Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Horváth Milán Lóránt  { egy új ismeretség kezdete... }Öltözet!

Mára nem terveztem semmi olyat, amit máskor nem tettem volna meg a szünetben. A mai napra egy kis kirándulást terveztem magamnak a kastélyt körülölelő területen, így hamar kikeltem az ágyból, mert kíváncsi voltam vajon mennyi időre lesz szükségem ahhoz, hogy bejárjam az egész vidéket. Sierra persze nem aludt a lábamnál mint szokott... meglepően furcsa felfedezés volt, de hamar megtaláltam Lavia macskája mellett. Nagyon édesek voltak így együtt ezért nem is zavartam semelyiküket sem. Gyorsan a szekrényhez sétáltam, majd kiszedtem belőle a mai öltözetemet. Mivel ősz volt, hű maradtam a jellegzetes színeihez. Mára a barna szín lett as nyertes, így egy barna csizma, egy egyszerű koptatott farmer, egy fehér női ing és egy barna sál került elő a szekrényből, majd hozzá a megfelelő kiegészítők. Hamar felkaptam magamra a gönceimet, majd megigazítottam a hajam és még előszedtem egy a ruházatomhoz illő barna kabátot amit felvéve spuriztam is kifelé a szobából. A felfedező körutam persze több időt vett igénybe mint számítottam rá, de már majdnem a kapunál jártam, így nem adtam fel és az éhség ellenére, ami egy ideje kínzott elsétáltam odáig. Régebben párszor már elhaladtam előtte, így eddig nem volt időm megszemlélni igazán, na és a legelső bejövetelemkor nem éppen az járt a fejemben, hogy megszemléljem. Most viszont ideérve ráemeltem a tekintetem és el kellett ismernem, hogy gyönyörűen ki volt dolgozva. Nekem ugyan egy kicsit túl giccses volt, de mások számára biztosan lenyűgöző látványt nyújthatott, ha szánt rá az ember néhány percet és megfigyelte. Érdeklődve néztem a fekete vaskaput, majd a sárkány motívumát. Igen, a Rellon! Elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam mennyi idő telt el azóta, mióta elsőnek beléptem ezen a kapun, és mennyi minden történt ez alatt az idő alatt.
- Csak úgy repül az idő... - leheltem, aztán becipzároztam a kabátomat. Nem éppen számítottam jó időre ma, viszont nem voltam fázós típus, de most fáztam. Lehet meghűltem? Szórakozottan ingattam egy picit a fejem, majd az út felé pillantottam, ahonnan léptek zaját hallottam. Vajon ki jöhet erre ilyenkor? Érdeklődve vártam az érkezőt, vagy érkezőket mert azt nem tudtam megállapítani hányan jönnek, már ha többen voltak. Minden esetre ott maradtam a kapu előtt, várva, hogy ideérjen a jövevény, vagy jövevényeket.

Horváth Milán Lóránt  { egy új ismeretség kezdete... }Öltözet!

Mára nem terveztem semmi olyat, amit máskor nem tettem volna meg a szünetben. A mai napra egy kis kirándulást terveztem magamnak a kastélyt körülölelő területen, így hamar kikeltem az ágyból, mert kíváncsi voltam vajon mennyi időre lesz szükségem ahhoz, hogy bejárjam az egész vidéket. Sierra persze nem aludt a lábamnál mint szokott... meglepően furcsa felfedezés volt, de hamar megtaláltam Lavia macskája mellett. Nagyon édesek voltak így együtt ezért nem is zavartam semelyiküket sem. Gyorsan a szekrényhez sétáltam, majd kiszedtem belőle a mai öltözetemet. Mivel ősz volt, hű maradtam a jellegzetes színeihez. Mára a barna szín lett as nyertes, így egy barna csizma, egy egyszerű koptatott farmer, egy fehér női ing és egy barna sál került elő a szekrényből, majd hozzá a megfelelő kiegészítők. Hamar felkaptam magamra a gönceimet, majd megigazítottam a hajam és még előszedtem egy a ruházatomhoz illő barna kabátot amit felvéve spuriztam is kifelé a szobából. A felfedező körutam persze több időt vett igénybe mint számítottam rá, de már majdnem a kapunál jártam, így nem adtam fel és az éhség ellenére, ami egy ideje kínzott elsétáltam odáig. Régebben párszor már elhaladtam előtte, így eddig nem volt időm megszemlélni igazán, na és a legelső bejövetelemkor nem éppen az járt a fejemben, hogy megszemléljem. Most viszont ideérve ráemeltem a tekintetem és el kellett ismernem, hogy gyönyörűen ki volt dolgozva. Nekem ugyan egy kicsit túl giccses volt, de mások számára biztosan lenyűgöző látványt nyújthatott, ha szánt rá az ember néhány percet és megfigyelte. Érdeklődve néztem a fekete vaskaput, majd a sárkány motívumát. Igen, a Rellon! Elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam mennyi idő telt el azóta, mióta elsőnek beléptem ezen a kapun, és mennyi minden történt ez alatt az idő alatt.
- Csak úgy repül az idő... - leheltem, aztán becipzároztam a kabátomat. Nem éppen számítottam jó időre ma, viszont nem voltam fázós típus, de most fáztam. Lehet meghűltem? Szórakozottan ingattam egy picit a fejem, majd az út felé pillantottam, ahonnan léptek zaját hallottam. Vajon ki jöhet erre ilyenkor? Érdeklődve vártam az érkezőt, vagy érkezőket mert azt nem tudtam megállapítani hányan jönnek, már ha többen voltak. Minden esetre ott maradtam a kapu előtt, várva, hogy ideérjen a jövevény, vagy jövevényeket.

Catherine Alexis Rawen
~Hosszú nap áll előttem-gondoltam, mikor reggel megérkeztem a reptérre, és csekkoltam a gépet.
Már-már átengedtek volna a vámon, mikor kiszúrták a farzsebemben lévő pálcát. Mondjuk elhitték a "ó, ez csak egy bot" kezdetű dumát, de mégis kellemetlenül éreztem magam. Talán azért, mert először hagyom el ily hosszú ideig az országot.
Hát igen. A jó, öreg otthon. Itt hagyni Belfastot, és visszamenni Magyarországra igazán kalandos történet, na de ilyen sokáig?! Ez már több a soknál.
Mikor megérkeztem, keresztapám várt, és a kocsijával vitt az új sulimba. De ez az iskola most más, mint a többi. Ez az iskola egy teljesen más iskola. Ez az iskola egy varázstanoda... Anyámék mondták, hogy egyszer majd el kell mennem, mert bennem is folyik a varázslóvér, ezt én is tudtam, de nagyon hamar eltelt az a tizennégy év. Nagyon, de nagyon hamar.
Mikor elértük Bogolyfalvát keresztapám, utamra indított két bőröndömmel és egy hátitáskával. Nem esküdnék meg rá, de, mintha sokkal nehezebb lenne most a táskám, körülbelül tíz kilóval, mint otthon. Na de már mindegy. Ezt a kis utat már kibírom valahogy.
Utam közben megkértem egy ottani lakost, mutassa meg, merre van a mágusképző. Mondta, hogy menjek csak egyenesen, majd fel a dombon. Egyhamar meg is láttam a dombot, rajta egy szép, fényes kastéllyal.
Baktattam fel a dombon, egy kitaposott ösvényen, mikor észrevettem, hogy milyen hideg, csípős szél fúj. Feljebb rángattam kabátom nyakát, és úgy mentem tovább.
Miközben mentem felfele megláttam egy nagy, giccses fekete kaput.
~Hála az égnek!-gondoltam, és sietős léptekkel megközelítettem, majd átléptem rajta.
~Ez az első lépesem az iskolában! Tyűha!
Alig mentem még két lépést, amikor megakadt a szemem egy lányon, aki arra mászkált. Gyorsan megkérdeztem néhány dolgot, mielőtt elmegy:
-Szia! Horváth Milán Lóránt vagyok. Téged hogy hívnak? Meg tudod mondani, merre menjek? Új vagyok még, és nem nagyon ismerem a helyet.

ÖLTÖZET
KATT

Horváth Milán Lóránt

Az úton csupán egyetlen személy jött felfelé, azonban lerítt róla, hogy még nem járt itt, a bőrönd pedig igazolta, hogy igen, ő egy új diák lesz a tanodában. Elmosolyodtam a gondolatra, amikor én baktattam fel erre, hogy mennyire el voltam veszve és nem tudtam merre menjek, mit csináljak és, hogy hogyan tegyem meg az első lépéseket. A fiú egyre közelebb ért és végól ki is szúrt, habár ez talán annyira nem lehetett nehéz dolog a számára, mert nem olvadtam bele a környezetembe. Nem kis meglepetés volt, amikor le is támadott egyszerre több kérdéssel, én pedig meg se mertem mukkanni, míg nem fejezte be a kérdéssorozatot, mert nem akartam a szavába vágni. Valószínűleg én is ezt tettem volna a helyében, ha tehettem volna.
- Szia – mosolyogtam rá kedvesen. - Üdvözöllek a Bagolykő Mágustanodában Milán, remélem nem baj, hogy így hívlak, ha igen mond csak meg nyugodtan, az én nevem Catherine Alexis Rawen de hívj csak Catnek, és persze, meg tudom mondani merre kell menned. - válaszoltam a kérdéssorozatára, majd a bőröndökre pillantottam.
- Segítsek? - kérdeztem meg, hátha el is fogadja az ajánlatomat. Nem zavart volna, ha nem teszi, de én azért minden esetre felajánlottam neki. - Melyik házba kerültél? - kérdeztem meg némi kíváncsisággal és őt figyeltem. Így elsőre nem igazán mertem tippelni, ezért jobb volt, hogy megkérdezem tőle, mielőtt még valami butaságot mondok és ezzel sikeresen megsértem. Engem is zavarna, ha valaki, mondjuk Navinésnek nézne, vagy bármi másnak. Jó néha nem vagyok teljesen olyan, mint aminek egy Rellonost szoktak titulálni, de hé! Senki sem tökéletes, ahogy én sem, aki pedig ezt mondja, az hazudik.
- Ha gondolod, én szívesen körbevezetlek, úgy gondolom könnyebb lenne neked is a későbbiekben. - ajánlottam fel, majd enyhén oldalra döntöttem a fejem és végigmértem a srácot, jobban megnézve magamnak, habár nem úgy, mintha mondjuk fel akarnám falni, csak úgy simán, érdeklődve. Így első pillantásra helyes volt, jól öltözött, jólfésült, tehát nem volt vele semmi probléma, de megettem volna a kalapom, ha magyar diákról van szó. Mondjuk, azért a kalapom nem enném meg, akár magyar akár nem, mert nem éhezem rá, és ez csak egy ilyen mondás. Szórakozott pillantással sütöttem le a szemem és a földet bámultam, mert biztosan nem érthette volna meg, most éppen mi olyan mulattató a számomra.

Catherine Alexis Rawen

Meghökkenve láttam, ahogy készségesen viszonozza a letámadásomat, úgyhogy figyelmesen hallgattam. Tehát Cat... Szép név. Még szerencse, hogy tudja, merre kell mennem, mert nem lenne jó egyedül téblábolni a kastély körül. Egyáltalán hol a bejárat? De mivel nem vagyok egyedül, így nem kell keresgélnem. Szerencsémre...
-Köszi,-eresztettem ki magamból egy köszönetet-persze, nem baj, bár általában Leonak, vagy Loo hívnak, mai napig nem tudom, hogy miért, de valahogy a Lórántból adódott. Tehát már megszoktam.-ezen a két mondatomon még én is elmosolyodtam, mert először is eléggé vicces volt, másodszor, meg jó volt visszamerengeni, nosztalgiázni.
Egy pillanatra elkaptam a tekintetét, és látom, hogy a bőröndjeimre néz. Komolyan mondom, szinte éreztem, hogy segíteni akar, ezért kérdésére rögtön válaszoltam.
-Nem, nem köszi, nem annyira nehezek, elbírom-akármilyen nehéz is, ha beleszakadok, akkor se adnám oda jó szívvel a cuccaimat egy lánynak, vagy már mondhatni nőnek.
Bár nagyon meglepődtem, azon a kérdésén, hogy melyik házba kerültem, mert megmondom őszintén, amikor megkaptam a levelemet, csak gyorsan átfutottam a szöveget, és nem törődtem a beosztásommal. Így inkább bizonytalanul, mint magabiztosan mondtam:
-Talán a Rellonba.-most, hogy így kimondtam, tényleg beugrott, és rájöttem, hogy nem tévedtem-Igen, a Rellonba.-helyesbítettem.
Pont arra gondoltam, hogy valahogy meg kéne oldani, hogy valaki, ne csak kívülről, de belülről is mutasson valamit a kastélyból, és lám, pont a következő kérdésemre adott választ.
-Igen, az jó lenne. Naná, hogy könnyebb lenne.
Megkönnyebbültem, mikor rájöttem, hogy ha ez így megy tovább, akkor nem is lesz olyan rossz itt tanulni. Érdekes, tíz perccel ezelőtt még azon töprengtem, hogy magam mögött kell, hogy hagyjak mindent, és új iskolába kell, hogy járjak. Most már teljesen más a helyzet, csak annyi nem változott, hogy még mindig hideg volt.
Kíváncsian néztem, mikor lenézett, és láttam egy mosolyt átsuhanni az arcán.
-Mi az? Min mosolyogsz?-kérdeztem, őszinte válaszban reménykedve.

Loo
Szórakozott mosoly ragyogott fel az ajkamon, amikor meghallottam a Loo becenevet. Aranyos becenév volt, nekem tetszett.
- Oké akkor Loo-nak foglak hívni. Szóval akkor örülök a találkozásnak Loo - mondtam, majd kezet nyújtottam neki. Ő is elmosolyodott azon amit mondott, így majdnem olyannak tát a helyzet mintha, összemosolyogtunk volna valami jó dolgon. A bőrönd cipelését persze elutasította, ahogy egy férfihoz illik, így csak biccentettem rá. Ahogy szeretné! Nem zavart, kis udvarias volt tőle a dolog, szóval nem kaptam fel rajta a vizet, vagy bármi ilyesmi. A házára utaló kérdésemen persze meglepett arckifejezést vágott, amin pedig én lepődtem meg, mert tudnia kellett. Kényelmetlen lenne neki, ha végig kellene mászkálnia a házakat, vagy az igazgatóiba kellene kísérnem. De nagy mázlinkra emlékezett rá, így nem kellett számításba venni a dolgot.
- Oh! Ez szuper, akkor üdv a csapatban! - mondtam lelkesen. - Én is Rellonos vagyok, második évfolyamos, meg még jó pár egyéb tagja a sulin belül amit majd te is megismerhetsz időközben.- mondtam, majd áttértünk arra, hogy körbe kísérem a kastélyban.
- Tényleg? Szuper, bármikor számíthatsz rám, de először gondolom jobb lenne, ha lepakolnál. -  Örültem neki, mert ő is ebbe a házba került amiben voltam, így nagyon egyszerű lesz körbevezetnem azokon a helyeken, amelyek fontosak lehetnek a számára, mivel elfogadta az ajánlatomat. Azon, hogy miért mosolygok nem lépett túl, hanem volt annyi mersz benne, hogy rákérdezzen nyugodt szívvel. Ezt persze megbecsültem benne, nem teketóriázott, ügyes.
- Hát tudod, lerí rólad, hogy te sem vagy magyar diák. - pillantottam fel rá, majd a kapu felé néztem, majd a bele vésett szövegre és végigfuttattam rajta a szemem elolvasva, aztán újra rá emeltem a tekintetemet. - Hamar be fogsz illeszkedni, biztos vagyok benne. A Rellon tele van jó fej diákkal, na meg szabályszegőkkel! - nevettem belegondolva, hogy én sem vagyok kivétel ez alól a szabály alól. - De itt legalább nem kell törnöd magad, hogy pontokat szerezz a háznak. Itt inkább a kviddics az ami fontos, de ha olykor beadsz pár szorgalmit, akkor úgy nézhetnek rád, mint egy stréberre... de titokban persze örülnek neki. - mondtam, majd elindultam felfelé visszapillantva rá, hogy jöjjön velem.

Cat

Érdekes volt, ahogy bejelentette, hogy mostantól Loonak fog hívni, de hát igaza van, ez a becenevem, ezt viselem.
-Csak nyugodtan. Én is örülök-válaszoltam, és egy kis mosoly suhant át az arcomon.
Fura volt, hogy kezet nyújtott, de természetesen kezet ráztam vele. Lerítt róla, hogy örül a viszonzásomnak, majd újra mosolysorozat következett. Így olyannak tűntünk, mint két jó barát, aki rég óta ismerik egymást. Pedig nem. Egyáltalán nem. Találkozásunk épp, hogy pár perce történt meg, és beszélgetésünk még nem is biztos, hogy barátságot rejt maga mögött.
Hatalmas nagy öröm töltött el, mikor közölte, hogy ő is a Rellonba tartozik, akárcsak én. Így legalább majd a Rellon falai belül is tudunk majd találkozni, valamint azt is megtudja mutatni.
-Az jó, akkor te is fontos láncszeme vagy az iskola diákságának-mondtam, majd elvigyorodtam.
Tudni illik, a régi sulimban én is "fontos ember" voltam. Bár nem engem tekintettek a legjobbnak, hiszen állandóan terrorizáltam a kisebb gyerekeket a hangosbemondón. De nem voltam én ilyen rossz, csak szórakoztam.
Hát igen. Jó lenne.-adok neki igazat.
Váratlanul ért a tény, hogy úgy gondolja nem vagyok magyar diák. De az vagyok, csak külföldről érkeztem. Én attól még magyar vagyok.
-Nem, dehogy is. Magyar vagyok, csak Írországban laktam eddig, mert apukám oda ment ki dolgozni, mi meg mentünk vele a családdal.
Hát igen... Hallottam néhány dolgot a Rellonról, de abba kevés volt a jó. Mondták már, hogy oda a szabályszegők kerülnek, anyu pont azért mondta azt, hogy én is oda fogok kerülni.
Az jó. Remélem én is, hogy hamar beilleszkedek, nem szeretem az új környezetet, de lehet, hogy ez itt változni fog. Azért, meg hogy nem kell törnöm magam a pontokért, az csak jó, mert sosem voltam egy jeles tanuló. Kviddicsezni meg hát majd megtanulok. Repülni tudok jól, meg voltam már néhány kviddicsmeccsen is. Tehát a szabályokat tudom, már csak gyakorolnom kell. Majd ha lesz rá keretem veszek egy seprűt, és majd azon gyakorlok.
Mikor elindult, én automatikusan követtem, és csak akkor éreztem, hogy mennyire lefagytam, mennyire lezsibbadtak a végtagjaim. De semmi baj, mindjárt már hála a kastélynak meleg lesz a levegő körülöttem, gondolom.

Vége