A tanodához alacsony kerítés tartozik csak, senki sem gondolná, hogy rossz szándékkal közelítené meg bárki is. A kerítés inkább csak azt szolgálja, hogy a kisebbek ne kószáljanak el. Elől nem sok hely van, ezt tavasszal önkéntesek és tanulók virágokkal ültetik be. Hátul azonban nagy kert van, gyümölcsfákkal, és rengeteg fajátékkal. Van hinta, mászóka, csúszda, homokozó, annyi, hogy mindenki kényelmesen tud játszani. Tudnak labdázni is, de van lehetőség arra is, hogy pokrócot hozzanak ki magukkal, és azon olvassanak, kártyázzanak vagy beszélgessenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=682756#post682756][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2017.05.26. 21:00[/b][/url]

Igazából nem tudta mit kéne csinálnia. Egyszerűen csak úgy érezte, hogy meg fog fulladni, hogy nem bírja tovább. Rémült tekintettel nézett körül az osztályban, ahol körülbelül 10 gyerek foglalt helyet. Valószínűleg szünet lehetett, mert mindegyik összetömörülve volt körülötte, és őt nézték. Nem értette a helyzetet, nem tudott róla, hogy bármit is csinált volna, ami miatt rá kéne figyelni. Éppen az ellenkezője. Nem szólalt meg. Nem tudott. Ahogy akkor sem, amikor tíz szempár figyelte a reakcióját.
Egyszerűen fogta a táskáját, és kiment a teremből. Gyors léptekkel, de inkább tűnt úgy, mint akinek sürgős dolga van, mint aki menekül. Aztán a folyosóra érve szaladni kezdett. Bárhová, csak el a figyelő szempárok kereszttüzétől.
Egészen az udvarig ment, ahol nem talált senkit. A falnak vetette a hátát, és a keze remegni kezdett. Gyors mozdulatokkal kitárta a táskáját, és egy ceruzát és papírlapot vett elő. Meg egy könyvet, hogy legyen min rajzolni. Aztán elkezdte a vonalakat húzogatni. Ez mindig megnyugtatta.
A teste és elméje szép lassan lecsendesedett, mintha a vonalak meghúzásával kiadhatná minden fájdalmat a papírnak. Aztán meghallotta a hangot nem sokkal mellette. Összerezzent, és nem bírt mozdulni. Úgy érezte magát, mint aki lebukott bújócskázás közben, de még reménykedik benne, hogy nem ismerték fel az arcát, így nem lesz nagyobb gondja.
Aztán a lány leguggolt hozzá, és már nem tudott nem ránézni. Kék tekintete valami olyat üzent, hogy "Kérlek ne haragudj rám". Mert igen, pontosan tudta, hogy órán kéne ülnie az osztályban. De nem tudott. Ahogy most sem tudott megszólalni. A félelemtől, ami mindig benne bujkált.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=686466#post686466][b]Csonka-Ramholcz Zsombor - 2017.06.20. 12:05[/b][/url]

Amikor a rajzról tett megjegyzést, a fiú tekintete újra a saját művére esett. Az arcáról nem lehetett leolvasni semmilyen érzelmet, egyszerűen csak nézte a lapocskát. Sok vonalat húzott, amik együttesen egy ember bal arcát rajzolták ki. A papír piszkos lett attól, hogy a kezével bele-bele nyúlt a grafitba, és kissé elhúzta azt. A bal kézéle teljesen szürke volt már.
Az újabb kérdésre újra kékjeit a lányra emelte. Mondta volna, hogy "Nem, csak rám néztek" vagy hogy "Láthatatlan akarok lenni", de nem tudta. A lány még túl új volt neki ahhoz, hogy bármit is mondhasson neki. Képtelen volt rá. És nem tudta eldönteni, hogy ez jó érzéssel tölti el, vagy még inkább megrémíti.
A táskájához nyúlj, és előhúzott belőle egy mappát. Nem volt egy szépen elrendezett valami. A benne lévő lapok sarkai kilógtak, és így a mappa jobban hasonlított egy csillagra, mint egy téglalapra. Benne voltak a rajzai. A legtöbb fekete-fehér volt. És a meg-nem-értettséget tükrözte. Azt, amit a kisfiú a suliban is érez. Azt, amit a szülei halála óta nem tud helyettesíteni a szívében.
Kivett belőle egy üres lapot, és a lánynak adta. Aztán egy ceruzát is. Mert számára könnyebb volt a kommunikáció rajzokkal, mint bármilyen másik módon. Nem mondta a lánynak, mit vár el, vagy mit kéne tennie. Mert nem akarta. Azt szerette volna, ha a barna olyat rajzolna, ami üzenetet mond a számára. És igazából már azzal is üzen, ha egy vonalat rajzolna neki.