Végre jó idő van, ez pedig Olívia számára mindig is egyet jelentett a szabad levegővel.
Ahogy egyre jobban közeledett az évzáró, véget ér lassan a vizsgaidőszak, és már az igencsak különössé átalakult eridonos bulin is túl volt, egyre több ideje maradt arra, hogy azt csináljon, amit csak akar, és rá kellett jönnie, hogy nem sok ilyen dolog maradt már. Annyira érdekelte az iskola, és érdekelték a tantárgyak, még azok is, amik sokak számára unalmasabbak voltak, hogy amint véget ért a tanítás, és nem maradt több házi feladat, vagy magolandó, valahogy céltalanná vált az élete.
És lássuk be, az is nagyban hozzájárult az életkedvének jelentős romlásához, hogy hamarosan haza kell majd mennie. Már csak pár nap. És minden egyes pillanattal közelebb kerülve hozzá, egyre nagyobb volt a gyomorszorító érzés a belsőjében.
Ám a nap csodálatosan sütött, és még volt egy kis idő alkonyatig. Akkor már biztosan fázni fog, hiszen nem kifejezetten nyárias még az idő, de ahhoz jó, hogy kiüljön valahová, és azzal a néhány dologgal foglalatoskodjon, ami még megmaradt neki.
Nevezetesen a rajzolással, és a zenehallgatással.
A Fénylő Lelkek Udvara pedig már akkor tökéletesnek bizonyult erre az alkalomra, amikor először keveredett ide pár hónapja. Így hát keresett egy megfelelő helyet, ledobta maga mellé táskáját, letelepedett a földre, és mágikus zenelejátszójának a fülesét a fülébe dugva jó magasra csavarta a hangerőt. Majd kivette táskájából a rajztábláját, szenet bányászott elő és papírt... és hozzá is látott, hogy elüsse az időt.

×××××

Valóban eléggé belemerül abba, amit csinál. És közben egészen ki is ürülnek a gondolatai. Ez most jó. Kikapcsolja. Egyébként meg egyedül lenne, és nem volna semmi dolga. Emilynek is van elég teendője még az utolsó napokban, meg nem is zargathatja mindig, ha barátok ha nem. Így ez a kis elmélázás igencsak jótékony hatású a számára jelenleg. Nincs más, csak a napfény, az üres udvar, a zene és a rajz. Na meg ő.
És persze anélkül, hogy bármit is sejtene, még valaki más. Valaki, akinek sikerül is észrevétlenül hozzá lopóznia, annyira, hogy amint megérintik a vállát, hirtelen összerezzen, és szerencséje van látogatójának, hogy messze a pálcája, a táskájában, különben ki tudja reflexből mi történt volna. Így viszont nagy kő esik le a szívéről, ahogyan megpillantja az ismerős arcot.
Le is teszi kezeiből a rajz cuccokat, és lassan leemeli a fülhallgatóját. Olyan hangosan hallgatta a zenét, hogy kicsit ki is hallatszódik a szám, amire átvált a mágikus zenelejátszója.
- Helló, Navinés Ben - villant fel egy vigyort a fiúra. De nem áll fel, tovább ül a földön, hátát egy padnak vetve. Tehetne megjegyzést a "hercegnő" megszólításra, de inkább ő is egy frappánsnak tűnő köszönéssel tudta be.
- Mi járatban vagy errefelé? - érdeklődik, de már jön is egy kérdés, és a papírjára pillant.
- Csak az udvart - válaszol. - Tetszenek azok az oszlopok - pillant az említett, dekorációs elemek felé. Majd vissza a fiúra. Az utolsó kérdés fogós kérdés. Hát persze, hogy gondolt rá! Az ember nem felejti csak úgy el az első csókját. De ezt nem fogja csak úgy az adott fiú orrára kötni.
- Lehetséges - válaszol ködösen, kissé hunyorogva is hozzá. Majd megpaskolja a földet maga mellett.
- Dobd le magad, ha gondolod - mondja. Habár lehet, hogy a fiú szívesebben ülne inkább a padra, mint a koszos földre, de őt igazán nem zavarják ezek a körülmények.

- Te sem? - vigyorodik el a fiút nézve, ahogyan Beni válaszol a kérdésére, hogy hozzá hasonlóan ő se nagyon tud mit kezdeni magával, így az évzáró előtt.
Közben letelepszik mellé a földre, nem pedig a padra. Ez egy egészen jó pont. Sokan nem szeretik összepiszkolni magukat, pedig így, hogy varázslók meg boszorkányok, még könnyebb a letakarítás. Olíviának viszont sosem volt ezzel gondja. Inkább legyen piszkos, és a természetben, mint állandóan csak a négy fal között.
Ám közben szóba jön a szünet. Végül is várható volt, így, hogy ennyire közel vannak hozzá. Visszapillant a rajzára, és egy pillanatra elsötétedik a tekintete.
- Haza kell menni, nem? - kérdezi, kissé talán csalódott hangon. - Szívesebben maradnék itt... de talán nem lesz olyan hosszú a szünet - magyarázza inkább magának, semmint Beninek, mintha szeretné meggyőzni önmagát arról, hogy nem lesz semmi baj, és hamar eltelik majd. Sőt, talán előnyére fordíthatná, hogy boszorkány. Tudja, hogy otthon még nem varázsolhat, de az apja talán ezzel még nincs tisztában. Megpróbálhatná a dolgot... talán akkor nyugalmasabb lenne az egész. Vagy nem... Hook sok mindenen keresztül ment már az életben, de soha nem félt semmitől és senkitől. Egyetlen embert kivéve.
Hirtelen tér magához a mélázásából, ahogyan Beni újra megszólal. Elnyom egy félmosolyt, és visszafordul a fiú felé.
- Még mindig megakarsz ismerni? - könyököl fel a hátuk mögötti padra, Beni felé fordulva. Majd a másik kezével végig mutat magán.
- Látod, hogy most sem vagyok kifejezetten csajos - villant fel egy vigyort egy pillanatra. - A mugli suliban voltak akik féltek is tőlem, mások meg kiröhögtek. Mondjuk itt is vannak olyanok... miért pont én? - teszi fel a nagy kérdést.
- Biztosan vannak már barátaid, és helyes srác is vagy. Nem hinném, hogy egy csaj se lenne a láthatáron - teszi hozzá a magyarázatot a végére.
- Vagy nálad a barátság jön a csók után? - vigyorodik el, majd vállat von, jelezve, hogy végül is neki ez sem probléma.

Utána kérdezhetne, hogy maradhat e, igen. Meg is tenné legszívesebben. Hogy miért nem teszi mégsem? Mert nem akarja, hogy kérdezősködjenek. Ugyanis elég nyomós indoka van maradni, túl nyomós indoka ahhoz, hogy bárki is szó nélkül hagyja. Ő pedig nem akar bonyodalmat. Nem akarja még jobban megjárni. Nem mer lépni. Inkább megpróbálja megoldani a dolgot a saját módszerével. Kitart, ahogyan csak tud, amíg nagykorú nem lesz. Akkor pedig édesanyja örökségéből elköltözik. A többi dolgot meg összegyűjti a diákmunkájából, ahogyan csak tudja. Megoldja. Meg kell tudni oldania! Másképp nem megy.
Inkább szó nélkül hagyja ezt a dolgot. Beni mondandójának a végét viszont már nem tudja.
- Hú. Te aztán tudod, hogyan kell bókolni, Don Juan - vigyorodik is el a megjegyzésre, hogy Beni szerint ő eggyel több ok arra, hogy érdemes legyen visszajönniük. - Na és, merre is laksz Casanova? Gondolom neked nem kell olyan bazi messzire utaznod, mint nekem, Londonba - érdeklődik, és árul is el magáról még egy kicsit.
Az újabb hercegnőzésre viszont már fejet csóvál.
- Hercegnő - ismétli a szót vigyorogva. - Hát nem a Disneyből, az biztos - ironizál. De azért csak hatnak valahol a bókok. Még sosem volt része ilyenben, az biztos.
- Inkább legyek csak Hook - mondja, és muszáj hunyorognia a továbbiakra.
- Á, szóval szeretnéd? - húzza egy kicsit a fiút. De nem mond többet, csak megvárja, hogy a fiú válaszoljon a feltett csókos kérdésre, és ő maga is feladjon egy feladványt. Karba fonja kezeit, és úgy nézi tovább Benit. Szóval akárkivel nem. Ezt azért jó tudni. De még azért nem hisz el mindent, amit hall. Viszont nem fog előítéleteskedni sem.
Már éppen ott tart, hogy valamit reagáljon a kérdésre, ami minden bizonnyal csak költői volt, mert Beni megválaszolja a maga részét. Méghozzá egy újabb csókkal. Na ez már nem semmi! Nem aprózza el a fiú, annyi szent! Még fel sem tudta fogni a múltkori meglepetést, de már rögtön jön a folytatás. És Hook hagyja. Hogy miért? Mert tényleg jó. Végül amikor véget ér, derűs tekintettel néz a fiúra, aztán a következő pillanatban tenyerét a mellkasának tolja, és meglöki őt. Nem nagyon, csak annyira, hogy meginogjon ültében, inkább csak játékosan, mint bántón.
- Már megint azt csinálod! - mondja felháborodást színlelve, de látszik a szemében, hogy ez sem igazán komoly.
- Mondtam a múltkor, hogy hívd el randira a kiszemeltedet, erre most képes vagy lekapni, itt a kertben, bárki szeme láttára? - vigyorodik el. Nem mintha a bulin nem láthatták volna meg őket. - Veszélyesen élsz, Navinés Ben.
Egy pillanatra elréved, és ahogyan újra karba fonja kezeit, beharapja alsó ajkát gondolkodás közben. Aztán szólal csak meg.
- Ugye tudod, hogy nem zúgnak azért a harangok? - kérdezi kissé komolyra váltva.
- Nem fogom azt mondani, hogy nem tetszel, de azért nem estem beléd első látásra - magyarázza. Szinte már egész felnőttesen, a stílustól eltekintve.
- Mondhatnám, hogy lehet valami, de többnyire az emberek megsértődnek, ha valaki úgy csókolja meg őket, hogy nem lebeg a föld felett tíz centivel. Ez neked probléma? - kérdezi.
Bár nem hiszi, hogy a fiú azt várná el tőle, hogyha lenne köztük valami, ilyen hirtelen, máris essen szerelembe. De annyi lamour megszállott csaj van a világon, hogy a fiúk nagy része hajlamos azt hinni, hogyha valaki visszacsókol, és belemegy egy kapcsolatba, akkor már fülig szerelmes, oda vissza. Ő viszont nem az, és hát miért is lenne? Tulajdonképpen másodszorra beszélnek. Már a csók is gyors volt, a szerelem meg aztán hipergyors lenne, és azt nem is lehet ilyen hirtelen előrántani a zsákból, mint egy csókot.

- Na jó... hívhatsz hercegnőnek, ha annyira akarod, csak mások ne hallják meg, mert röhögő görcsöt kapnak, és benne lesz a következő havi Edictumban - adja be végül a derekát, miközben fürkészi egy kicsit a fiú arcát. - De akkor Te meg Don Juan vagy - vigyorog Benire.
Most meg hölgyezi. Ki látott ilyet? Egészen komolynak tűnik a srác ezekkel a szövegekkel. Még a végén sokkal érettebbnek gondolná a koránál, ha nem csókolgatná itt agyba főbe. Elég vicces igazából ez az egész szituáció. És furcsa. Nem éppen megszokott. És Hook nagyon is szereti a nem megszokott, furcsa dolgokat.
- A külvárosban - válaszol csak röviden a Londonos kérdésre. Nem magyarázza túl, meg hát Beni se mondta ő pontosan hol.
De a fiú már bele is fog egy hosszas monológba. Olívia pedig csak hallgatja, hallgatja, míg a végén már olyan szélesen vigyorog, hogy még maga is meglepődik rajta. A fiú utolsó mondatánál már fel is emeli a kezét, és nem durván, de félbeszakítja.
- Oké, oké, ne told túl! - vigyorog. - Értem - konstatálja is a dolgot, és tovább szemléli Beni arcát.
Most látja csak, hogy barna a szeme. A konyhában nem volt valami szikrázó fényviszony, ott annyira nem figyeltre meg. De itt egészen különösen barna, ahogyan rásüt a napsugár. És van valami szomorkás a szemében, ami olyan édessé teszi. Olívia nem is tudja, miért pont őt szemelte ki magának a fiú. Habár hirtelen, és látszólag gyorsan cselekvő, kedvesnek és jónak tűnik, a kedvesek és jók pedig sokszor távol maradnak tőle.
- Jól van - vesz egy nagy levegőt.
- Mondjuk azt, hogy nem mondok se igent, se nemet - fog bele végül egy kis kompromisszumba. - Nézzük meg, hogy ez a dolog mennyire hirtelen - magyarázza az ajánlatát.
- Mindjárt szünet van, és mindketten haza megyünk. Amikor pedig visszatérünk évkezdésre, és még mindig úgy gondolod, hogy én lennék az a lány, akivel kiruccannál... akárhova... akkor hívj el újra, és meglátjuk mi lesz - hagyja nyitva a dolgot. Nem akarja elsietni, és azt sem akarja, hogy a fiú elsiesse.
- Mit gondolsz?

Ahogy így belemerülnek a beszélgetésbe, kikapcsolja a zenelejátszóját, és leveszi a nyakából. Az újbóli hercegnős megjegyzésre már csak a fejét csóválja. Tényleg nem az ő stílusa, de egyelőre nem firtatja tovább a dolgot. Viszont ha akarná se tudná, mert ekkor érkezik Beni válasza egy újabb csókkal, aztán pedig egy szépen kikerekített tárgyalás veszi kezdetét a jövőbeli dolgokkal kapcsolatosan.
Számított rá igazából, hogy az ajánlata miatt a fiú majd visszalép, de ahogyan figyeli a reakcióit, nem úgy tűnik. Ezt pedig hamarosan szavakkal is kifejti neki.
- Igent mondhatok, amikor majd újra felhozod a témát a szünet után - köti az ebet a karóhoz, egy vigyor kíséretében.
Ezzel azért továbbra sem árul el sokat a szándékaiból, úgy tűnik nagyon ügyel erre. A csókos kifejtésre viszont nem tud nem reagálni, egyszerűen felnevet, és kissé felháborodott arckifejezéssel néz vissza a fiúra.
- Úgy, szóval a csókokkal minden sarkon dobálózol? - vág is vissza, ha félreértette a fiút, ha nem. Ez akkor is túl magas labda volt.
- Imponáló a kitartásod, de azért nem vagyok egy a sok csókolható csaj között - mondja karba font kezekkel, határozottan. Ugyan a tekintete még mindig derűs, mert magában azért megpróbálja a legjobbat feltételezni a fiúról, de amit félre lehet érteni, azt azért félreérti.
- Remélem azt tudod, hogy csak akkor mondhatok igent... esetlegesen... ha a hozzám vezető utadon nem kaptad le minden második csajt a suliban, vagy a szünet alatt - célozgat. Elég egyértelműen. De azért nem úgy tűnve, hogy megsértődött volna a kis nyelvbotláson.