Majális - Axel Macisajt
Kinézet

 
A DÖK mindig kitalál valamit ugye? Ha jól gondolom, semmilyen ünnepnapon, különleges napon nem maradunk valamilyen rendezvény nélkül. És hát persze, hogy ma sem. Mit ne mondjak, egész jól kitettek magukért. Ez a majális egész jónak néz ki, innen messziről legalábbis. Arra azonban még nem volt bátorságom, hogy be is menjek. Hisz ki tudja miféle szőnyűségek vannak ott. Na de mindegy, végül csak ráveszem magam, hogy kilépjek a Fénylő lelkek udvarára. Mintha régebben nem lett volna ilyen tágas. Az ember azt hinné, egy ilyen kis helyen nem férne el ennyi minden, de láss csodát, mégis. De mit is csodálkozom ezen? Hisz ez egy varázsló iskola, itt bárni megtörténhet. És mégis tátott szájjal bámulok, mint valami buta mugli, aki sosem látott varázslatos dolgot.
Ez azonban nem tart sokáig, ugyanis amint megteszek néhány lépést, letámad néhány bohóc. Ne, bohócok! Úgy utálom a bohócokat. Egyenesen írtózom tőlük. Kinek az eszement ötlete volt ez a sok bohóc? Fuu... Teljesen ledermedek, először nem is tudok mit csinálni, lesokkol a látvány, s automatikusan nyúlok a pálcám felé. De nem használom, az úgy nem lenne fair. Egyenlőre... De ha így folytatják, kénytelen leszek használni..
- Hé! Menj innen! Nem hallod? Hagyjál már békén! - Rivallok rá az egyik bohócra, aki azonban mintha meg se hallaná, egyre csak közelít, mígnem megfogja a csuklóm, ennek következtében kiesik a kezemből a pálca. Ez a festett képű, vigyorgó szörnyeteg aztán megpörget, és megpróbál megtáncoltatni. Táncolni? Inkább molesztálni... Fujj... Engedjen már el... Mégis mit csináljak, hogy végre békén hagyjon? Áá... Aztán egyszercsak egy határozott mozdulattal lendítem a lábam, a vigyori lény nemesebbik része felé. Ettől aztán kicsit meghátrál, én pedig kapok az alkalmon, gyorsan felveszem a pálcát, s már rohanok is el, messze tőlük. Remélem nem követ, különben megbánja...