Az utóbbi napokban meglehetősen eltértem a szokásos rutinomtól, ami elég látványosan sikeredett. Először is: szabadságot vettem ki a színházi nyíltnap után. Az igazgató természetesen azonnal aggódó leveleket küldött Vesznának, sőt, a legjobb tudomásom szerint Alexnak is, amiben arról érdeklődtek, hogy minden rendben van-e mert szarul néztem ki az utóbbi napokban és amúgy is én sose csinálok ilyet!
Az éjszakámat nem töltöttem otthon, az egyik rajongóm szobájában ébredtem, hajnali hatkor, amit gyors öltözés, majd hangtalan távozás követett. Hiába gondoltam, ez sem változtatott a lelkiállapotomon, ugyanúgy stagnált egy mínusz tizenhat körüli értéken.
Tegnap be kellett mennem a suliba, hogy elkérjem Vesznát az aznapi órákról, némi közös program tervezése miatt. Ekkor sikerült összefutnom a szintén Eridonos lánnyal, aki azt kérdezte tőlem, hol intézheti a beiratkozást. Még mindig az elvonási tüneteimmel nyüglődtem és igyekeztem nem a saját bajaimra koncentrálni, szóval nagy kegyesen elkísértem.
És tessék, ma itt álltam a belső udvaron, hogy ismét találkozzak a lánnyal. Nem számított erre, kedves közönségünk, right? Még a ruhám is egészen hétköznapi volt: fekete póló, fekete farmer és sportcipő, szintén ugyanilyen "színű" garbóval. Míg a lányt nem láttam, a vén varázsló szobrát figyeltem.

Már éppen eljutottam volna odáig, hogy egye kutya, úgysem érdekel senkit és csak egy szál!... mikor lépéseket hallottam és fel is adtam az ismételt dohányzásról szóló álmaim, a kezemet fixírozva, próbálva leállítani a remegést. Kevés sikerrel, szóval zsebre vágtam inkább, mély levegőket véve.
Végül meghallottam a lány hangját, szóval a tagjaim ellazítottam, majd nyújtózkodtam egy kicsit és felé fordultam. Ő meglehetősen feszültnek és stresszesnek tűnt, talán izgult a mai találka miatt. Az ilyesmi elő szokott fordulni, ha rólam van szó.
- Semmi gond, megesik. Jegyezd meg: ha jó színész akarsz lenni, légy magabiztos. Nem kell folyton bocsánatot kérned, az vagy, aki vagy - közöltem, mintha ez teljesen egyértelmű lenne és minden ember eszerint élne. Egyértelmű volt, hogy nem mindenki képes a negatív kritikák semmibevételére.
- Igazából érdekelne, hogy volt-e már bármilyen tapasztalatod a színjátszással - húztam ki magam enyhén oldalra biccentve a fejemet. Igazából nem voltam oda a tanításért, jobban szerettem alig egy vagy két emberrel foglalkozni, de a lánynak most adtam egy lehetőséget. Csakis rajta múlott, hogy kihasználja-e majd, vagy nincs meg benne a szikra és az elszántság, ami szükséges.
- Amúgy a sulinak van színjátszó szakköre is. Ardai Kolost érdemes keresni miatta - említettem meg a Rellonos fiút.

A lány megjegyezte, hogy igyekszik megjegyezni a tippet, mire röviden biccentettem. Nem az én érdekem volt az egész, hiszen ő akart színjátszást tanulni. Csak tanácsnak szántam a dolgot.
Ő közben válaszolt a kérdésemre és kifejtette, hogy bizony nem igazán színészkedett, de szerepelt már megemlékezésen. Pár pillanatig bámultam a "távolba", csupán egyet-kettőt pislogva, majd aprókat bólintottam végül, hogy értem a dolgot. Én az ő korában már az iskolai darabokban is igen jól teljesítettem, volt, akinek nyakába varrhatták a "rosszfiú" szerepét. Persze, ez még azelőtt volt, hogy a hamukuszma fel akarta volna égetni a Roxfortot.
- Az is több, mint a semmi. Legalább az biztos, hogy nem fogja kidobni a taccsot a lámpaláztól. Ugye...? - néztem a végén bizonytalanul a lányra. Mert ugye ez egyáltalán nem evidens, könnyedén megejtheti a sors azt a goromba fintort, hogy csak a színpadon állva nem érzi magát egy rakás szerencsétlenségnek.  
- Rellonos. Ha mást nem, támadja meg egy bagollyal... Na, nem szó szerint! - Kaptam fel mind a két kezem egy időben a mellkasom elé, mintha fizikailag próbálnám meggátolni a tett elkövetésében. Sokszor mondták, hogy jobban kéne figyelnem arra, hogyan fogalmazok, de mit tehetnék? Ami kint van, azt már nem tudom meg nem történtté formálni.
- Sokan azt mondják, hogy egy szerephez fontos a lelki egyensúly. A meditációt szokták javasolni ennek elérése érdekében - akár azt is mondhatjuk, hogy ezzel tippet adtam a lánynak. Szintén rajta állt, megfogadja-e, illetve szükséges-e az ő lelkének mindez.

Én persze szemmel tartottam a lányt, hogy hogyan reagál, mihez mit szól. Én tényleg csak olyanokat voltam hajlandó emberszámba venni, akik tényleg komolyan gondolták a színészkedést. Valahogy a divat-hóbortokat sosem toleráltam túl jól.
- Nos, legalább egy gonddal kevesebb - biccentettem elégedetten. Ez a válasz egészen meggyőző volt, de mégsem szántam el magam első nap.
Azért a madaras megjegyzés után már egészen fesztelennek tűnik, ami jó. Én röviden biccentettem, majd hátradőltem, a hátam támlának döntöttem.
- Először is helyezkedj el kényelmesen. Attól függően, hol vagy és mennyi időd van, feküdj, vagy ülj le kényelmesen! - nyugtattam a tenyereim az egyik térdemen, aztán a jobb kezemmel tettem egy invitáló mozdulatot, hogy üljön le mellém, ha ki szeretné próbálni.
Ez után mély levegőt vettem és lassan kifújtam. Nekem mondhatni, már volt egy "kis" gyakorlatom, igaz ez csupán pár éve volt a rutinom része. Hat vagy hét? Talán.

A lány engedelmesen leült mellém és szinte már akaratlanul is követte a példámat a belégzésnél, illetve a helyezkedésnél is. Halványan elmosolyodtam, majd őt néztem, ahogy beszívja a levegőt. Kicsit megráztam a fejemet, miután pár pillanatig figyeltem.
- Ilyenkor képzeld azt, hogy a bensődben a lélegzéssel feltöltesz egy lufit. Ide, a hasadba szívd le a levegőt - veregettem meg a saját oldalamat kicsit, miközben mélyet lélegeztem. - Lassan szívd be, aztán tartsd bent pár másodpercig... és aztán lassan fújd ki!
Én személy szerint elég sokat gyakoroltam már, így a relaxációk során. Még az egyik lány tanította nekem ezt az egészet, Pesten. Egészen kedveltem a csajszit, csak neki férje volt, nekem meg munkám, így jobbnak láttuk, ha nem erőltetjük a dolgokat. Manapság is nagyon jóban vagyunk, néha beszélünk levélben, de azt hiszem, hogy ez minden, ami köztünk valaha is lesz.
- Ilyenkor hagyd, hogy a gondolataid kiürüljenek a fejedből. Ne erőlködj azon, hogy ne gondolj semmire, csak hagyd, hogy a gondolatok átáramoljanak a fejeden. Tudom, először nehéz. Idővel majd belejössz - vontam meg a vállamat, kinyitva a szemem és ránézve. Ezután ismét lehunytam és két vagy három percig meg sem szólaltam. Hagytam, hogy minden gondolat csak átcsordogáljon a fejemen, mint egy patak.
- Nem csak a színészkedésben segíthet, hogy lecsillapítsd a saját érzéseid és a karakteredre koncentrálj, de a depresszió, levertség, idegesség ellen is jó. Érdemes rászánni minden nap pár percet, idővel sokkal könnyebb lesz majd - néztem végül a lányra, sokatmondó pillantással.

Azt hiszem, sikerült vele megértetnem a lényegét, mert arra a pár percre ő maga is csöndben maradt és nem kérdezgetett, hogy hogyan, mit és meddig tovább. Azért ezt értékeltem, mert mikor anno Pesten tanítottam pár hónapig az újoncokat, az egyik lány mániája volt, hogy be nem állt a szája.
- Igen, ezt egy ideje én is megtapasztaltam. Az egyik diákomtól tanultam én is. Mindig lehet az embernek újat mutatni - jelentettem ki, miközben kicsit ellazítottam az izmai és ismét hátradőltem, hogy aztán a lányra pillantsak. Nem is tudja, hogy jóformán neki is kezdett, persze, az emberek rögtön olyan kunsztokat akarnak tudni, mint az, hogyan válts tíz másodperc alatt mosolygásból sírásba, valódi könnyekkel.
- Attól függ, melyik részére gondolsz. A színészet összetett folyamat, egyelőre azt sem tudom, melyik része az, ami érdekel. Sok dolgot tanítanak, mint a beszédtechnika, a mozgás, a légzés... Szóval mit is akarunk éppen mi elkezdeni? - érdeklődtem végül a szemöldökömet elegánsan felvonva, miközben a felsőtestemmel félig a lány felé fordultam.