegnek, mutatóm kinyúlik, visszahajlik, mintha intenék, de csak egy izom rándul meg bőröm alatt önkéntelenül. Letörölhetem? A könnyeket amiket én festettem a bőrére a saját szavaimmal?
- Én - szakad fel belőlem hangosan, fület bántó magasságban a kezdemény, talán a mentgetőzésé, magyarázkodásé, de ahogy kimondom, a hideg végigfut a hátamon, görcsbe rándít, nyelvem is majdnem egészen elharapom. A pulcsim alatt szinte látom a tiszta libabőrt, tudom, hogy szinte minden izmom feszes, egyszerre félek attól, amit mondanom kell, és attól amit ő fog majd.
- Szeretlek - bólintok én is, valamivel kevésbé kellemetlen hangszínen, de vele ellentétben az én vallomásom először halk, és végére lesz egyre magabiztosabb. - Szeretlek, de - kezdek bele újból, megismételve azt a szót amit talán egyszer ha hallhatott tőlem, rögtön itt, rögtön most, ezután a felvezetés után... A különbség, hogy már értem, hogy hol a különbség két ugyanolyan szó között. Tudok mélyebbre süllyedni? - Szeretlek, de nem úgy, mint te engem - jutok el végre a végéig az első mondatomnak, túl harsány vagyok, nem illek sem az éjszakába, sem a pillanatba. Groteszk kontrasztba állnak szavaim a helyzettel, hiszen passzolnak is, meg nem is, mondok is velük valamit, és el is rejtek rengeteg minden mást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797164#post797164][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:06[/b][/url]

Nem szabadna félrenéznem, mégis megteszem. Ha tehetném levegő után kapnék, ahogy Henrikre céloz anélkül, hogy tudná, hogy ezt teszi, de képtelen vagyok rá, némán meredek magam elé, mintha befagyott volna az egész pillanat, mintha eltűnt volna az idő, és mostantól csak szavai, egyre ingerültebbé váló szavai viszhangozhatnának fülemben. Nem tudom megrázni sem a fejem, nem tudom azt mondani, hogy igen, nem tudom azt hazudni, hogy nem, és... Hazudni. Szóval hazudni, mi?
Felkapom a fejem mozdulatával egyszerre, tekintetem őt követi, a hirtelen mozdulattól végre megtörik a sztázis, és levegő áramlik tüdőmbe. Pár apró szikra kezd táncolni szemeim előtt, amiket gyorsan kipislogok, észre sem vettem, hogy ilyen sokáig maradtam néma, hogy ennyire menekülnék. Mozdulatból könnyebben mozdulok már én is, megrázom a fejem, először darabosan, majd egyre hevesebben. Hogy mondhat ilyet? Mitől lenne jobb vagy könnyebb? Azt hiszi, hogy szórakozásból csinálom?! Aztán... Pillanatnyi ingerültségem onnan apad el ahonnan jött, egy pillanat alatt. Miért nem készültem fel arra, hogy kérdezősködhet is majd? Felpattannék, kikérni magamnak, de nem, ahogy megtenném, már nincs is mit. Volt egyáltalán? Az is lehet, hogy csak képzeltem.
- Miért akarod tudni ezekre a választ? - kérdezek inkább vissza, egyenes válasz helyett elpillantva mellette. Nem tudom, nem tudom kimondani az okokat, indokokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797167#post797167][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:12[/b][/url]

Nyelek, de az okozott és érzett fájdalmat nem tudom eltüntetni, mint holmi megakadt falatot. Választ, választ, választ akar, és én adjam meg neki. Annyira sajnálom. Rendben, megadom. Annyira sajnálom. Felállok, s egy pillanatig csupán zihálva meredek magam elé. Szemeim fókuszálatlanul pillantanak előre, agyam azt ordítja ne csináljam, hülyeség, és közben meg JÖN A KÉSZTETÉS, és tudom, egyszerűen már most tudom, hogy meg fogom próbálni, és utálni fog érte. Mégsem tudom nem. Azt hiszem, ebből meg fogja érteni.
Mielőtt azt hihetné, hogy elviharzok, felé fordulok. Elé lépek, tenyerem határozottan simít az arcára, majd közelebb hajolok. Arca előtt egy pillanatra megtorpanok, majd hacsak nem üt odébb, ajkaimat az övéire simítom. Szemeim lehunyom, a vizes barlang jut eszembe, ahogy elmélyítem a csókot, kezdeményezéseim oly ritka darabját. Ritka, és talán egyben utolsó darabját. Talán? Talán ez még? Nyelvem finoman végigcirógatja alsó ajkát, majd ha nem húzódik el, ujjaimmal végigsimítva arcán mélyítem el a csókot, azonban immár nem rá gondolva. Biztos vagyok benne, hogy ő is érzi a különbséget, hogy hallja, ahogy némán sikítom felé, hogy ez valami más, valaki más, valami nem olyan mint volt, ujjaim hajába túrnak, húzoom magamhoz, húzódok közelebb. Aztán a pillanat megszakad, kényszerítem rá magam, hogy kinyissam a szemem, látom őt, őt látom, az a hév pedig, ami az előbb talán megjelent, eltűnik, mintha nem is lett volna. Talán nem is volt igazán. Talán pont ez a lényeg. Hagyom, hogy őt érje a felismerés, óvatosan, lassan, cirógatva, bocsánatkérőn adva szájára apró puszikat, ameddig rá nem jön mit is akartam mutatni. Mit tettem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797171#post797171][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.06. 11:25[/b][/url]

Akaratlan mutatom meg neki a dolgokat, nem tudom, mit szeretnék, azt hogy értse, vagy pont azt, hogy ne? Érzem, ahogy húzódózna, és sajnálom, hogy nem hagyhatom. Nem hagyhatom, mert kérdéseket tenne fel, olyanokat amikre talán még én sem tudom a válaszokat, talán én sem jöttem rá, talán soha nem is fogok. Ajkaim alatt Bencéét érzem, majd rajta keresztül azt a bizonyos másik alakét is, akit még gondolatban sem merek nevén nevezni, csak pillantása ég belém, hangja zendül a fülemben. Nem tudom mi a különbség köztük, miért vagyok más vele és vele, miért vonzanak mindketten magukhoz, mégis teljesen különböző módokon. Nem tudom, hogy érti-e, haragszik-e, szomorú-e, könnyeit ízlelem, megtartom, s remélem sosem felejtem el, mert ilyet nem akarok még egyszer átélni.

Megremegek ahogy zsebéhez nyúl, könnyeim mégsem buggyannak ki, nem tudnak, elrejti őket a szégyen, a hitetlenség, a zavar. Kegyetlenség, ha nem is vágja a fejemhez, hát vágom én a sajátomhoz, de nem lesz tőle könnyebb, nem lesz tőle jobb. Ha üvöltene velem, ha kiabálna, ha úgy érezném megkaptam ami nekem jár, lehet megkönynebbülnék, de Bence... még mindig, mindezek ellenére Bence, és nem tesz ilyet. Nekem pedig meg sem fordul a fejemben, hogy erre kérjem. Hol lenne fair? Még csak nem is biccentek a köszönömre, nem tudok, hisz mit mondjak? MIT MONDJAK?! Szívesen? Nincs mit? Urammerlin, nem. Sajnálom? Mit? Mit a rengeteg minden közül? Némán figyelem, ahogy elbabrál a kütyüivel, karjaim mereven testem mellett tartom, ellenállva a késztetésnek, hogy átöleljem magam. Álvigasz lenne az csupán. Nem köszönök el tőle, nem tudok. Reszkető, apró madártollnyi levegőket kortyolva csupán figyelem, ahogy bedugja fülesét és hátat fordít, nekem pedig abban a pillanatban remegnek meg orrcimpáim, ajkaim. Egy szakadozott szusszanás szökik ki orromon, reszketeg, egész testemmel kísért hang, s ahogy egy végre beszívott mély lélegzetet beszívok, kifújáskor már könnyeim is elerednek. - Köszönöm - suttogom távolodó hátának, olyan halkan, még talán én sem hallom meg, csak képzelem.
Ráz a zokogás, vállaim hullámoznak mint valami fekete, feneketlen mély, ragacsos tenger, fejem előrebukik, hajam eltakar, de nem képzi körém a szokásos védőburkát. Leguggolok, térdeimet átölelve ringatózok csendesen előre-hátra, előre-hátra, majd oldalra, a padnak dőlök, támasztékot keresve. Ujjaim hajamba túrnak, ahogy valami halk nyöszörgés tör fel a torkomból, kapkodom a levegőt, s miközben zihálva várom, hogy valami csoda történjen, visszatekeredjen - magam sem tudom pontosan meddig - az idő vagy épp előre... Minden néma körülöttem. Egyedül vagyok a réten, teljesen egyedül, egyedül van Bence is valahol, úton... Valahová. Mennem kéne, de nem tudok, nem nekem kéne, hogy fájjon, mégis teszi. Ujjaim a földbe túrnak, belemarkolok, körmöm alá befúróik a sár, mint ahogy belém is beette magát a bűntudat. Bence...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=797409#post797409][b]Zippzhar Mária Stella - 2020.03.07. 22:22[/b][/url]

Lili
ő itt a Tücsi

- Hmm nem gyakran - töprengek el Lilcsók szavain, lépteim ütemére biccentgetve aprókat fejemmel. - Mióta én idejárok még csak egyszer robbant azt hiszem, vagy a többi csak apró volt és átaludtam.
Széles vigyorral tekintek magam mellé, tökre nem vágva, hogy elég rossz az irány amibe haladunk, és ez alatt most nem olyasmit értek, hogy mindjárt belehullunk egy tokáig érő pocsolyába, vagy egy láthatatlan kőfalba, lámpaoszlopba, egyéb komikus akadályba, csak... Khm, mintha nem venném észre mennyire megijesztem szavaimmal. Ami mondjuk abból a szempontból nem gáz, hiszen így nevelődnek életre a gyerekek, így legalább amikor megint robban kattan eltűnik leépül valami akkor nem áll ott, hogy miiii, hanem már tudja merre van a gyengélkedő, a mentőláda... Mentőláda, mentőláda, nyílj már ki nyílj már ki, mentőláda, mentő- ez most nem fontos.
- Ó hidd el a szülők nagyon könnyen megbocsátanak mindent - legyintek, majd ahogy átgondolom (hogy mit csinálok? ki vagyok és mit tettem magammal) hogy is hangozhatott ez, kifejtem bővebben. Inkább csendben kéne maradnom... - Mármint oké, ha meghalnál azon nem tudnának mit megbocsátani, de tuti nem rád lennének mérgesek, inkább a sulira. A bukás se olyan vészes, az első troll után a többi már nem mozgat meg annyira, én eddig fixen nulláztam minden LLG-met, aztán mégis élek, és itt vagyok. Ja meg nyilván, azért nem halsz meg.
Csodálatos sorrendben fejtem ki a gondolataimat, mi? Ennél már csak megnyugtatási skilljeim varázslatosabbak.
Kuncogva bíztatom, hogy hajoljon csak közelebb, nem fogja megenni, kapott már kajcsit a hónapban, és én bizisten kerekre pecekelt szemekkel figyelem, ahogy bátorságát siker koro... názza. - Ahhh, Tücsöööök - sóhajtok fel, majd ahogy felfogom, hogy Lili rohan, én is megindulok. - Állj meeg - kiáltok utána, ahogy rákapcsolok, Tüccs rendkívüli módon élvezi a tempóváltást, csak úgy szalad előre, már-már üldözi a kislányt, maga mögött húzva engem is. Gyors vagyok és kitartó, a kviddicsedzések jó formába hoznak. - Lili, ne fuss, elesel, ne fuss, Tücsi nem bánt! - kajabálok utána, így szaladunk a réten, mint valami rossz kabaré főszereplői.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=837688#post837688][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.10.04. 12:47[/b][/url]

Kend-e Kende?
Általában menet közben felfelé, vagy a távolba szoktam bambulni - ebből adódik valószínűleg a legtöbb balesetem, elvégre ilyenkor nehezen veszem észre a lábam elé került kukát, padot, virágágyást, vagy barackbefőttet (ne kérdezd). Most viszont kivételesen lehorgasztott fejjel bandukolok, tincseim tarkómon kontyba fogva, talárom összehúzva - mindez a felkészültség egy célt szolgál: nehogy bármi is megzavarja az olvasásomat.
Elveszve a sorok között valójában az udvaron keringve is elveszek, legalábbis valahol biztosan sétálok, de fejben nagyon nem ott vagyok. Kiválok a sétálók közül, érzékelem, hogy több körülöttem a tér, letérek a kavicsos részre a virágágyások köré, s látatlanban kezdem el passzolgatni magam előtt egyik-másik szerencsétlen kődarabkákat. Még jó, hogy nekik nem fáj. Nem sietek sehová, bent olvasni nincs kedvem, de idekint leülni sem, így egyszerre kapcsolódok ki az olvasással, és csökkentem is a kilométerhiányomat, hogy jobban bírjam a délutáni órákat. Lapozok, és mivel kikerülni kényszerülök egy kisebb csoportosulást, fel is pillantok a sorok közül.
Ekkor... Ekkor pillantom meg AZT a példányt. Bolyhosnak nem is bolyhos, fehérnek nem is teljesen fehér, alpakának nem is teljesen alpaka, de FULL ALPAKA alakja van!? Hangos puffanással zárom be a kötetet, diadalittas - Hah - szökik ki a tüdőmből, ahogy lehajolva megkísérlek rámarkolni az alpakavics seggére. Alpakavics bizony. Alpaka kavics. Alpakavics. Szívesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=837811#post837811][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.10.06. 23:32[/b][/url]

Kend-e Kende?
Há' azé' na! Értem én, hogy kicsi vagyok, meg apró, meg pöttöm, de mégsem ragaszthatok stoptáblát a hátamra, hogy észrevegyenek, nem? Az kéne még, egy rúdra erősíteni különböző magasságokba többet is, aztán ki-ki látja, amelyik éppen szemmagasságába kerül. - Nyeeí - tör fel belőlem a furcsa nyekkenés, ahogy egyensúlyomat vesztve kezdek közelíteni a föveny felé, méltóságteljesen égbetolt fenékkel, mint az úszni tanuló kiskacsák. Jó, na, legyen, mert megfogtál Reiner, kvittek vagyunk, de azért ne legyen ebből rendszer, oksiboksi? Végül a teljes megfeddő és békítő monológ csak fejben kész lezajlani, belőlem ténylegesen nem tör elő sokminden, csak egy megkönnyebbült - pfúúú -, ahogy a képzeletbeli verítéket homlokomról letörölve jelzem: ezt megúsztam.
Elégedettségem egészen addig tart, amíg a srác térdre nem ereszkedik itt előttem, s fel nem kapja azt a kavicsot, amit az előbb pont én néztem ki. - Hé hé hé - hápogok, mutogatva az alpakavicsra, majd magamra, majd megint rá, majd megint magamra. Ez univerzális jele annak, hogy helló, valami volt itt mielőtt idetrappoltál, egy igazi kapcsolat kezdett kialakulni köztem, és a földdarabkák társaságának eme nemes tagja között, kérlek ne sérts meg azzal, hogy ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyod, és megkísérelsz elválasztani minket egymástól. Jah, tökre ezt jelenti az a hé hé hé, nem is értem, hogy egyesek miért mondják, hogy nehéz olvasni a nők gondolataiban, nem is vagyunk mi olyan komplexek.
- Én is pont most láttam meg, és akartam felvenni, hazavinni, kiállítani, és örök életéig szeretgetni. Hát micsoda alpakavics - csurizik le szám sarka, és tenyeremet kifeszítve nyújtom ki felé hirtelen, bociszemekkel könyörögve a megszánásért. - Kérem szépeeeeeeen! - pislogok tényleg nagyon aranyosan az egyelőre futó cukiprogramban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=840958#post840958][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.12.26. 21:49[/b][/url]

Kend-e Kende?
Kisgyerekeket megszégyenítő szomorú ábrázattal figyelem a vívódást Kende arcán. Őszintén szólva, persze, az lenne a legjobb, ha mindketten megtarthatnánk, de talán kinőttünk abból a korból, amikor a suliudvaron talált gombot-pálcikát-nyalókapapírt-kavicsot közösen vittük haza, egyik héten ide, másikon oda. Pláne, hogy ha ajándékozni akarja valakinek... Tanácstalanul sóhajtok, de nem érzem fairnek, hogy valami ósdi trükkel elcsaklizzam előle. Persze egyszerűbb lenne megkocogtatni a vállát (nem), és amíg nem figyel (nem), kikapni a kezéből és elszelelni (Masa nem, ez sehogy sem egyszerűbb), de nem éppen morálisan elfogadott megoldás. Ellenben a fiú szavaira diadalittas vigyor keveredik a fejemre, és nem zavartatva magam a köztünk lévő évfolyam és mint olyan valószínűleg tudásbeli különbségtől, lecsapok a felajánlásra.
- OKÉ, párbajozzunk! - Nos, ez valószínűleg nem olyasmi, amit az ember hallani szeretne. De hát hé, nem is hülyeség. - Mit szólsz egy butított verzióhoz? - az agyamban lévő fogaskerekek azonnal pörögni kezdenek, és bizony annak ellenére, hogy egy pillanattal ezelőttig nem volt bajom az igazságtalansággal, most mégis ennek kiküszöbölésén kezdek el gondolkodni. - De figyu, csináljuk gyorshalálba'. Mondjuuuk - megy a lázas ötletkeresés - csak capitulatust használhatunk... És ez azért lesz kihívás, meeeeert... - tekintetem ekkor akad meg két elheverő, kallódó papírzacskón. - MERT NEM FOGUNK LÁTNI. - És innentől csak az érthetetlen hadarás jön, ahogy hirtelen elkezdem neki magyarázni legzseniálisabb ötletemet valaha. - Az alpakavicsot letesszük a padra, megállunk egymástól biztos távolságra, felveszünk a fejünkre egy-egy papírzacsit, megpörgünk a sarkunkon, hogy elszédüljünk, és utána megpróbáljuk egymást eltalálni, aki előbb elveszti a pálcáját, vesztett. Na? És a másiké az alpakavics!
Zsenialitásom határtalan, most nézd meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=848254#post848254][b]Zippzhar Mária Stella - 2022.06.23. 21:44[/b][/url]

Kend-e Kende?
Nagyon határozottan jó ötletnek tartom a dolgot. És persze, amikor én valamit nagyon határozottan jó ötletnek tartok, azt kellő hadarással megtámogatott győzködéses kiskutyaszemek után... Mindenki nagyon határozottan jó ötletnek fogja tartani. A kellő nem véletlen szerepel a mondatban, de... De... Jó, Henrik való-, jó, lehet Márk sem mind- Tudjátok mit, ti, ti tudatom mélyén bújkáló utolsó agysejtecskék, akik tudálékosan önmagam megkérdőjelezésére késztettek? Nem hallgatok rátok, nem ingathattok meg. Nincs aki ellen tudna állni az ötleteimnek, mert fantasztikusak, és itt zárjuk is le a témát, bambuljatok és találjatok pillangót, amivel disztraktálódhattok. Hatunk. Disztraktálódhatunk.
- Ezaz - csapom össze tenyereimet fájdalmasan hangosan a beleegyezésre, majd feszítem ki ujjaimat kackiás vigyorral az alpakavics irányába. Olyan simaaaaaaaa!
És bár simán meglenne a lehetőségem arra, hogy a bólintásom és beleegyezésem után távolodó navinést átvágva egyszerűen szobámba sétáljak a kővel... SOHA. KÜZDENI FOGOK ÉRTE, MINT SÁRKÁNY A HERCEGN- lovagok a hercegnőkért. Lehet, hogy ez az alpakavics egy hercegnőalpakavics.
Addig sem maradok tétlen, amíg párbajharcoslovagtestvérem ténykedik, a kavicsos, salakos udvarban, fél lábam hátrahagyva szökdécselek egy vonalban, cipőm orrával megpróbálva kijelölni a "párbajtér" két végét. Nem sokkal debilebb látvány, mint általános ténykedéseim, de ez nem a látványnak dicsőség. Épp a második és egyben tervezetten utolsó vonalat húzom meg, amikor Kende visszatér, és választásra kér. - Sir Kende - a lovagos gondolatmenetemről elfelejtem felhomályosítani, de ettől függetlenül már félkomolyra vált a hangom, hogy illeszkedjen a középkori lovagi tornák légköréhez. - Akkor én ezt viszem, és mivel te hoztad, és én választottam, én húztam ácsorgóvonalat, ott meg te választhatsz. - Tiszta sor, és igazságosság.
Ha sor kerül a választásra, lovagi sisakom átvéve egyenes háttal és egy, a gyilkosságát tagadni készülő királynő méltóságával masírozok helyemre, hogy a párbajunk tényleg megkezdődhessen.